2. történetív
A Hegyek és Folyók árja
A Fény sugárút 4. alatti irodák egyáltalán nem hasonlítottak pókhálókkal és csontokkal teli barlangokra. A nappali órákban semmi jele sem volt, hogy szellemek tanyáznak benne. A portán egy kedves öregúr üldögélt, aki teljesen hétköznapinak tűnt. Habár Guo Changcheng egy idő után rájött, hogy korántsem volt annyira normális, mint amennyire látszik. Hobbiként csontszobrokat készített, ezért gyakran hevertek mindenféle csontdarabok az épület körül, az ablakokat kinyitva pedig sárgásfehér porfelhő töltötte volna meg a levegőt.
A Különleges Esetek Osztályának irodája világos és tiszta volt, kiváló világítással. Minden dolgozó saját asztallal és számítógéppel rendelkezett, azonkívül irodaszerekből sem szenvedtek hiányt. Sőt, még növényeik is voltak. Minden nap délután kettőkor jött egy részmunkaidős gondnok, és fényesre suvickolt mindent. Az irodában központi fűtés biztosította a kellemes hőmérsékletet. Egy kis mellékhelyiséget pedig hűtővel és néhány szekrénnyel szereltek fel; ott tárolták a macskaeledelt, valamint joghurtot, gyümölcsöt és egyéb harapnivalókat, amelyekből bárki szabadon fogyaszthatott.
Guo Changcheng eleinte teljesen elámult, amikor felfedezte, hogy a fagyasztó egyik rekesze hotpothoz használt szeletelt nyers hússal van tele. Aztán egy nap észrevette, hogy Zhu Hong, az irodai szépség, kivesz egy csomaggal. Amint kiolvadt, vérbe mártogatta és úgy eszegette, ahogy más a csipszet. A következő nap beteget jelentett a szokásos havibaj miatt – azonban az ő esetében ez kicsit mást jelentett, mint amire az ember alapvetően gondolna. Mikor a harmadik napon újra felvette a munkát, Guo Changchengnek még a szája is tátva maradt a hatalmas pitonfarok láttán. Megváltozott állapotában a nő napokig csak véres húst evett, aztán amint újra két lábon járt, visszatért az emberi étkezéshez.
A Különleges Esetek Osztályának volt még egy tagja a gyönyörűséges kígyóhölgyön, az álszerzetesen és a fekete macskán kívül. Két héttel az éhes szellem esete után ez az illető utazástól kimerülten tért vissza munkaügyben megtett útjáról. Egy egész délutánon át a sarokban gubbasztott, és némán költségtérítési nyomtatványokat töltögetett, majd az asztalára hajtotta a fejét és elaludt. Amikor Zhao parancsnok meghallotta, hogy megérkezett, személyesen küldte haza.
A férfi íróasztalán lévő névtáblán Chu Shuzhi állt. Habár mindenki csak úgy szólította őt, hogy Chu-ge, a fiúnak mégsem volt bátorsága beszélgetést kezdeményezni vele. A férfi egyidősnek tűnt Lin Jinggel, és annyira sovány volt, hogy az arca teljesen beesettnek tűnt – csupa csont és bőr –, ami egészen ádáz kinézetet kölcsönzött neki. Folyamatosan a homlokát ráncolta, és valahányszor a fiúra nézett – legalábbis ő így érezte –, a barázdák elmélyülni látszottak.
A napok általában eseménytelenül teltek. Miután az első időszakban tapasztalt zűrzavar lecsengett, Guo Changcheng ráébredt, hogy ez bizony tankönyvi példája a „magas fizetés, minimális munka, lakhelyhez közel” típusú munkahelyeknek. Egy hónap leforgása mindössze alatt kettő, esetleg három akta jutott el a KEO-hoz. Amikor végre kaptak is valamit, Zhao Yunlan kiküldött néhány embert, hogy vizsgálják meg a szituációt. Szigorúan betartotta azt az alapelvet, miszerint csak és kizárólag természetfeletti ügyekkel foglalkoznak. A halandók birodalmában történő természetfeletti esetekről legtöbbször kiderült, hogy csupán emberek keze van a dologban, így a kiválasztottak általában mindössze szétnéztek, visszajöttek, jelentést írtak, aztán ennyivel véget is ért az egész.
Amikor pedig nem kaptak semmit, mindenki csak az asztalánál ült és olvasott, az interneten szörfözött, vagy beszélgetett. Lényegében próbálták elütni az időt a munkanap végéig.
