– Oké, vettem! – szakította félbe Zhao Yunlan szenvtelenül. – Más szóval a Hegyek és folyók árjában lévő haragvó lelkek nem mások, mint a Sangzan által megölt törzstagok és követők. Elég legyen már ebből a több ezer éves szarságból! Mit csinálunk most?

A Lélekmetsző küldött először nem válaszolt. Wang Zheng szólásra nyitotta a száját, de a férfi megbökte.

– Nyugodtan becipzározhatod, téged senki sem kérdezett!

Wang Zheng szót fogadott.

– A Hegyek és folyók árja elnyomja és elnyeli a lelkeket – mondta a küldött. – Még az is ádáz, haragos lélekké változna, akit azután nyelt magába az ár, hogy idős korában és békésen távozott. Nemhogy az, akinek keserű, erőszakos halálban volt része. Ha engem kérdezel, akkor nincs túl sok lehetőség. Vagy elpusztítjuk ezt a megszentelt tárgyat, vagy erőszakkal elnyomjuk a benne lévő lelkeket.

Szavai annyira tartózkodóak voltak, hogy Wang Zheng zavarodottságtól tágra nyílt szemekkel értetlenül bámult rá.

– Uram, mit terve—

Zhao Yunlan ellenben nem tartozott a finomkodó emberek közé.

– Úgy érti, hogy ha nem tudjuk felrobbantani az egész Hegyek és folyók árját, akkor az egyedüli lehetőség, ha az összes benne lévő lelket megsemmisítjük. Ez az egyetlen módja, hogy megelőzzük a további problémákat.

A lány a szája elé kapta a kezét.

– Igazságtalan ok nélkül megsemmisíteni egy lelket – rázta meg a fejét a küldött.

Akkor csak a Hegyek és folyók árjának elpusztítása maradt.

Mindhárman hallgattak.

De vajon el lehet-e olyan könnyedén pusztítani egy alvilági megszentelt tárgyat?

Zhao Yunlan a földön üldögélt és az öngyújtójával játszott. Az apró lángba bámulva hirtelen eszébe jutott valami.

– Az úton idefelé Qingxi faluja mellett láttunk az autópályán egy kaszást lámpással a kezében. Nem olyan messze innen. Nem is tudták, hogy mi folyik itt? Csak úgy elsétálgatnak a Hegyek és folyók árja mellett?

A Lélekmetsző küldött egy szinte észrevétlen szünetet tartott, mielőtt válaszolt volna.

– Emberek százait vezetik át a túloldalra. Talán nem volt idejük foglalkozni vele.

Zhao Yunlan tekintete kétkedőnek tűnt.

– Ha szabad kérdeznem, nagyuram, miért vártatok eddig, hogy összegyűjtsétek a négy megszentelt tárgyat? Már elég régen felszívódtak a halandók világában. És habár az Újjászületés napórájába csupán véletlenül botlottunk bele, ez alkalommal egyenesen a Hegyek és folyók árjához jöttél, nem igaz?

A Lélekmetsző küldött azonnal rájött, hogy túl sokat mondott, úgyhogy inkább nem válaszolt. Zhao Yunlan túl intelligens volt. Pimasznak és megbízhatatlannak látszott, de pont ezzel leplezte, hogy milyen ravasz is valójában. Mindig sikerült egyenesen a probléma gyökerébe vágnia, valahányszor figyelmeztetés nélkül felfedte éles elméjét.

De a férfi nem akarta ilyen könnyedén futni hagyni a küldöttet. Tekintete lassan lecsúszott és megpihent a másik széles ruhaujjain.

– A vér még meg sem száradt a ruhádon, nagyuram. Egészen idáig nem is hallottam az alvilági ivadékokról, erre mit ad isten, hát nem pont az Újjászületés napórájával egy időben tűnnek fel, amelyik véletlenül éppen a négy megszentelt tárgy egyike? Az alvilág még soha egyetlen szót sem ejtett róluk. Mik ők pontosan? Honnan jöttek? Nem jelenhettek meg egyik percről a másikra a semmiből. Ami pedig a megszentelt tárgyakat illeti… Nem kellene mindenkinek olyan keményen harcolnia értük, ahogy csak tud? Miért hagytátok, hogy a halandók birodalmában vesztegeljenek ennyi éven keresztül?

A küldött ahhoz volt szokva, hogy ő kérdez ki másokat, őt magát még sosem vallatták. Egy ideig csendben hallgatott. Végül pedig – mivel semmiféle hihető kifogással nem tudott felhozakodni – igazi úriemberként bevallotta az egyetlen igazságot, amivel kirukkolhatott.

– Bocsáss meg, de nem árulhatom el.

Egy Zhao Yunlanhoz hasonló embernek hazudni olyan volt, mintha az illető tálcán kínálta volna magát, hogy megalázzák. Sokkal egyszerűbb volt megspórolni a felesleges köröket és bevallani, hogy nem beszélhet.

A férfi rágyújtott még egy cigire, mélyen beleszívott és nem forszírozta tovább.

