Qin’guang Király arca komoly volt.
– Őrző, hát még nem vetted észre? A Nagy Pecsét feltört. A Lélekmetsző Küldött oly sok éven át őrizte, de most azt sem tudjuk, hogy hol van, vagy hogy él-e még egyáltalán. A kis lámpások a holtak útján már nem sok időt nyernek nekünk. A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, hogy az alvilág fog elsőként elbukni, majd a halandók világa. Nyugodj meg, kérlek! Biztosíthatlak, hogy normális körülmények között sosem tennénk így próbára. De most össze kell fognunk, hogy átvészeljük ezt a katasztrófát.
Most jön a mézesmadzag, miután meglengették a korbácsot – gondolta Zhao Yunlan.
Szándékosan kifejezéstelen arccal eleresztette a bírót, azonban fegyverét nem engedte le. Vetett egy pillantást a földöntúli energiával izzó Lélekőrző Lámpásra, majd megszólalt.
– Mit akar pontosan Qin’guang Király, mit tegyek? – kérdezte, mire a másik felsóhajtott.
– A Lélekőrző Lámpás Kunlun, a hatalmas vadon hegyi istenének testéből született. Megnyugtatja a lelkeket és elűzi a gonoszt. Ez a négy oszlop utolsó és legnagyobb védelme, de… – ismét felsóhajtott. – Őrző, nézz oda, kérlek!
Beszéd közben megpróbálta Zhao Yunlant a lámpást tartalmazó tó széléhez vezetni, de a férfi meg sem moccant. A király, aki kissé kínosan érezte magát a másik jeges tekintetének tüzében, intett egyet. A Lélekőrző Lámpás lassan kiemelkedett a vízből és feléjük fordult – még kissé előre is billent, felfedve, hogy nincs benne kanóc.
– Eljött az ideje, hogy felfedjük a lapjainkat – mondta. – Igaz, hogy ez az alázatos isten a múltban nem tanúsított kellő tiszteletet Kunlun-jun iránt. De kérlek, tekintettel az alacsony rangomra, és a három világ érdekében végzett fáradhatatlan erőfeszítéseimre, légy irgalmas!
A hirtelen hangnemváltás annyira meglepte Zhu Hongot, hogy Zhao Yunlanra pillantott, a férfi arcáról azonban szokás szerint semmit sem lehetett leolvasni.
– Nem mondanám, hogy most sokkal tiszteletteljesebbnek tűnsz – válaszolta gúnyos mosollyal. – Miért akadályoztad meg a bírót, hogy elvezessen a Reinkarnációs Körforgáshoz? És ha a Yanluo Királyok ennyi titkot ismernek, miért nem tudtad, hogy Shennong pecsételte le Kunlun emlékeit és erejét? Azért akarom megtalálni az általa hátrahagyott körforgást, hogy felébresszem Kunlun isteni szellemét. Ha sikerül, talán segíthetek elbánni azzal az erőszakos démonképűvel odakint. Miért állítasz meg?
Qin’guang Király nem nézett a szemébe.
– Ez az alantas isten valóban átlépett egy határt… – hebegte.
– Nem az a probléma, ahogyan viselkedtél – vágott közbe Zhao Yunlan. – Hanem az, hogy olyasmire vetemedtél, amire nem kellett volna. Tudtad jól, hogy Kunlun isteni szelleme még nem ébredt fel, mert a Lélekőrző Lámpás továbbra sem gyulladt meg, nem igaz?
Qin’guang Király mindenhová nézett, csak rá nem.
– Ez… ez…
– És még ha fel is ébredt volna, egy több száz évre halandó testbe zárt isteni szellem valószínűleg már rég elvesztette erejének nagy részét. Gyakorlatilag hasznavehetetlen, ugye?
– Hogy mondhat ilyesmit a hegyek istene? – nevetett fel zavartan a király, Zhao Yunlan mosolya azonban nem ért el a szeméig.
– Majd én megteszem, ha már te nem voltál rá képes! Qin’guang Király többször is célzott rá, hogy a Lélekőrző Lámpás az „én testemből született”. Azt akartad kihozni az egészből, hogy a lámpás kanóca Kunlun-jun szívének véréből készült, igaz? Szerintem azért hoztál ide, hogy kinyerj egy fiolányit belőle. Így van?
Zhu Hong némán állt a férfi mögött, ellenséges pillantással méregetve a királyt. A korábbi szavak elhangzásával az udvariasság eddig fennmaradt látszata is szertefoszlott. Eközben a többi Yanluo Király is megérkezett, színpompás köntöseik úgy lebbentek a levegőben, akár egy leszálló papagájcsapat szárnyai.
– Bízunk benne, hogy a hegyek istenének nemes jelleme arra készteti majd, hogy szem előtt tartsa a nagyobb jót – közölték.
