Este lett, mire Zhao Yunlan visszajutott a kis kunyhóhoz. Zhu Hong kérdő pillantást vetett rá, mire a férfi válaszul felmutatta az óráját. A nő egyből megértette, és elővett a táskájából egy apró, kézzel készített fonalbabát. Aztán lazán elsétált Zhao Yunlan mellett, és az órájához dörzsölte azt. Senki sem látta, hogy két fehér füstfoszlány száll át az apró babába, ami hirtelen életre kelt és megmozdult a tenyerében.
A férfi körbenézett a szobában, és úgy találta, hogy mindenki rendben van. Chu Shuzhi az ajtónál őrködött mozdulatlanul, lábainál Daqing heverészett. Guo Changcheng éppen forralt valamit egy kis fazékban. A diákok láthatóan feszülten ültek egy körben, miközben Lin Jinget, az álszerzetest hallgatták, amint egy kísértettörténetet mesél. Shen Wei pedig…
Merre lehetett Shen Wei?
Várjunk csak? Miért is gondolta azt az előbb, hogy mindenki megvan?
Zhao Yunlan arckifejezése elsötétült.
– Merre van Shen prof? – kérdezte Zhu Hongtól.
A nő megdermedt, majd egy furcsán elveszett kifejezés futott át az arcán. Ekkor azonban valaki halkan megszólalt a férfi háta mögött.
– Engem keresel?
Zhao Yunlan megfordult, és látta, ahogy a férfi egy nagy halom tűzifával a karjában besétál.
Zhu Hong a homlokára csapott, mintha csak végre eszébe jutott volna.
– Jaj, tényleg! Mivel még egy éjszakát itt töltünk, Shen professzor aggódott, hogy nem lesz elég tüzelőnk. Kiment ágakat keresni.
Shen Wei letette a fát a tűz mellé száradni.
– A legjobb mindenre felkészülni! Megtaláltad Wang kisasszonyt?
Zhao Yunlan zavarodottan rápillantott.
– Ühüm. Meg. Útközben véletlenül összefutottunk a mentőosztaggal, és mivel néhány dolgot el kell intéznie helyettem, visszavitték magukkal.
– Értem – mosolyodott el gyengéden a professzor. – Az a lényeg, hogy jól van! Egész nap odakint rohangáltál… Gyere, igyál egy kis gyógynövényteát, nehogy megfázz!
Zhao Yunlan csak bámult rá egy darabig. Aztán elfogadta az italt, mintha mi sem történt volna, és egyetlen szó nélkül felhajtotta.
***
Az elmúlt napokban Zhao Yunlan berúgott Lang-ge társaságában, majd egy egész napon keresztül hóban vezetett, aztán az éjszaka második felében egyáltalán nem aludt. Utána Wang Zheng bedrogozta, a Hegyek és Folyók Árja megbetegítette, nagy magasságban túrázott a havas hegyekben, és még egy rakat szörnyeteggel is megküzdött.
Ezen intenzív tevékenységek hatására másnap reggel úgy ébredt, hogy a nyaka teljesen görcsben állt.
Görcs ide vagy oda, akkor is ő volt a főnök. Ahogy felkelt, rögtön dirigálni kezdett. A hajnali világosságban a kis hegyi kunyhó a káosz állapotában leledzett az irányítása alatt. Megparancsolta Lin Jingnek, hogy masszírozza meg a vállát, aki bemutatta rajta a Shaolin Erőteljes Vajra-ujj technikáját, és majdnem kitörte vele főnöke nyakát. Zhao Yunlan kis híján sírva fakadt a fájdalomtól, és biztosra vette, hogy az álszerzetes direkt csinálta bosszúból. Így ahelyett, hogy hasznossá tették volna magukat, nagyjából húsz percig kergetőztek a kunyhóban. Csak akkor hagyták abba, mikor Zhu Hongnak elfogyott a türelme, és kiabálni kezdett velük.
