2. történetív
A Hegyek és folyók árja

A Fény sugárút 4. alatti irodák egyáltalán nem hasonlítottak pókhálókkal és csontokkal teli barlangokra. A nappali órákban semmi jele sem volt, hogy szellemek tanyáznak benne. A portán egy kedves öregúr üldögélt, aki teljesen hétköznapinak tűnt. Habár Guo Changcheng egy idő után rájött, hogy korántsem volt annyira normális, mint amennyire annak látszott. Hobbiként csontszobrokat készített, ezért gyakran hevertek mindenféle csontdarabok az épület körül, az ablakokat kinyitva pedig sárgásfehér porfelhő szálldogált kifelé.

A Különleges Esetek Osztályának irodája világos és tiszta volt, kiváló világítással. Minden dolgozó saját asztallal és számítógéppel rendelkezett, azonkívül irodaszerekből sem szenvedtek hiányt. Sőt, növényeik is voltak. Minden nap délután kettőkor jött egy részmunkaidős gondnok és fényesre suvickolt mindent. Az irodában központi fűtés biztosította a kellemes hőmérsékletet. Egy kis mellékhelyiséget pedig hűtővel és néhány szekrénnyel szereltek fel; ott tárolták a macskaeledelt, valamint joghurtot, gyümölcsöt és egyéb harapnivalókat, amelyekből bárki szabadon fogyaszthatott.

Guo Changcheng eleinte teljesen elámult, amikor felfedezte, hogy a fagyasztó egyik rekesze hotpothoz használt szeletelt nyers hússal van tele. Aztán egy nap észrevette, hogy Zhu Hong, az irodai szépség, kivesz egy csomaggal. Amint kiolvadt, vérbe mártogatta és úgy eszegette, ahogy más a csipszet. A következő nap beteget jelentett a szokásos havibaj miatt – azonban az ő esetében ez kicsit mást jelentett, mint amire az ember alapvetően gondolna. Mikor a harmadik napon újra felvette a munkát, Guo Changchengnek még a szája is tátva maradt a hatalmas pitonfarok láttán. Megváltozott állapotában a nő napokig csak véres húst evett, aztán amint újra két lábon járt, visszatért az emberi étkezéshez.

A Különleges Esetek Osztályának volt még egy tagja a gyönyörűséges kígyóhölgyön, az álszerzetesen és a fekete macskán kívül. Két héttel az éhes szellem esete után ez az illető utazástól kimerülten tért vissza munkaügyben megtett útjáról. Egy egész délutánon át a sarokban gubbasztott és némán költségtérítési nyomtatványokat töltögetett, majd az asztalára hajtotta a fejét és elaludt. Amikor Zhao parancsnok meghallotta, hogy megérkezett, személyesen küldte haza.

A férfi íróasztalán lévő névtáblán Chu Shuzhi állt. Habár mindenki csak úgy szólította őt, hogy Chu-ge, a fiúnak mégsem volt bátorsága beszélgetést kezdeményezni vele. A férfi egyidősnek tűnt Lin Jinggel. Annyira sovány volt, hogy az arca teljesen beesettnek tűnt – csupa csont és bőr – ez pedig egészen ádáz kinézetet kölcsönzött neki. Folyamatosan a homlokát ráncolta, és valahányszor a fiúra nézett – legalábbis ő így érezte – a barázdák elmélyülni látszottak.

A napok általában eseménytelenül teltek. Miután az első időszakban tapasztalt zűrzavar lecsengett, Guo Changcheng ráébredt, hogy ez bizony tankönyvi példája a „magas fizetés, minimális munka, lakhelyhez közel” típusú munkahelyeknek. Egy hónap leforgása mindössze alatt kettő, esetleg három akta jutott el a KEO-hoz. Amikor végre kaptak is valamit, Zhao Yunlan kiküldött néhány embert, hogy vizsgálják meg a szituációt. Szigorúan betartotta az alapelvét, miszerint csak és kizárólag természetfeletti ügyekkel foglalkoznak. A halandók birodalmában történő természetfeletti esetekről legtöbbször kiderült, hogy csupán emberek keze van a dologban, így a kiválasztottak általában mindössze szétnéztek, visszajöttek, jelentést írtak, aztán ennyivel véget is ért az egész.

Amikor pedig nem kaptak semmit, mindenki csak az asztalánál ült és olvasott, az interneten szörfözött vagy beszélgetett. Lényegében próbálták elütni az időt a munkanap végéig.