Zhao Yunlan halvány mosollyal nézett vissza rájuk, a nő azonban felrobbant. Alsóteste hatalmas kígyófarokká változott, amivel körbeölelte a férfit. Szeme sarka megnyúlt, felfedve a hidegvérű állatok függőleges pupilláit.
– Hát nem tudják, hogy ő csak egy halandó?! – rivallt rájuk.
– Nem vakok. Természetesen tudják. Sőt, ha nem lennék halandó, nem is mernének így sarokba szorítani – válaszolta helyettük Zhao Yunlan nyugodtan.
Zhu Hong pikkelyei vérvörösen izzottak, vörös villás nyelve kivillant a szájából, ahogy dühösen sziszegett.
– Miért nem mondják ki egyszerűen, hogy meg akarják ölni?!
Zhao Yunlan felhorkant.
– Ugyan már! Gondolj bele, hogy az milyen szarul hangzana!
– Minden halandó megöregszik és meghal – zengte kórusban a Tíz Király. – Ez a reinkarnáció természetes rendje.
Pontosan! Csak egy halandó test! Nem áldoznád fel magad, hogy megmentsük a világot?!
Zhao Yunlan ezúttal hangosan felnevetett. Abban a pillanatban a föld még erősebben kezdett remegni. A Felejtés folyója alatt elterülő árnyék egyre féktelenebbül küzdött. A holtak útján sorakozó apró lámpások vadul imbolyogtak, nem sok hiányzott ahhoz, hogy el is dőljenek. A Szellemvárosból kiszabadult haragvó lelkek mindenfelé pusztítottak, egyesek megpróbáltak betörni Yanluo Ítélőszékére. Ökörfej és Lópofa kétoldalt állva igyekeztek zárva tartani a kapukat.
– Uram, már nem tudjuk őket sokáig visszatartani!
Zhao Yunlan felsóhajtott.
– Csak emlékeztetni akarlak titeket, hogy nem bölcs dolog minden hidat egyszerre felégetni – mondta halkan.
Zhu Hong ekkor teljesen egy hatalmas pitonná alakult, vörösen fénylő pikkelyei remegtek a haragtól. Qin’guang Király felé vetette magát, aki a tíz közül a legközelebb állt hozzá, és megpróbálta megharapni. Néhány kaszás ugrott elő, akik vasvillákkal és nagy pengékkel igyekeztek megvédeni őt.
– Fogjátok el! – mutatott Qin’guang Király Zhao Yunlanra.
– Kit akartok elfogni?! – hasított egy jéghideg hang a levegőbe.
Egy csapat alakváltó tört be, mindegyikük törzsfőnök, vagy valamilyen vén volt. Negyedik nagybácsi vetett egy szigorú pillantást Zhu Hongra, ám a nő legnagyobb meglepetésére egyetlen szót sem szólt.
Aztán az öreg, aki a saját törzsének megfelelő állatövi jegy évében született, kilépett a csapatból. Ünnepélyesen meghajolt a férfi előtt.
– Hegyek istene, ez az alázatos alakváltó egy bolond, aki nem ismerte fel kegyes jelenlétedet.
Mivel még a varjak törzse is tökéletesen tudta, hogy kinek a reinkarnációja Zhao Yunlan, nehéz volt megmondani, hogy a kígyók törzsének vezetője valóban nem tudott a történtekről, vagy csak színlelte a tudatlanságot. Akárhogy is, a férfi nem leplezte le, csupán egy apró mosollyal biccentett.
A vén emelkedett hangon folytatta.
– Az alvilág, amely a Reinkarnáció Körforgását irányítja, mindig is durván és arrogánsan bánt a kultiválókkal. Ezidáig nagylelkűen szemet hunytunk felette. De az alakváltók örökké hálásak lesznek Kunlun-junnak, így bármennyire gyengék is vagyunk, sosem engednénk meg, hogy ilyen tiszteletlenek legyetek az ősi isten reinkarnációjával!
– Mégis mit értetek ez alatt? – követelte a választ Qin’guang Király.
A varjak törzsének véne, aki korábban egyértelműen elhatárolta népét a többi alakváltótól, most valamiért mégis felbukkant a tömeg végében.
– Csakis a Yanluo Királyok árulása hibáztatható, mert annyira alattomosak voltak! – szólalt meg rekedten.
A kígyók vénjének homloka összeráncolódott. Nem akarta ilyen nyíltan szóvá tenni, és most nem igazán tudta, hogyan folytassa. Ebben a pillanatban újabb hangok hallatszottak a kapu irányából.