Zhao Yunlan bevert néhányat Lin Jingnek, aztán rájött, hogy csodával határos módon újra tudja mozgatni a nyakát. Így kezeit a háta mögött összekulcsolva elsétált, hogy összeszedje a holmiját. Ahogy elhaladt Daqing mellett, felkapta, és sál módjára a nyaka köré tekerte őt.
Az osztályfelelős teljesen össze volt zavarodva.
– Mikor került ide ez a cica? Visszajön velünk? Azt hittem, hogy csak egy kóbor macska.
– Hát láttál te már valaha is ilyen hájas kóbor macskát? – kérdezte Zhao Yunlan vigyorogva, mire Daqing lekevert neki egyet.
A lány odasétált, és tele együttérzéssel megsimogatta az állat sima, fényes bundáját.
– Szegény lélek, egészen idáig elhoztak repülővel. Ó, tényleg! Zhao-dage[1], a professzor azt mondta, hogy majd ő vezet visszafelé, hogy ön tudjon pihenni egy kicsit.
Zhao Yunlan macskaütött arcára szorította a kezét, megtorpant, és Shen Weire lesett. A másik is pont akkor nézett rá, és amikor a tekintetük találkozott, a férfi egy gyengéd mosollyal lesütötte a szemét. Arckifejezései és megnyilvánulásai mindig olyan visszafogottak voltak; de pillantása minden szónál többet mondott Zhao Yunlan számára.
Szíve hevesen megdobbant, ahogy eszébe jutott, miként nézett rá Shen Wei az előző éjszakán, amikor a professzor figyelő tekintetére ébredt. Mintha valaki megérintette volna a lelke legmélyét, amelynek hatására több értelemben is érzékennyé vált.
***
Zhao Yunlan az anyósülésen szundikálva töltötte a hegyről lefelé vezető utat. Már délután volt, a nap nyugatra járt, amikor a telefonja hirtelen megcsörrent, és felébresztette őt. Az autó régen elhagyta a havas területeket, időről időre lakóházak mellett haladtak el.
Lang-ge telefonált. Amint meghallotta, hogy hazafelé tartanak, máris szállást intézett nekik. Újfent túltengett benne a lelkesedés, még azt is kijelentette, hogy legutóbb egyáltalán nem volt elég idejük kiszórakozni magukat, és hogy ez alkalommal addig kell inniuk, amíg össze nem esnek.
Zhao Yunlan csöppet sem tűnt jókedvűnek, amikor letette. Nem volt sem alkoholista, sem pedig Superman. Jelenleg leginkább arra vágyott, hogy egy ágyban pihengessen a világ végezetéig, ahelyett hogy fogait összeszorítva egy nagydarab férfival bratyizzon, miközben piával locsolják a torkukat és marhaságokat szövegelnek.
Ez a hirtelen jött szörnyű hír teljesen elrontotta a hangulatát. Még ahhoz sem volt kedve, hogy Shen Weit ugrassa. Félretette a telefonját, és szemeit lehunyva elhelyezkedett, hogy a rá váró kemény éjszakai csata előtt a lehető legjobban kipihenje magát.
A professzor megvárta, amíg a másik lélegzete egyenletes lesz, mielőtt megigazította volna az őt borító takarót.
***
Mire Lang-ge a belváros főutcáján üdvözölte őket, Zhao Yunlan látszólag lerázta magáról rosszkedvét. Újra élénknek tűnt, tele életerővel és lendülettel. Amikor azok ketten összejöttek, a reklámarcai lehettek volna a mondásnak: „a fecsegő szájnak ezer feles sem elég, az iszákosnak a lyukas gyomor sem szegi kedvét”.
De Zhao Yunlan valójában nem érezte jól magát. Már erősen sápadt, amikor a hatodik üveget bontották, de ennek ellenére közönyösen és pusztán az akaraterejére támaszkodva igyekezett folytatni az ivászatot.
Lang-ge nyelve kétszer akkora volt, mint szokott, miközben vörös arccal utasította a pincért:
– Töccs még! Gyerün’, töccsed tele!
Zhao Yunlan képtelen volt leállítani őt, így csak bólintott a pincérnek. Keserűen elmosolyodott, aztán felemelte a poharát.
