4. történetív

A Lélekőrző lámpás

Ahogy hazaért, Guo Changcheng egyből kidőlt és aludt egy nagyot. Miután néhány órával később felébredt, azonnal felöltözött és útnak indult, hogy ajándékokat vegyen, és meglátogassa a rokonait.

Elsőként a nagybátyja házánál állt meg. Amint belépett és üdvözölt mindenkit, elővette az ajándékkártyákat tartalmazó piros borítékot, amelyet Zhao Yunlan adott neki.

– Bácsikám, ezt a nagynénémnek és az unokatestvéremnek küldte a főnököm az újév alkalmából, hogy új ruhákat vehessenek.

Mivel Guo Changcheng unokatestvérének kiváló érzéke volt a pénz elköltéséhez, annak megkereséséhez viszont annál kevesebb, nagybátyjának még soha életében nem volt lehetősége megtapasztalni, hogy milyen, mikor befektetései megtérülnek. Egyszerre találta a helyzetet hízelgőnek és megdöbbentőnek. Vetett egy kíváncsi pillantást a boríték belsejébe, majd azonnal vissza is adta Guo Changchengnek.

– Ez elég sok. Tartsd csak meg nyugodtan. Tekintsd úgy, mintha tőlem kaptad volna ajándékként. De milyen meglepő. Lao-Yang nem éppen nagylelkűségéről híres. Miért osztogat piros borítékokat idén?

– Ki az a lao-Yang? – kérdezte értetlenül a fiú.

A bácsikája felállt és átvett egy neki nyújtott gombócos tányért.

– Hát nem ez a főnököd neve a Nemzeti Nyilvántartási Hivatalban? Három karakter… Yang valami, nem?

Guo Changcheng még jobban összezavarodott.

– A főnökünk neve Zhao.

A nagybátyja hallotta ugyan, ám ekkor még arra gondolt csupán, hogy biztosan ő emlékezett rosszul.

– Ááá, jól van. Ha te mondod – közölte, miközben kiosztotta az evőpálcikákat. – Bárhogy is hívják, azt hallottam, hogy fukar egy fickó, aki még a maradékot is hazaviszi evés után. De persze érthető, hiszen szülei és gyerekei vannak, akikről gondoskodnia kell. Egy egész családot kell ellátnia. Dolgozz csak keményen, ha jól bánik veled! Most már felnőtt vagy, ne költsd el egyből a fizetésedet, hanem próbálj meg félretenni kicsit! Meg kell tanulnod túlélni…

Minél többet hallott, szegény fiú annál jobban elvesztette a fonalat. Végül nem bírta megállni és közbekotyogott.

– Bácsikám, a főnökünk nem házas.

– Az lehetetlen. A lánya épp most készül egyetemre. Pont a múlt hónapban mondtam valakinek, hogy egyáltalán nincs könnyű dolga, úgyhogy bánjanak vele kicsit elnézőbben.

Guo Changcheng nagybátyjának végre feltűnt, hogy valami nem stimmel.

– Várj csak, mit is mondtál, hogy hívják?

– Zhao parancsnok.

– Zhao parancsnok? Mármint melyik?

– Öhm… A Különleges Esetek Osztályának vezetője.

Ez a kijelentés azonnal számtalan elképedt kérdést váltott ki nagybátyjából.

– A Különleges Esetek Osztályé? Mármint a Fény sugárút 4. alattira gondolsz? Zhao… Zhao Yunlan?

– Milyen osztály? – ült le nagynénje az asztalhoz. – Hát nem a Nemzeti Nyilvántartási Hivatalban vagy?

– A Különleges Esetek Osztályának Bűnüldözési Részlegén dolgozom – válaszolta a fiú.

– Bűnüldözési Részleg? – dermedt meg a nagynénje. Saját szemével látta felnőni, pontosan tudta, hogy mennyit bír a fiú. Azonnal a férje felé fordult – Mégis mi járt a fejedben?! Hogyan csatlakozhatott ez a gyermek a bűnüldözéshez?! Nagyon veszélyes! Kiszámíthatatlan! Elég egyetlen végzetes eset, és… Édes istenkém!

– Ez nem az én művem! – hangoztatta ártatlanul a férje. – A Különleges Esetek Osztálya teljesen egyedülálló részleg. Egyáltalán nincs akkora hatalmam, hogy bárkit is felvetessek oda!

– És milyen ügyekben nyomoz a részleg? Biztosan csak érdektelen, könnyű eseteket kaptok, ugye? – kérdezte nagynénje túláradó aggodalommal Guo Changchengtől.

A fiú kinyitotta a száját, de még mielőtt megszólalhatott volna, nagybátyja megkocogtatta a tál oldalát az evőpálcikáival.