– Yanluo Ítélőszékének öreg királya, mindannyian követtünk téged a Kunlun-hegyre, hogy legyőzzük a démonkirályt, de te hátba szúrtál bennünket! Mit tudsz ehhez hozzáfűzni? – szólalt meg a Három Tisztaság Taoista Szektájának[1] vezetője. – Az alvilág szemtelensége határtalan. Most már tudjuk, miért akartad, hogy összegyűljünk a Kunlun-hegy tetején. Titokban egy jelet tettél ránk, hogy amikor a káosz kiárad a Nagy Tiszteletlenség Földjéről, az megtaláljon minket. Így biztosítottad, hogy mindenki együtt szenvedjen! Ha az alvilágnak csak egy szemernyi lelkiismerete is lenne, odalent tartotta volna a káoszt, nem igaz?
Úgy tűnt, hogy mostanra minden számottevő alak megjelent, még a nyugat arhatjai és a független halhatatlanok is minden vidékről. Qin’guang Király tombolt.
– A Nagy Pecsét pusztulása katasztrófa mindhárom világ számára! Miért kellene csak az alvilágnak viselnie a terhet?!
Szavai olyan hatást keltettek, mintha csak darázsfészekbe nyúlt volna. A Hatalmas Halhatatlanok egymást túlkiabálva mind egyszerre kezdtek vitatkozni Yanluo Ítélőszékén. Ekkor a Felejtés folyója alatt korábban meghúzódó árnyék több métert emelkedett, és minden olajlámpás kialudt.
– Démonok! – sikított fel valaki.
Először egy kisebb csapat démon lebegett ki a vízből. Nem voltak sokan, de pont a legérzékenyebb ponton találtak el mindenkit. És mivel a baj nem jár egyedül, még a démonképű is felbukkant a vízben.
A Nagy Pecsét valójában még nem tört fel teljesen, csak az összeomlás szélén állt. A felfordulást kizárólag az okozta, hogy Shen Wei beengedte a korábban begyűjtött kevéske káoszt Yanluo Ítélőszékére, megerősítve a démonképű őrült paranoiáját. Shen Wei kétértelmű szavai az Ősi Érdemfa alatt azonnal gyanút ébresztettek benne, hogy a férfi felhasználni készült azt.
A démonképű idáig követte a saját káosznyomát, aztán ahogy kiemelkedett a vízből, és meglátta a parton zajló jelenetet, rájött, hogy csapdába csalták. De már túl késő volt visszavonulni.
– A káosz démonkirálya! – kiáltotta valaki.
Qin’guang Király, akit szinte körbezártak, azonnal kihasználta az alkalmat.
– Nézzétek csak! A káosz démonkirálya már meg is jelent! Tényleg most kell azon vitázni, hogy kinek van igaza?!
Mintha előre megbeszélték volna, a Tíz Király kórusa azonnal rázendített.
– Ha képesek vagytok még átlátni a helyzet súlyosságát, akkor tegyük félre sérelmeinket, és fogjunk össze, hogy elbánjunk a démonokkal!
Egyetlen szempillantás alatt körülvették a démonképűt, aki a Felejtés folyója fölé emelkedett, és füttyentett egyet. Számtalan démon válaszolt a hívására, előtörve a vízből. A káosz, amely mindent elnyelhetett volna, hatalmas torlaszt alkotott mögöttük. Yanluo Ítélőszéke kívül-belül csatatérré változott.
A negyedik nagybácsi miatti aggodalom arra késztette Zhu Hongot, hogy csatlakozzon a többi alakváltóhoz, de Zhao Yunlan visszatartotta.
– Nézd meg jól, milyen szinten vannak azok a harcosok ott. Ne legyél láb alatt, kislány.
Egy magas szintű démon, aki ámokfutásba kezdett, hirtelen veszélyesen közel került Zhao Yunlanhoz. A férfi rálőtt, de a lény ki tudott térni. Már épp újra célzott volna, amikor ismerős harangcsengés szólalt meg mögötte. Váratlanul felbukkant Lin Jing, akiről már napok óta semmit sem tudtak, és elhajított jó néhány szauvasztikával[2] jelölt talizmánt.
A démon azonnal eltűnt egy fekete füstgomolyagban.
Lin Jing megragadta Zhao Yunlant, és a Lélekőrző Lámpást rejtő titkos kamra felé kezdte el vonszolni.
– Jobbra-balra fejeket metszenek le, mit kerestek errefelé?
– Te voltál, aki az imént azt kiáltotta: „A káosz démonkirálya!”? – nézett rá Zhao Yunlan gyanakodva.
Lin Jing habozott.
– Próbáltam magasabb hangot használni.
– Magasabbat? Akkor is felismerném a hangod, ha épp mutálnál. – Sötét kifejezés suhant át az arcán. – Shen Wei, told elő a képed!
Válaszul az említett lassan kisurrant a kamra hatalmas kőkapuja mögül. Sokkal nyugtalanabbnak tűnt, mint néhány pillanattal korábban, amikor még a terveit szőtte.