Guo Changcheng lassan megértette, mégis hány feltételnek kell teljesülnie, hogy a KEO elvállaljon egy ügyet. Az első lépés az volt, hogy a csapat előzetes vizsgálatokat végzett. Miután megírták és benyújtották a jelentést Zhao Yunlannak, ő annak alapján eldöntötte, hogy vállalják-e az esetet. Ha úgy érezte, hogy a csapat jogkörébe tartozik, saját jelentést gyártott, elhelyezte rajta a hivatalos pecsétet, és felküldte a fejeseknek. Ha a helyzet sürgős volt, azok egy munkanapon belül jóváhagyták. Ekkor minden érintett hivatalos szervnek utasítást küldtek, amelyben tisztázták az egyes részlegek jogait és kötelezettségeit, annak érdekében, hogy a Különleges Esetek Osztálya szabadon végezhesse munkáját. Általában ez volt az a pont, amikor Zhao Yunlan végre személyesen lépett a tettek mezejére, és vette fel a kapcsolatot a különböző közbiztonsági osztályokkal.
***
Lu Ruomeit pont a Szellemfesztivál idején gyilkolták meg Sárkányvárosban. Senki sem volt szolgálatban, de helyi incidens volt, és a tetthelyen Daqing megérezte az alvilág szagát. Adott körülmények között Zhao Yunlan úgy döntött, hogy inkább először cselekszik, utólag kér engedélyt, és csak az ügy lezárása után tér vissza a formaságok betartására.
Ez annyi papírmunkát eredményezett, hogy Lin Jing három napig meg sem állt.
Ami Guo Changchenget illette, habár egy fél ügyet sem kellett elintéznie, túlélte a három hónapos próbaidőszakot, és csodával határos módon megtartották.
Azonban volt valami, ami még ennél is nagyobb csodának tűnt. Zhao Yunlan látszólag elfelejtette, egykor foggal körömmel-küzdött a késztetés ellen, hogy kitegye a fiú szűrét. Örömmel írta alá Guo Changcheng nyomtatványát, hogy felvegye teljes munkaidős alkalmazottnak. A fiú pedig – aki már megszokta, hogy a HR napközben üresen áll – boldogan ugrott át a papírjaival, hogy nyilvántartásba vegyék.
Távozását követően Daqing a farkát égnek emelve ugrott fel Zhao Yunlan asztalára.
– A férfi ingatag. Nem is olyan régen meg akartál szabadulni tőle, most mégis megtartod.
– Annyi érdeme van, mint égen a csillag, úgyhogy piszok mázlista. Megtartom szerencsehozó talizmánnak. Ráadásul elég vicces is – mondta a férfi anélkül, hogy felnézett volna telefonja nyomkodása közben.
– Miféle érdemei? – kérdezte Daqing összezavarodva.
Zhao Yunlan a fiókjára bökött, mire a fekete macska odaszambázott, és kinyitotta azt. Előbányászott egy papírokat tartalmazó hatalmas dossziét, amelynek tartalma azt részletezte, Guo Changcheng hogyan járult hozzá a szegénység enyhítéséhez, fotókat az önkénteskedéséről, adományozási emlékalbumokat, és így tovább… Látni lehetett egy fényképmásolatot is, amely egy hegyi általános iskola falán lévő képeslapot mutatott. Katasztrofális irkafirkával az alábbi állt rajta: Vigyázzatok magatokra, skacok!
Mint kiderült, Guo Changcheng rengeteg elszegényedett diákot támogatott. A legrégebbi dokumentumok tíz évre nyúltak vissza.
– Ezt mind a kölyök csinálta? – kérdezte Daqing döbbenten.
– Ja. A családi körülményei miatt valszeg nem volt szüksége nagyon semmire. De valamiért titkolja az egészet, talán mert félénk. Se a családja, se a rokonai nem tudják. Mind azt hiszik, elég zsozsót kap, úgyhogy biztosan szűkösen élt az elmúlt években.
– Nem mindennap találkozik az ember ilyesmivel. – A macska, aki határozottan egyre kövérebbnek tűnt, megrázta a fejét és felsóhajtott. Szemérmetlenül befurakodott Zhao Yunlan személyes terébe, és a mobiljára sandított. Mikor megszólalt, hangjában megvetés bujkált. – Na mi van, ennyire hatástalan a sármod?! Folyton azt mondogatod, hogy titokban odáig van érted. Minden egyes nap teszed neki a szépet, írogatsz neki, és még mindig nem sikerült egy vacsira sem rávenned?
Zhao Yunlan megnyomta a küldés gombot, megpöccintette Daqing homlokát, amitől a macska a fenekére pottyant.
– Mit tudsz te az egészről?! Lassú víz partot mos! Ez a vadászat izgalma.
