Amint felfigyelt a háta mögött zajló felfordulásra, a Lélekmetsző küldött csuklója egyetlen heves mozdulatával a démonképű alak felé indította a pengéjét. Aztán hátranézett, de a hatalmas tűzgömb vakítása miatt sehol sem látta Zhao Yunlant. Kétségbeesésében felkiáltott.
– Yunlan!
A démonképű figura nem próbálta meg kihasználni, hogy a küldöttnek elterelődött a figyelme, esze ágában sem volt kikerülni a támadást. Helyette inkább a Lélekmetsző penge felé fordította az arcát, amely belevágott a maszkjába. A küldött hezitálni látszott. Újra visszafordult és hátralépett, egyben hagyva a sérült maszkot. Valami oknál fogva nem akarta levágni ellenfele álarcát, így csak elsuhantak egymás mellett.
A démonképű harsány nevetéssel egyenesen Zhao Yunlan felé tartott, mint egy hatalmas fekete ködfelhő. Hosszú köpenyébe gyűjtötte a Samadhi igaz lángjával meggyújtott majomrakétát, aztán csak állt a férfival szemben, háta mögött a Hegyek és folyók árja magasodott. A megmaradt ivadékok azonnal mögé húzódtak, gyűrűt alkotva az ár körül.
Zhao Yunlan összehúzott szemekkel nézett rá.
– Bifang, az a balfácán égre-földre esküdözött, hogy Samadhi igaz lángjától még maga a Majomkirály is anyuci meg apuci után sír majd… Erre az a rohadt köntösöd még csak meg sem pörkölődött. Le vagyok nyűgözve.
A démonképű maszkja teljesen közömbös maradt.
– Nem áll szándékomban bántani téged. Az lenne a legjobb, ha kimaradnál az egészből, Őrző!
Zhao Yunlan laza, könnyed testtartása egyáltalán nem változott, egyik kezét továbbra is a zsebében tartotta. Nem kellett túlzottan erőlködnie, hogy előtörjön belőle HMCS stílusa.
– Úristen, annyira félek!
A Lélekmetsző küldött odalépett, a háta mögé tolta Zhao Yunlant, és készenlétbe helyezte a fegyverét. Fellépése annyira nyilvánvalóan védelmező volt, hogy Zhao Yunlan egy zavart pillantást vetett rá. Mióta az a különös démonképű illető megjelent, a küldött viselkedésében túl sok volt az ellentmondás.
Azonban nem volt ideje túl sokáig mélázni. Kotorászni kezdett a zsebeiben.
– A reakciódból ítélve a legendás Hegyek és folyók árja tényleg érzékeny a tűzre. Vagy nem is… Mondjuk inkább úgy, hogy mivel az ár leginkább az elnyomást jelképezi – hiszen összegyűjti és magába zárja a lelkeket – fél mindentől, ami áramlik. Beleértve a tüzet, a vizet és talán még a szelet is, ugye? Bár a halandó világból érkező szél, víz és tűz túlságosan gyenge a számára, nem igaz?
A kísérteties maszkon lévő ijesztően nagy szemek megmozdultak, és egyenesen Zhao Yunlanra meredtek.
– Légy óvatos, Őrző! Ez a sok ész a végén még bajt hoz rád!
– Ha csak egyetlen hajszálát is megérinted, teszek róla, hogy megbánd a napot, amikor előmásztál arról a helyről! – közölte a küldött baljós hangon.
A démonképű hangosan felnevetett.
– És mégis hogyan?!
– Folytasd csak, és majd meglátod – válaszolta a másik.
A maszk vonásai megrándultak, aztán annak viselője egyszerre kilőtt a levegőbe, akár egy óriási denevér. Szétnyitotta széles szárnyait és elkezdett lefelé ereszkedni, hogy újra összecsapjon a küldött pengéjével.
Miközben azok ketten harcoltak, Zhao Yunlan a lehetőséget kihasználva eliszkolt a közelükből. Alvilági ivadékok törtek elő a földből és rohanták le, ő pedig egyesével lelőtte őket.
A démonképű alak villogó szemekkel utánarohant. Egy hatalmas vágás hasított a hátába, ennek ellenére továbbra is vakmerően Zhao Yunlan sarkában járt. Sebéből dőlt a fekete vér, de úgy látszott, teljesen hidegen hagyja.