Guo Changcheng lassan megértette, mégis hány feltételnek kell teljesülnie, hogy a KEO elvállaljon egy ügyet. Az első lépés az volt, hogy a csapat előzetes vizsgálatokat végzett. Miután megírták és benyújtották a jelentést Zhao Yunlannak, ő annak alapján eldöntötte, hogy vállalják-e az esetet. Ha úgy érezte, hogy a csapat jogkörébe tartozik, saját jelentést gyártott, elhelyezte rajta a hivatalos pecsétet és felküldte a fejeseknek. Ha a helyzet sürgős volt, azok egy munkanapon belül jóváhagyták. Ekkor minden érintett hivatalos szervnek utasítást küldtek, amelyben tisztázták az egyes részlegek jogait és kötelezettségeit, annak érdekében, hogy a Különleges Esetek Osztálya szabadon végezhesse munkáját. Általában ez volt az a pont, amikor Zhao Yunlan végre személyesen lépett a tettek mezejére és vette fel a kapcsolatot a különböző közbiztonsági osztályokkal.

Lu Ruomeit pont a Szellemfesztivál idején gyilkolták meg Sárkányvárosban. Senki sem volt szolgálatban, de helyi incidens volt, és a tetthelyen Daqing megérezte az alvilág szagát. Adott körülmények között Zhao Yunlan úgy döntött, hogy inkább először cselekszik, utólag kér engedélyt, és csak az ügy lezárása után tér vissza a formaságok betartására.

Ez annyi papírmunkát eredményezett, hogy Lin Jing három napig meg sem állt.

Ami Guo Changchenget illette, habár egy fél ügyet sem kellett elintéznie, túlélte a három hónapos próbaidőszakot, és csodával határos módon megtartották.

Azonban volt valami, ami még ennél is nagyobb csodának tűnt. Zhao Yunlan látszólag elfelejtette, egykor foggal körömmel-küzdött a késztetés ellen, hogy kitegye a fiú szűrét. Örömmel írta alá Guo Changcheng nyomtatványát, hogy felvegye teljes munkaidős alkalmazottnak. A fiú pedig – aki már megszokta, hogy a HR napközben üresen áll – boldogan ugrott át a papírjaival, hogy nyilvántartásba vegyék.

Távozását követően Daqing farkát az égnek emelve ugrott fel Zhao Yunlan asztalára.

– A férfi ingatag. Nem is olyan régen meg akartál szabadulni tőle, most mégis megtartod.

– Annyi érdeme van, mint égen a csillag, úgyhogy piszok mázlista. Megtartom szerencsehozó talizmánnak. Ráadásul elég vicces is – mondta a férfi anélkül, hogy felnézett volna telefonja nyomkodása közben.

– Miféle érdemei? – kérdezte Daqing összezavarodva.

Zhao Yunlan a fiókjára bökött, mire a fekete macska odaszambázott és kinyitotta azt. Előbányászott egy papírokat tartalmazó hatalmas dossziét, amelynek tartalma azt részletezte, Guo Changcheng hogyan járult hozzá a szegénység enyhítéséhez, fotókat az önkénteskedéséről, adományozási emlékalbumokat, és így tovább… Látni lehetett egy fényképmásolatot is, amely egy hegyi általános iskola falán lévő képeslapot mutatott. Katasztrofális irkafirkával az alábbi állt rajta: Vigyázzatok magatokra, skacok!

Mint kiderült, Guo Changcheng rengeteg elszegényedett diákot támogatott. A legrégebbi dokumentumok tíz évre nyúltak vissza.

– Ezt mind a kölyök csinálta? – kérdezte Daqing döbbenten.

– Ja. A családi körülményei miatt valszeg nem volt szüksége semmire. De valamiért titkolja az egészet, talán félénk. Se a családja, se a rokonai nem tudják. Mind azt hiszik, elég zsozsót kap, úgyhogy biztosan szűkösen élt az elmúlt években.

– Nem mindennap találkozik az ember ilyesmivel. – A macska, aki határozottan egyre kövérebbnek tűnt, megrázta a fejét és felsóhajtott. Szemérmetlenül befurakodott Zhao Yunlan személyes terébe és a mobiljára sandított. Mikor megszólalt, hangjában megvetés bujkált. – Na mi van, ennyire hatástalan a sármod?! Folyton azt mondogatod, hogy titokban odáig van érted. Minden egyes nap teszed neki a szépet, írogatsz neki, és még mindig nem sikerült egy vacsira sem rávenni?

Zhao Yunlan megnyomta a küldés gombot, megpöccintette Daqing homlokát és rávert a fenekére.

– Mit tudsz te az egészről?! Lassú víz partot mos! Ez a vadászat izgalma.

