És mi van, ha nem veszi meg azt az átkozott könyvet? Mi van, ha egyszerűen csak fogja ezt a halom üres papírt, és beledobja a Felejtés folyójának vizébe?
Ahogy ez a gondolat átfutott Zhao Yunlan fején, rögtön meg is valósította. A kötet hatalmas csobbanással landolt, és egyből süllyedni is kezdett. Jó sokáig ott álldogált, de senki sem jött, hogy megbírságolja szemetelésért.
Ha valóban megtörtént, amit átélt… Az azt jelenti, hogy ha nem veszi meg azt a könyvet, tizenegy évvel később a Különleges Esetek Osztályának nem lesz belőle példánya. Akkor nem fedi fel előtte azokat a titkokat, amikből megértette Nüwa emberteremtésének és Houtuvá válásának történetét. A biztonság kedvéért talán sosem indul el a Kunlun-hegyre, és lehet, hogy az Érdem ecsetje is máshol kerül elő. Nem látta volna a hatalmas Szent fában lévő emlékeket, és az utána lévő dolgok sem történtek volna meg. Valószínűleg sosem ment volna le az alvilágba, és még ha valahogy sikerül is itt kikötnie, fogalma sem lenne arról, hogy az apja testét elfoglalta Shennong kőmozsara. Mert abban az esetben a hazalátogatáskor cseppet sem törődött volna azzal, hogy az örege miért húzott nyúlcipőt a talpára, nem követte volna…
Most pedig nem álldogálna itt a holtak útján, azon morfondírozva, hogy megvegye-e a könyvet vagy sem – mert az valójában nem is létezne.
Ami a híres nagypapa-paradoxon[1] szerint nem is lehetséges, hacsak nem lép be egy párhuzamos univerzumba, ahogy a jó öreg Einstein mondta. Tehát ha máshogy döntene, és megzavarná az időt és a történelmet, egy teljesen más világban találná magát.
Kivéve, ha…
Zhao Yunlan megállt és lehunyta a szemét. Fülében csak a Felejtés folyójának zúgása hallatszott, a kifürkészhetetlen alvilág némasága feneketlen szakadékként ölelte körbe. Ekkor eszébe jutott az a mondat, amit Houtu Nagy pecsétjén belül hallott – egy mondat, amely az ő szájából hangzott el: „A sors nem valami misztikus, isteni végzet. Hanem inkább egy pillanat, amikor tisztán látod: ezernyi választási lehetőséged van – felemelkedhetnél az egekbe, vagy alászállhatnál a földre –, számodra mégis csak egyetlen út létezik.”
Zhao Yunlan légzése fokozatosan lelassult. Pontosan tudta, hogy végül hová akar kilyukadni. Kétségbeesetten szerette volna tudni, hogy Shen Wei és az apja testét birtokló mozsár valóban találkozott-e a háta mögött tizenegy évvel ezelőtt. Vajon valóban elhangzott az a különös beszélgetés közöttük? Shen Weinek tényleg volt egy titkos megállapodása Shennonggal, amelyről Zhao Yunlan mit sem tudott? És vajon létezik egy olyan oldala, ami teljesen eltér attól az úriemberként viselkedő, kifinomult személytől, amelyet ő ismer?
És… Shen Wei tényleg nem tudta, hogy az alvilág végig kihasználta őt? Ha tudta, hogyan lehetett ennyire közömbös? Vagy talán neki magának is megvolt a saját terve?
Fél perc elteltével szájába tömött egy leplező levelet, hogy elrejtse az élőkre jellemző szagát, és megindult Szellemváros felé.
A vegyeskereskedés tulajdonosa továbbra is csupán hét-nyolc évesnek tűnt, és egyáltalán nem lepődött meg, amikor meglátta. Mikor a férfi kifejezetten az Ősi titkok feljegyzéseit kérte, csupán közölte az árát szellempénzben, aztán odatolta elé az óriási számlakönyvet, hogy írja bele a nevét. Amikor Zhao Yunlan eleget tett a kérésnek, egyszerre fehér fény villant, és a neve mellett megjelent az Őrző kifejezés a dátummal együtt.