Egyre több alvilági ivadék tűnt fel. Zhao Yunlan végigsöpört a levegőben az egyik lábával, amely egyből közelebbi kapcsolatot létesített az egyik ivadék pofájával, padlóra küldve azt. A lény vállára lépett, majd meglendítette az ostort, amely váratlanul a tenyerében termett. Egyetlen csuklómozdulattal indította útjára, megcélozva a mögötte felbukkanó démonképű alakot.
A küldött valamiért nagyon nem szerette volna, ha a maszk alatti arc láthatóvá válik. Zhao Yunlan hirtelen támadása annyira megdöbbentette, hogy már automatikusan emelte is pengéjének hüvelyét, mintha az ostort próbálná blokkolni. De aztán sikerült még időben megállítania magát, bár csak alig.
A démonképű látszólag nem félt a fegyverektől, de az ostor más kérdés volt. Hét vagy nyolc métert hátraugrott, hogy kikerüljön a hatótávolságából.
Amint Zhao Yunlan rázkódni kezdett a néma nevetéstől, ellenfele rádöbbent, hogy valami nem stimmel. Hátrafordította a fejét, de már túl késő volt — fülsiketítő zajjal egy villám csapott le a sötét, magas égboltból, pusztítást hozva a kilencedik mennyből. A Hegyek és folyók árja alatt álló ivadékok mindegyikét felemésztette a dühe.
Egy hatalmas csattanással isteni tűz világította meg az egész oszlopot.
Zhao Yunlan hagyta, hogy ujjai szétnyíljanak, ezzel felfedve egy villámidéző talizmánt, amely addigra már finom porrá bomlott.
A mennyek csapása szolgált büntetésül minden árulónak, gonosztevőnek és bűnösnek, s mivel az alvilági ivadékok már a természetüknél fogva is tisztátalannak számítottak, kétszer olyan hatékonyan vonzották a villámokat.
Zhao Yunlan leporolta a hamut a kezéről.
– Ne próbálj menőzni! Ha menőzöl, megcsapkod a villám.
Még el sem haltak a szavai, mikor a Hegyek és folyók árja gleccserként olvadni kezdett, lassan egyre vékonyabbá és kisebbé válva. Az isteni villámcsapásból keletkezett hatalmas tűz több száz méter magasra csapott egyenesen az ég felé, mennydörgés tompa zajával visszhangzott, hatalmas lángörvényt képezve az oszlop aljában, és bárkit megsütött, aki közelíteni mert.
Számtalan elveszett, homályos arc villant fel, majd vált semmivé a tűzben, mintha csak az isteni tűz máshová repítette volna őket. Ezt követően szívveréshez hasonló dobogás hangzott fel a föld mélyéről, mintha Zhao Yunlan tényleg megijesztette volna a Hegyek és folyók árjában rekedt lelkeket.
A férfi előtt váratlanul feltűnt a démonképű alak és lesújtott fejszéjével. Szerencsére a küldött nem a pusztuló megszentelt tárgyat figyelte. A Lélekmetsző penge hatalmas erővel csapott oldalra, aztán egy hangos csattanás terjedt el a levegőben, ahogy találkozott a fejsze élével.
De egyáltalán nem Zhao Yunlan volt a célpont. Amint a küldött megállította a démonképűt, az átfordult és a közelében maradt. Hátborzongató mosollyal mormolt a Lélekmetsző küldött fülébe.
– Tönkretette a terveimet. Most boldog vagy?! Biztos vagyok benne, hogy sokkal többet sejt, mint amit elmond. Csak nem hangoztatja előtted.
A küldött csuklójának apró mozdulatára a penge vadul megremegett, és egyetlen csapással levágta a démonképű egyik karját. A másik azonban fel sem vette. Mintha nem is a karjától szabadították volna meg, csupán a ruhaujján ejtettek volna vágást.
Az egykarú alak jó néhány méterrel hátrébb jelent meg, mozdulatai túl gyorsak voltak ahhoz, hogy szabad szemmel láthatóak legyenek. A még életben lévő alvilági ivadékok kúszva és a földön hemperegve követték őt. A szerzet köntösének vérfoltos szegélye fellebbent a levegőben, füttyentett egyet, majd felkiáltott:
– Sok szerencsét!
Úgy tűntek el, ahogy megérkeztek: nyom nélkül.