Shen Wei üzenete jelent meg a képernyőn: Attól tartok, nem fog menni. Egy osztályozó értekezleten kell részt vennem ma este.

A macska annyira nevetett, hogy majdnem a hátára gurult és leesett az asztalról.

– Egy osztályozó értekezlet! Egy osztályozó értekezlet!! Ennyit arról a nagy, lepcses pofádról! Nem azt mondtad, hogy bárkit felszedsz, akit csak akarsz? Meg valami olyasmi is rémlik, hogy ha meglátnak, a csajoknak felcsillan a szeme, a passzívoknak meg még a nyál is összefut a szájában … Odanézz, milyen figyelmesen és kedvesen koptatott le! Mondd csak, Zhao Yunlan, milyen érzés a pofára esés?

A férfi a fogát csikorgatta, és hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett egy jó kis macskapörköltre.

Az éhes szellem esete után Zhao Yunlan gondoskodott arról, hogy továbbra is kapcsolatban maradjon a professzorral. Először a munkáját használta fel kifogásként, és igyekezett Li Qian ügyéről folyamatosan tájékoztatni. Aztán még pimaszabb lett, és egy idő után már mindenféle ürügyet kitalált, hogy sikerüljön elcsalnia őt. Lehetetlen volt megmondani, hogy vajon Shen Wei tényleg ennyire elfoglalt-e, vagy csak elhatározta, hogy mindenképpen elkerüli őt. De Zhao Yunlan ennyi szerencsével akár magával a császárral is próbálhatott volna találkozót egyeztetni.

Bárki más már rég feladta volna, de nem úgy Zhao Yunlan! Elsőosztályú önimádó volt, és továbbra is meg volt győződve arról, hogy Shen Wei igenis érzett iránta valamit. Már amúgy is belefáradt abba, hogy alig bírja az embereket levakarni magáról, így Shen Wei tartózkodása csak olaj volt a tűzre. Minél visszafogottabban és passzívabban viselkedett a professzor, annál jobban égett Zhao Yunlan szíve.

Megcsörrent a telefon. Daqing odahajolt, hogy belehallgasson a beszélgetésbe, pletykavágya határtalan volt. A vonal másik végén lévő hang ismeretlenül és idegesen csendült fel.

– Halló… Zhao Yunlannal beszélek? Azt mondta, hogy szeretné megvásárolni nagyapám ősi szövegeket tartalmazó gyűjteményét, ugye? Komolyan gondolta?

– Hmm, igen! Totálisan! – csillant fel a férfi szeme. – Mikor futunk össze? Jobb lenne minél előbb nyélbe ütni, ha önnek is megfelel!

– Az ár pedig… Mit gondol? – kérdezte az eladó.

– Nem gáz – válaszolta a férfi, mintha a világ minden pénze az övé lenne. – Gyerünk, mondja a helyet és az időpontot!

Az illető nagyon izgatottnak hangzott. Még a délutáni találkozó megbeszélése után is folyton olyanokat mondogatott, hogy „Látom, ön igazán nagyra becsüli a kulturális örökségünket”. Végül vonakodva tette le a telefont.

– Na, szép – gúnyolódott Daqing. – Ha nem tudod megszerezni szép szóval, lefizeted? Egy igazi modernkori, kőgazdag, semmirekellő paraszt vagy, ó, nagy Őrző! A könyveket eladó szegény gyermek biztosan nem jött rá, hogy te egy írástudatlan ficsúr vagy, aki csak a sikerfilmeket és a wuxiaregényeket szereti.

Zhao Yunlan felkapta pénztárcáját és autókulcsát, majd megragadta Daqing tarkóját és kidobta az irodájából. A macska szánalmasan felnyávogott.

Velük szemben mindenki hallotta, hogy nyílik az ajtó. Chu Shuzhi épp időben nézett fel a tőzsdei hírekből, hogy lássa, valaki elrohan mellette. Zhu Hong felsóhajtott.

– Tessék, már megint akcióban…

Azon az estén Zhao Yunlan sikeresen elkapta Shen Weit a Sárkányvárosi Egyetem épülete előtt.

A professzor szeme megrándult, ahogy meglátta az autóját. Fejét lehajtva meggyorsította lépteit, és a parkoló felé sétálva úgy tett, mint aki teljesen gondolataiba mélyedt. Zhao Yunlan nem szólította meg, csak egy könnyű kis dallamot dudorászva követte őt a kocsijával. Shen Wei egész úton fenntartotta a látszatot, Zhao Yunlan pedig egész úton a nyomában járt.

A jelen lévő diákok kíváncsian figyelték az eseményeket. Shen Wei képtelen volt továbbra is eltűrni a diákok bámészkodását, ezért vereségét beismerve irányt változtatott és odalépett a férfihoz.