Zhao Yunlan tekintete a másik mellkasán lévő megalvadt vérre esett, és az ökle olyan erősen összeszorult, hogy a kézfején kidagadtak az erek. Úgy nézett ki, mintha legszívesebben megütötte volna a férfit.
Lin Jing azonnal reagált. Megragadta Zhu Hongot és eltakarta a száját, amint Shen Wei megjelent. Habár a nő nem értette az okát, félrehúzta őt az útból.
Zhao Yunlan sokáig hallgatott, míg a másik szorongása percről percre nőtt.
– Shen Wei – szólalt meg végül.
A férfinak azonnal eszébe jutottak Zhao Yunlan szavai, amiket akkor mondott neki, amikor átlátott a Hatalmas Isteni Fában lévő hazugságain: „Ha továbbra is ezt csinálod, akkor tényleg nagyon mérges leszek!”. Pánikba esve tett felé egy lépést.
– Maradj ott! – mondta halkan Zhao Yunlan. – Ne gyere ide! Még nem jött el az ideje, hogy felfedd magad!
A másik azonnal megdermedt, mintha csak megfagyott volna.
Zhu Hong, aki még mindig nem értett semmit, Lin Jinghez fordult.
– Hogyan érti azt: még nem jött el az ideje, hogy felfedje magát? – kérdezte a nő üres tekintettel. – Miért nem?
– Amitábha, ne rágódj rajta – válaszolta Lin Jing, mire Zhu Hong nem kérdezősködött tovább.
– Fáj? – mutatott Zhao Yunlan a Shen Wei mellkasán lévő véres foltra.
A másik bólintani készült, de alig hajtotta le az állát, már meg is torpant menet közben. Végül megrázta a fejét. Nem tudta, hogy mit válaszoljon, csak vetett egy szánalmas pillantást a férfira.
– Hogy mondhatja, hogy nem fáj? – kérdezte Ling Jing, miután felmérte a helyzetet. – Kétszer is elájult a fájdalomtól.
Zhao Yunlan élesen beszívta a levegőt, arckifejezése elkomorult.
Lin Jing hirtelen élénk érdeklődést érzett a folyamatban lévő csata iránt.
– Nézd, jótevőm, harcolnak! – rántotta meg Zhu Hong karját, és a többiekre mutatott.
– Enyém a világ összes hegyének és folyójának ereje – magyarázkodott kapkodva Shen Wei. – A Hegyek és Folyók Árja valójában mindig is az irányításom alatt állt. Én intéztem úgy, hogy megjelenjen Qingxi falujának a közelében. Oda akartam csalni a démonképűt, hogy egy jelet helyezhessek el rajta. Az Érdem Ecsetjének megidézéséhez szükség van a Három-Élet Kövére, amelyet be kell illeszteni a Lélekolvasztó Üst aljába. Nem volt más módja, hogy annak egy darabkájához juthasson, csak ha az Újjászületés Napóráját használja. A napóra kapcsolódik minden élőlény egyik földi lelkéhez, így általa a Lélekolvasztó Üst szintén hozzákapcsolódott az emberek lelkéhez. Abban a pillanatban, amikor az Érdem Ecsetje feltűnt, én a démonképű testére helyezett jel segítségével egyszerre találtam rá az Újjászületés Napórájára és az Érdem Ecsetjére, amelyeket a Hegyek és Folyók Árjába zártam, így sikeresen visszaszerezve mindkét megszentelt ereklyét.
– Ez azt jelenti, hogy a démonképű egész idő alatt másvalaki kedvéért rohangált összevissza, és végezte el a sok munkát. Még az Érdem Ecsetje is egy hamisítvány volt, amit a Kunlun-hegyen találtam, nem igaz? Ami azt jelenti, hogy a négy szent ereklye közül hármat már a markodban tartottál – mondta Zhao Yunlan lassan. – És amikor a hegy csúcsán az alvilág összegyűjtötte az embereit, te rajtuk is jelet hagytál, ugye? Így amint a pecsét alatti káosz elkezdett kiszivárogni, mindenki megízlelhette, senki sem úszta meg sértetlenül. Ráadásul mindenki azt hitte, hogy az alvilág műve az egész.
Shen Wei széttárta a kezét, egy hosszú hajszálat fedve fel a tenyerén. Intett egyet, mire a fekete haj, amelyet Zhao Yunlan annyira szeretett, felemelkedett a levegőbe. Mélységesen baljóslatú fekete füst áradt belőle, ahhoz a káoszhoz hasonló, amit a démonképű gyűjtögetett.
Shen Wei kinyújtotta a kezét, és összecsippentette a szálat a levegőben. Amint újra a tenyerében feküdt, darabokra foszlott.
