Este lett, mire Zhao Yunlan visszajutott a kis kunyhóhoz. Zhu Hong kérdő pillantást vetett rá, mire a férfi válaszul felmutatta az óráját. A nő egyből megértette és elővett a táskájából egy apró, kézzel készített fonalbabát. Aztán lazán elsétált Zhao Yunlan mellett és az órájához dörzsölte azt. Senki sem látta, hogy két fehér füstfoszlány száll át az apró babába, majd hirtelen életre kel és megmozdul a tenyerében.
A férfi körbenézett a szobában, és úgy találta, hogy mindenki rendben van. Chu Shuzhi az ajtónál őrködött mozdulatlanul, lábainál Daqing feküdt. Guo Changcheng valamit forralt egy kis fazékban, a diákok pedig Lin Jing mellett ültek egy körben, izgatottan, miközben az álszerzetes meséjét hallgatták. Shen Wei pedig…
Merre lehetett Shen Wei?
Várjunk csak? Miért is gondolta azt az előbb, hogy mindenkivel minden rendben?
Zhao Yunlan arckifejezése elsötétült.
– Merre van Shen prof? – kérdezte Zhu Hongtól.
A nő megdermedt, majd egy furcsán elveszett kifejezés futott át az arcán. Ekkor valaki halkan megszólalt a férfi háta mögött.
– Engem keresel?
Zhao Yunlan megfordult és látta, ahogy a professzor egy nagy halom tűzifával a karjában besétál.
Zhu Hong a homlokára csapott, mintha csak végre eszébe jutott volna.
– Jaj, tényleg! Mivel még egy éjszakát itt töltünk, Shen professzor aggódott, hogy nem lesz elég tüzelőnk. Kiment ágakat keresni.
Shen Wei letette a fát a tűz mellé száradni.
– A legjobb mindenre felkészülni! Megtaláltad Wang kisasszonyt?
Zhao Yunlan zavarodottan rápillantott.
– Ühüm. Meg. Útközben véletlenül összefutottunk a mentőosztaggal, és mivel néhány dolgot el kell intéznie helyettem, visszavitték magukkal.
– Értem – mosolyodott el gyengéden a professzor. – Az a lényeg, hogy jól van! Egész nap odakint rohangáltál… Gyere, igyál egy kis gyógynövényteát, nehogy megfázz!
Zhao Yunlan csak bámult rá egy darabig. Aztán elfogadta az italt, mintha mi sem történt volna, és egyetlen szó nélkül felhajtotta.
Az elmúlt napokban Zhao Yunlan berúgott Lang-ge társaságában, majd egy egész napon keresztül hóban vezetett, aztán az éjszaka második felében egyáltalán nem aludt. Utána Wang Zheng bedrogozta, a Hegyek és folyók árja megbetegítette, nagy magasságban túrázott a havas hegyekben, és még egy rakat szörnyeteggel is megküzdött.
Ezen intenzív tevékenységek hatására másnap reggel úgy ébredt, hogy a nyaka teljesen görcsben állt.
Görcs ide vagy oda, akkor is ő volt a főnök. Ahogy felkelt, rögtön dirigálni kezdett. A hajnali világosságban a kis hegyi kunyhó a káosz állapotában leledzett az irányítása alatt. Megparancsolta Lin Jingnek, hogy masszírozza meg a vállát, aki bemutatta rajta a Shaolin nagy erejű vajra ujj technikáját és majdnem kitörte vele főnöke nyakát. Zhao Yunlan kis híján sírva fakadt a fájdalomtól, és biztosra vette, hogy az álszerzetes direkt csinálta bosszúból. Így ahelyett, hogy hasznossá tették volna magukat, nagyjából húsz percig kergetőztek a kunyhóban. Csak akkor hagyták abba, mikor Zhu Hongnak elfogyott a türelme és kiabálni kezdett velük.
