Zhao Yunlanra hullámokban tört a fájdalom. Talán túlzásba vitte, mikor egy bizonyos szépfiú megmentésére sietett, de az is lehet, hogy csak túl gyorsan szívta be a fagyos levegőt. Bármi is legyen az oka, a lángolás olyan érzés volt, mintha valaki összeturmixolta volna a belsőségeit. Kezei és lábai jégtömbökké fagytak, látása pedig kezdett elhomályosodni.
Úgy sejtette, hogy nem ússza meg a segélyhívószámot, amikor valaki hirtelen megérintette.
– Mi a baj? – kérdezte egy ijedt hang a füle mellett.
Shen Wei?
Halántékán hideg verejték gyöngyözött és egyszerűen képtelen volt akár egyetlen szót is kinyögni. Aztán meghallotta a férfit.
– Kórházba viszem.
Zhao Yunlan felnyögött és lecsúszott a földre. Nem akaródzott neki megmozdulni. Amint a fájdalom kissé lecsendesedett, erőtlenül megpaskolta kabátja zsebét.
– Nem kell. Van gyógyszerem.
– Nem engedek!
Zhao Yunlannak végre sikerült levegőt vennie. Hol volt ez az energia, amikor kirabolták?
– Ez egy tartós betegség – magyarázta. – Nem fog megölni és nincs rá gyors segítség. Ha bemegyek a kórházba, megint csak jön az endoszkópia és a biopszia. Aztán ha végeztek a kínzásommal, felírnak valami ahhoz hasonló gyógyszert, amit korábban is adtak, és beszédet tartanak az egészséges élet fontosságáról. Higgyen nekem, százszor végigcsináltam már. Csak… Csak húzzon fel. Kösz!
Shen Wei segítségével talpra állt, szorosabbra húzta maga körül a kabátját, majd elindult a kis étterem felé, hogy felvegye a rendelését.
– Hova megy ebben az állapotban? – kérdezte Shen Wei a homlokát ráncolva.
– Begyűjteni a kajámat… – Zhao Yunlan egy kis szünetet tartott és csak azután folytatta. – …amit rendeltem. Honnan tudta, hogy nem erre lakok?
Shen Wei megszeppent. A kísértetiesen fehér lámpafény alatt ábrázata olyan sápadtnak tűnt, mintha hóból faragták volna. Úgy tűnt, Zhao Yunlan ráeszmélt valamire, verejtékező arcán hitetlenkedő kifejezés cikázott át. A közöttük lévő levegő egyszerre megtelt elektromossággal.
Egy fél perccel később Shen Wei karót nyelve magyarázkodni kezdett.
– N-Nem hinném, hogy bárki is lakik arrafelé.
Mondta ezt, miközben nem is egy, de legalább három ősidők óta ott lévő lakóépület felé mutatott. Annyi ember élt abban az irányban, hogy igazából az volt Sárkányváros egyik legforgalmasabb része.
– Értem. – Zhao Yunlan válasza még merevebb volt.
– Hadd vigyem haza – ajánlotta Shen Wei. – Hívja fel az éttermet, hogy csomagoljanak össze mindent. Majd később beugrom érte.
– Igazából— kezdte, de a professzor félbeszakította.
– Ne akadékoskodjon! Nem fázik?
A hazafelé tartó séta a feszélyezettség jegyében telt. Shen Wei egyértelműen máshol járt, míg Zhao Yunlan rosszul érezte magát, így egyiküknek sem volt túl sok kedve beszélgetni. Szerencsére mindössze pár száz métert kellett megtenniük. A professzor lejegyezte az étterem címét és telefonszámát, aztán felküldte Zhao Yunlant az emeletre.
– Amúgy a kilencediken lakom – szólalt meg a másik segítőkészen, mikor Shen Wei már éppen távozóban volt. A professzor azonnal kővé dermedt. – 902-es lakás. Az első ajtó balra, ha kiszállt a liftből – tette hozzá, hogy oldja a feszültséget, de a helyzet csak rosszabb lett.