– Ezt a jelet hagytam mindenkin – ismerte be nyíltan a tettét. – A démonképű végig azt próbálta elérni, hogy megingassa a kapcsolatot közted, köztem és az alvilág között. Tudta, hogy mivel a Lélekőrző Lámpásban nincs kanóc, az alvilág azonnal pánikba esne, ha a Nagy Pecsét idő előtt megrepedne. Biztosan azonnal megpróbálnák a szíved vérét venni. Ez pedig elkerülhetetlenül szakadáshoz vezetne köztem és az alvilág között, lehetőséget adva számára, hogy megerősítse a démonokat, és kitörjön a Nagy Pecsét alól. Ezért tudtam, hogy megpróbálja majd begyűjteni a káoszfoszlányt, hogy úgy tűnjön, mintha a pecsét tényleg megtörni készülne.
Zhao Yunlan bólintott.
– Észre kellett volna vennem, amikor kettéhasítottad a földet az üdülőhelyen. Te vagy a Nagy Pecsét őrzője. Ha még én is meg tudtam mondani, hogy csak egy szellemsereg-idézés volt, és nem maga a Nagy Pecsét tört fel, akkor hogy ne jöttél volna rá pont te?! A legelejétől fogva tisztában voltál vele, hogy a démonképű rosszat forral, mégis hagytad, hogy átszúrjon egy jégcsappal. Neked teljesen elmentek otthonról?!
Shen Wei nem válaszolt.
– Ne játszd itt a némát! Szólalj már meg!
– Akkoriban… – Shen Wei szólalt meg végül, de aztán újra elhallgatott. – Én…
Zhao Yunlan félbeszakította.
– A pecsét őrzőjeként nyilvánvalóan meg tudtad állapítani, valóban feltört-e… Szóval lényegében hagynod kellett, hogy a támadásával meglepjen, és hogy magával cipeljen. Mindezt azért, hogy az alvilág és a káosz foszlányai által befolyásolt emberek cseszettül pánikolni kezdjenek. Útközben biztos nem felejtetted el közölni a démonképűvel, hogy amúgy belesétált a csapdádba. Tekintve, milyen gyanakvó és paranoiás, nyilván azt hitte, hogy valamit tervezel azzal a kis adag káosszal, amit elvettél tőle. Kénytelen volt utánajárni, és így pont beleütközött az alvilág embereibe, meg a halhatatlanokba, igaz? Az összes kis cselszövésed remekül bevált, mi?
A félreeső helyről hallgatózó Lin Jing végre megértette.
– Szóval ez történt – motyogta.
Zhao Yunlan hidegen felnevetett.
– Nagyuram, te aztán tényleg mindent figyelembe ve—
Még mielőtt befejezhette volna a mondatot, Shen Wei eltűnt. Zhao Yunlannak az az érzése támadt, mintha valaki láthatatlanul közelebb lépett volna hozzá. Láthatatlan kezek nyomódtak a sziklás falhoz a teste két oldalán, aztán egy jeges kéz fonódott az ökle köré.
– Itt vagyok. Ha mérges vagy, üss meg nyugodtan. Nem fogok kitérni előle – suttogta a fülébe Shen Wei továbbra is láthatatlanul.
Zhao Yunlan elütötte a kezét, ám még mielőtt el tudott volna menni, Shen Wei szorosan elkapta és a durva falnak szorította.
– Engedj el! – követelte a férfi. Félrefordult, hogy ellökje magától, ám akkor meghallotta, ahogy Shen Wei fájdalmasan felnyög. Kissé megkésve ugyan, de eszébe jutott a férfi mellkasán lévő seb, mire azonnal megmerevedett. Aztán felnyúlt, és megérintette a ruhán lévő beszáradt vérréteget.
– Te…
Shen Wei keze rázárult a másikéra, majd a mellkasához szorította.
Zhao Yunlan mély levegőt vett. Az arca kifejezéstelenné vált, ahogy visszanézett a víz felett lebegő élettelen Lélekőrző Lámpásra. Kiszabadította a kezét, majd Lin Jinghez és Zhu Honghoz fordult.
– A Lélekmetsző Küldött nem tévedett. Minden az irányítása alatt áll, és a Nagy Pecsét még mindig kitart. Végeztünk. Induljunk. Még túlóráznunk is kell, hogy megírjuk a jelentést.
Lin Jing, aki kénytelen volt végignézni főnöke és annak „házastársa” hidegháborúját, rendkívül kínosan érezte magát. Megpróbálta viccel oldani a feszültséget.
– Alig álltunk munkába, máris túlórázunk? Mindjárt itt a Longtaitou Fesztivál[3] is, nem kapunk ajándékot?
– Dehogynem – válaszolta Zhao Yunlan rezzenéstelen arccal. – Mindenki kap tíz kiló szerzeteshúst.
Lin Jing lekevert magának egy hatalmas pofont.
– Amitábha, miért is kellett megszólalnom?!