Zhao Yunlan bevert néhányat Lin Jingnek, aztán rájött, hogy csodával határos módon újra mozgatni tudja a nyakát. Így kezeit a háta mögött összekulcsolva elsétált, hogy összeszedje a holmiját. Ahogy elhaladt Daqing mellett, felkapta és sál módjára a nyaka köré tekerte őt.
Az osztályfelelős teljesen össze volt zavarodva.
– Mikor került ide ez a macska? Visszajön velünk? Azt hittem, hogy csak egy vadmacska.
– Hát láttál már valaha is ilyen hájas vadmacskát? – kérdezte Zhao Yunlan vigyorogva, mire Daqing lekevert neki egyet.
A lány odasétált, és tele együttérzéssel megsimogatta a macska sima, fényes bundáját.
– Szegény lélek, egészen idáig elhoztak repülővel. Ó, tényleg! Zhao-dage[1], a professzor azt mondta, hogy majd ő vezet visszafelé, hogy ön tudjon pihenni egy kicsit.
Zhao Yunlan macska ütött arcára szorította a kezét, megtorpant, és Shen Weire lesett. A másik is pont akkor nézett rá, és amikor a pillantásuk találkozott, a professzor egy gyengéd mosollyal lesütötte a szemét. Tekintete és megnyilvánulásai mindig olyan tartózkodóak voltak, de arckifejezései többet mondtak Zhao Yunlan számára minden szónál.
Szíve hevesen megdobbant, amikor eszébe jutott, hogyan nézett rá Shen Wei az előző éjszaka, amikor arra ébredt, hogy a professzor őt figyeli. Mintha összecsípték volna a szíve csücskét, egyszerre érzett fájdalmat és lágyította el.
Zhao Yunlan az anyósülésen szundikálva töltötte a hegyről lefelé vezető utat. Már délután volt és a nap nyugatra járt, amikor a telefonja hirtelen megcsörrent és felébresztette őt. Az autó régen elhagyta a havas területeket, időről időre lakóházak mellett haladtak el.
Lang-ge telefonált. Amint meghallotta, hogy hazafelé tartanak, máris szállást intézett nekik. Újfent túltengett benne a lelkesedés, még azt is kijelentette, hogy legutóbb egyáltalán nem volt elég idejük kiszórakozni magukat, és hogy ez alkalommal addig kell inniuk, amíg össze nem esnek.
Zhao Yunlan csöppet sem tűnt jókedvűnek, amikor letette. Nem volt se alkoholista, se pedig Superman. Jelenleg leginkább arra vágyott, hogy egy ágyban pihengessen a világ végezetéig, ahelyett hogy fogait összeszorítva egy nagydarab férfival bratyizzon, miközben piával locsolják a torkukat és marhaságokat szövegelnek.
Ez a hirtelen jött szörnyű hír teljesen elrontotta a hangulatát. Még ahhoz sem volt kedve, hogy Shen Weit ugrassa. Félretette a telefonját, és szemeit lehunyva elhelyezkedett, hogy a rá váró kemény éjszakai csata előtt a lehető legtöbbet aludjon.
A professzor megvárta, amíg a másik lélegzete egyenletes lesz, mielőtt megigazította volna az őt borító takarót.
Mire Lang-ge a belváros főutcáján üdvözölte őket, Zhao Yunlan látszólag lerázta magáról rosszkedvét. Újra élénknek tűnt, tele életerővel és lendülettel. Amikor azok ketten összejöttek, két dolog is véget nem érően dőlt: belőlük a szó, és a poharakba az alkohol.
De Zhao Yunlan valójában nem érezte jól magát. Már erősen sápadt, amikor a hatodik üveget bontották, de ennek ellenére közönyösen és pusztán az akaraterejére támaszkodva igyekezett folytatni az ivászatot.
Lang-ge nyelve kétszer akkora volt, mint szokott, miközben vörös arccal utasította a pincért:
– Töccs még! Gyerün’, töccsed tele!