Ezúttal senki sem vette észre, hogy Szellemvárosban egy élő lélek mászkál. Gond nélkül távozott, és egyenesen hazaindult új szerzeményével. Lopva átfordult a házuk kerítésén, és az ablakon át bemászott a saját szobájába.
Sem a tizenegy évvel ezelőtti énje, sem pedig Daqing nem volt otthon. Az íróasztalon egy számítógép, egy halom összevissza dobált angol egyetemi vizsgajegyzet, és egy papírlap hevert. Az egyik oldalra valaki macskakaparással odafirkálta: baromság. Zhao Yunlan nem tudta megállni, hogy ne érintse meg az odavetett szót, és saját fiatalkori énjével szembesülve akaratlanul is elmosolyodott.
Aztán megfordult, és felemelte az ágy egyik lécét. Ott rejtegette a népi legendákról, mítoszokról és okkultizmusról szóló könyveket, a cinóberrel, a sárga papírral és egyéb eszközökkel együtt.
Hogy ne tűnjön ki a gyűjteményéből, ugyanúgy járt el a könyvvel, ahogy a többivel. A fiókból előkapott egy lejárt naptárat, és az annak közepéről kitépett lappal óvatosan becsomagolta az Ősi titkok feljegyzéseit. Aztán új, hófehér borítójára apró betűkkel írni kezdett: Nüwa megteremtette az embereket, megfoltozta az eget…
Azt szerette volna leírni, hogy Nüwa megteremtette az embereket, megfoltozta az eget, majd Houtuvá vált. Aztán Fuxi a nyolc trigrammal létrehozta a Nagy pecsétet. Shennong isteni mivoltát feláldozva emberré változott, gyógynövényeket kóstolt meg, és füvészként járta a világot. Gonggong és az isteni sárkány ledöntötték a Buzhou-hegyet. Szóval egy kis összefoglalást, ami hasznos lehetett volna számára a jövőben. De alig néhány szóig jutott, amikor zaj hallatszott a folyosóról.
A könyvet félretéve gyorsan visszahajtotta az ágy lécét, de amilyen ügyetlen volt, kishíján a saját kezét is odazárta a nagy sietségben.
A folyosón tartózkodó személynek éles füle volt. Kopogás hallatszott, majd anyja kiáltott be a tizenegy évvel ezelőtti hangján.
– Itthon vagy, kis rosszcsont? Mit csinálsz, hogy ilyen hangos vagy?!
Zhao Yunlan nyelt egyet, de nem mert válaszolni. A következő kopogás még erőteljesebb volt.
– Zhao Yunlan?
A férfi kénytelen volt elvékonyítani a hangját, és kísérletet tenni a nyávogásra.
– A macska? – dünnyögte a nő. – Sötétedés előtt sose jár haza. Mit keres itthon ilyen korán? Csak nem vemhes? Nem hiába mondogatom egy ideje, hogy el kellene vinni ivartalaníttatni.
Zhao Yunlan továbbra is mélyen hallgatott. Megkönnyebbült, hogy sikerült félrevezetni az anyját. Kifújta a levegőt, és már éppen készült volna befejezni az írást, amikor kintről egy autó zúgása hallatszott be. Óvatosan félrehúzta a függönyt, és kikémlelve látta, hogy a kettős személyiséggel rendelkező apja tért vissza.
Ő már túl kemény diónak számított – sokkal nehezebben lehetett túljárni az eszén. A másodperc töredéke alapján döntött: betette a könyvet a tizenegy évvel ezelőtti rendetlen könyvtárába, és fürgén kiugrott az ablakon. Hangtalanul landolt a fűben, és az autóval ellentétes irányban elfutott. Sikeresen betört a saját házába, majd megszökött onnan!