Shen Wei határozottan menekülőre fogta.
Zhao Yunlan végignézte, ahogy a professzor eltűnik az éjszakában, majd gyakorlatilag kúszva-mászva a lakásába vonszolta magát. Amint hazaért, egyből lerogyott a bejáratánál lévő lócára. Nem kapcsolta fel a villanyt, nem töltött magának vizet, csak meggyújtott egy cigit. A narancssárga fény felvillant az ujjai között.
Amikor először találkoztak, Shen Wei annyira extrém módon kerülte a tekintetét, hogy gyanúba keverte magát. Aztán mikor a Sárkányvárosi Egyetem egyik épületének tetején lógott, hihetetlen gondossággal húzta fel őt. Onnantól kezdve viszont bármennyire is próbálkozott közel kerülni a professzorhoz, folyamatosan falba ütközött, míg végül szemtől szembe is elutasították.
Ennyi idő után már képes volt tisztább fejjel szemlélni az étteremben történteket. Vajon a professzor tényleg feszélyezett lett volna? Nem. Sokkal inkább úgy tűnt, mintha fájdalmat okozna számára, hogy el kellett utasítania.
Most pedig kiderült, hogy még azt is tudja, hol lakik.
Mit jelenthet ez az egész – kérdezte magától a férfi. – Talán nyomozott utánam? Vagy követett?
A végeredmény valójában lényegtelen volt, Zhao Yunlan lakcíme nem volt nemzetvédelmi titok. Bárki kideríthette, ha akarta. Leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy miért csinálta mindezt. Annyira félt volna az érdeklődésétől, hogy inkább utánajárt a lakcímének, ha esetleg jelentenie kell?
Vagy…
Még mindig dohányzott és vagy háromszázadszorra kezdte elölről az egész gondolatmenetet, mikor megszólalt a csengő. Rémületében a szíve olyan hevesen kezdett dobogni, hogy majd kiugrott a helyéről.
Gyorsabban járt a keze, mint az agya, és gondolkodás nélkül nyitotta ki az ajtót. Csak ekkor vette észre, hogy végtagjai teljesen elzsibbadtak a hosszú ücsörgéstől, és hogy esélye sem volt kitakarítani az otthonában lévő disznóólat. Távolról sem tűnt alkalmasnak arra, hogy vendégeket fogadjon, de már nem tudott mit tenni.
– Ön—
– Én—
Egyszerre nyitották ki a szájukat és egyszerre hallgattak el. Aztán miközben egymást bámulták, megremegett talpuk alatt a padló. Az ajtónál lévő lámpa drámaian lengedezni kezdett, és egy feketemacska-figura zuhant le az cipősszekrény széléről. Csak Zhao Yunlan reflexeinek köszönhetően menekült meg.
– Egy földrengés? – kérdezte.
Sárkányváros egy nagy síkságon terült el, egyáltalán nem volt a közelében semmiféle vulkánnak vagy szeizmikus tevékenységnek. Lakóinak többsége valószínűleg még a legalapvetőbb katasztrófaelhárítási tudnivalókat sem ismerte. Az épület folyosója ugyanolyan kihalt maradt, senki sem dugta ki a fejét, hogy szétnézzen.
A remegés szokatlanul hosszú ideig tartott. Nem volt túl erős, de úgy tűnt, egyszerűen nem akar abbamaradni. Zhao Yunlant kimondhatatlanul rossz érzés kerítette hatalmába – mint amikor az ember felriad egy éjszakai álomból és a szíve kihagy egy ütemet.
Valami…
Valami a világ felszínére emelkedett.
Zhao Yunlan füle zúgott és automatikusan megindult előre, mintha valami vonzaná. Shen Wei azonnal kinyújtotta karját az ajtóban, hogy megállítsa. A férfi riadtan tért magához és szeme találkozott a professzor csípős fagyot árasztó pillantásával. Teljesen más aura vette körül, mint amikor oly engedelmesen nyújtotta át pénztárcáját a rablóknak.
– A rengés abbamaradt – közölte a professzor. – Legyen óvatos!
