A Lélekmetsző küldött fekete köntöse olyan volt, mint a sűrű köd. Még a napfény sem tudott áthatolni rajta. Hirtelen felemelkedett és több emelet magas védőfalat képezett körülöttük, mindkettejüket elzárva. Nem érhette őket többé sem a napfény, sem pedig bármi más.
A küldött karjaiban tartva felemelte Zhao Yunlan kezét és megnyomta az óráját.
– Gyertek elő! – hangja halk, de utasítása egyértelmű volt.
A kicsi báb tétován kilebegett. Lehajtott feje megdöbbentően nagy volt apró testéhez képest. A Lélekmetsző küldött rápillantott, majd kezét felemelve visszaparancsolta a ruhaujjába.
– Befelé!
A báb meg sem mert szólalni. Engedelmesen szürke köddé változott, majd tökéletes golyóvá gömbölyödve begurult ruhájának ujjába.
Wang Zheng szintén megjelent. Hátrált egy fél lépést és aggódva nézett Zhao Yunlanra. Amint a küldött ridegen rápillantott, remegni kezdett.
A Lélekmetsző küldött a földön ülve kényelmesebb pozícióba helyezte a férfit a karjában.
– Az ő parancsnoksága alá tartozol. Nem az én tisztem eldönteni, hogy helytelenül cselekedtél-e. Ülj le!
De a lány nem mert közeledni hozzá. Egy ideig hezitált, aztán helyet foglalt a lehető legtávolabbi sarokban a védőkorláton belül.
Úgy tűnt, a küldött kifejezetten ügyel arra, hogy Zhao Yunlan ne piszkolódjon össze – pedig a férfinak sikerült már korábban is eléggé összekoszolnia magát. Óvatosan félretette a Lélekmetsző pengét, mire Wang Zheng alaposan szemügyre vette azt. A fegyver markolatát vér borította.
Széles, fekete lyukra emlékeztető ruhaujjának belsejéből előbukkant egy halálsápadt kéz, amely szinte gyengéden törölte le a vért Zhao Yunlan szájának sarkáról. Ujjbegyei elidőztek a férfi ajkai felett. A levegőt leírhatatlan feszültség töltötte meg, mintha csak arra készült volna, hogy lehajoljon és megcsókolja a másikat.
Wang Zheng meg sem mert mukkanni, de szemei elkerekedtek a döbbenettől.
Amikor Zhao Yunlan felébredt, feje valakinek a vállán pihent. Úgy érezte, hogy egy különösen szörnyű hányáson van túl, amely alaposan hazavágta őt. Az egész teste gyengének tűnt. Nagy nehezen kinyitotta a szemét és a Lélekmetsző küldöttet találta maga mellett.
– Te…
Egy jeges ujj némította el. A küldött a hátára szorította a kezét és halk hangon közölte:
– Ne beszélj! Csak koncentrálj!
Gyengéd, de rendkívül hideg energia kísérte a szavait, amely lassan áradt a tenyeréből. Zhao Yunlan megborzongott, de nem húzódott el. Ahogy az energia beléáramlott, lehunyta a szemét, és sérült testét a másik gondjaira bízta.
A Lélekmetsző küldött fagyossága állítólag a veleszületett könyörtelenségéből és kegyetlenségéből fakadt, de Zhao Yunlannak most kifejezetten jólesett. A mellkasában lévő kavargás lassan csillapodni kezdett.
A férfi nem győzte csodálni a küldöttet. Mióta évekkel ezelőtt átvette a Lélekőrző dekrétumot, valahányszor rettenetesen szörnyű bűnökkel vagy hihetetlen helyzetekkel találkozott, a Lélekmetsző küldött mindig személyesen foglalkozott vele. Ők ketten mindig is partnerek voltak. Ezalatt az idő alatt Zhao Yunlan sosem látta, hogy a másik durván viselkedik vagy elveszti az irányítást. Mindig is nyugodtnak, szerénynek és nyájasnak tűnt. Valami rendkívüli önmegtartóztatással sikerült ezt a kegyetlenséget annyira elfojtania, hogy már nyomokban sem volt kimutatható.