Aztán a lakónegyeden átvágva elérte a főutat, és éppen azon gondolkodott, hogy merre induljon, amikor hirtelen rázkódni kezdett alatta a föld. Először azt hitte, hogy földrengés van, de körülötte mindenki teljesen nyugodtnak tűnt. Az épületek is szilárdan álltak a helyükön, egyetlen porszem sem hullott alá róluk. Zhao Yunlan arra a következtetésre jutott, hogy csak az ő világa fordult fel fenekestül. A környezete egy pillanat alatt összeomlott, lába alól eltűnt a talaj, s mire felnézett, újra azon az üres úton találta magát az öregember előtt állva, akiről azt gyanította, hogy Shennong személyesen.
Megragadta az öreg gallérját, és követelőző hangon beszélni kezdett.
– Mondd meg, mi e—
– Tudod, mi a halál? – szakította félbe a másik, miután végre megszólalt.
Zhao Yunlan szemöldöke felszaladt. Másodpercek teltek el, mire tekintetük találkozott, majd a férfi bepróbálkozott egy tankönyvi válasszal.
– A test életjeleinek megszűnése?
– Akkor mi a szellemi és földi lélek? – kérdezte az öreg reszelős hangon. – Mi a reinkarnáció hat útja?
Zhao Yunlan gyorsan összekapta magát, és filozófiai magyarázattal szolgált.
– Akkor a halál az egyik élet vége, és a másik kezdete.
A másik mosolygott és tovább faggatta.
– Akkor mik a démonok? Mi a Nagy tiszteletlenség földje?
Zhao Yunlannak elfogyott a türelme.
– Oké, akkor te mit mondanál?!
Az idős férfi szeme hirtelen felragyogott, amely néhány pillanatra szinte rémisztőnek hatott. Megmarkolta Zhao Yunlan karját, ujjai olyan erősen szorították, mintha próbálta volna azokat a húsába mélyeszteni.
– Hát elfelejtetted? Kunlun, a halál valójában—
Úgy beszélt, mint valami halálra váró statiszta az egyik filmben. Az a fajta, aki végső haláltusájában próbálja kimondani a gyilkos nevét, de még mielőtt megtehetné, váratlanul beadja a kulcsot. Ezt az öregembert azonban a szeme láttára egyetlen tiszta mozdulattal vágták ketté. A félelmetes erővel lesújtó penge oly’ könnyedén metszette el, mintha csak dinnyét szeletelne. Az öregember teste szabályosan két egyforma félre hasadt, a kard pengéje pedig dermesztő hideget árasztva a földbe csapódott, közel egy méter mély árkot vájva a talajba. Még a közelben álló Zhao Yunlan is érezte, ahogy a föld beleremeg.
A halott öreg valahogy továbbra is a saját lábán állt, kettévágott arca örökre megdermedt abban a leírhatatlan szenvedélyben.
Zhao Yunlan ösztönösen oldalra lépett, hogy elkerülje a vérpermetet. Torkából egyetlen hangot sem volt képes előcsalogatni, miközben szótlanul a másikra bámult.
– Jól vagy? Gyere gyorsan! – nyújtotta ki a karját Shen Wei beszéd közben, ám egyből észrevette, hogy annak láttán Zhao Yunlan pupillái összeszűkülnek. Lenézett a kezére, amely véresebbnek tűnt, mint egy hentesé. Azonnal kényelmetlenül visszarántotta, és durván a köntösébe törölte, de ettől sem lett jobb a helyzet. Megmagyarázhatatlan undor és ellenszenv tört rá, nem is próbálta újra megérinteni a másikat. Inkább mindkét kezét ruhája ujjaiba dugta, mintha csak próbálná nem beszennyezni őt.
– Olyan hirtelen tűntél el a szemeim elől, én… – közölte nyugodt, de feszült hangon.