Zhao Yunlan gyanakodva nézett rá, mire Shen Wei füle elvörösödött. Tekintetét elfordította, a néhány pillanattal korábban szeméből áradó ridegség akár a fény játékának műve is lehetett.
– Én— kezdte Shen Wei.
– Jöjjön be – mondta Zhao Yunlan azzal egy időben.
Megint egymás szavába vágtak. Annyi minden történt aznap, hogy Shen Wei beletörődött a sorsába. Némi hezitálás után bólintott.
Zhao Yunlan nem kapcsolta fel a villanyt, így sikerült megbotlania az ajtóban lévő esernyőben. Télen nem igazán esett Sárkányvárosban, legalább egy hónap telt el, mióta utoljára leszakadt az ég. A tulajdonosa mindössze lustaságában egyáltalán nem foglalkozott vele. Amint felnyomta a lámpát, egy táska frissen mosott ruha látványa fogadta a cipősszekrény tetején. A rajta lévő címke alapján két napja hevert ott kibontatlanul. Valószínűleg azért, mert Zhao Yunlannak még nem volt szüksége belőle semmire.
Shen Wei egyetlen megjegyzés nélkül nézett végig a szobán. A kanapén helyet foglalt még egy ing, egy nadrág és egy kötött mellény. Az ágyat különféle könyvek borították, alattuk pedig egy alvó üzemmódra kapcsolt laptop jelzőlámpája világított. Összességében már-már a trehányság mesterművének számított, egyetlen talpalatnyi hely nélkül, ahová az ember betehette volna a lábát.
Zhao Yunlan gyorsan bocsánatot kért és szenvtelenül felszabadított egy kis ülőhelyet a kanapén. Ám még mielőtt felegyenesedhetett volna, a fájdalom egy újabb hulláma öntötte el a gyomrát.
– Ne törődjön vele! – Shen Wei a dohányzóasztalra állította a vacsorát, felsóhajtott, majd rendezgetni kezdte a könyveket. – Ezeket hova teszi általában?
– Nappal az ágyon tárolom őket, éjjel meg a földön.
Egy pillanatnyi döbbent csend után a professzor két kupacba válogatta a könyveket, majd miután csinált egy kis helyet a szintén katasztrófa sújtotta íróasztalon, átpakolta őket. Végül pedig áttette a laptopot az éjjeliszekrényre.
– Feküdjön le, hozok egy kis vizet. Merre találom?
A garnélarák módjára összegömbölyödött férfi egy vízadagolóra mutatott a konyhában. Nyilvánvaló nyomorúsága ellenére még mindig nem szabadult meg a kabátjától, mintha csak arra készülne, hogy elindul a betegek szépségversenyére.
– Vegye le a kabátját, mikor lefekszik. Hát nem kényelmetlen? – kérdezte kissé ingerülten Shen Wei.
– Félek, hogy perverznek néz, ha megteszem – válaszolta a másik. Még úgy is feleselt, hogy a téli hideg ellenére jól láthatóan verejték gyöngyözött a homlokán a fájdalomtól.
– Elég legyen a butaságból! Igyekezzen! – komorult el a professzor arca.
Zhao Yunlan minden további habozás nélkül hámozta le magáról a kabátját és a nadrágját. Csupán egy szál pizsamában álldogált közömbösen Shen Wei előtt, amely nem takarta sem a mellkasát, sem pedig kockás hasát. A professzor feje olyan piros lett, mintha hőgutát kapott volna.
– Maga mondta, hogy vetkőzzek – közölte gátlástalanul.
Shen Wei azonnal elfordította a tekintetét. A párnát az ágy tetejére tette és kisimította a takaró gyűrődéseit, szemeit mindvégig lesütve.
– Adja ide a csészét, megyek és szer— Zhao Yunlan! Hol van a zoknija?!
A férfi levette a cipőjét, amitől láthatóvá vált a hidegtől elkékült lábfeje.