– Tartsd meg magadnak a kérdéseidet! Mindenki tudja, hogy a Különleges Esetek Osztályának ügyei szupertitkosak! Ne okozz neki bajt azzal, hogy olyan dolgokat mesél el, amiket nem kellene. De akkor is furcsa! Hogy kerültél pont oda?

Guo Changchengnek ekkor esett le, hogy az osztályra történő felvétele valóban csak egy hiba volt, ahogy azt maga is sejtette. Tekintettel az átlag alatti intelligenciájára és képességeire, egyetlen rokon sem ajánlotta volna őt be egy ilyen előkelő helyre, akinek egy csöpp esze is van.

A fiú teljes mértékben magába zárkózó volt, mindig csak a jó híreket mondta el a családjának, a rosszakat pedig elhallgatta. Valahányszor felhívták és a hogyléte felől érdeklődtek, a válasza mindig ugyanaz volt: „jól vagyok”. Ennek eredményeképpen több mint hat hónap telt el anélkül, hogy észrevették volna: végig rossz helyen dolgozott.

Nagybácsi és unokaöcs egymásra meredtek. Bárhogy is gondolkodott rajta a férfi, ez az egész ügy akkor is érthetetlen volt a számára.

– És Zhao parancsnok semmit sem szólt? Csak hagyta, hogy náluk maradj és teljes munkaidős alkalmazott legyél?

Guo Changcheng mellkasa kidagadt a büszkeségtől. Egész életében küszködött azzal, hogy beilleszkedjen bármelyik csoportba is. Iskolás évei alatt folyamatosan zaklatták, állandó szorongásban és félelemben élt, mintha csak vékony jégen táncolna. Most először érezte azt, hogy sikerült egy csapat részévé válnia. Még ha az kissé el is tért a megszokottól.

A Fény sugárút 4-nek volt egy hűséges fekete macskája, egy szelíd és figyelmes Wang Zhengje, egy fürge és készséges Zhu Hongja, egy örökké vidám Lin Jingje, egy türelmes és nagyszerűen magyarázó Chu-gēje, és legfőképpen egy Zhao parancsnoka, aki félig olyan volt, mintha mindenki apukája lett volna. Tény és való, hogy az eseteik veszélyesek és furcsák voltak, és hogy sokszor túlóráztak… De miután találkozott azokkal az emberekkel, mégis hogyan is kívánkozhatna el onnan?!

Zhao Yunlant a telefon hangja ébresztette. Halántéka lüktetett, mintha csak valaki egy lyukat ütött volna rajta. Ébredés után sokkal fáradtabbnak érezte magát, mint mielőtt elaludt. Nem tudta, hogy mennyi időre vonta ki magát a forgalomból, de álmai keszekuszák és zűrzavarosak voltak. Folyamatosan visszatért ahhoz a részhez, ahol megvakítja az isteni sárkányt és ledönti a Buzhou-hegyet. A képek belevésődtek az elméjébe.

Körbetapogatott az éjjeliszekrényén, mire valaki kezébe nyomta a telefonját. Ki sem nyitotta a szemét, csak fogadta a bejövő hívást és elmotyogott néhány üdvözlőszót. Valószínűleg újévi köszöntés lehetett, de elég nehezen fogta fel, hogy ki hívta őt, vagy hogy miket válaszolt. Miután letette, még a korábbinál is kimerültebbnek érezte magát. Arcát a párnájába temetve felnyögött.

– Fáj a fejem!

Shen Wei azonnal mellette termett. Aggódóan magához húzta, majd óvatosan megtapogatta a homlokát.

– Kicsit meleg vagy. Mitől lázasodtál be hirtelen?

– Na vajon mégis mitől? – kérdezte gyenge hangon. – Hozol nekem antibiotikumot és lázcsillapítót?

Shen Wei elpirult és egyetlen szó nélkül engedelmeskedett.

Miután lenyelt néhány tablettát, Zhao Yunlan feltűrte pizsamájának ujjait, utána hirtelen előrelendült és az ágyra szorította Shen Weit.

– Elégedett volt ennek a hitvány alávalónak a szolgálataival tegnap este, nagyuram? – kérdezte szenvedélyesen.

Shen Wei azonnal megtámasztotta a derekát, majd összébb húzta a férfi pizsamafelsőjét.

– Ne emeld fel a paplant, mert kiengeded a meleget! Meg fogsz fázni!

– Dehogy fogok! – válaszolta, majd egyik kezével Shen Wei vállát ragadta meg, a másikkal pedig ingének nyakát.

– Ha már nagyuram olyan jól érezte magát, nem érdemlek meg egy kis jutalmat? – kérdezte sejtelmes hangon.