Shen Wei, aki eddig csendben figyelt, egyszerre megragadta a kezét. A másik két férfinak döbbenetében tátva maradt a szája.
A professzor felemelte Zhao Yunlan poharát és felállt.
– Zhao parancsnok kissé megfázott a hegyekben, nem igazán érzi jól magát – mondta rendkívül udvariasan.
A férfi egyáltalán nem számított rá, hogy egy védőangyal siet a segítségére. A helyzethez alkalmazkodva gyorsan lehajtotta a fejét, és köhögött néhányat.
Shen Wei mosolyogva folytatta.
– Lang úr egész idő alatt rendkívüli módon gondoskodott rólunk, de sajnos a tanítványaim mind szegény diákok, akik egyetlen fillért sem keresnek az egyetemen. Képtelenek vagyunk visszafizetni a kedvességét. Az ön tiszteletére emelem ezt a poharat!
Összekoccintotta a poharat a másikéval, majd egyetlen mozdulattal lehajtotta annak tartalmát.
Lang-ge egy ideig hallgatott.
– Hűha – hüledezett aztán kissé meglepve. Egy Zhao Yunlan féle gazemberrel összebratyizni csak egy dolog, de az önelégült tudós népség már egészen más lapra tartozott. Biztos volt benne, hogy az ilyenek lenézik őt, ezért aztán igyekezett inkább távol maradni tőlük. Míg világ a világ, sosem gondolta volna, hogy Shen Wei ilyen tisztelettel adózik majd irányában.
Egy igazi mérföldkövet jelentett Lang-ge társasági életében. Egyetlen szó nélkül kissé kábultan ki is szemelte következő áldozatát Shen Wei személyében. Zhao Yunlan gyorsan körbenézett az asztalnál ülőkön. Az álszerzetes, aki egy „szerzetesek nem isznak alkoholt” kifogást felhozva sikeresen kimentette magát, éppen egy buddhista szentírást mormolt, miközben egy hatalmas csonton rágódott. Zhu Hong az elegáns hölgyet játszotta, aki tartózkodik az alkoholtól, és fel sem tekintett evés közben. Chu Shuzhi éppen csak az ajkaihoz emelte a poharát, és máris halottnak tettette magát.
Guo Changcheng pedig… Az a derék gyermek tudta jól, hogyan álljon ki a főnöke mellett, így már évezredekkel korábban eszméletlenre itta magát. Valószínűleg valóban halott volt a világ számára.
Tehát a jelenlévő árulók közül lényegében senki sem jöhetett szóba, hogy segítsen neki.
Zhao Yunlan összeszorította a fogát, és feljegyezte magában mindannyiukat, aztán bevetette minden báját és alkoholtoleranciáját. Shen Weijel összedolgozva sikerült közös erővel az asztal alá inniuk azt, aki lelkesedésével ekkora káoszt okozott körükben. De legalább végre szabadok voltak!
Shen Wei jól láthatóan nem volt hozzászokva az ilyesfajta összejövetelekhez. Arca már jóval korábban kivörösödött, és tekintete is elhomályosodott kissé. Megpróbált felállni, azonban nem találta az egyensúlyát, és visszazuhant a székébe. Zhao Yunlan gyorsan a segítségére sietett.
– Jól vagy? – kérdezte közel hajolva.
A férfi megingott. Nem válaszolt, de megragadta a lehetőséget, hogy karját szorosan Zhao Yunlan dereka köré fonja.
A férfi szíve hevesen verni kezdett. Nem, Shen Wei elég nyilvánvalóan nem volt jól.
– Akkor én… – Zhao Yunlan finoman megnyalta az ajkát, aztán lehalkította a hangját. – Én majd… öhm… visszakísérlek a szobádba – mondta, miközben fejében illetlen gondolatok cikáztak.