Zhao Yunlan képtelen volt leállítani őt, így csak bólintott. Keserűen elmosolyodott, ahogy felemelte a poharát.
Shen Wei, aki eddig csendben figyelt, egyszerre megragadta a kezét. A másik két férfinak döbbenetében tátva maradt a szája.
A professzor felemelte Zhao Yunlan poharát és felállt.
– Zhao parancsnok kissé megfázott a hegyekben, nem igazán érzi jól magát – mondta rendkívül udvariasan.
A férfi egyáltalán nem számított rá, hogy egy védőangyal siet a segítségére. A helyzethez alkalmazkodva gyorsan lehajtotta a fejét és köhögött néhányat.
Shen Wei mosolyogva folytatta.
– Lang úr egész idő alatt rendkívüli módon gondoskodott rólunk, de sajnos a tanítványaim mind szegény diákok, akik egyetlen fillért sem keresnek az egyetemen. Képtelenek vagyunk visszafizetni a kedvességét. Az ön tiszteletére emelem ezt a poharat!
Összekoccintotta a poharat a férfiével, majd egyetlen mozdulattal lehajtotta annak tartalmát.
Lang-ge egy ideig hallgatott.
– Hűha – hüledezett aztán kissé meglepve. Egy Zhao Yunlan féle gazemberrel összebratyizni csak egy dolog, de az önelégült tudós népség azonban már egészen más lapra tartozott. Biztos volt benne, hogy az ilyenek lenézik őt, ezért aztán igyekezett inkább távol maradni. Míg világ a világ, sosem gondolta volna, hogy Shen Wei ilyen tisztelettel fog adózni irányában.
Egy igazi mérföldkövet jelentett Lang-ge társasági életében. Egyetlen szó nélkül kissé kábultan ki is szemelte következő áldozatát Shen Wei személyében. Zhao Yunlan gyorsan körbenézett az asztalnál ülőkön. Az álszerzetes, aki egy „szerzetesek nem isznak alkoholt” kifogást felhozva sikeresen kimentette magát, éppen egy buddhista szentírást mormolt, miközben egy hatalmas csonton rágódott. Zhu Hong elegáns hölgyet játszott, aki tartózkodott az alkoholtól, és fel sem tekintett evés közben. Chu Shuzhi éppen csak az ajkaihoz emelte a poharát, és már játszotta is a halottat.
Guo Changcheng pedig… Az a derék gyermek tudta jól, hogyan álljon ki a főnöke mellett, így már évezredekkel korábban eszméletlenre itta magát. Valószínűleg valóban halott volt a világ számára.
Tehát a jelenlévő árulók közül lényegében senki sem jöhetett szóba, hogy segítsen neki.
Zhao Yunlan fogait csikorgatva mindegyik beosztottjának bevésett egy hatalmas egyest képzeletbeli naplójába. Aztán bevetette minden báját és alkoholtoleranciáját. Shen Weijel összedolgozva sikerült közös erővel az asztal alá inniuk azt, aki lelkesedésével ekkora káoszt okozott körükben. Végre szabadok voltak!
Shen Wei jól láthatóan nem volt hozzászokva az ilyesfajta összejövetelekhez. Arca már jóval korábban kivörösödött, és tekintete is elhomályosodott kissé. Megpróbált felállni, azonban nem találta az egyensúlyát és visszazuhant a székébe. Zhao Yunlan gyorsan a segítségére sietett.
– Jól vagy? – kérdezte közel hajolva.
A professzor megingott. Nem válaszolt, de megragadta a lehetőséget, hogy karját szorosan Zhao Yunlan dereka köré tekerje.
A férfi szíve hevesen verni kezdett. Nem, Shen Wei elég nyilvánvalóan nem volt rendben.
– Akkor én… – Zhao Yunlan finoman megnyalta az ajkát, aztán lehalkította a hangját. – Én majd… öhm… visszakísérlek a szobádba – mondta, miközben fejében illetlen gondolatok cikáztak.