– Zhao parancsnok, csak nem engem keres?

A megnevezett személy hatalmas vigyorral az arcán húzta le az ablakot. Felkapott egy hatalmas fadobozt az utasülésről és az ablakon át egyenesen a professzor karjaiba lökte.

– Ez az öné!

Shen Wei szótlanul bámulta az ajándékot, aztán a dobozt kinyitva csupán egyetlen pillantást vetett rá és már adta is vissza.

– Nem, nem! Ez túl értékes!

– Hé, figyeljen rám! – fojtotta bele a szót Zhao Yunlan, majd komoran folytatta. – Ezek nem tőlem vannak, hanem egy barátomtól, aki épp tervezi elhagyni az országot. Rengeteg ilyen könyve van, néhány selyemből meg bambuszcsíkokból készült. Képtelen magával vinni őket, és még a gondolatát sem tudja elviselni annak, hogy csak úgy megszabaduljon tőlük. Mi van akkor, ha olyan embernél kötnek ki, aki képtelen értékelni őket? Egyből ön jutott eszembe! Olyan nagy pazarlás lenne, ha másvalaki kezébe kerülnének. Igazán nagy segítség lenne, ha otthont biztosítana számukra, Shen prof – úgy hazudott, mint a vízfolyás. A szeme se rebbent.

– Én— kezdte Shen Wei, de csak ezt az egy szót tudta kinyögni, mielőtt Zhao Yunlan ismét félbeszakította volna.

– Mi a baj? Pedig mostanra olyan jóban lettünk. De nevezhetjük-e egymást igazán barátoknak, ha még ennyit sem tud megtenni értem? Vacsorára vagyok hivatalos, úgyhogy mennem kell, de még látjuk egymást! Vigyázzon a könyvekre, holnap pedig meghívom kajálni. Aztán ajánlom, hogy igent mondjon!

A gázra lépett és elhajtott anélkül, hogy lehetőséget adott volna a másiknak a válaszra. A terv remekül működött. Odaadta az ajándékot és egy randit is kicsikart. Jókedvében fütyörészni kezdett.

Egy igazán jóízlésű ember nem elégedhet meg az ordenáré és közönséges szépséggel – gondolta Zhao Yunlan. Ha valakinek egyszerre a bőre alatt is pénz van, legalább látszólag kulturálttá kell válnia és beszereznie néhány antik tárgyat meg festményt. De istenem, Shen Wei… Zhao Yunlan elégedetten fixírozta tükörképét a visszapillantó tükörben és egyre a férfi nevét ismételgette magában. A professzor olyan volt, mint egy híres és drága kék-fehér váza. Még ha nem is tudja örökké birtokolni, akkor is megéri néhány napra kiállítani otthon.

A Sárga-forrás tövében, az alvilágban…

A Lélekmetsző küldött fekete ködbe burkolva érkezett az alvilágba. A halhatatlanok úgy rohantak ki azonnal, hogy köszöntésképpen meghajoljanak, mintha magát a gonoszság istenét fogadnák. Néhányan majdnem teljesen megfagytak a félelemtől. A küldött alig láthatóan bólintott, majd a tömeg szétvált előtte, ahogy felnézett.

Egy alvilági bíró szaladt elő remegő térdekkel, vörös köntösében egészen egy vőlegényre hasonlított. Tíz méterre megállt és földig hajolva törölgetni kezdte homlokát.

Száját alig hagyta el a nagyságos úr megszólítás, a küldött már emelte is a kezét, mielőtt a rohanás közben kigondolt további udvariaskodásaival folytathatta volna.

– Ne vesztegessük az időt holmi haszontalansággal! Van valami hír az Újjászületés napórájáról?

Az alvilági bíró azonnal fejet hajtott, azt sem tudta, hova legyen buzgóságában.

– További kutatásokat végzünk mindenfelé. Az alvilág összes kaszását kiküldtük, de attól tartok, még mindig semmi nyoma. Az az aljas korcs talán valami trükköt használt. De nyugodjon meg, kérem! Amint hírt kapunk a napóráról, azonnal értesítjük önt!

Habár a küldött arcát köd takarta, tekintete olyan metsző volt, mint a pengéje.

– Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tisztában vagytok az ügy rendkívüli fontosságával. A négy megszentelt tárgy tartja fent az alvilágot és a többi világot. Attól tartok, hogy a Hegyek és folyók árja is bármikor előkerülhet.

Még be sem fejezte, máris pokoli zűrzavar tört ki.

– Mi? – nyögte ki az alvilági bíró.