Shen Wei egyáltalán nem ellenkezett, amit a másik beleegyezésnek vett. Zhao Yunlan a karjai alá bújt, hogy megtámassza őt, majd félig vezetni, félig vonszolni kezdte maga után. Szerencsére a férfi nem volt az a bajkeverő részeg típus. Még ittasan is inkább csendes és szelíd maradt, ahelyett, hogy vadulni kezdett volna.
Zhao Yunlan összekaparta magát, és röviden elköszönt a többiektől. Aztán továbbra is Shen Weit támogatva kinyitotta a sajátja melletti szoba ajtaját, leengedte a férfit az ágy szélre, és segített neki felülni. Ahogy a professzor kábult, kifejezéstelen arcára nézett, nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy össze ne kócolja a haját.
– Ha ennyire nem bírod a piát, minek erőltetted a kedvemért?!
Shen Wei felnézett, és pislogás nélkül követte a mozdulatait.
– Maradj nyugton! Keresek valamit, amivel megtörölheted az arcod – mondta. Aztán besétált a fürdőszobába és megragadott két törölközőt, amiket a szálloda készített be. Az egyiket meleg, míg a másikat hideg víz alá tartotta. Ahogy megfordult, hogy a részegeshez vigye azokat, kis híján szívbajt kapott. Shen Wei ugyanis nesztelenül utánament, most pedig az ajtónak támaszkodva teljes némaságban meredt rá.
Tekintete rendkívül intenzív volt, szinte már birtokló.
– Tessék – nyújtotta át az egyik törölközőt Zhao Yunlan.
Shen Wei kissé késve reagált, beletelt egy pillanatba, mire lassan felemelte a kezét. Aztán ahelyett, hogy elvette volna, továbbnyúlt, és a férfi csuklóját megragadva brutális erővel a karjaiba húzta őt.
Zhao Yunlan már korábban is észrevette, hogy valami nincs igazán rendben a Shen Weijel. De hiába járta át valami furcsa érzés, mégis majd kiugrott a bőréből a fejleményektől. Egyáltalán nem próbált ellenállni, mikor Shen Wei közelebb rántotta magához, és akkor sem ellenkezett, amikor a férfi durván a falhoz szorította, majd az ajkait megtalálva szinte vadul tépni kezdte azokat.
Még a száját elöntő vér íze is csak tovább fokozta izgalmát. Karjait ráérősen Shen Wei köré fonta, fürge ujjai végigkövették ingének vonalát, majd becsúsztak a ruhája alá, és incselkedően simogatni kezdték a férfi hátát. Észrevette, hogy a bőr az ujjai alatt szokatlanul hűvös, akárcsak a finom jáde… Bár ez a szóban forgó „finom jáde” éppen hevesen szaggatta a ruháit.
Zhao Yunlan engedelmesen hátrahajtotta a fejét. Felőle Shen Wei aztán téphetett, amit csak akart. Közben keze egyre lejjebb vándorolt, egészen a másik nadrágjának a hátuljához, majd elkezdte felfedezni alatta lévő területeket. Ám még mielőtt igazán belemelegedhetett volna, egyszerre felkapták a derekánál fogva. Teljesen felkészületlenül érte, hogy a lábai elhagyják a padlót, átfordítják a levegőben, aztán hátraesik, ahogy Shen Wei az ágyra hajítja.
A fekvőhely nagyot nyekkent a ránehezedő súly alatt. Szerencsére a szállodai párna és takaró elég vastagok voltak, úgyhogy a becsapódás nem okozott fájdalmat, de Zhao Yunlan azért félig őszintén felkiáltott. Megérintette a vért ajkain, és halkan felnevetett.
– Túl heves vagy, bébi!
Shen Wei parancsolóan bámult le rá. Éjfekete szemében valami meghatározhatatlan érzelem tükröződött, de olyan intenzíven, hogy szinte túlcsordulni látszott. Arcát elöntötte a vörös pír, és a homályos fényben gyönyörűbb volt, mint valaha. Zhao Yunlan szíve teljesen összeszorult a láttán.