Abban a pillanatban Zhao Yunlan végre észhez tért, nagy léptekkel odasietett, és megragadta a kezét. Shen Wei hevesen összerezzent és ösztönösen szabadulni próbált, de a másik még szorosabban tartotta.
– Te a tizenegy évvel későbbi Shen Wei vagy? Gyerünk, ki vele: hányszor hancúroztunk tajtrészegen? – kérdezte.
A másiknak nem állt szándékában ilyen nevetséges dolgokat kitárgyalni, szimplán úgy döntött, hogy nem válaszol. Szó nélkül emelte fel a kezét, hogy letépje Zhao Yunlan csuklójáról a vízisárkány-gyöngyöt, amely a tenyerében feküdve úgy viselkedett, mint a hideg víz a forró serpenyőben: felsistergett, majd fekete füstöt hagyva maga után pikkellyé változott. Zhao Yunlan szeme elkerekedett. Megmozdult, hogy közelebbről is szemügyre vegye, de Shen Wei megfordította a kezét, és a pikkely semmivé lett.
– Várj! Az nem a vízisárkány-gyöngy volt? – kérdezte a férfi. – Vagy mi? Úgy nézett ki, mintha valami hüllőtől származna, nem egy haltól. Talán egy kígyótól?
– Magadon hordtad anélkül, hogy tudtad volna, mi az?! – kérdezte a másik mérgesen. – Arról nem is beszélve, hogy valaki másnak a testéről származott. Nem tartottad tisztátalannak?
Zhao Yunlan értetlenül nézett rá.
Shen Wei teljesen tudatában volt annak, hogy indokolatlanul féltékeny, ezért néhány pillanat elteltével félrenézett. Egy hatalmas lyuk jelent meg mögötte, mintha csak felhasították volna a levegőt, aztán egy határozott mozdulattal lenyomta Zhao Yunlan fejét és kíméletlenül belelökte őt.
A következő pillanatban Zhao Yunlan szeme előtt elmosódott a fény, majd egyszerre azt érezte, hogy egy hatalmas víztömeg veszi körül. Mivel teljesen elfelejtette, hogy többé már nem tud a víz alatt lélegezni, nem tartotta vissza a lélegzetét időben. Magában szitkozódva felkészült arra, hogy most aztán tényleg megfullad. Ám amint testét körbeölelte a víz, fejét kezek fordították oldalra, majd egy puha nyelv finoman széttolta az ajkait, és levegő töltötte meg a tüdejét.
Shen Wei megragadta Zhao Yunlant, és villámgyorsan felfelé kezdett úszni. Minden egyes alkalommal, amikor a másik levegője elfogyott, ő újra és újra adott neki egy újabb adagot. Legfeljebb négy vagy öt lélegzetvételbe telt, mire áttörték a víz felszínét. Zhao Yunlannak egy örökkévalóságig tartott a merülés, majdnem el is aludt menet közben. Most viszont sikerült megtapasztalnia, hogy mit is jelent villámgyorsnak lenni.
Shen Wei felrántotta őt az egyik révész csónakjának a fedélzetére, rá sem hederítve a sarokban remegő arc nélküli révészre, majd felemelte Zhao Yunlan állát.
– Az élőknek nem szabad inniuk a Felejtés folyójából! Nem nyeltél belőle, ugye? Hogy érzed magad?
A kérdezett megtörölte az arcát, aztán alaposan átgondolta a rendkívül gyors utazást.
– Mintha csak egy torpedón lovagoltam volna.
Amikor Shen Wei elengedte, Zhao Yunlan olyan erővel esett hátra, hogy kis híján felborította még a csónakot is. Lábai még mindig gyengék voltak, talán mert most jött ki a vízből. A révészen végül úrrá lett a rémület, és hatalmas csobbanás kíséretében pánikszerűen a vízbe ugrott.
A másik azonnal a karja után kapott.
– Mi a baj?