A rendkívüli önmegtartóztatás néha rendkívüli szabadságvágyat szül. Ha valaki képes arra, hogy évezredeken keresztül ilyen kíméletlenül elfojtsa valódi természetét, akkor biztosan hatalmas fájdalomban él… Ugyanakkor elképesztően figyelemre méltónak is kell lennie.
Egy idő után a lélekbemaró fájdalom fokozatosan elhalványult, Zhao Yunlan ismét kinyitotta a szemét és sikerült felülnie.
– Köszi! Még szerencse, hogy itt voltál. Úgy tűnik, hogy újra visszatalált hozzám a szerencsém, amely eléggé elhagyott az utóbbi időben.
A küldött kissé vonakodva húzta vissza a kezét. Miután megszakadt a kapcsolat, hátrahúzódott, majd udvariasan közölte:
– Nem tesz semmit. De hallgatnod kellett volna a figyelmeztetésemre, Őrző!
– Az egész annak az idióta lánynak köszönhető! – bökött a férfi a nem messze üldögélő Wang Zhengre. – Mindenki számít a Fény sugárút 4. alatt. Munkaidőben mindannyian az én embereim, nem hagyhatom csak úgy magára.
– Told ide a segged! – mondta a lánynak elsötétülő tekintettel.
Wang Zheng némán odalebegett. A férfi meglendítette ostorát a lány felé, aki automatikusan lehunyta szemeit. De egyáltalán nem ért hozzá, csak elsuhant mellette, aztán karikába tekeredett a levegőben. Végezetül végigsöpört a földön, egy mély, fehér árkot hagyva maga után.
– Minek csukod le a szemeid?! Nem szokásom nőket verni! Gyere ide! – A hosszú ostor ismét papírtalizmánná változott és visszasiklott Zhao Yunlan kezébe. Még mindig volt egy kis vér a földön. A férfi tekintete végigsiklott rajta, majd Wang Zhengen állapodott meg.
– A Lélekőrző dekrétum többé már nem elég, hogy parancsoljak neked, mi?
A lány meg sem szólalt, csak letérdelt előtte. A férfi azonban nem dőlt be neki.
– Ne térdelj le előttem, mi a francnak tennéd? A pénztárcám még mindig a kocsiban van, egy kanyi vasam sincs.
Wang Zheng az ajkába harapott.
Zhao Yunlan mogorván, barátságtalan tekintettel bámult rá. Előbányászott egy cigit a zsebéből és az ajkai közé szorította. De mialatt az öngyújtóját kereste, egy kéz hirtelen kitépte szájából a koporsószöget.
A férfi megérintette az orrát. A helyzet valahogy olyan ismerősnek tűnt.
– Átolvastam az aktádat – közölte Zhao Yunlan. Összedörzsölte az ujjait, nem volt hozzászokva ahhoz, hogy nincs közöttük semmi. – 1713-ban haltál meg, a belső zavargások második évében, amit állításod szerint a hanga törzs elszenvedett. Mi történt? Meg akartad találni a holttestedet. Akkor hol van? Te helyezted azokat a felajánlásokat a hatalmas oszlop alá? Mi is az pontosan?
– Ezt a hatalmas oszlopot a Hegyek és folyók árjaként ismerik – vágott közbe a Lélekmetsző küldött. A név ismerősen csengett. Zhao Yunlan összeráncolta a homlokát és kutatni kezdett az emlékezetében.
– A négy megszentelt tárgy egyike, ugye? – kérdezte.
– Az Őrző jól informált – bólintott a másik.
Először az Újjászületés napórája, most pedig a Hegyek és folyók árja… A négy megszentelt tárgynak már évekkel ezelőtt nyoma veszett a halandók birodalmában. Nem jelentéktelen kis káposztafejecskék voltak, amelyeket pár száz forintért árulnak a piacon. Kettővel is találkozni véletlenül hat hónapon belül… Ha Zhao Yunlan tényleg ilyen vakszerencsével büszkélkedhetett, akkor jobban járt volna, ha hivatásos lottózóvá avanzsál.