Felnyúlt, és levette Shen Wei szemüvegét, aztán félig felült, és karjaiba vonta a másikat. Gallérját széthúzva elkezdte kigombolni az ingét lefelé csúszó kezeivel. Ujjai tüzet gyújtottak menet közben, felfedve egy sápadt, de cseppet sem törékeny testet.
Zhao Yunlan tekintete elsötétült. Lehajtotta a fejét, és egy könnyű csókot lehelt Shen Wei mellkasára.
– Azt terveztem, hogy távol tartom tőled a mancsaimat, erre te meg jössz, és rám veted magad – mondta kissé fojtott hangon.
Alig haltak el utolsó szavai, amikor Shen Wei hirtelen megragadta a vállát, és visszalökte a matracra. Előrehajolt, megragadta a csuklóit, majd szorosan tartva az ágyba préselte őt, aztán… ajkaival belemart Zhao Yunlan torkába.
Zhao Yunlan érezte, hogy a rajta fekvő férfi lélegzete egyre zihálóbbá válik, mintha csak alig bírná visszatartani magát attól, hogy teljesen felfalja őt.
Shen Wei nyílt mohósága teljesen váratlanul érte, ráadásul fogainak szorítása sem volt éppen kényelmes. Megpróbált kiszabadulni, közben pedig képtelen volt egy halk kuncogást visszatartani.
– Ugyan már, bébi, nem kell kapkodni…
Úgy tűnt, hogy mocorgása beindított valamit. Shen Wei mozdulatai eddig is kissé durvák voltak, most azonban mintha egyenesen megszállták volna. Lenyúlt, és megragadta Zhao Yunlan karját, amellyel korábban ellenkezni próbált, majd erőszakosan a háta mögé csavarta. Aztán másik keze a nyakára kulcsolódott, mintha csak arra készülne, hogy halálra fojtsa őt.
Zhao Yunlan nem éppen fiatal csontjai megnyekkentek, ahogy kíméletlenül felemelték a fejét. De még mielőtt tiltakozni kezdhetett volna, jeges ujjak fogták közre az állát, aztán Shen Wei közelebb hajolt, és vadul csókolni kezdte őt – újra meg újra meg újra, pusztítva és fosztogatva.
Egy pukkanással hirtelen kialudtak a fények, sötétségbe borítva a szobát. Csak egyetlen hang hallatszott, azé a vadállat módjára ziháló férfié, aki mintha évezredek óta örökös éhezésben élt volna.
Valami váratlanul átvágta Zhao Yunlan ingét, amelyen már amúgy sem volt túl sok gomb.
– Hé! Ez egy kicsit túl vad… Shen Wei!
Hiába lángolt és égett hevesen Zhao Yunlan szíve, egyáltalán nem ezt a részeg őrületet képzelte el. Vállaival a másikat meglökve fürgén oldalra fordult, és kiszabadította a karját.
Amint tiltakozni kezdett, Shen Wei egyből megdermedt, aztán szó nélkül a karjaiba zuhant, és teljesen mozdulatlanná vált.
A szobában egyszerre felgyulladtak a lámpák. A hirtelen jött fény elvakította Zhao Yunlant, aki csukott szemekkel mozgatta meg kicsavart vállát, majd megragadta Shen Weit. Korábbi izgalma szinte teljesen a semmivé lett.
– Egészen elképesztő vagy, amikor lerészegedsz, és elveszted a feje—
A mondat közepén hirtelen elhallgatott. A sokk egyszerre kijózanította, és a szervezetében lévő összes alkohol elpárolgott. A szoba csendjében egyáltalán nem hallotta, hogy Shen Wei levegőt venne!
Megremegtek a kezei. A férfi nyakához nyúlt, és elszámolt magában harmincig. Nem érzett szívdobogást.
Shen Wei arcán még mindig látszott a vörös pír, de minden jel arra utalt, hogy már nem él.
– Shen Wei? Shen Wei!
Zhao Yunlan megfordította, és lekevert neki egy hatalmas pofont. Amikor egyáltalán semmiféle reakciót nem sikerült kiváltania a másikból, azonnal a mellkasára helyezte a kezét, és elkezdte az újraélesztést.