De a férfi még Shen Wei segítségével sem tudott felkelni. A Felejtés folyójában töltött időnek köszönhetően keze sápadttá és puffadttá vált, túl erőtlen volt, és majdnem kicsúszott Shen Wei szorításából. Túl sokáig tartózkodott a vízben. Szemhéja lecsukódott, ahogy a csónak oldalához támasztotta a fejét.
– Szédülök – nyögte ki színtelen ajkai között.
– Azonnal felviszlek – közölte Shen Wei, és megpróbálta felsegíteni. A másik azonban vagy szándékosan nem működött együtt, vagy pedig tényleg a kimerültségtől csúszott vissza folyamatosan, úgyhogy végül a karjaiba vette… Csakhogy Zhao Yunlan egyáltalán nem volt egy törékeny, apró testű lányka. Magassága nagyjából megegyezett az övével, ezért nehezen boldogult. Egyszerűbb lett volna, ha teljesen elájul, de így – félig öntudatánál – folyamatosan vergődött. Majdnem kicsusszant Shen Wei karjaiból, kinek végül nem maradt más választása, minthogy a hátára vegye.
– Ne felejtsd el a kabátot – motyogta Zhao Yunlan a füle mellett.
– Kabátot? Milyen kabátot?
Ekkor az egyik révész kibukkant a vízből, és odahúzta a korábbi csónakot. Egy gondosan összehajtogatott kabát lapult benne, amelyen egyetlen gyűrődés sem látszott. Shen Wei egy pillanatig habozott, majd végül azt is megragadta.
Shen Wei egészen hazáig cipelte Zhao Yunlant, majd óvatosan lefektette. Ám amint tett egy lépést a fürdőszobába, hogy forró fürdőt készítsen neki, a halál torkában lévő férfi hirtelen felpattant, mintha csak adrenalinlöketet kapott volna. Egyetlen mozdulattal az ágyra döntötte őt.
– Mit gondolsz, mégis hová mész?
– Tehát jól vagy? – döbbent rá Shen Wei kissé késve, hogy becsapták.
Zhao Yunlan szemtelenül elmosolyodott.
– Dehogyis! A feleségem megszökött itthonról – sóhajtott fel. – Bébi, ne menekülj! Olyan könnyedén becsapható vagy, mi lesz, ha egyszer tényleg elrabolnak?
Shen Wei gyakorlatilag füstölgött a dühtől. Egyetlen mozdulattal ellökte magától Zhao Yunlant, de a felgyülemlett indulatát nem tudta szavakba önteni. Végül kitört belőle a káromkodás.
– A rohadt életbe!
Zhao Yunlan pimasz vigyorral magára húzta Shen Wei kabátját, majd ölelgetni kezdte, mintha csak egy párna lenne. Végighempergett a matracon, aztán arcát a ruhadarabba temetve mély levegőt vett.
– Hoppá, csúnyán beszéltél! Imádom! Mondd még egyszer!
Shen Wei számára a férfi egyértelműen perverzként viselkedett, kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a kabátját.
– Kérem vissza!
De a másik továbbra is csak vadul forgolódott az ágyon, majd buja hangon közölte:
– Nem! Ha visszaadom, mégis mire verem ki?!
Shen Wei képtelen volt bármit is kinyögni. Arca azonnal elvörösödött, rendkívül dühösnek érezte magát, ám közben zavarba is jött.
Zhao Yunlan felemelte a fejét és teljesen komoly arccal megjegyezte.
– Most épp úgy nézel ki, mint aki férjgyilkosságban gondolkodik.
Shen Wei az ágyra térdelve előre vetette magát, hogy megragadja a kabátját, de Zhao Yunlan átfordult. A férfinak végre nagy nehezen sikerült megragadnia az egyik sarkát, de a másik ismét fordult egyet, mire hatalmas puffanással leesett az ágyról.
A bútordarab két oldaláról bámulták egymást, miközben mindketten a kabát egy-egy sarkát szorongatták a kezükben. Egy idő után nem bírták tovább, és hangos nevetésben törtek ki.