Shen Wei üzenete jelent meg a képernyőn: „Attól tartok, nem fog menni. Egy osztályozó értekezleten kell részt vennem ma este.”
A macska annyira nevetett, hogy majdnem a hátára gurult és leesett az asztalról.
– Egy osztályozó értekezlet! Egy osztályozó értekezlet!! Ennyit a nagy, lepcses szádról! Nem azt mondtad, hogy bárkit felszedsz, akit csak akarsz? Meg valami olyasmi is rémlik, hogy ha meglátnak, a csajoknak felcsillan a szeme, a passzívoknak meg még a nyál is összefut a szájában … Odanézz, milyen figyelmesen és kedvesen koptatott le! Mondd csak, Zhao Yunlan, milyen érzés a pofára esés?
A férfi a fogát csikorgatta, és hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett egy jó kis macskapörköltre.
Az éhes szellem esete után Zhao Yunlan gondoskodott arról, hogy továbbra is kapcsolatban maradjon a professzorral. Először a munkáját használta fel kifogásként, és igyekezett Li Qian ügyéről folyamatosan tájékoztatni. Aztán még pimaszabb lett, és egy idő után már mindenféle ürügyet kitalált, hogy sikerüljön elcsalnia őt. Lehetetlen volt megmondani, hogy vajon Shen Wei tényleg ennyire elfoglalt-e, vagy csak elhatározta, hogy mindenképpen elkerüli őt. De a férfi ennyi szerencsével akár magával a császárral is megpróbálhatott volna találkozót egyeztetni.
Bárki más már rég feladta volna, de nem úgy Zhao Yunlan! Elsőosztályú önimádó volt, és továbbra is meg volt győződve arról, hogy Shen Wei igenis érzett iránta valamit. Már amúgy is belefáradt abba, hogy alig bírja az embereket levakarni magáról, így a férfi tartózkodása csak olaj volt a tűzre. Minél visszafogottabban és passzívabban viselkedett a professzor, annál jobban égett Zhao Yunlan szíve.
Megcsörrent a telefon. Daqing odahajolt, hogy belehallgasson a beszélgetésbe, pletykavágya határtalan volt. A vonal másik végén lévő hang ismeretlenül és idegesen csendült fel.
– Halló… Zhao Yunlannal beszélek? Azt mondta, hogy szeretné megvásárolni nagyapám ősi szövegeket tartalmazó gyűjteményét, ugye? Komolyan gondolta?
– Ühüm, igen! Totálisan! – csillant fel a férfi szeme. – Mikor futunk össze? Jobb lenne minél előbb nyélbe ütni, ha önnek is megfelel!
– Az ár pedig… Mit gondol? – kérdezte az eladó.
– Nem gáz – válaszolta a férfi, mintha a világ minden pénze az övé lenne. – Gyerünk, mondja a helyet és az időpontot!
Az illető nagyon izgatottnak hangzott. Még a délutáni találkozó megbeszélése után is folyton olyanokat mondogatott, hogy „Látom, ön igazán nagyra becsüli a kulturális örökségünket”. Végül vonakodva tette le a telefont.
– Na, szép – gúnyolódott Daqing. – Ha nem tudod megszerezni szép szóval, lefizeted? Egy igazi modernkori, kőgazdag, semmirekellő paraszt vagy, ó, nagy Őrző! A könyveket eladó szegény gyermek biztosan nem jött rá, hogy te egy írástudatlan ficsúr vagy, aki csak a sikerfilmeket és a wuxia-regényeket[1] szereti.
Zhao Yunlan felkapta pénztárcáját és autókulcsát, majd megragadta Daqing tarkóját, és kidobta az irodájából. A macska szánalmasan felnyávogott.
Velük szemben mindenki hallotta, hogy nyílik az ajtó. Chu Shuzhi épp időben nézett fel a tőzsdei hírekből, hogy lássa, valaki elrohan mellette. Zhu Hong felsóhajtott.
– Tessék, már megint akcióban…
***
Azon az estén Zhao Yunlan sikeresen elkapta Shen Weit a Sárkányvárosi Egyetem épülete előtt.
Shen Wei szeme megrándult, ahogy meglátta a férfi autóját. Fejét lehajtva meggyorsította lépteit, és a parkoló felé sétálva úgy tett, mint aki teljesen gondolataiba mélyedt. Zhao Yunlan nem szólította meg, csak egy könnyű kis dallamot dudorászva követte őt a kocsijával. Shen Wei egész úton fenntartotta a látszatot, Zhao Yunlan pedig egész úton a nyomában járt.