Shen Wei továbbra sem reagált. Az ágyon fekvő test akár egy próbababa is lehetett volna.
– A kurva életbe!
Zhao Yunlan felugrott, és felkapta a telefonját, amely korábban a földre esett. Mivel az aksija kiesett, gyorsan visszapattintotta azt, aztán bekapcsolta, felhívta a segélyhívószámot, és röviden elmagyarázta a helyzetet. Az orvos utasításait követve alaposan átnézte a csomagjait, hátha talál valami krónikus betegségre utaló gyógyszert.
Miközben éppen a táskákat túrta, hirtelen feltűnt neki saját, szakadt inge.
A szakadás inkább egy hosszú, átlós vágás volt, amely a bal vállától egészen a hasának jobb oldaláig húzódott. Habár ruházatának szövete vastag volt, és kifejezetten a hideg időjáráshoz készítették, az anyagot mégis egyetlen tiszta vágással metszették ketté, az öltések vonalát egyáltalán nem követve. Zhao Yunlan kezeivel megmarkolta az ing két oldalát, és összehúzta azokat. Kétségtelenül úgy nézett ki, mintha egy éles tárggyal hasították volna szét.
Részegség ide vagy oda, Shen Wei kezei teljesen üresek voltak. Még csak egy körömvágó csipesz sem volt nála. Akkor honnan szedhette azt az éles tárgyat?
Zhao Yunlan már eredetileg sem részegedett le teljesen, és a hatalmas pánikot követően az agya is újra rendesen funkcionálni kezdett. Senkinek a légzése és pulzusa nem áll le csak úgy, mindenféle előjel nélkül. Még egy hirtelen bekövetkező szívrohamnak is lennének más nyomai. És mégis, Shen Wei egyszerűen csak lekapcsolt, akár a szoba lámpái. Mintha neki is lett volna egy kapcsolója.
Mindent egybevetve, ez az egész nem igazán tűnt betegségnek. Inkább úgy, mintha a lelke nemes egyszerűséggel elhagyta volna a testét.
Döbbenten és teljes zavarodottsággal nézett az ágyon fekvő alakra. Egy pillanatnyi habozás után előbányászott egy fekete bőr könyvecskét a laptoptáskájából. Kikeresett egy sárga talizmánt a lapok közül, aztán elcsaklizott egy hajszálat Shen Weitől, és a papírdarab köré tekerte, majd az egészet meggyújtotta a könyvecske felett. Ahogy a hamu a lapok közé potyogott, annak szemcséi úgy tűntek el, mintha csak sót szórt volna a vízbe.
Egy sor tűnt fel a sárgás papíron: Rendkívüli gonosz, lélektelen lény.
Zhao Yunlan tekintete megváltozott. Ujjait a könyv lapjaira szorítva csendesen megkérdezte:
– Honnan származik?!
A korábbi szavak felvillantak és eltűntek. Ezúttal hosszabb időbe telt, mire újabb szöveg jelent meg: Egy elmondhatatlan helyről, több ezer chi mélységből a Sárga-forrás alól.
Zhao Yunlan pupillái összehúzódtak.
Aztán felállt, és némán feltakarította a szobát. Talált egy maréknyi biztostűt, amivel belülről összetűzködte a darabokra szaggatott ingét, majd visszabújt a kabátjába, melyet korábban levett, mert bűzlött az alkoholtól.
Nem sokkal később megérkeztek a mentők. Megjelenésük mindenkit magához térített, és némi káoszt követően végül kivitték Shen Weit.
A diákok bepánikoltak. Fogalmuk sem volt, hogy mentorukat elvesztve mit csináljanak. Zhao Yunlan átvette a parancsnokságot, és utasította őket, hogy maradjanak nyugton. Aztán vetett egy jelentőségteljes pillantást Lin Jingre, és beszállt Shen Weijel a mentőautóba.