A professzor nem ellenkezett, amit a másik beleegyezésnek vett. Egyik karját a vállai köré fonta és igyekezett felhúzni őt. Szerencsére a férfi nem volt bajkeverő részegen. Még ittasan is inkább csendes és szelíd maradt, ahelyett, hogy vadulni kezdett volna.
Zhao Yunlan összeszedte magát és elköszönt a többiektől. Aztán továbbra is Shen Weit támogatva kinyitotta a sajátja melletti szoba ajtaját, leengedte a férfit az ágy szélre, majd segített neki felülni. Ahogy a professzor kábult, üres arcára nézett, nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy ne kócolja össze a haját.
– Ha ennyire nem bírod a piát, minek erőltetted a kedvemért?!
Shen Wei felnézett és pislogás nélkül követte a mozdulatait.
– Maradj itt! Keresek valamit, amivel megtörölheted az arcod – mondta. Aztán besétált a fürdőszobába és megragadott két törölközőt, amiket a szálloda készített be. Az egyiket meleg, míg a másikat hideg víz alá tartotta. Ahogy megfordult, hogy a részegeshez vigye azokat, kis híján szívbajt kapott. Shen Wei ugyanis nesztelenül utánajött, most pedig az ajtónak támaszkodva teljes némaságban meredt rá.
Tekintete rendkívül intenzív volt, szinte már birtokló.
– Tessék – nyújtotta át az egyik törölközőt Zhao Yunlan.
Shen Wei kissé késve reagált, beletelt egy pillanatba, mire lassan felemelte a kezét. Aztán ahelyett, hogy elvette volna azt, továbbnyúlt, megragadta a férfi csukóját és brutális erővel a karjaiba húzta őt.
Zhao Yunlan már korábban is észrevette, hogy valami nincs igazán rendben a professzorral. De hiába járta át valami furcsa érzés, mégis majd kiugrott a bőréből a fejleményektől. Egyáltalán nem próbált ellenállni, mikor Shen Wei közelebb rántotta magához, és akkor sem ellenkezett, amikor a férfi durván a falhoz szorította, és az ajkait megtalálva szinte vadul tépni kezdte azokat.
Még a száját elöntő vér íze is csak tovább fokozta izgalmát. Karjait ráérősen Shen Wei köré fonta, fürge ujjai végigkövették ingének vonalát, majd becsúsztak a ruhája alá és incselkedően simogatni kezdték a professzor hátát. Észrevette, hogy a bőr az ujjai alatt szokatlanul hűvös, akárcsak a finom jáde… Bár ez a szóban forgó „finom jáde” épp hevesen szaggatta a ruháit.
Zhao Yunlan engedelmesen hátrahajtotta a fejét. Felőle Shen Wei aztán téphetett bármit, amit csak akart. Keze egyre lejjebb vándorolt, egészen a másik nadrágjának a hátuljához, majd elkezdte felfedezni az alsóbb régiókat. Ám még mielőtt igazán belemelegedhetett volna, egyszerre felkapták a derekánál fogva. Teljesen felkészületlenül érte, hogy a lábai elhagyják a padlót, átfordítják a levegőben, aztán hátraesik, ahogy Shen Wei az ágyra hajítja.
A fekvőhely nagyot nyekkent a ránehezedő súly alatt. Szerencsére a szállodai párna és takaró elég vastagok voltak, úgyhogy a becsapódás nem okozott fájdalmat, de Zhao Yunlan azért félig őszintén felkiáltott. Megérintette a vért ajkain és halkan felnevetett.
– Túl heves vagy, bébi!
Shen Wei parancsolóan pillantott le rá. Éjfekete szemében valami meghatározhatatlan érzelem tükröződött, de olyan intenzíven, hogy szinte túlcsordulni látszott. Arcát elöntötte a vörös pír, és a homályos fényben gyönyörűbb volt, mint valaha. Zhao Yunlan szíve teljesen összeszorult a láttán.