– Csak egy percre ugrottam ki gyógyszerért – közölte tárgyilagosan. – Ha zoknit veszek fel, azt utána ki kell mosni.
Ezek után egyből elakadt a szava, mert Shen Wei lehajolt és megragadta a lábát. Habár a professzor keze mindig hideg volt, most mégis egészen melegnek tűnt. Zhao Yunlan döbbenten próbálta meg visszahúzni, de a másik szorítása túl erős volt. Ujjai masszírozni kezdték.
– Hagyja abba! – kiáltott fel a férfi! – Elég legyen már! Elég! Ma még nem mostam lábat.
– Az életereje és a vére stagnáló állapotban van, és teljes káoszban él – közölte komoly képpel a professzor. – Ezért vannak gyomorproblémái és— Hirtelen ráeszmélt, hogy túl bizalmas hangot engedett meg magának, lesütötte a tekintetét és elhallgatott.
Zhao Yunlan lábai gyakorlatilag teljesen elzsibbadtak Shen Wei masszírozásától, de nem akarta összetörni a magáról alkotott képet azzal, hogy jajgatni kezd. Ajkai egészen elfehéredtek, ahogy összeszorította őket. Egy idő után azonban alsó végtagjaiba varázslatos módon visszatért a melegség, a férfi pedig bevackolta őket a takaró alá.
A professzor kezet mosott, odavitte a gyógyszereit egy kis meleg vízzel, majd megvárta, amíg a másik beveszi azokat.
Zhao Yunlan pizsamája finoman szólva is szégyentelen volt, felsője alig begombolva egészen a bordája aljáig szétnyílt. Aztán a férfi a bal oldalára támaszkodott, amitől még tovább csúszott, immáron a hasát is felfedve.
Shen Wei nem mert újra ránézni. Hogy elfoglalja magát, elkezdte kicsomagolni a vacsorát, majd kivitte a konyhába felmelegíteni.
A lakás függönyei behúzva, a szemetes majdnem üres, benne mindössze egy hetek óta lejárt kenyér szétszakadt csomagolásával… Némi vizsgálat után a hűtő ugyancsak kongott az ürességtől, tartalma csupán egy fél zacskó macskaeledel volt. Minden edény és serpenyő vadiúj, némelyik még mindig felcímkézve. Abban a konyhában még egy csótány sem maradhatott életben, gyakorlatilag bemutatótermi modell volt.
– Ahogy látom, ki sem mozdult ma – mondta a professzor. – Akkor mit evett?
A kérdezett az eldobott kenyércsomagolásra mutatott.
– Egész nap? És tegnap?
– Bebasztam – közölte Zhao Yunlan a homlokát nyomkodva. – Nem emlékszem.
A professzor szótlanul szemlélte a megrendelt étkeket. Úgy tűnt, hogy a parancsnok tanult egyet s mást annak köszönhetően, hogy olyan gyakran volt beteg. Az összes könnyen emészthetőnek tűnt, valószínűleg nem okoznak majd további problémákat. Shen Wei mindent felmelegített, majd felkészült az indulásra.
Aztán megállt az ajtóban, és hezitálva megszólalt.
– Zhao parancsnok, ön sem lesz már fiatalabb. Stabil, jól fizető munkája van. Nem gondolt még arra, hogy keres magának egy társat?
– De igen. Ön azonban visszautasított – tárta szét karjait a férfi.
Shen Wei kezei idegesen megrándultak, mire maga mögé húzva ökölbe szorította őket.
– Ne viccelődjön! Én csak… Pihenjen kicsit! – közölte, majd elmenekült.
Shen Wei igazán rejtélyes alak volt. Miután Zhao Yunlan belapátolta a vacsoráját, maga elé vette a laptopját az éjjeliszekrényről, és bejelentkezett a Közbiztonsági Hivatal belső rendszerébe. A professzor után kutakodott.
Az aktája alaposnak és tényközlőnek bizonyult. Shen Wei egész életében tehetséges és sikeres volt, egy tekintélyes egyetemre járt, ahol ledoktorált, majd egyből dolgozni is kezdett. Sosem házasodott meg, édesapja egy betegség következtében hunyt el, édesanyja pedig nyugdíjba vonulása után külföldre költözött. Semmi szokatlant nem fedezett fel.