– Zhao parancsnok, nekem maradnom kell. Negyedik nagybácsi még mindig itt van – szólalt meg Zhu Hong
– Óóó. – Zhao Yunlan átgondolta. Észszerű indoknak tűnt, ezért bólintott. – Rendben. De tartsd magad távol a harcoktól, és légy óvatos!
Hátra sem nézve elindult Lin Jinggel együtt.
A nő figyelte, ahogy eltűnnek. A csatatér szélén osontak el ügyesen, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet. Végül Zhu Hong megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán a próba kedvéért tétován megszólalt.
– Nagyuram?
– Mi az? – szólalt meg egy magányos hang.
– Miért van még mindig itt?! – csattant fel döbbenten Zhu Hong.
– Mégis hová kellene mennem? – kérdezte a férfi hosszú csend után.
– Miért nem ment velük? – kérdezte hitetlenkedve a nő, ám a másik nem felelt.
– Nagyuram? Shen professzor? Hall engem? Hahó! – szólongatta.
– Szerintem… nem szeretné, hogy kövessem – hangzott Shen Wei hangja a Lélekőrző Lámpás alól. Zhu Hong óvatosan közelebb lépett, mire a férfi folytatta: – Azt mondta, ha még egyszer hazudok neki, akkor nagyon megharagszik rám.
– Hazudott neki?! – Zhu Hong szeme és szája tátva maradt. Aztán választ sem várva megrázta a fejét. – Mindegy is, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy elhitte neki, amit mondott?
A lámpás mögött rejtőző Shen Wei hagyta, hogy ködös alakja láthatóvá váljon. Kissé elveszetten nézett Zhu Hongra, mire a nő nagyot sóhajtott.
– Nézze, nem vagyok egy észkombájn. Általában nem igazán értem, mit fondorkodnak maguk ketten. A sok összeesküvés mind nagyon menőnek tűnik, de Zhao Yunlan legalább százszor megfenyegette már Daqingot, hogy pörköltet csinál belőle. Az a hülye macska mégis vidáman éli a világát, miközben egyre csak hízik és hízik, nem igaz?
Álmában sem hitte volna, hogy egyszer ő ad majd tanácsot a Lélekmetsző Küldöttnek – annak a vetélytársnak, akit sosem tudott legyőzni. A gondolat egyszerre töltötte el örömmel és irigységgel.
– Épp akkor értem oda, amikor a démonképű elragadta önt, és láttam, hogy Zhao Yunlan úgy nézett rá, mintha cafatokra akarná tépni. Ennyi év után egyetlen pillantásból meg tudom mondani, hogy tényleg dühös-e, vagy csak hisztizik. Mit gondol, miért mérges? Mert titkolózott előtte? Mert hazudott neki? Shen Wei, szerintem… Na nem mintha ezt javasolnám neki, nem is merném – de ha például elszökik otthonról, mire az anyja halálra aggódja magát, aztán hazatérve kap pár pofont, hát nem érdemelte meg?
Shen Wei értetlenül nézett rá. Egy ideig csak bámulták egymást, aztán Zhu Hong hirtelen elfordult.
– Bocsánat – mondta mereven. – Elfelejtettem, hogy önnek nincs anyja.
– Semmi baj – felelte a férfi.
Zhu Hong nem tudta, mit mondjon, kínos csend telepedett közéjük.
– Öhm… Nagyon szereti őt, igaz? – szólalt meg végül Shen Wei.
A kérdés szíven ütötte a nőt.
– Igen – motyogta.
– Akkor… miért mondta el mindezt?
Zhu Hong a szemeit forgatta.
– Csak azt szeretném, ha nem bántaná többé.
Shen Wei arcán egy pillanatra zavart kifejezés futott át. Tekintete elrévedt, mintha valahol máshol járna, homloka ráncba szaladt, és szemében ott tükröződött a Lélekőrző Lámpás alatti tó csillogó vize. Zhu Hong már azt hitte, teljesen elveszett a gondolataiban, amikor a férfi végül visszanézett rá és bólintott.
– Igaza van – mondta őszintén. – Köszönöm.
Shen Wei felállt, és újra láthatatlanná vált. A nő hallotta, ahogy közeledik.
– Zhu kisasszony, adja ide a kezét, kérem – szólalt meg.
Zhu Hong nem tudta, hogy mit akar a másik, de eleget tett a kérésnek. Figyelő tekintete alatt a férfi egy tenyérnyi ágat helyezett a markába, amelyen két apró zöld rügy virított. Bár könnyű volt, a nő mégis úgy érezte, mintha rendkívüli súlya lenne.
– Ez mi?
– Egy vessző a Kunlun-hegyen található Hatalmas Isteni Fáról – válaszolta a másik. – Mióta a világot kettéválasztották, mindössze Nüwa tört ágat róla. Egyet a Sárga-forrás alatt több ezer zhang mélyen ültetett el, abból lett az Ősi Érdemfa. Ez itt a másik. Vigyázzon rá!