– A négy megszentelt tárgy feltűnése és a káosz démonkirályának kiszabadulása annak a jele, hogy a nagy pecsét gyengül – folytatta a küldött anélkül, hogy figyelembe vette volna a felzúdulókat. – Össze kell gyűjtenünk őket, hogy újra megerősítsük, mielőtt még teljesen darabokra törne. Az Újjászületés napórája máris a káosz démonkirályának a kezében van. Nem késlekedhetünk tovább!

– Hitvány személyem azonnal jelentést tesz a tíz királynak! – mondta ünnepélyesen az alvilági bíró. – Összefogunk a többi birodalommal és mindent megteszünk, hogy felkutassuk a káosz démonkirályát és annak gyülekezetét.

Ezek után a küldött némán búcsút intett és távozni készült.

– Nagyuram, visszatér a halandók birodalmába? – kérdezte az alvilági bíró habozva.

– Igen – felelte a másik udvariasan, de visszafogottan. Vetett még egy pillantást a bíróra, majd elköszönt.

A küldött eltűnt, mire a hangja a semmivé lett – egyszerűen köddé vált.

Az alvilági bíró mosolya pedig olyan gyorsan párolgott el, mint a boldog, ifjú vőlegényé, aki megtudja, hogy egy halott menyasszonyt vett feleségül. Nagyot sóhajtott.

– Nagyuram, ez…

– Sosincs jó vége, ha valami történik a nagy pecséttel – mondta lassan. – Mikor először elkészítették, nagyságos Fuxi isten elesett. Utána még kétszer csökkent az ereje. Egyszer, mikor Nüwa fenség elenyészett, másodszor pedig akkor, amikor Shennong elhunyt. A hatalmas vadon hegyi istene pedig belépett a végtelen reinkarnációba. Most, az idők végén a csillagok ereje elhalványul és nincsenek ősi istenek. Mit teszünk, ha a pecsét ismét erejét veszti?

– Nem a Lélekmetsző küldött a nagy pecsét védelmezője? – kérdezte az egyik kaszás.

– A Lélekmetsző küldött? – nevetett fel az alvilági bíró. – A küldött ugyanonnan származik, ahonnan a káosz démonkirálya. Az egyetlen ok, amiért nem rekedt a nagy pecsét mögött testvérével, a káosz démonkirályával, hogy a hatalmas vadon hegyi istene félistenségre emelte. Tényleg azt hiszed, hogy majd szembeszáll a fajtájával? Még azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a káosz démonkirálya hogyan tette rá a kezét az Újjászületés napórájára.

– De megannyi évvel ezelőtt a hegyek istene arra kérte, hogy vigyázzon a pecsétre… – változott meg a kaszás arckifejezése.

– Fogalmad sincs róla, hogy mennyire erős a mindenható Fuxi által készített eget és földet támasztó nagy pecsét! Hacsak nem rendelkezel egy ősi isten isteni hatalmával, képtelen leszel őrizni azt. Amikor az ég oszlopai összeomlottak és Pangu világot teremtő ereje kezdett elhalványulni, a spirituális erő egyre ritkábban jelent meg a halandók világában. A sámán és alakváltó törzsek egymás után hanyatlottak. A hegyek istene után már nincs kire támaszkodni – mondta az alvilági bíró, majd halkan még hozzátette: – És akkoriban a hegyek istenének nem volt választási lehetősége.

A kaszás egészen döbbent volt.

– A Lélekmetsző küldött lényegében félig egy ősi isten. A hegyek istene volt az utolsó, aki irányítani tudta. Mit csinálunk, ha valaha is elárul minket?

Az alvilági bíró egy ideig hallgatott. Halotti harang hangja szállt a Felejtés folyójának partjáról. Habár szellő sem járt, a vörös pókliliomok egyre ringtak és susogtak. Csontmetsző hideg áradt az alvilágban és lelkek ezrei suhantak az újjászületés végtelen körforgásában. – Akkor nincs más lehetőségünk, mint megpróbálni felébreszteni a hegyek istenét – sóhajtott fel az alvilági bíró.

Lábjegyzet:

Nem írok ismertetőt arról, hogy ki kicsoda és mi történik, mert spoiler. Ha megtenném, lényegében lelőném a regény nagy részét. Később mindenről részletes leírást kapunk, amely a történet részét képezi. Egyelőre elég annyit tudni, hogy Fuxi, Nüwa és Shennong ősi istenek/fenségek voltak, akik meghaltak. Továbbá szó esik a hegyek istenéről és a káosz démonkirályáról is, kiknek kiléte egyelőre maradjon titok. 🙂