A jelenlévő diákok kíváncsian figyelték az eseményeket. Shen Wei képtelen volt továbbra is eltűrni a diákok bámészkodását, ezért vereségét beismerve irányt változtatott, és odalépett a férfihoz.
– Zhao parancsnok, csak nem engem keres?
A nevezett személy hatalmas vigyorral az arcán húzta le az ablakot. Felkapott egy hatalmas fadobozt az utasülésről, és az ablakon át egyenesen a professzor karjaiba lökte.
– Ez az öné!
Shen Wei szótlanul bámulta az ajándékot, aztán a dobozt kinyitva csupán egyetlen pillantást vetett rá, és már adta is vissza.
– Nem, nem! Ez túl értékes!
– Hé, figyeljen rám! – fojtotta bele a szót Zhao Yunlan, majd komoran folytatta. – Ezek nem tőlem vannak, hanem egy barátomtól, aki épp tervezi elhagyni az országot. Rengeteg ilyen könyve van, néhány selyemből meg bambuszcsíkokból készült. Képtelen magával vinni őket, és még a gondolatát sem tudja elviselni annak, hogy csak úgy megszabaduljon tőlük. Mi van akkor, ha olyan embernél kötnek ki, aki képtelen értékelni őket? Egyből ön jutott eszembe! Olyan nagy pazarlás lenne, ha másvalaki kezébe kerülnének. Igazán nagy segítség lenne, ha otthont biztosítana számukra, Shen prof – úgy hazudott, mint a vízfolyás. A szeme se rebbent.
– Én— kezdte Shen Wei, de csak ezt az egy szót tudta kinyögni, mielőtt Zhao Yunlan ismét félbeszakította volna.
– Mi a baj? Pedig mostanra olyan jóban lettünk. De nevezhetjük-e egymást igazán barátoknak, ha még ennyit sem tud megtenni értem? Vacsorára vagyok hivatalos, úgyhogy mennem kell, de még látjuk egymást! Vigyázzon a könyvekre, holnap pedig meghívom kajálni. Aztán ajánlom, hogy igent mondjon!
A gázra lépett és elhajtott anélkül, hogy lehetőséget adott volna a másiknak a válaszra. A terve remekül működött. Odaadta az ajándékot, és egy randit is kicsikart. Jókedvében fütyörészni kezdett.
Egy igazán jóízlésű ember nem elégedhet meg az ordenáré és közönséges szépséggel – gondolta Zhao Yunlan. Ha valakinek egyszerre a bőre alatt is pénz van, legalább látszólag kulturálttá kell válnia, és beszereznie néhány antik tárgyat meg festményt. De istenem, Shen Wei… Zhao Yunlan elégedetten fixírozta tükörképét a visszapillantó tükörben, és egyre a férfi nevét ismételgette magában. A professzor olyan volt, mint egy híres és drága kék-fehér váza. Még ha nem is tudja örökké birtokolni, akkor is megéri néhány napra kiállítani otthon, hogy a fényében sütkérezzen.
***
A Sárga-forrás tövében, az alvilágban…
A Lélekmetsző Küldött fekete ködbe burkolva érkezett az alvilágba. A szellem halhatatlanok úgy rohantak ki azonnal, hogy köszöntésképpen meghajoljanak, mintha magát a gonoszság istenét fogadnák. Néhányan majdnem teljesen lefagytak a félelemtől. A küldött alig láthatóan bólintott, majd a tömeg szétvált előtte, ahogy felnézett.
Egy vőlegényéhez hasonló vörös köntösben kecses, remegő léptekkel rontott előre a Bíró. Tíz méterre megállt, és földig hajolva törölgetni kezdte homlokát.
Száját elhagyta a nagyságos úr megszólítás, de még mielőtt belekezdhetett volna a futás közben kigondolt további udvariaskodásba, a küldött felemelte a kezét.
– Ne vesztegessük az időt holmi haszontalansággal! Van valami hír az Újjászületés Napórájáról?
A Bíró azonnal fejet hajtott, azt sem tudta, hova legyen buzgóságában.
– További kutatásokat végzünk mindenfelé. Az alvilág összes kaszását kiküldtük, de attól tartok, még mindig semmi nyoma. Az az aljas korcs talán valami trükköt használt. De nyugodjon meg, kérem! Amint hírt kapunk a napóráról, azonnal értesítjük önt!
Habár a küldött arcát köd takarta, tekintete olyan metsző volt, mint a pengéje.
– Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tisztában vagytok az ügy rendkívüli fontosságával. A négy szent ereklye tartja fent az alvilágot és a többi világot. Attól tartok, hogy a Hegyek és Folyók Árja is bármikor előkerülhet.