Felállt és elővette a faldarabot a nyolcszög szimbólumával, majd tenyerében tartva Wang Zhenghez fordult.

– Mit jelent ez? Talán a Hegyek és folyók árját jelképezi a fajtádnak? – kérdezte.

A lány alaposabban szemügyre vette, majd megrázta a fejét.

– Nem. Amikor kicsi voltam, apám azt tanította, hogy ez a hegyet jelenti. Amikor pedig egy kör van körülötte, az pedig egy hegyet körülvevő folyót.

– Biztos vagy benne, hogy nem cseszett át az öreged? – faggatózott. – Az analfabéta törzsednek van egy másik szimbóluma is a hegyekre, nem?

Wang Zhenget alapvetően nyugodt természettel áldották meg. Még akkor is higgadt tudott maradni, amikor a főnöke valami elképesztően rasszista dolgot hadovált. Álmában sem jutott eszébe alaposan megpüfölni.

– Az a rendes hegyekre való – magyarázta. – A nyolcszöget pedig kifejezetten a szent hegyre használtuk, erre, ahol a Hegyek és folyók árja áll. Halálom előtt ez a terület tiltottnak számított, és a törzsfőnökön kívül senki sem léphetett rá.

– De nem láttam vizet a hegy körül – ráncolta a homlokát Zhao Yunlan.

– Talán megváltozott a domborzat ennyi idő elteltével.

A férfi a Hegyek és folyók árját bámulta.

– A hegy és a víz lelke… Biztosan megvolt az oka, hogy a hangák az árt használták a Luobula átokhoz fene se tudja hány generáción keresztül. Miért teszi lehetővé a lelkek számára, hogy elmeneküljenek a Hegyek és folyók árja elől, ha a folyóba temetik őket?

A Lélekmetsző küldött megértette, mire utal a férfi, és maga is elgondolkodott.

– A hegy nem mozdul, az áramló víz nem poshad. Csak nem azt sugallod, Őrző, hogy a víz legyőzheti?

– Miért nem próbáljuk ki, és akkor meglátjuk? – kérdezett vissza a férfi.

A küldött felállt. Zhao Yunlan intett Wang Zhengnek, mintha csak egy kutyát hívna, majd türelmetlenül megkocogtatta az óráját. A lány megértette és egy villanással eltűnt.

A Lélekmetsző küldött felemelte a kezét és eloszlatta a ködöt, majd azonnal a földre mutatott. Az oszlopot körbeölelő hó és jég egyből olvadni kezdett, és egy vékony vízgyűrűvé vált. Ahogy várták, a Hegyek és folyók árjának nyugtalansága egyszerre elcsendesedett. Csak magasodott előttük ördögi némaságban, mint egy őrült, akit átmenetileg sikerült megfékezni.

A küldött óvatosságból a vízkörön kívül álldogálva figyelte a Hegyek és folyók árjának reakcióját.

Egyre több hó és jég olvadt el, és lassan kialakult egy bugyborékoló vízfolyás. Ahogy aprócska kígyóként siklott a hatalmas hóban, sziszegve tört utat az oszlop felé.

Zhao Yunlan halk zúgásra lett figyelmes. Egy ideig azt hitte, hogy csak a füle zúg, de aztán apránként szavakat kezdett el kivenni.

– Kő… Kő, mely koros… – mondta a hang.

A férfi megdermedt és valamiért leírhatatlan izgalmat érzett a szívében. Figyelmesen hallgatott, aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy együtt szaval a beszélővel.

Kő, mely koros, de még nem öreg; Víz, mely fagyott, de még nem hideg; Test, mely halott, de még meg nem született; Lélek, mely átalakult, de még el nem égett.

A Lélekmetsző küldött egyből odakapta a fejét.

Egy pillanatnyi kábultság után Zhao Yunlan magához tért. Erőteljesen összecsippentette az orrnyergét, átfutott rajta a gondolat, hogy hallucinál. Egy darabig bizonyosan érezte, hogy a Hegyek és folyók árja valamiféle kapcsolatot próbál létrehozni közöttük, egyre közelebb húzva őt.

Amint lepillantott a földre, a hó felszínéről fehér fény tükröződött szemeibe. Aztán pupillái összeszűkültek, ahogy észrevette, hogy a Lélekmetsző küldött háta mögött valaki feltűnik a semmiből. Éppen egy hatalmas fejsze csapott le egyenesen a küldött nyakszirtjére.

Mióta beléptek a völgybe, Zhao Yunlan egyik kezét végig a zsebében tartva harcra készen markolta a fegyverét. Most egyetlen pillanat alatt előrántotta, majd csuklóját a küldött vállára támasztva pislogás nélkül tüzelt.

A hangtompítón keresztül kirobbanó golyó pontosan középen találta el a támadó homlokát. Ezzel egy időben a küldött is oldalra lendítette a pengéjét. Olyan volt, mint egy sötét forgószél, amely heves szelet támasztott. A penge és annak hüvelyének súrlódása fülsiketítő hangot hallatott, amint nekicsattant a lecsapódó fejszének.