***
Az orvosok hiába próbálták Shen Weit kétségbeesetten kimenteni a halál torkából, a szíve továbbra sem reagált. Zhao Yunlan mellette várakozott, hüvelykujjával némán ütögette mutatóujja bütykét. Ekkora már biztos volt benne, hogy Shen Weinek semmi baja. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy bárki is birtokolta a testet, alaposan berúgott és beájult. Vagy a lélek csak úgy simán kiszállt belőle. Ez volt az egyetlen magyarázata a félelmetes tüneteknek.
Ebben az esetben pedig…
Zhao Yunlan kisimított egy összegyűrt lélekidéző talizmánt a háta mögött, és meggyújtotta a tenyerében. Aztán egy másodikat, majd egy harmadikat is. Shen Wei azonban nem reagált.
Az idő egyre szállt. Az orvosokat egy hajszál választotta el attól, hogy feladják.
Zhao Yunlan erősen koncentrált, és meggyújtott egy negyedik talizmánt is.
Vándor lélek, válaszolj hívásomra! – kántálta gondolatban.
Már harmadszorra ismételte el, mikor a talizmán, amely már majdnem teljesen leégett, hatalmas lángokkal fellobbant. Shen Wei halottnak tűnő teste abban a pillanatban hevesen megrázkódott az áramütéstől.
– Van pulzusa! – kiáltotta valaki. – Újra van pulzusa!
Zhao Yunlan lassan kifújta a levegőt, majd nyugodtan a tenyere közepébe gyűjtötte a hamut, és a zsebébe rejtette.
***
Shen Weit az éjszaka közepén szállították be mentőautóval a kórházba. Számtalan vizsgálatot végeztek rajta, azonban egyik sem hozott eredményt. Zhao Yunlan csak azért hívta ki a mentőket, mert a sok pia hatására nem fogott rendesen az agya, aminek köszönhetően sikerült ezt a hatalmas felfordulást okoznia. Mindössze annyit tehetett, hogy a fogvacogtató téli hideg ellenére a férfi mellett marad.
Még Lang-ge is meglepődött – bizonyára sosem gondolta, hogy képes valakit a kórházba inni. Megrettenve rohant be, de Zhao Yunlannak sikerült meggyőznie, hogy menjen haza. A férfi arca az ijedtségtől egészen uborkazöldes árnyalatot öltött.
***
A következő nap Shen Wei arra ébredt, hogy testéből mindenféle csövek állnak ki. Teljesen megdermedt, fogalma sem volt, hogy hol van. Aztán felült, és elkezdte leszedegetni magáról a dolgokat, amiket hozzácsatoltak.
– Attól tartok, hogy néhány napig kénytelen leszel bent maradni megfigyelésre – szólalt meg egy hang, mire Shen Wei ráeszmélt, hogy Zhao Yunlan a sarokban ül. Egy nagy katonai kabátba burkolta magát, és egy csésze forró teát tartott a kezében. A felszálló gőz éppen annyira takarta az arcát, hogy a férfi képtelen volt kivenni az arckifejezését.
– A kórházban vagyok? – kérdezte tökéletesen mozdulatlanul, aztán az arckifejezése megváltozott, ahogy ráeszmélt valamire. – Cs-Csak nem túl sokat ittam?
– Az nem is kifejezés – válaszolta a másik. – Sikerült annyira bepiálnod, hogy még a lélegzeted és a pulzusod is leállt.
Shen Wei szíve összeszorult. Nem hitte volna, hogy ennyire nem bírja az alkoholt. Miközben kétségbeesetten kifogásokat keresett, Zhao Yunlan könnyedén félretette a csészéjét és megszólalt.
– De az én hibám. Bekábultam a szesztől, ráadásul alaposan rám is ijesztettél, így nem jöttem rá, mi történt. Pánikba estem, és kihívtam a mentőket. Egy ideig minden bizonnyal kénytelen leszel a kórház vendégszeretetét élvezni…
Elhallgatott, még mielőtt befejezte volna a mondatot. Shen Weinek szörnyű gyanúja támadt. – … nagyuram.
[1] Dage (大哥): tiszteleti utótag. Idősebb férfiak megszólítására használják.