Már majdnem éjfél felé járt, mire befejezte a keresgélést. Az utcák csendesek voltak, a környék legtöbb lámpája elsötétült, és szinte alig hallatszott a forgalom zaja. Az ablakokat időnként elérő fényt pedig kizárta a behúzott függöny.
Amint az óra mutatói összeértek, éjfélt ütött a Tisztánlátás órája. Azt követve egy éjjeliőr[1] fagongja visszhangzott az éjszakában. Ahogy egyre közelebb és közelebb ért, egyre hangosabb lett.
Egy férfihang csendült fel, időként egészen közelről, máskor messzebbről. Vontatottan ejtve az egyes szavakat beszéd közben.
– Az alvilág kaszása közeledik, minden élő lélek eliramlik——
Az egész nap behúzott függöny magától szétnyílt és felfedte a deres üveget. Halvány fény sugározott befelé kintről, csendesen várakozva.
Zhao Yunlan összehúzta a pizsamáját és magára öltötte a kabátot.
– Jöjjön be!
Amint megszólalt, egy kattanással kinyílt az ablak zárja. Jeges szél áradt be, melytől a férfi azonnal teljesen libabőrös lett. Egy emberhez hasonló alak állt fehér papírlámpással kezében az ablaka előtt – amely a kilencedik emeleten helyezkedett el. Az illető papírból készült, magassága emberi volt, szemei tompák és rajzoltak. Hatalmas, vérvörös szája fültől-fülig húzódott. Szépségben simán versenybe kelhetett volna a Fény sugárút 4. lao-Wujával.
Zhao Yunlan meg sem rezzent, csak elővett egy kis kerámiaedényt, némi szellempénzt és egy füstölőt az éjjeliszekrénye alsó fiókjából. Látszott rajta, hogy már számtalanszor csinált ilyesmit. Bedugta a füstölőt az edény apró nyílásán, meggyújtotta a szellempénzt, majd üdvözlésképpen bólintott egyet.
– Tiszteletem jeléül – közölte.
A papírkaszás hatalmas szája merev, de udvarias mosolyra húzódott. A halandók világában a legtöbb ember, aki kommunikálni tudott velük, túlságosan nagyra tartotta magát ahhoz, hogy az alvilág alacsonyabb rendű kaszásaival törődjön. Ellenben a mostani Őrző figyelmesebb volt mindenkinél. Még ha a komoly dolgok időnként ki is röppentek a fejéből, sosem feledkezett meg az apróbb formalitásokról.
– Nagyuram, csak nem szüksége van valamire, hogy ilyen későn meglátogatott? – kérdezte Zhao Yunlan.
A papírkaszás kezeit összekulcsolva meghajolt, majd udvariasan beszélni kezdett.
– Yanluo tíz királya[2] felbőszült az éhes szellem szökésén. Az a parancs adatott, hogy alaposan vizsgálódjunk a három birodalomban. Egyenként leellenőriztük az összes élőt, halottat és az ítélethozatalra váró lelket, majd a feljegyzéseket hozzáadtuk az Élet és halál könyvéhez. Ez az alázatos szolga a királyok megbízásából kéretett bebocsátást, hogy egy példányt az Őrző rendelkezésére bocsásson. Ez szolgálatára lehet, hogy betartassa a törvényt a halandók birodalmában.
Beszéd közben a kaszás elővett egy fekete bőrbe kötött könyvecskét és két kézzel Zhao Yunlan felé nyújtotta. Úgy nézett ki, mint egy közönséges marhabőrbe kötött jegyzetfüzet, de mikor megfogta, pihekönnyű volt. A férfi kezével méregette a súlyát, végigsimította a fedelét és megszagolgatta a lapokat.