Felnyúlt és levette Shen Wei szemüvegét, aztán félig felült és karjaiba vonta a férfit. Gallérját széthúzva elkezdte kigombolni az ingét lefelé csúszó kezeivel. Ujjai tüzet gyújtottak útjukon, felfedve egy sápadt, de kicsit sem törékeny testet.
Zhao Yunlan tekintete elsötétült. Lehajtotta a fejét és egy könnyű csókot lehelt Shen Wei mellkasára.
– Azt terveztem, hogy távol tartom tőled a mancsaimat, erre te meg jössz és rám veted magad – mondta kissé fojtott hangon.
Alig haltak el utolsó szavai, amikor Shen Wei hirtelen megragadta a vállát és visszalökte a matracra. Előrehajolt és ajkaival belemart Zhao Yunlan torkába, utána megragadta a csuklóit, és szorosan tartva az ágyba préselte őt.
Zhao Yunlan érezte, hogy a rajta fekvő férfi lélegzete egyre zihálóbbá válik, mintha csak alig bírná visszatartani magát attól, hogy teljesen felfalja őt.
Shen Wei nyílt mohósága teljesen váratlanul érte, ráadásul fogainak szorítása sem volt éppen kényelmes. Megpróbált kiszabadulni, közben pedig képtelen volt egy halk kuncogást visszatartani.
– Ugyan már, bébi, nem kell kapkodni…
Úgy tűnt, hogy mocorgása beindított valamit. Shen Wei mozdulatai eddig is kissé durvák voltak, most azonban mintha egyenesen megszállták volna. Lenyúlt és megragadta Zhao Yunlan karját, amellyel korábban ellenkezni próbált, majd erőszakosan a háta mögé csavarta. Aztán másik keze a nyakára kulcsolódott, mintha csak arra készülne, hogy halálra fojtsa őt.
Zhao Yunlan nem éppen fiatal csontjai megnyekkentek, ahogy felemelték a fejét. De még mielőtt tiltakozásba kezdhetett volna, jeges ujjak fogták közre az állát, aztán Shen Wei közelebb hajolt és vadul csókolni kezdte őt.
Egy hirtelen pukkanással kialudtak a fények, sötétségbe borítva a szobát. Csak egyetlen hang hallatszott, azé a vadállat módjára ziháló férfié, aki mintha évezredek óta örökös éhezésben élt volna.
Valami váratlanul átvágta Zhao Yunlan ingét, amelyen már amúgy sem volt túl sok gomb.
– Hé! Ez egy kicsit túl vad… Shen Wei!
Hiába égett Zhao Yunlan szíve hevesen, egyáltalán nem ezt a részeg őrületet képzelte el. Vállaival a másikat meglökve fürgén oldalra fordult és kihúzta a karját.
Amint tiltakozni kezdett, Shen Wei egyből megdermedt, aztán szó nélkül a karjaiba zuhant és teljesen mozdulatlanná vált.
A szobában egyszerre felgyulladtak a lámpák. A hirtelen jött fény elvakította Zhao Yunlant, aki csukott szemekkel mozgatta meg kicsavart vállát, majd a professzorhoz fordult. Korábbi izgalma szinte teljesen a semmivé lett.
– Egészen rendkívüli vagy, amikor lerészegedsz és elveszted a feje—
A mondat közepén hirtelen elhallgatott. A sokk egyszerre kijózanította, a szervezetében lévő összes alkohol elpárolgott belőle. A szoba csendjében egyáltalán nem hallotta, hogy Shen Wei levegőt venne!
Megremegtek a kezei. A férfi nyakához nyúlt és elszámolt magában harmincig. Nem érzett szívdobogást.
A professzor arcán még mindig látszott a vörös pír, de minden jel arra utalt, hogy már nem él.
– Shen Wei? Shen Wei!
Zhao Yunlan megfordította és lekevert neki egy hatalmas pofont. Amikor egyáltalán semmiféle reakciót nem sikerült kiváltania a másikból, azonnal a mellkasára helyezte a kezét és elkezdte az újraélesztést.