Képtelen volt kiverni a fejéből a gondolatot, hogy valami nem stimmel. Sárkányváros egyetemének épülete, amely gyanúsan makulátlan volt, miután visszament… A préta, amely pont Li Qiant szemelte ki magának… Az Újjászületés napórájának véletlenszerű eltűnése, amely azóta sem került elő… Az alvilági ivadékok elleni elfogatóparancs… És végül a Lélekmetsző küldött hirtelen figyelmeztetése.
– Mi is pontosan a Hegyek és folyók árja? – komorodott el a férfi arca.
– Az emberek azt mondják, hogy természetfeletti erők irányítják az életet és a halált, de ez nem így van – mondta a küldött. – A káosz hajnalától fogva, minden dolog kezdete óta mindig is létezett a jó és a gonosz. A legkorábbi ítéleteket a Hegyek és folyók árjába vésték. Az oszlop a hegyek és folyók százezreinek esszenciájából jött létre, a kilencedik menny[1] felett kezdődik és egészen a Sárga-forrás alatt végződik. A pokol tizennyolc szintjének büntetéseit mind rákarcolták, az idő múlásával pedig az Élet és halál könyvében lévő számos ítéletnek ez volt az alapja. Az emberek a mai napig úgy gondolják, hogy a hegyeknek és a víznek lelke van, ez a hit egészen azokra a régi időkre nyúlik vissza. – A Lélekmetsző küldött szünetet tartott. – Mivel az oszlopot eredetileg elzárásra és elnyomásra használták, az idők során több tízezer gonosz lélek ragadt benne, engedelmességre kényszerülve. Sosem gondoltam volna, hogy eltűnése után egy olyan nép kezébe került, amelyik generációkat pecsétel le benne az örökkévalóságig.
– Mások bántódás nélkül megközelíthetik, te azonban… – Ismeretlen tétovaság költözött a küldött hangjába, ahogy a szavakat kereste. Végül így folytatta: – Te instabil lélekkel születtél. Ha túl közel mész az ilyen lélekcsapdákhoz, mindenkinél jobban fogod érezni a hatását!
Még soha, senki sem mondott ilyesmit Zhao Yunlannak. Meglepődve visszakérdezett:
– Instabil lélekkel? Én? Mind a három szellemi és hét földi lelkem[2] nagyszerűen érzi magát, köszöni szépen! Miért lennének instabilak?!
A Lélekmetsző küldött hallgatott egy darabig, majd így szólt:
– Samadhi igaz lángja ott lobog mindenki két vállán és a fején. Te viszont úgy születtél, hogy a bal válladról hiányzik. Ezt a jelenséget szellem által érintett vállnak nevezik. Emiatt hajlamos a lelked az instabilitásra. Az Őrzőnek jobban kellene vigyázni a jövőben.
Zhao Yunlan kétkedő pillantást vetett a bal vállára, de aztán egykettőre elvesztette az érdeklődését és visszatért az eredeti témához.
– Szóval azt mondod, hogy a hangák arra használták a Hegyek és folyók árját, hogy végrehajtsák a Luobula átkot, igaz?
A küldött bólintott.
– Elégették a lefejezett személy testét, majd a Yingyűjtő háromcsillag módszert használva erőszakkal a völgyben tartották a lelkét. Ennek eredményeképp a Hegyek és folyók árja magába itta azt, és a hangák a fej használatával parancsolni tudtak az árban rekedt halott léleknek.
– Vele mi van? – kérdezte a férfi Wang Zhengre mutatva.
A küldött vetett egy pillantást a lányra, aki megborzongott és egyszerre úgy érezte, hogy élete és halál utáni léte minden egyes momentuma a Lélekmetsző küldött elé tárul.
– Ez az ifjú hölgy meghalt, amikor lefejezték, de sikerült megszöknie a Yingyűjtő háromcsillag módszer és az ár elől. Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy valaki megfelelően megőrizte a testét és a fejét.
Wang Zheng boldogtalanul elmosolyodott.