Mindketten három lépést hátráltak. Zhao Yunlan ekkor vette észre, hogy a fejszét forgató személy arcát halálosan sápadt démonmaszk takarja, a homlokán lévő golyó ütötte lyukból pedig tintafekete folyadék szivárog.

A démonarcú alak lassan felemelte a kezét, letörölte a fekete vért, és Zhao Yunlanhoz fordult. Mozdulatait követve a maszkra rajzolt arcvonások lassan valami mosolyra emlékeztetővé torzultak.

– Őrző! – A hang tompa volt a maszk alatt. – Több ezer év telt el, de te semmit se változtál.

Zhao Yunlan hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét. Ez elég érdekesen hangzott egy olyan személy szájából, akiről még csak nem is hallott. És honnan jött ez a több ezer év?!

A maszk szemöldöke hirtelen lefelé fordult, amitől olybá tűnt, mintha egyszerre sírna és nevetne. Az alak megérintette a véres lyukat a homlokán, majd megvizsgálta belülről.

– Az Őrző korábban még sosem bánt velem így. Nem fontos. Akkor sem tudnék elég hálás lenni, hogy kölcsönadta a lángját, ha százszor is ölne me—

A küldött nem hagyta, hogy folytassa, a Lélekmetsző penge egy éles fénysugárrá keskenyedett, ahogy átszelte a levegőt. Zhao Yunlan még sosem látta, hogy a küldöttet így elöntötte volna a heves düh. Óvatosan félrelépett, hátha a két harcoló természetfeletti lénynek több helyre lenne szüksége.

– Zhao parancsnok, ki az? – kérdezte Wang Zheng az órából.

A férfi egy cigit tartott az ajkai között, és kezeit betömködte az ellentétes ruha ujjába, hogy melegen tartsa őket.

– Honnan kéne tudnom? Nem ismerek mindenkit. Hát úgy nézek én ki, mint aki fűvel-fával bratyizik?!

A lány inkább nem válaszolt.

Zhao Yunlan egy ideig figyelte a csatát, majd eloltotta a cigijét a hóban. Rálehelt fagyos kezeire és összedörzsölte őket.

– Kő, mely koros, de még nem öreg; Víz, mely fagyott, de még nem hideg… – Miközben beszélt a tekintete oldalra tévedt. Megkocogtatta az óráját. – Tudod mit, van egy ötletem. Próbáljuk ki!

A lány pontosan Zhao Yunlan ötleteitől félt a legjobban.

– Zhao parancsnok! – kiáltott fel. – Zhao parancsnok—

A férfi rá sem hederített, csak levett egy kulcscsomót az övéről. A rajta lógó régi kulcstartó egykor még könyvnek nézett ki, de felszínét mára simára dörzsölték. A hátoldalára eltorzult betűkkel egy szót véstek: őrző. A közepénél egy rés látszott, mintha csak egy medál lett volna, amit ki lehet nyitni. Elindult vele a Hegyek és folyók árja felé.

Hirtelen egy csapat alvilági ivadék robbant ki az egyenetlen talajból, akik körbevették és ragadozó tekintettel figyelni kezdték.

Zhao Yunlan visszabámult rájuk, és lustán elharapva a szavakat megjegyezte:

– Ó, azt hiszem, most már értem! Szóval ő a gazdátok, mi? És ti vagytok azok, akik elhappolták az Újjászületés napóráját. Mégis mit terveztek a négy megszentelt tárggyal?

Az ivadékok nem válaszoltak, csak vállvetve közeledtek felé, hogy elriasszák őt.

A férfi hidegen felnevetett. Egy újabb cigivel ujjai között kinyitotta a kis könyv alakú kulcstartót, amiből egy apró lángocska lobbant fel. Nem családi fotót rejtő minialbum volt, hanem egy öngyújtó. Egy apró kattanással a férfi meggyújtotta a cigijét.

Aztán ahelyett, hogy a szájához emelte volna, egyre csak tartotta a kezében.

– Két dolgot utálok – mondta. – Ha csúnya emberek csúnya dolgokat csinálnak, és ha fenyegető dögök állnak az utamba! Ti aztán tényleg az új kor mintakatonái vagytok – mást sem tesztek, csak mások idegein táncoltok.

Mint egy apró petárda, úgy röppent ki a cigi a férfi kezéből. Egy szívdobbanással később egy hatalmas, hosszú farkú tűzgolyóvá lobbant, amely pusztító meteorként száguldott az ivadékok felé.

Nem közönséges tűz volt. Az egyik alvilági ivadék felsikított közeledtére.

– Samadhi igaz lángja!

Ketten képtelenek voltak kitérni és azonnal elnyelte őket.

A lobogó fényben Zhao Yunlan mosolya felragyogott.

– Miről beszélsz? Igaz láng, hamis láng… Annyira kulturálatlan vagy, hogy fel sem ismered a világ első számú rejtett fegyverét a fegyverek rangsorában?! Az utca embere ezt szimplán majomrakétának hívja! Eközben pedig a divatos majomrakéta nevet viselő tűzgolyó egyenesen a Hegyek és folyók árjának talapzata felé tartott.