Zhao Yunlan az ágy szélére támaszkodva feltápászkodott.
– Figyi, kérdezni akarok valamit.
Shen Wei lesütötte a szemét, majd ránézett.
– Tényleg befellegzett Houtu Nagy pecsétjének? Mit tervezel? – kérdezte, mintha csak csevegnének. – Azt remélted, hogy végig veled maradok, aztán együtt halunk meg, igaz?
A másik huzaton fekvő keze ökölbe szorult. Zhao Yunlan mosolya azonban őszinte és tiszta volt, mindenféle árny vagy csalás nyoma nélkül.
– Igazából most már nagyjából világos – közölte lágy hangon, amely mégis mennydörgésként ütötte meg Shen Wei fülét. – A „halál”, amelyről Shennong folyton beszélt, nem más, mint a káosz, ugye? Nem hagytad, hogy befejezze, de én értettem.
Miközben beszélt, az ágyon keresztül odamászott Shen Weihez, és magához húzta. A férfi teljesen merev volt karjai között.
– Sosem kértél tőlem semmit. Azt sem tudom, hogy mivel járhatnék a kedvedben. Ha tényleg szeretnél valamit, csak mondd ki, és amennyiben lehetőségemben áll megadni számodra… Miért próbálsz becsapni helyette? – kérdezte lágyan.
Shen Wei egyetlen szót sem szólt. Zhao Yunlan lassan lehajtotta a fejét, majd megérintette és felemelte a másik állát – tekintete kissé tanácstalannak és magányosnak tűnt.
– Nézz rám – mondta. – A saját szádból szeretném hallani, hogy mit tettél. Nem akarom találgatásokra pazarolni az agysejtjeimet. Shen Wei, rendkívül fontos vagy a számomra! Nem akarok kételkedni benned! Csak árt a kapcsolatunknak, ha túlagyalom a dolgokat, ugyanakkor azt sem akarom, hogy másoktól tudjam meg az igazságot. Folyamatosan feszegetem a határaimat miattad, és fogalmad sincs, hogy hányszor aláztam már meg magam a kedvedért. De ha továbbra is ezt csinálod… – A férfi elhallgatott egy pillanatra, majd higgadtan folytatta – Akkor tényleg magad ellen fordítasz.
Arca nyugalmat árasztott, hangjában nyoma sem volt a szokásos indulatnak vagy agressziónak, és szeméből is hiányzott a megszokott tűz. Shen Wei számára egy pillanatra úgy tűnt, mintha egybeolvadt volna az erős és tekintélyes hatalmas vadon hegyi istenének emlékével – mintha maga Kunlun tért volna vissza. Szívén minden eddiginél erősebb rettegés lett úrrá. Születése pillanatától kezdve megvetéssel, félelmet nem ismerve tekintett a világra. De ebben a pillanatban teljesen megbénította a pánik.
Tudja! – gondolta. – Bármennyire is próbáltam titokban tartani előtte, mégis mindenre rájött!
Amint testét átjárta a rémület, a démonkirályban azonnal feltámadt az ösztön, hogy végezzen vele. Probléma nélkül elintézhette volna az ügyet úgy, ahogy a fajtája szokta: egyszerűen és brutálisan. Amint darabokra tépte és elfogyasztotta a férfi utolsó porcikáját is, örökre eggyek lettek volna. Akkor soha többé nem fenyegette volna az a veszély, hogy elveszíti őt.
De Shen Wei többé már nem az a több ezer évvel ezelőtti démonkirály volt, kinek szíve olyan nyitott és kendőzetlen volt. Kegyetlenül és kíméletlenül elnyomta saját ösztöneit és természetét, hogy olyan szelíd és tisztelettudó emberré váljon, amilyen Kunlun is volt.
Az önfegyelem mára teljesen a lényévé vált.