– Régen nagyon éretlen és megkeseredett voltam. Az előző Őrző elkapott, amikor megszálltam valakit. Onnantól kezdve nekem is engedelmeskednem kellett a Lélekőrző dekrétumnak. A Wang Zheng nem az eredeti nevem. Azé a lányé volt, akibe beleköltöztem. Amikor éltem, a Gelan nevet viseltem, és annak a törzsfőnöknek a lánya voltam, amelyik meghalt a lázadásban.
Zhao Yunlan arra a bosszantó felismerésre jutott, hogy a Különleges Esetek Osztálya nem más, mint ezüstkanállal a szájukban született csecsemők nyári tábora.
– A lázadás vezetőjét Sangzannak hívták – folytatta a lány. – Egy rabszolga fia volt – az anyja az én anyám haját fésülte. A mi törzsünkben nem voltak hétköznapi emberek. A törzsfőnökön és a nemességen kívül csak rabszolgákból állt. Így Sangzan szintén belenőtt a rabszolgaságba. Bátor volt és szorgalmas, kiemelkedett a többiek közül. Apám ménesének őrzőjévé vált. Mai mércével azt mondanánk, hogy egy jóképű és tehetséges férfinak számított, akit mindenki csodált.
Mosolyába keserűség költözött.
– Sajnos a törzsünkben a rabszolgák csak rabszolgák maradtak, nem számított, mennyire tehetséges valaki. Életük nem volt értékesebb egy haszonállaténál, nyugodt szívvel kereskedtek velük. Habár Sangzan jóképű és gazdag volt, akkor is megtagadták tőle a méltóságot.
– Apám szemet vetett egy fiatal női rabszolgára – Sangzan kishúgára. Amikor a lány teherbe esett, anyám feldühödött, és haragját az anyjukon töltötte ki. Indokot fabrikált, hogy lefejeztethesse őt, a bátyám pedig Sangzan apját ostorozta halálra. A fiatal lányt már a kezdetektől fogva csupán erőszakkal kényszerítették, így a történtek után felakasztotta magát egy ostorral.
Zhao Yunlan előbányászta az utolsó csomag marhahúst és rágcsálni kezdte.
– Szóval az apád egy hatalmas szarcsimbók volt.
Wang Zheng nem válaszolt. Látva, hogy Zhao Yunlan kedve még mindig a béka segge alatt van, a küldött felköhögött és igyekezett elsimítani a dolgokat.
– Észrevettem, hogy eredetileg egy áldozati kő volt a Hegyek és folyók árja tövében. Az ilyesmit általában arra használták, hogy rögzítsék a nevét azoknak a lelkeknek, akiket az árba zártak. A kő még mindig ott van, de a neveket eltávolították. Ez is a lázadás során történt?
A lány bólintott.
– Sangzan győzelemre vezette testvéreit. Amint elérték a tiltott területet, ahol a Hegyek és folyók árja állt, azt mondta, hogy attól a pillanattól kezdve a törzsben mindenki egyenlően és méltóságteljesen élhet. Egy hatalmas ráspollyal legyalulta az összes nevet, amit a kőbe véstek. A törzsfőnököt… Apámat, anyámat, a bátyámat, a nemeseket, a kíséretüket és az őröket is, mind egytől egyig felakasztották és lefejezték a hegyőr kunyhója előtt. Ezt követően a hanga törzsnek sosem voltak többé rabszolgái vagy nemesei.
– Veled mi történt? – kérdezte Zhao Yunlan. – Téged nem végeztek ki, mert titokban segítettél Sangzannak, ugye?
A lány lehajtotta a fejét. – Gyerekkorunk óta ismertük egymást. Amikor apám embereket küldött utána, én bújtattam. Nem akartam, hogy meghaljon. Nem tudtam… Fogalmam sem volt, hogy mi lesz a vége.
[1] Kilencedik menny 九天, amelyet néha a mennyek legmagasabb pontjának is neveznek.
[2] 三魂七魄 A kínai mitológiában egy embernek három szellemi és hét földi lelke van. (Ezeknek elég sok fordítása van, nevezik szellemi-éteri-hun léleknek és földi-fizikai-po léleknek is.) A szellemi lélek a születés után lép be az ember testébe és halála után az távozik először. A földi lélek pedig a testhez kapcsolódik, és a halál után is a test mellett marad.