A küldött oldalról rápillantott a másik arcára, amelyet megvilágított a tűz fénye, és egyszerre elöntötték a pánik hullámai. Mégis mit jelentett ez a „többet sejt, mint amit elmond”?!
Mit sejtett pontosan a férfi?!
Ekkor Zhao Yunlan felé fordult.
– Nagyuram, megkérhetlek, hogy blokkold a fényt a ruhaujjaddal?
Az ismerős szürke köd azonnal felszállt. Zhao Yunlan lenézett és kiengedte az órájából Wang Zhenget, aztán előhúzott egy lélekstabilizáló talizmánt.
– Szólítsd Sangzant! Lássuk, meg tudom-e idézni a lelkét – közölte, mire a lány szemei tágra nyíltak. – Igyekezz! Még mielőtt a tűz kialszik!
Wang Zheng felszállt a levegőbe, szembefordult a Hegyek és folyók árjával, és kiáltott valamit, amit a férfi nem értett. A kezében lévő talizmán abban a pillanatban szétfoszlott, finom szellővé változva felkapta a lány szavait, és a lángoló oszlophoz sodorta.
Wang Zheng nem mert a ködön túlra merészkedni, de olyan közel maradt a széléhez, amennyire csak lehetett. Onnan figyelt aggódva.
Ahogy a Hegyek és folyók árja egyre kisebb lett, úgy csökkent a tűz – és ezzel együtt a fény is a lány szemében. Már majdnem semmivé lett az isteni tűz, amikor egy ember homályos árnyéka jelent meg a lángokban. Úgy tűnt, hogy a távolból figyel.
Wang Zheng a szájára tapasztotta a kezét.
Zhao Yunlan elővette a Lélekőrző dekrétumot és csettintett egyet az ujjaival. Az lassan felszállt a levegőbe és megállt függőleges helyzetben.
– Beszélj vele! – fordult a férfi a lányhoz. – Ha hajlandó rá, akkor induljon meg felé.
Az utasításai feleslegesnek bizonyultak. Amint Sangzan meglátta Wang Zhenget, először megdermedt. Aztán vadul kiszáguldott az isteni tűzből, egyenesen a Lélekőrző dekrétum felé tartva, egyetlen hang nélkül. A két lélek egyszerre villant fel és veszett bele a dekrétumba, hogy aztán eltűnjenek Zhao Yunlan órájában.
Hosszú idő telt el, mire a hatalmas tűz végre teljesen kialudt, egy kopott áldozati oltárt hagyva maga után. A Hegyek és folyók árja nyomtalanul a semmivé lett.
Zhao Yunlan lassan odasétált. Némi ásás után talált egy kicsi, nyolcszögletű követ. Ék alakú volt, felül szélesebb, alul keskeny. Kihúzta a földből és odadobta a Lélekmetsző küldöttnek.
– Tessék! Itt a megszentelt tárgyad.
A küldött elkapta a levegőben a nem túl figyelemre méltó követ. Először alaposan megszemlélte, majd a füléhez emelte és hallgatózni kezdett. Vékony hangú üvöltések hallatszottak bentről, halkan, de tele kilátástalansággal.
Wang Zheng kiszólt az órából, szavai reményt sugároztak.
– Ugye… Ugye mind felszabadultak?
– Nem – válaszolta a Lélekmetsző küldött. – Még mindig benne vannak. A Hegyek és folyók árja önmaga nem fél a tűztől. Az Őrző azt mondta, hogy mindentől fél, ami áramlik. De ez a félelem inkább a lelkekhez és azok spirituális erejéhez köthető, amelyeket a halandó világból vonzott be és épített fel maga körül. Az égett el. Ez az igazi formája.
Zhao Yunlan felnevetett.
– Hát, csak azért mondtam, hogy azt az ürgét becsapjam. Tényleg elhitte, hogy majd darabokra hasítom a Hegyek és folyók árját? Észrevettem, hogy a maszkos fickók általában nem túl okosak.
…
– Áááá, ez rád nem vonatkozik, nagyuram! – tette hozzá Zhao Yunlan, még rosszabbá téve a helyzetet. – Ez egyértelmű!
A Lélekmetsző küldött nagyon is tisztában volt azzal, hogy a férfi mennyire elégedetlen a sok titka miatt. Még ha az ellenkezőjét is állította, ez a vakmerő gazember nyilvánvalóan sértegette. Azt sem tudta, hogy sírjon-e, vagy nevessen. De egy dologban biztos volt: Zhao Yunlan kétségtelenül hallotta, amit a démonképű ellenfele mondott, és amiatt állt neki szurkálódni.
