Yanluo Ítélőszéke teljes sötétségbe burkolózott. Zhu Hong vakon és teljesen elveszve bolyongott, miközben az egyetlen fényforrást a Hatalmas Isteni Fa ága jelentette, amelyet Shen Wei adott neki. Halvány fehér fénye láthatatlan pajzsként vette körül, teljesen elválasztva őt a félelmetes démonoktól, és a káosztól, amely mindent el akart nyelni. A zsenge rügyek még zöldebbeknek tűntek, mint valaha.

Mögötte valaki sürgetően a nevét kiáltotta. Hátrafordult, és megpillantotta negyedik nagybácsit, aki Yanluo Ítélőszékének egyik repedésében húzta meg magát. Az öreg gondosan rejtőzködött egy hatalmas, ismerősnek látszó szarulemezke alatt, amelyben a nő Fuxi Pikkelyét ismerte fel, törzsük egyik szent tárgyát.

Úgy tűnt, a kígyók törzsének vénje olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudta rendesen fenntartani emberi alakját. Az élénkzöld villanás a földön egyből elárulta farka jelenlétét.

Amint megpillantotta Zhu Hongot, szigorúan kérdőre vonta.

– Mit keresel itt?! Miért nem mentél el az Őrzővel, amikor távozott?! Hát ennyire értéktelen az életed?

Felmérte a kinti helyzetet, majd egy rövid időre kislisszant a repedésből, hogy hosszú farkával körbeölelje Zhu Hongot, és visszahúzza magával a rejtekébe. Szája sarkában vér nyomai látszottak, miközben dühtől sápadtan ráförmedt.

– Nincs még egy hozzád hasonló együgyű gyermek az egész törzsben! Hát nem tudod, mi a veszély, te buta lány? Nem tudod, hogy kell elfutni?

– Én… aggódtam érted… – hebegte Zhu Hong.

– Semmi szükségem arra, hogy egy olyan kis alakváltó aggódjon értem, aki még rendesen átalakulni sem tud – szakította félbe a másik jéghideg hangon.

Beszéd közben gondosan átvizsgálta Zhu Hongot. Meglepetten és egyben megkönnyebbülten tapasztalta, hogy egyetlen karcolás sem esett rajta.

– Úgy látszik, szerencséd volt – jegyezte meg végül.

– A Lélekmetsző Küldött ezt adta nekem – emelte fel a nő az ágat, amit kapott.

A vén megdermedt, majd elvette tőle, és alaposan szemügyre vette.

– Ez… Ez a Hatalmas Isteni Fáról van? Miért adna oda csak úgy bárkinek is ilyesmit? Mit mondott?

– Hogy ha mindkét rügy életben marad, ültessem el egy szép helyen.

Ennek hallatán az öreg arckifejezése megváltozott.

– Búcsúszavaknak hangzik. Ezek szerint a Nagy Pecsét az összeomlás szélén áll… vagy talán már össze is omlott.

Amikor Zhu Hong csak értetlenül nézett rá, a nagybácsi finoman a fejére koppintott, majd visszaadta az ágat.

– Jól van, jól van. Néha bolondnak kedvez a szerencse. Őrizd meg ezt az ágat. Lehet, hogy egyszer még megmenti az életed.

Zhu Hong azonnal bólintott, aztán meglepetten felkiáltott, és az öreg arca elé tartotta.

– Bácsikám, nézd csak!

A körülbelül két ujjnyi vastagságú ág alján egy friss, élénkzöld folt bukkant elő a száraz kéreg alól. Egy harmadik rügy!

– Mi történik? – hüledezett Zhu Hong. – Nem azt mondta Shen Wei, hogy tízezer év alatt csupán két rügy nőtt rajta?

– Te csak ilyen lazán „Shen Weinek” nevezed?! – mordult rá a nagybátyja, majd folytatta. – A Kunlun-hegy csúcsán álló Hatalmas Isteni Fa egyidős az éggel és a földdel, minden élő dolog kezdetével. Amikor Nüwa egy ágat kölcsönzött belőle, hogy őrizze a Nagy Tiszteletlenség Földjének bejáratát, szívében gyilkos szándék lakozott. Így az elültetett fa még azelőtt meghalt, hogy igazán élhetett volna. Kíváncsi vagyok, vajon ez az új rügy nem azt jelenti-e, hogy valaki szívében változás történt…

***

Habár az egyik legveszélyesebb helyen beszélgettek, a két kígyó viszonylag biztonságban volt. Nem úgy, mint Guo Changcheng és Chu Shuzhi, akik még mindig az életükbe kapaszkodtak a hídon.

A fiú rémült arckifejezését látva a férfi gondolkodás nélkül kilőtte a nyílvesszőjét anélkül, hogy megnézte volna, mi van mögötte. A repülő talizmán villámot idézett, amely az égből lesújtva egyenesen átdöfte a Guo Changcheng mellett álló démont. Ezután megpördült, és ismét kékesszürke színben játszó karjával esőfüggönyt kavart maga körül. A vízből egy három méter széles óriási koponya formálódott, majd lecsapott a levegőből.

Csak ezután vette észre, hogy mi van mögötte: az a vörös szemű szörnyeteg, aki korábban embernek álcázta magát, ám később kiderült róla, hogy egy magas szintű démon. Az ifjú – vagyis a démon – mostanra hatalmasra duzzadt, miután elnyelte a repedésekből kiszivárgott káoszt.

A démonoknak eddig csak két királya volt. Egyikük felrobbantotta magát, a másikat pedig Kunlun isteni ina és Shennong esküje korlátozta, miközben félig valami istenszerűvé vált. Így az uralkodói cím jelenleg betöltetlen volt, és minden magas szintű démon eszeveszetten áhítozott rá.

Most, hogy a pecsét darabokra tört, a magas szintű démonok még erősebbek lettek. Ez a példány például képessé vált arra, hogy felemelt karjával megállítsa Chu Shuzhi koponyáját, aztán ujjai között összemorzsolja, esőcseppeket fröcskölve mindenfelé. Egy hatalmas energialöket csapódott a férfi mellkasába, lesodorva törékeny testét a hídról, hogy aztán zuhanni kezdjen a mélyben elterülő föld felé.

Guo Changcheng gondolkodás nélkül cselekedett. Fogalma sem volt, honnan merített bátorságot, de átmászott a korláton, és levetette magát a hídról Chu Shuzhi után, mintha öngyilkosságot készülne elkövetni. A korábban mellkasához szorított övtáska a hídon maradt, a léleküvegek pedig mind szanaszét gurultak belőle.