– Fusangpapír[3] és tengerisárkány-tinta… Az Élet és halál könyve és az Érdemek jegyzéke, amelyekből bármit megtudhatunk az emberekről, az életük előtti időszaktól kezdve egészen a haláluk utánig. Használhatunk egy lélekidéző talizmánt, amelyre felírjuk a nevét és az asztrológiai képletét, vagy akár egy lélekfürkész talizmánt, amelyet körbetekerünk egy hajszállal, és hagyjuk, hogy annak hamvai ráhulljanak a könyvre. Igaz?
– Az Őrző igazán jól informált! – jegyezte meg sietve a kaszás.
– Dehogy is, dehogy is, csak egy ősi szövegben olvastam. Már többször is javasoltam az alvilágnak egy hasonlót, – lapozgatta a kezében tartott könyvet Zhao Yunlan, majd villantott egy hamis mosolyt – de sosem lett belőle semmi. Azt gondoltam, biztos nehéz megoldani, vagy mást terveznek odaát.
Mindig is így ment ez. A bürokrácia még a halandók birodalmánál is szövevényesebbnek tűnt. Ha nem húztak belőle hasznot, a kisujjukat sem mozdították. De ha valami történt, a kerekek azonnal mozgásba lendültek. Hihetetlenül bosszantó volt. A Lélekőrző dekrétumot birtokló nyomozócsoport és az alvilág már párszor összeakasztotta a bajszát, emiatt Zhao Yunlan folytonos állóháborút vívott, amikor közös munkára került sor.
Tapasztalata azt súgta, hogy a másik fél valószínűleg a zavarosban halászik, ha ok nélkül hirtelen ilyen nagylelkűvé vált.
A papírkaszás csak hümmögött, mintha nem értené, mire is gondolt valójában. A férfi egy szúrós pillantást vetett rá. Abban a minutumban egy papírdarab hullott ki a könyvből.
– Egy elfogatóparancs?
Az üres rizspapír abban a pillanatban megváltozott, amint a kezéhez ért. Fekete köd szállt fel, majd egy arc jelent meg benne. Valami emberszerűt mutatott, de feje nagy volt, kopasz… és pörsenések borították. Egy ahhoz hasonló lény rajzolódott ki a szemei előtt, amilyet a Lélekmetsző küldött hasított szét a tetőn, mikor az Újjászületés napórája után kutatott.
Szóval ez volt a látogatás igazi oka.
– Mit is látok pontosan? – kérdezte anélkül, hogy arckifejezése megváltozott volna.
A kaszás sietve válaszolt, látszott, hogy szavai jól begyakorlottak.
– Ez a lény hasonlít egy emberhez, de mégsem az. Alvilági ivadéknak nevezik és a káoszból kelt életre. Képes az emberi beszédre, de erőszakos és vad. Embereket eszik és lelkeket szippant be önmaga szórakoztatására, fél a tűztől és a fénytől. Ha az Őrző esetleg találkozik vele, nyugodtan elveszejtheti, de kérem, legyen rendkívül vigyázatos!
Egy alvilági ivadék——
A kaszás folytatta, nagy hangsúlyt helyezve arra, hogyan kell egy ilyen lényt megölni. Azonban annak eredetét teljesen eltitkolta. Zhao Yunlan kénytelen volt félbeszakítani.
– Várjon egy kicsit! Hogy is mondta, honnan származik?
– A káoszból kelt életre – ismételte meg a másik udvariasan.
Nesze semmi, fogd meg jól… A kínai mitológia szerint a káosz a világmindenség azelőtti állapotát jelentette, hogy Pangu kettéválasztotta volna az eget és a földet. Amikor az ég és a föld, a tér és az idő mind egy helyen kavargott, egyetlen masszában. Tehát ezek szerint az ég, a föld és az emberek is mind ebből a káoszból születtek. Bármely titokzatos eredetű lényről elmondható volt, hogy a káoszból kelt életre.[4]
Különösképpen megragadta figyelmét a kaszás jellemzése: hasonlít egy emberhez, de mégsem az. Hogy a fenébe lehet, hogy még sosem hallottam róla korábban? Vajon van valami köze a nagy pecséthez, amit a Lélekmetsző küldött említett?