Zhu Hong megtántorodott, és kis híján elejtette a gallyat. Aztán két kézzel magához szorította, mintha csak egy szent ereklyét tartana.
– A Hatalmas Isteni Fa ága nem tudott megeredni a Nagy Tiszteletlenség Földjén, valószínűleg azért, mert a démonok létezése ártalmas a számára. Éveken át próbáltam Kunlun helyett gondozni, de képtelen voltam megfelelően gondoskodni róla. Évezredek teltek el, de mindössze két rügyet tudok felmutatni erőfeszítéseimért. Mindig is mélyen bántott a kudarc – magyarázta Shen Wei. – Negyedik nagybácsinak valószínűleg nem lesz ideje arra, hogy foglalkozzon önnel. Rejtőzzön el, és maradjon távol a harctól. Ha veszélybe kerül, mindkét rügy egyszer-egyszer megmenti majd az életét.
Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta.
– Ha minden elcsendesült, és nem használta fel őket, akkor ültesse el valahol, ahol hegyek és folyók veszik körül. – Hangja olyan volt, mintha végrendeletet hagyna hátra.
– Hová megy? – kérdezte a nő.
– Megpróbálom becserkészni őt.
– Mit kell rajta egyáltalán becserkészni? – kérdezte féltékenyen Zhu Hong. – Az a szemét könnyedén lelépett, de mostanra már ő is biztosan megbánta. Szerintem nem messze várja, hogy utána menjen.
Az immár láthatatlan Shen Wei nem felelt. Talán már el is indult.
***
Zhu Hong jól sejtette: Zhao Yunlan nem ment messzire. A holtak útjának bejáratánál keresett magának rejtekhelyet, és ott guggolt, körülötte pedig egyre több cigarettacsikk hevert.
Lin Jing tisztes távolságot tartott tőle, nehogy kitörjön rajta a férfi haragja, és egy távcsővel figyelte a csatát.
Mikor Zhao Yunlan éppen a tizenkettedik cigarettáját gyújtotta meg, egy kéz nyúlt elő a semmiből, kioltotta, és kitépte a szájából. A férfi megdermedt, majd lassan megfordult és meglátta Shen Weit, aki zavartan álldogált. Úgy nézett ki, mint aki mondani akar valamit, de nem tudta, hogyan kezdje.
Borzalmasan nézett ki: vér borította, a szemüvege valahol rég elveszett. Haja a homlokánál már kissé hosszú volt, az orrnyergére hullott, majdnem teljesen eltakarva a szemét. Feszengve babrált az elcsaklizott cigarettával, mint egy kisfiú, aki fél hazamenni, mert rossz fát tett a tűzre.
Sokáig álltak ott némán, majd Zhao Yunlan felsóhajtott, és kitárta a karját.
– Gyere – mondta, Shen Wei pedig szoros ölelésébe húzta.
Még egy vak kutya is megvakulna ettől a látványtól – gondolta Lin Jing, és úgy tett, mintha nem is létezne.
A három bölcs majmot utánozva úgy döntött, hogy csak a csatára koncentrál. Úgy tűnt, mintha a különféle törzsek és csoportok hallgatólagos megállapodásra jutottak volna, és az alvilág kaszásait ágyútölteléknek használva előrezavarták őket, ahol a démonképű és a démonok jól láthatták. Ekkorra már a kaszások több mint fele megsérült vagy meghalt.
Mindazonáltal a káosz apró töredékei is rettenetesen pusztítónak bizonyultak. Halhatatlanok és démonok egyaránt kénytelenek voltak kerülni éles széleit. Időről időre valaki nem tudott kitérni előle, ilyenkor hangtalanul elnyelte, egyetlen hajszálat sem hagyva belőle. Hiszen pont az volt a káosz lényege, hogy mindent visszajuttasson a semmi állapotába, nem?
Lin Jing figyelte, ahogy Qin’guang Királyt egy káosztöredék sarokba szorítja. Egy hangos csobbanással a Felejtés folyójába zuhant, de köntösének hatalmas ujjai a felszínen tartották, megakadályozva, hogy elmerüljön.
Ekkor a víz felszínéről egy hatalmas háló emelkedett fel és a levegőbe emelte. Csuromvizesen küzdötte fel magát a partra, ahol meglátta, hogy a törzsek legkiválóbb harcosai Fuxi nyolc trigramja alapján elhelyezkedve létrehoztak egy hatalmas formációt.
– Amitábha, hát ez meg milyen formáció? – mormolta Lin Jing.
– Ez Fuxi Bagua-hálója – válaszolt Shen Wei a háta mögött.
A férfi annyira megijedt, hogy megremegett a keze, és majdnem elejtette a távcsövét.