Alapvetően is sápadt arca mostanra inkább hófehérré vált – egy csipetnyi szín sem látszott rajta. Megfoghatatlan hidegség tört fel a szívében, akár az életet adó forrásvíz, aztán egyetlen pillanat alatt szétterjedt az egész testében. Mire magához tért, végtagjai teljesen elzsibbadtak.
De Zhao Yunlan végtelen türelemmel várt rá – mintha annak minden cseppjét csak és kizárólag számára tartogatta volna ebben az életben. Ujjait finoman Shen Wei hajába mélyesztette és óvatosan átfésülte. Képtelen volt szavakba önteni, hogy mit érez. Ösztönösen játszott a puha tincsekkel, arra a napra emlékezve, amikor Shen Wei hosszú haja beborította az ágyat.
Egy kifinomult szépség, amely mintha nem is ebből a világból származna.
Egy darabig elmerült gondolataiban, és képtelen volt megfogalmazni, mit is érez pontosan. Teljes mértékben tisztában volt vele, hogy egy igen súlyos dologgal kéne foglalkoznia, de szíve figyelmen kívül hagyta. Egyszerűen magasról tett rá. Néha, amikor egy problémával szembesülve az ember zsákutcába ér, azt kívánja, hogy bárcsak megállíthatná az időt. Akkor nem kellene sem előre haladnia, sem visszanéznie – ugyanazon a helyen maradhatna, becsapva önmagát.
De a világ összes órája ketyeg, és az idő senki számára sem áll meg.
Zhao Yunlan egy pillanatra lehunyta a szemét, majd ismét kinyitotta. Az egyik széket Shen Wei elé húzta, majd a dohányzóasztalt is kettejük közé vonszolta. Ezután kiment a konyhába, és a régóta nem használt szekrénye mélyéről előkotort egy poros teáskészletet. A férfi, aki még az instant tésztát is poharas kiszerelésben ette, hogy ne kelljen mosogatnia, most húsz percet töltött azzal, hogy tisztára suvickolja a csészéket. Minden egyes darabját alaposan megtisztította, kissé ügyetlenül, mégis aprólékosan, mintha csak el kellett volna foglalnia magát valamivel, hogy megnyugodjon.
Miután végzett, letette a tömörfa teástálcát a dohányzóasztalra.
– Vas Istennő[2] jó lesz? – kérdezte.
Shen Weit az érdekelte a legkevésbé, hogy Vas Istennőt, vagy Sár Bódhiszattvát tartalmaz-e az apró fém teásdoboz. Egyre csak bámulta Zhao Yunlant, még akkor is követve a szemeivel, amikor a férfi kiment a konyhába elmosni a csészéket. Úgy érezte, ha csak egyetlen pillanatra is félrenéz, a másik még a végén eltűnik a szemei elől.
Mivel Zhao Yunlan nem kapott választ, csendben felmelegítette a csészéket, leöntötte a tealeveleket, majd letett egy csésze teát Shen Wei elé.
A gőz és a tea finom illata betöltötte a levegőt, de sajnos senkinek sem volt kedve értékelni. A férfi öntudatlanul elfogadta az apró csészét, amelyben nem volt több egy kortynál, de a keze annyira remegett, hogy még annak a felét is sikerült kilötyögtetnie. Csak akkor nézett le, amikor megérezte kezén a forróságot. Nyugalmat kényszerített magára, és sokáig ült mereven, mire végül az ajkaihoz emelte. Aztán úgy hajtotta le az egészet, mintha az utolsó itala lenne a halála előtt.
– Hogy jöttél rá? – kérdezte rekedt hangon.
– A hatalmas Szent fában látott emlékek rendkívül aprólékosan lettek megalkotva – túl aprólékosan! – hajtotta félre a fejét Zhao Yunlan, mintha csak a forrásban lévő víz hangját hallgatná. – Olyan gondosan összefűzött majdnem mindent, amit akkoriban tudtam, hogy teljesen felkavarta az érzelmeimet. Ugyanakkor épp elég hiba maradt benne ahhoz, hogy amint megnyugodtam, azonnal tudtam, valami nem stimmel.