Shen Wei hagyta, hogy a másik hozzásimuljon, a párnák közül tekintett fel rá. Zhao Yunlan szemszögéből gyakorlatilag úgy nézett ki a férfi, mint aki szinte könyörög azért, hogy jó alaposan megdugják. Felbátorodva előtört belőle a csintalanság, lovaglóülésben elhelyezkedett a derekán és vetkőzni kezdett.

– Ne legyen a nevem Zhao, ha nem teszlek még ma magaméváááááááááááá— A fenébe!

Shen Wei karjai azonnal összezárultak körülötte.

– Mi a baj?

– Begörcsölt a lábam.

Zhao Yunlan valószínűleg már alapvetően is kalciumhiányos volt, és miután keresztülment az előző este történteken, a lába egyszerűen felmondta a szolgálatot. A görcsös fájdalom szép lassan levándorolt a combjából a vádlijába, mielőtt végül a lábfejében kötött volna ki. Shen Wei megpróbálta ellazítani a merev izmokat, miközben a másik féktelenül káromkodott.

A heves fájdalom hatására Zhao Yunlan arca grimaszba torzult, beleharapott a takaró egyik sarkába, mire nagy nehezen végül sikerült megnyugodnia. Shen Wei zúzódásokat pillantott meg szeme sarkából Zhao Yunlan pizsamája alatt, bocsánatkérésként finoman masszírozni kezdte merev izmait. A másik felhagyott a kapálózással, és minden további tiltakozás nélkül visszadőlt és élvezkedett.

Tekintete az éjjeliszekrényen lévő telefonra esett.

– Guo Changcheng nagybátyja hívott – mondta egy kis idő után.

Shen Wei csak hümmentett egyet.

– Nem trécseltem vele túl sokat korábban, de mivel mindketten a közbiztonságnál dolgozunk, hallottam már róla ezt-azt. Azt mondják, hogy jó a beszélőkéje, vág az esze, mint a borotva, és jól bánik az emberekkel – mondta kissé fojtottan. – Az unokaöccse már több mint fél éve dolgozik alattam, de eddig sosem keresett. Most meg hirtelen idecsörög, hogy bekaphatnánk valamit. Nem furcsa egy kicsit?

– Mi a baj vele? – kérdezte Shen Wei, akinek fogalma sem volt az íratlan szabályokról.

– Ez nem normális – válaszolt. – Mintha csak most tudta volna meg, hogy a kissrácot a Különleges Esetek Osztályához osztották be. – Elhallgatott, majd hirtelen témát váltva folytatta. – Hé, kérdezni akarok valamit! Tényleg én döntöttem le a Buzhou-hegyet és pusztítottam el a mennybe vezető utat?

Shen Wei megdermedt és azonnal félrenézett.

– A legendák szerint Gonggong, a vízisten volt a felelős érte.

– Ó! – sütötte le a szemét Zhao Yunlan. Shen Wei egy démon volt. Ha a fajtájuk csak a hegy ledöntése után szabadult ki, akkor valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy mi is történt pontosan.

– Mit láttál pontosan a hatalmas Szent fában? – kérdezte a másik némi habozás után.

– Mindenféle ősi dolgot – fordította oldalra fejét a párnán Zhao Yunlan. – Végignéztem például, ahogy a vízbe zuhansz egy nagy szikláról, amikor először találkoztunk. Az járt a fejemben, hogy biztosan elkápráztatott a szépségem. Ki tudja, talán elvakított a belőlem áradó aranyfény, és a sokktól megcsúsztááááááááúúú—

Shen Wei kezei pont Zhao Yunlan derekát masszírozták, és ezt hallva akaratlanul is erősödött a szorítása.

– Ki akarod csinálni a férjecskédet?! – szisszent fel.

Shen Wei finoman megdörzsölte a fájó helyet.

– Így igaz – válaszolt meglepő őszinteséggel, mintha megoldotta volna a nyelvét, hogy végre sikerült testileg is teljesen közel kerülniük egymáshoz. – A szívem egyből feldobogott, amint először megláttalak. Sosem felejtem el azt a pillanatot.

– Szerelem első látásra? – Zhao Yunlan egy önelégült, buja mosolyt villantott rá. – Tényleg, neked akkoriban hosszú hajad volt. Gyerünk, le azzal a szemcsivel, mutasd csak meg az uradnak!

A másik szófogadóan eltávolította a szemüveget, aztán visszavette valódi alakját. Tintafekete hajzuhatag ömlött szét az ágyon.

Néhány férfi megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a hosszú haj iránt. Zhao Yunlan gyenge pontját például biztosan sikerült teljesen telibe találnia – egyszerűen képtelen volt levenni a szemét Shen Weiről.

Először csak szótlanul bámulta, majd óvatosan kinyújtotta sóvár ujjait, hogy megsimogasson egy selymes hajtincset. Már csak ezért a látványért érdemes volt megszületni – gondolta.