– A gonosz mindig egy lépéssel a jó előtt jár. A mocskos dolgok sosem szűnnek – jegyezte meg a férfi, mire a papírkaszás jól láthatóan lefagyott. Ahelyett, hogy egyenesen megválaszolta volna a korábbi kérdést, inkább elkerülte azt.
– Ez az alázatos szolga most búcsút vesz – hajtotta le sietve a fejét.
Amint elhallgatott, a fehér papírlámpás megvillant néhányszor, aztán a kaszás eltűnt.
Vele együtt a dermesztő szél is a semmivé lett. A függönyök összehúzódtak, az ablak magától becsukódott és hamarosan meleg levegő töltötte be a szobát. Ha nem lett volna kezében a bőrkötéses könyvecske és a hamuval teli apró edényke, Zhao Yunlan akár azt is hihette volna, hogy minden az ő képzeletének szüleménye volt.
A Lélekmetsző küldött, a négy megszentelt tárgy, az alvilági ivadékok, az alvilág mellébeszélése…
Zhao Yunlan hanyatt feküdt az ágyán. Mostanra kihűlt meleg takarója, őt pedig ismét libabőr borította. Nem tudott elaludni. Ahogy egyre mélyült körülötte az éjszaka, úgy mélyültek a gondolatai is. A papírkaszással való találkozásának és fájdalmainak köszönhetően egész éjszaka csak forgolódott és egyetlen szemhunyást sem aludt.
Így mikor korán reggel hétkor felrikkantott a csengő, úgy érezte, hogy teljesen összetapadnak a szemhéjai.
Nehéz fejjel mászott ki az ágyból, nem igazán találta az egyensúlyát. Látása is kissé homályosnak bizonyult, ezért inkább nagy nehezen visszaült az ágyra. Ízületei ropogtak és mindene sajgott. Mire hatalmas nehézségek árán az ajtóhoz ért, magában már százszor megnyúzta és lemészárolta a küszöb előtt álló személyt. Finoman szólva is egy veszett kutya benyomását keltette.
Aztán kinyitotta az ajtót és szembe találta magát Shen Weijel, aki számtalan hatalmas szatyrot tartott a kezében.
Zhao Yunlan megdermedt egy pillanatra, nem igazán tudta, hogyan reagáljon. Nyomban megpróbálta eltüntetni arcáról az emberevő kifejezést és felcserélni egy olyanra, amelyet a holdújév megünneplésére tartogatott.
Azonban csak annyit sikerült elérnie, hogy közeli hasonlóságot vett fel az újévi Nian bestiával[5].
[1] A kínai dageng (打更) egy ősi szakma. Az éjjeliőrök feladata volt körbejárni a városokban és réz- vagy fagonggal jelezni az időt az éjszakában, mikor a nap lenyugvásával annak elhelyezkedéséből már lehetetlen volt megmondani, hány óra van.
[2] Az alvilágban tíz király uralkodik, őket hívják Yanluo tíz királyának. Yanluo maga a legnagyobb uralkodó, az ötödik bíró, aki a lelkek felett ítéletet mond.
[3] A fusang több jelentéssel is bírhat. Egyes hiedelmek szerint egy szent fa, amely hasonló az eperfához vagy mályvacserjéhez. Időnként mitikus helyként tekintenek rá, amely messze keleten található. Egyesek szerint pedig a kettő kombinációja: egy messze keleten megtalálható fa.
[4] A kínai mitológiában a világ teremtésének több változata is van. Közös pontjuk, hogy az örvénylő káosz volt mindennek az alapja és hogy Pangu hatalmas szerepet játszott benne.
[5] A kínai legendák szerint az ókorban minden évben megjelent egy Nian nevű bestia a holdújév napján, hogy terrorizálja az embereket. A lénynek oroszlánra hasonlító arca van, a fején két szarv helyezkedik el és a piros színnel, a dobolással, a hangoskodással, valamint az ünnepléssel lehet távol tartani.