– Valószínűleg az alakváltók hozták magukkal – folytatta Shen Wei. A legenda szerint Fuxi a keleti földeken született. Miután szentté vált, Chiyou vette át tőle a területeket, utána pedig a sámánok és alakváltók. Fuxi halála után hátrahagyott egy íjat és egy hálót. Az íjat Houyi, a sámánok egyike szerezte meg, míg végül emberi kézbe került. A háló viszont valószínűleg az alakváltók féltve őrzött titka maradt. Miért is nem vagyok meglepve… Minden fajnak van egy titkos ütőkártyája.
Ahogy a Bagua-háló kiemelkedett a vízből, a káosz töredékei visszavonulni látszottak. Magasan fejük felett a démonképű maszkjának arckifejezése eltorzult.
Hirtelen aranyló fény robbant ki a Bagua-hálóból.
– Ez Buddha Aranypecsétje, amelynek erejét nyugaton is éltetjük! – kiáltott fel megdöbbenve Lin Jing. – A legenda szerint az idők végezetéig is képes elnyomi a gonoszt és a szörnyeket!
Még el sem halkult a hangja, az aranyfény már el is árasztotta az egész alvilágot. A hadak útján korábban kialudt kis lámpások újra fellángoltak. Ezúttal még fényesebben égtek, mintha egy tűzsárkány tekeregne végig az úton a farkát csóválva. A háló egyetlen pillanat alatt beszippantotta a káosz töredékeit és a démonokat.
– Minden elrendeződött. Menjünk – sóhajtott halkan Shen Wei.
Amint megjelent Fuxi Bagua-hálója, a győztesek és vesztesek sorsa már el is dőlt. A csata véget ért.
Lin Jing egyetértően felhümmögött és talpra pattant. De szívében egy különös érzés motoszkált – mintha valami készülődne. Indulás előtt ösztönösen újra felemelte a távcsövét, hogy még egy utolsó pillantást vessen a csatatérre. Kristálytisztán látta a démonképű maszkjának arckifejezését, amely továbbra is nevetett, habár sírni akart.
Egy pillanattal később a maszk kettéhasadt. A darabok lehullottak, felfedve egy komor arcot, amely mintha Shen Wei tükörképe lett volna. A démonképű köntöse úgy lobogott, mintha fújná a szél, pedig a levegő mozdulatlan volt.
– Hát jó – hallotta Lin Jing rekedten a démonképű szavait. – Győztél. Nem tudok feléd kerekedni. Még csak harcolni sem vagy hajlandó velem… Értem.
Shen Wei megállt.
– Te és én ugyanúgy születtünk. Nem értem, miben voltam rosszabb nálad. Te vagy az egyedülálló, nemes Lélekmetsző Küldött, én meg a démonok királya, akit mindenki meg akar ölni. Eddig rendben is lenne. – A démonképű gúnyosan felnevetett. – De azt gyűlölöm a legjobban, hogy még ahhoz is túl aljas és gyáva vagy, hogy harcolj velem. Ehelyett ezekkel… ezekkel a férgekkel aláztál meg. Meg fogod bánni! Azt hiszed, anélkül győztél, hogy beszennyezted volna a kezed? Egyszer még sajnálni fogod a történteket, drága testvérkém!
A démonképű harsány nevetésben tört ki, teste hirtelen hatalmasra nőtt – több tucat méteresre, akár egy hegy. Több ezer kilométer távolságból tompa robaj hallatszott mélyen a föld alól. Mennydörgésként dübörgött, ahogy a felszínre emelkedett.
Shen Wei arca hirtelen megváltozott.
A démonképű szinte őrültnek tűnt, aztán hirtelen felrobbant, és teste tízezernyi darabra szakadt. Ugyanebben a pillanatban, mintha csak válaszolna, Fuxi Bagua-hálója – amely a káosz töredékeit tartalmazta – szintén darabokra tört.
[1] A Három Tisztaság Taoista Szektája (三清道宗): a taoizmus egyik fő ága, melynek központjában a legmagasabb rangú istenségek, a Három Tisztaság (Jáde Tisztaság, Felső Tisztaság, Legfelsőbb Tisztaság) tisztelete áll. Tanításaik a dao legmélyebb megnyilvánulásaira, és az ő elveik követésére összpontosítanak, a taoista panteon csúcsát képviselve.
[2] Szauvasztika (卍): szokás fordított horogkeresztnek is nevezni. Ezt a formát az éjszakához, a halálhoz vagy a tantrikus istennőhöz, Kálihoz kapcsolják.
[3] Longtaitou Fesztivál (龙抬头): egy hagyományos kínai fesztivál, amelyet a kínai holdnaptár második hónapjának második napján ünnepelnek. A név szó szerinti jelentése „a sárkány felemeli a fejét”, amely a tavasz közeledtét és a természet ébredését szimbolizálja.