Még be sem fejezte, máris pokoli zűrzavar tört ki.
– Mi? – nyögte ki a Bíró.
– A négy szent ereklye feltűnése, és a káosz démonkirályának kiszabadulása annak a jele, hogy a Nagy Pecsét gyengül – folytatta a küldött anélkül, hogy figyelembe vette volna a felzúdulókat. – Össze kell gyűjtenünk az ereklyéket, hogy újra megerősítsük a pecsétet, mielőtt még teljesen feltörne. Az Újjászületés Napórája máris a káosz démonkirályának a kezében van. Nem késlekedhetünk tovább!
– Hitvány személyem azonnal jelentést tesz a Tíz Királynak! – mondta ünnepélyesen a Bíró. – Összefogunk a három birodalommal, és mindent megteszünk, hogy felkutassuk a káosz démonkirályát, és annak gyülekezetét.
Ezek után a küldött némán búcsút intett és távozni készült.
– Nagyuram, visszatér a halandók birodalmába? – kérdezte a Bíró habozva.
– Igen – felelte a másik udvariasan, de visszafogottan. Vetett rá még egy pillantást, majd elköszönt.
A küldött eltűnt, mire a hangja a semmivé lett – egyszerűen köddé vált.
Az alvilági Bíró mosolya pedig olyan gyorsan párolgott el, mint a boldog, ifjú vőlegényé, aki megtudja, hogy egy halott menyasszonyt vett feleségül. Nagyot sóhajtott.
– Őméltósága, ez…
– Sosincs jó vége, ha valami történik a Nagy Pecséttel – mondta lassan. – Mikor először létrehozták, nagyságos Fuxi isten elesett. Utána még kétszer csökkent az ereje. Egyszer, mikor Nüwa fenség elenyészett, másodszor pedig akkor, amikor Shennong elhunyt. A hatalmas vadon hegyi istene pedig belépett a végtelen reinkarnációba. Most, az idők végezetén, a csillagok ereje elhalványul, és nincsenek ősi istenek. Mit teszünk, ha a pecsét ismét erejét veszti?
– Nem a Lélekmetsző Küldött a Nagy Pecsét védelmezője? – kérdezte az egyik kaszás.
– A Lélekmetsző Küldött? – nevetett fel a Bíró. – A küldött ugyanonnan származik, ahonnan a káosz démonkirálya. Az egyetlen ok, amiért nem rekedt a Nagy Pecsét mögött testvérével, a káosz démonkirályával, mert a hatalmas vadon hegyi istene félistenségre emelte. Tényleg azt hiszed, hogy majd szembeszáll a fajtájával? Még azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a káosz démonkirálya hogyan tette rá a kezét az Újjászületés Napórájára.
– De megannyi évvel ezelőtt a hegyek istene arra kérte, hogy vigyázzon a pecsétre… – változott meg a kaszás arckifejezése.
– Fogalmad sincs róla, hogy mennyire súlyos a mindenható Fuxi által készített eget és földet támasztó Nagy Pecsét! Hacsak valaki nem rendelkezik egy ősi isten erejével, képtelen elbírni annak terhét. Amikor az ég oszlopai összeomlottak, és Pangu világot teremtő ereje halványulni kezdett, a spirituális erő egyre ritkábban jelent meg a halandók világában. A sámán és alakváltó törzsek egymás után hanyatlottak. A hegyek istene után már nincs kire támaszkodni – mondta a Bíró, majd halkan még hozzátette: – És akkoriban a hegyek istenének sem volt választási lehetősége.
A kaszás egészen döbbent volt.
– A Lélekmetsző Küldött lényegében félig egy ősi isten. A hegyek istene volt az utolsó, aki irányítani tudta. Mit csinálunk, ha valaha is elárul minket?
A Bíró egy ideig hallgatott. Halálharang zúgása szállt a Felejtés folyójának partjáról. Habár a szellő sem járt, a vörös pókliliomok egyre ringtak és susogtak. Csontmetsző hideg áradt az alvilágban, és lelkek ezrei suhantak az újjászületés végtelen körforgásában. – Akkor az egyetlen lehetőségünk, hogy megpróbáljuk felébreszteni a hegyek istenét – hallatszott egy sóhaj Yanluo Ítélőszéke felől.
[1] A wuxia (武俠) egy kínai fantasy műfaj, mely a harcművészetekre és a kalandokra fókuszál. Főhősei gyakran vándorló hősök, akik emberfeletti képességeikkel küzdenek az igazságért és a gonosz ellen az ókori Kínában.