Shen Wei továbbra sem reagált. Az ágyon fekvő test akár egy próbababa is lehetett volna.
– A kurva életbe!
Zhao Yunlan felugrott és felkapta a korábban lepottyant telefonját. Mivel az aksija kiesett, gyorsan visszapattintotta azt, aztán bekapcsolta, felhívta a segélyhívószámot és röviden elmagyarázta a helyzetet.
Az orvos utasításait követve alaposan átnézte a professzor csomagjait, hátha talál valami krónikus betegségre utaló gyógyszert.
Miközben éppen a táskákat túrta, hirtelen feltűnt neki saját, szakadt inge.
Egy hosszú, átlós hasíték indult a bal vállától a hasa jobb oldaláig lefelé. Habár az ing vastag volt és kifejezetten a hideg időjáráshoz készítették, az anyagot mégis egyetlen tiszta vágással metszették ketté, az öltések vonalát egyáltalán nem követve. Markába fogta és összehúzta a két szárnyat. Egyértelműen látszott, hogy egy éles tárggyal hasították szét.
Részegség ide vagy oda, biztosan tudta, hogy Shen Wei kezei teljesen üresek voltak. Még csak egy körömvágó csipesz sem volt nála. Akkor honnan szedhette azt az éles tárgyat?
Zhao Yunlan eredetileg sem részegedett le teljesen, és a hatalmas pánikot követően az agya is újra rendesen funkcionálni kezdett. Senkinek a légzése és pulzusa nem áll le csak úgy, mindenféle előjel nélkül. Még egy hirtelen szívrohamnak is lennének más nyomai. És mégis, Shen Wei egyszerűen csak lekapcsolt, akár egy szoba lámpái. Mintha neki is lett volna egy kapcsolója.
Mindent egybevetve nem igazán tűnt betegségnek ez az egész. Inkább, mintha a lelke nemes egyszerűséggel elhagyta volna a testét.
Döbbenten és teljes zavarodottsággal nézett az ágyon fekvő alakra. Egy pillanatnyi habozás után előbányászott egy fekete bőr könyvecskét a laptoptáskájából. Kikeresett egy sárga papírtalizmánt a lapok közül, aztán köré tekert egy Shen Weitől csaklizott hajszálat és meggyújtotta a könyvecske felett. Ahogy a hamu lepotyogott, annak szemcséi úgy tűntek el, mintha csak sót szórt volna a vízbe.
Egy sor tűnt fel a sárgás papíron: Rendkívüli gonosz, lélektelen lény.
Zhao Yunlan tekintete megváltozott. Ujjait a könyv lapjaira szorítva csendesen megkérdezte:
– Honnan származik?!
A korábbi szavak felvillantak és eltűntek. Ezúttal hosszabb időbe telt, mire újabb szöveg jelent meg: Egy elmondhatatlan helyről, több ezer chi mélységből az alvilág alól.
Zhao Yunlan pupillái összehúzódtak.
Aztán felállt és némán kitakarította a szobát. Talált egy maréknyi biztostűt, belülről összetűzködte a darabokra szaggatott ingét, majd visszabújt a kabátjába, melyet korábban levett, mert bűzlött az alkoholtól.
Nem sokkal később megérkeztek a mentők. Megjelenésük mindenkit magához térített, és némi káoszt követően végül kivitték a professzort.
A diákok bepánikoltak. Fogalmuk sem volt, hogy mentorukat elvesztve mit csináljanak. Zhao Yunlan átvette a parancsnokságot és utasította őket, hogy maradjanak nyugton. Aztán vetett egy jelentőségteljes pillantást Lin Jingre és beszállt Shen Weijel a mentőautóba.