Shen Wei folytatta a masszázst és Zhao Yunlan vállát nyomkodta, miközben a másik a haját fogdosta és elmerült fantáziavilágában.

Az elméjét elöntő képek kizökkentették agyát korábbi fásultságából, és képes volt gondolkodni végre. Ujjai Shen Wei hajába túrtak. Ha Chiyou tényleg megkért, hogy vigyázzak a leszármazottaira, én pedig végignéztem, ahogy a sárkánytörzs nemzedékei apró férgekből hatalmas isteni bestiákká válnak, vajon tényleg képes voltam az egyiket megvakítani, majd hagyni, hogy meghaljon egy ütközésben? Az olyan, mintha fognám és megvakítanám Daqingot, hogy aztán felhasználjam a saját céljaim érdekében. Meg tudnám tenni?

A reinkarnáció és az újjászületés során a lelke változatlan maradt. Lehetséges lenne, hogy teljesen más emberré vált? Eszébe jutott az irdatlan düh, amelynek szemtanúja volt a hatalmas Szent fánál, de egész egyszerűen nem illett hozzá. Volt rá garancia, hogy a valóságot látta? Vajon mennyi volt igaz, és mennyi volt hamis belőle?

És ki akarta, hogy lássa azokat a dolgokat?

– Mesélj még arról, hogy mi történt, miután találkoztunk a ligetben! – kérte lágy hangon.

Shen Wei szünetet tartott, mielőtt válaszolt volna.

– Akkoriban még semmit sem értettem igazán – válaszolta halkan. – Csak azt éreztem, hogy jó vagy hozzám. Magaddal vittél megnézni a hatalmas hegyeket és folyókat. Mindent bejártunk, és számtalan helyen megálltunk. De folyton azt emlegetted, milyen kár, hogy Nüwa még nem foltozta be az eget. Azt mondtad, hogy a véget nem érő esőzuhatag még a nagy hegyeket és folyókat is megfosztja a szépségüktől. De én egyáltalán nem bántam, számomra akkor is gyönyörűek voltak. A legszebbek, amiket valaha is láttam.

Zhao Yunlan összeráncolta a homlokát.

– Jó voltam hozzád?! Hiszen én voltam az, aki erőszakkal istenségre emeltelek!

Shen Wei felnevetett.

– A hozzám hasonlóknak nincs helye az ég és a föld között. Azért hoztál ki a Nagy tiszteletlenség földjéről, mert meg akartál védeni. Nem azért, hogy bánts. Mindörökre hálás leszek érte! Az együtt töltött idő jelentett számomra mindent, amit az élettől akartam. Akár meghalni is képes lettem volna érte!

– Hallgass már – szólt rá Zhao Yunlan. – Ne beszélj butaságokat!

Shen Wei lehajolt és egy gyengéd csókot nyomott a férfi halántékára, majd megragadta a kezét.

– Miután Nüwa megfoltozta az eget, a négy megszentelt tárgy segítségével lezártam a négy oszlopot – folytatta Zhao Yunlan. – Akkor árultalak el téged… és haltam meg?

Shen Wei megdermedt, kezének szorítása egyszerre fájdalmassá vált.

– De miért? – motyogta magában a férfi. – Ha én magam döntöttem le az ég oszlopait, miért pecsételtem le a négy megszentelt tárgyat? Nüwáért tettem?

Shen Wei arcán átsuhant egy csipetnyi elégedettlenség. Tekintete egy pillanatra szinte baljóslatúvá vált, ezért Zhao Yunlan ideiglenesen inkább félretette ezeket a kérdéseket. Megérintette az állát és maga felé fordította a fejét.

– Ne légy morcica! Csak úgy tűnődtem. Számomra te milliószor szebb vagy, mint Nüwa! Na, ki vele, szépségem! Meséld csak el, hogyan csábítottál el a fiatalos testeddel és gyönyörű arcocskáddal megannyi évvel ezelőtt. Minden részletet hallani akarok!

A kérés hihetetlenül abszurdnak hatott Shen Wei számára. Szigorú arckifejezéssel megragadta és Zhao Yunlanra terítette a takarót. De még mielőtt a szegény, vérig sértett úriember komoly szidásra adhatta volna a fejét, pillantása a másik nyakára esett, amely tele volt sokatmondó harapásnyomokkal. Azonnal pipacspirossá vált. Képtelen volt továbbra is fenntartani az illendőség látszatát.

– Én… Öhm… most megyek – préselte ki a szavakat.

Gyorsan talpra pattant, felkapta az asztalról a mosoda blokkját, és elindult begyűjteni a tiszta ruháikat.

Zhao Yunlan a még mindig fájó derekára szorította a kezét. Egyszerűen képtelen volt szavakkal kifejezni, hogy pontosan mit is érzett.