Ezzel egyrészről azt az érzést keltette benne, hogy kapcsolatuk egyre közvetlenebbé és barátságosabbá válik, másrészt finoman jelezte, hogy nagyon is találgatásokba fog bocsátkozni a korábban elhangzottak miatt.
A küldött szíve összeszorult. A férfi valóban hihetetlenül eszes volt! Valószínűleg képtelen lesz már sokáig titkolni a valóságot.
Wang Zheng meglepett hangot hallatott és aggódva megkérdezte:
– Akkor hogyan engedjük ki őket? Hogy segíthetnénk nekik, hogy békére leljenek?
– Mivel a nagyságos úr eltávolította a Hegyek és folyók árját, a hegytetőn lévő Yingyűjtő formáció is megszakadt. Amint erre a csapdába esett lelkek is rájönnek, maguktól ki tudnak majd jönni. Csak azért vannak még bent, mert nem akarják kitolni a képüket. Mégis mi tarthatná vissza őket saját magukon kívül? – Zhao Yunlan elhallgatott, majd határozottan közölte: – Hiszen évekkel ezelőtt is pont azért indult meg a változás, mert egyesek nem voltak elégedettek.
Wang Zheng hallgatott.
Zhao Yunlan észrevette, hogy az órája ismét működik, úgyhogy elővette a telefonját, megnézte az időt és beállította.
– De ez rád is igaz, nem? Kis butus.
– Rosszul cselekedtem – motyogta a lány.
– Az biztos! – felelte könnyedén a férfi. – Amint visszaértünk, írsz nekem egy harmincezer szavas önkritikát! És ne is álmodj róla, hogy az elkövetkezendő hat hónapban bármiféle jutalékot is kapsz! Elmélkedj rajta, Wang Zheng elvtárs! Az év végi pártszemináriumon te fogod képviselni az osztályunkat. Megkérem majd Zhu Hongot, hogy keressen neked egy testet, készülj fel alaposan!
A lány hallgatott egy darabig, végül halkan megszólalt.
– Szóval már a kezdetektől fogva sem volt esélyem bármit is tenni?
– Csak most jössz rá, te lüke? – nevetett fel a férfi váratlanul, és megviselt pénztárcájából elővette a kitépett lapot, amelyen a Luobula átok szerepelt. Ásott egy gödröt és jó mélyen a hó alá temette. – Mindig vannak olyan dolgok, amik felett nincs hatalmunk. Vagy elég erőssé válsz, hogy minden problémát megoldj, vagy csak túlteszed magad rajtuk. Nem jó, ha az ember a megszállottjuk lesz, az csak felemészti a szellemi RAM-odat.
Wang Zheng ezúttal még hosszasabban hallgatott.
A Lélekmetsző küldött odalépett és kezet nyújtott a férfinak.
– Távoznunk kellene. Elviszlek a hágóhoz, ott egyenletes a talaj.
Zhao Yunlan teljesen kimerültnek érezte magát. Ha valaki hajlandó megutaztatni a hátsóját, ő bizony nem fog sétálni. Közömbösen hagyta, hogy a másik megfogja a kezét.
A küldött magához rántotta, mire minden elsötétült körülötte. Még mielőtt a férfi visszanyerte volna az egyensúlyát, vagy kinyitotta volna a szemét, máris átteleportáltak. A küldött köpenye kinyílt, felfedve, hogy már meg is érkeztek.
Amint elengedte Zhao Yunlant, azonnal hátralépett, meghajolt és elfordult. Aztán egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt beleveszett egy hatalmas fekete lyukba.
Ahogy a küldött eltűnt, a férfi gondolataiba merülve megdörzsölte az állát. Hirtelen Wang Zheng szólt ki az órájából.
– Még meg sem köszöntem – kezdte.
A férfi káromkodott egy sort, aztán megkocogtatta az óráját.
– Ne is álmodj róla, hogy ki tudod beszélni magad a harmincezer szóból! A jövő hétre kész legyen! És idén újévkor is mindenkinek hangosan fel kell majd olvasnia az önkritikáját az összejövetelen, aki hibát vétett. Ez alól sem kapsz kibúvót!