Az orvosok hiába próbálták a professzort kétségbeesetten kimenteni a halál torkából, a szíve továbbra sem reagált. Zhao Yunlan mellette várakozott, hüvelykujjával némán ütögette a mutatóujja bütykét. Ekkora már biztos volt benne, hogy Shen Weinek semmi baja. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy bárki is birtokolta a testet, alaposan berúgott és beájult. Vagy a lélek csak úgy simán kiszállt belőle. Ez volt az egyetlen magyarázata a tüneteknek.
Ebben az esetben pedig…
Zhao Yunlan kisimított egy összegyűrt lélekidéző talizmánt a háta mögött és meggyújtotta a tenyerében. Aztán egy másodikat, majd egy harmadikat is. Shen Wei azonban nem reagált.
Az idő egyre szállt. Az orvosokat egy hajszál választotta el attól, hogy feladják.
Zhao Yunlan koncentrált és meggyújtott egy negyedik talizmánt is.
Vándor lélek, válaszolj hívásomra! – kántálta gondolatban.
Már harmadszorra ismételte, mikor a talizmán, amely már majdnem teljesen leégett, hatalmas lángokkal fellobbant. Shen Wei halottnak tűnő teste abban a pillanatban hevesen megrázkódott az áramütéstől.
– Van pulzusa! – kiáltotta valaki. – Újra van pulzusa!
Zhao Yunlan lassan kifújta a levegőt, majd nyugodtan a tenyere közepébe gyűjtötte a hamut és a zsebébe rejtette.
Shen Weit az éjszaka közepén szállították be mentőautóval a kórházba. Számtalan vizsgálatot végeztek rajta, azonban egyik sem hozott eredményt. Zhao Yunlan csak azért hívta ki a mentőket, mert a sok pia hatására nem fogott rendesen az agya, aminek köszönhetően sikerült ezt a hatalmas felfordulást okoznia. Mindössze annyit tehetett, hogy a férfi mellett marad a fogvacogtató téli hideg ellenére.
Még Lang-ge is meglepődött – bizonyára sosem gondolta, hogy képes valakit a kórházba inni. Megrettenve rohant be, de Zhao Yunlannak sikerült meggyőznie, hogy menjen haza. A férfi arca az ijedtségtől egészen uborkazöldes árnyalatot öltött.
A következő nap Shen Wei arra ébredt, hogy testéből mindenféle csövek állnak ki. Teljesen megdermedt, fogalma sem volt, hogy hol van. Aztán felült és elkezdte leszedegetni magáról a hozzácsatolt dolgokat.
– Attól tartok, hogy néhány napig kénytelen leszel bent maradni megfigyelésre – szólalt meg egy hang, mire Shen Wei ráeszmélt, hogy Zhao Yunlan a sarokban ül. Egy nagy katonai kabátba burkolta magát és egy csésze forró teát tartott a kezében. A felszálló gőz éppen annyira takarta az arcát, hogy a professzor képtelen volt kivenni az arckifejezését.
– A kórházban vagyok? – kérdezte tökéletesen mozdulatlanul, aztán az arckifejezése megváltozott, ahogy ráeszmélt valamire. – Cs-Csak nem ittam túl sokat?
– Az nem is kifejezés – válaszolta a másik. – Sikerült annyira bepiálnod, hogy még a lélegzeted és a pulzusod is leállt.
Shen Wei szíve összeszorult. Nem hitte volna, hogy ennyire nem bírja az alkoholt. Miközben kétségbeesetten kifogásokat keresett, Zhao Yunlan könnyedén félretette a csészéjét és megszólalt.
– De az én hibám. Bekábultam a szesztől, ráadásul alaposan rám is ijesztettél, így nem jöttem rá, mi történt. Pánikba estem és hívtam a mentőket. Egy ideig minden bizonnyal kénytelen leszel a kórház vendégszeretetét élvezni…
Elhallgatott, még mielőtt befejezte volna a mondatot. Shen Weinek szörnyű gyanúja támadt.
– … nagyuram.
[1] Dage 大哥: tiszteleti utótag, jelentése nagy 大 + fiútestvér/báty 哥