Shen Wei arca érzelemmentes maradt. Mikor ilyen képet vágott, szépen ívelt szemöldöke szinte túlvilágian gyönyörűnek tűnt – eléggé ahhoz, hogy bárkit megidézzen.
– Valójában már korábban is rá kellett volna jönnöm. Nem lett volna bölcs dolog, ha a hatalmas Szent fában lévő hamis emlékeket valaki más hozza létre a megtévesztésemre. Hiszen te ott voltál mellettem. Ha gyanakodni kezdek, csak simán megkérdezlek téged. És ha a válaszaid nem egyeznek azzal, amit a fában láttam, akkor nyilván neked hittem volna. Te vagy az egyetlen, aki elhelyezhette a hamis emlékeket – folytatta halkan Zhao Yunlan. – Hallottad, amit a démonképűnek mondtam, amikor korábban megpróbáltam őt becsapni a Kunlun-hegy csúcsán, és levontad belőle a következtetést, hogy mennyit tudok. Nincs igazam?
Rövid hallgatás után Shen Wei elismerően felhümmögött. A dolgok már túl messzire jutottak ahhoz, hogy szégyentelen tagadással vagy kétségbeesett vitatkozással leplezze a szerepét. A teljes beismerés tűnt a legjobb választásnak.
Zhao Yunlan mélyen a szemébe nézett.
– Ilyen rövid idő alatt összetenni egy ennyire teljes történetet… egészen elképesztő vagy! És a démonképű még azt állította, hogy ikertestvérek vagytok. Pedig a külsőtöktől eltekintve egy cseppet sem hasonlítotok egymásra. Az intelligenciád messze meghaladja az övét.
Shen Wei olyan rezzenéstelenül ült, akár egy meditáló szerzetes.
– Természetesen rájöttem, hogy valami nem okés azokkal az emlékekkel, és az első gyanúsítottam Shennong volt. Kevesen képesek arra, hogy manipulálják a fát, te pedig tettél róla, hogy reflektorfénybe helyezd az alakját. Később az ő ajkain keresztül szándékosan beszéltél nekem az örökkévalóságról, az életről és a halálról. Talán előre sejtetted, hogy a minden lében kanál kőmozsara észrevesz valamit, és előbújik figyelmeztetni engem? – Zhao Yunlan keserűen felnevetett. – Ő pedig pontosan ezt tette. Még ezt is eltaláltad! Egy igazi zseni vagy, hatalmas szerencsével!
– Így igaz – vallotta be a másik még hosszabb hallgatás után.
– Cseszettül fontos vagy a számomra – közölte Zhao Yunlan. – De tényleg… Egész életem során még soha senki iránt nem éreztem így! – Érzelmei egy pillanatra eltorzították az arcát, mintha képtelen lenne uralma alatt tartani azokat, aztán egy szívdobbanásnyi idő alatt visszanyerte szokásos higgadtságát, mintha az egész csupán egy csalóka illúzió lett volna. – Nem akartam kételkedni benned. Még véletlenül sem jutottál eszembe, amikor megpróbáltam kitalálni, hogy ki próbál félrevezetni ezekkel a gondosan megalkotott, felületes emlékekkel.
Shen Wei arca annyira békésnek tűnt, mintha bármelyik pillanatban megdicsőülhetne, de az erek a kézfején elárulták a benne dúló érzelmeket.
– Másodjára a Nagy pecsét előtt éreztem, hogy valami nincs rendben – halkította le a hangját Zhao Yunlan. – A legtöbb emlék az együtt töltött időnkről szólt. Nüwa csak egy pillanatra jelent meg, hogy elmondjon néhány homályos szót. Rendkívül érdekesek voltak, gondosan kidolgozva utaltak az egykori tragédiára, és arra, hogy az egész Shennong miatt történt.
A férfi mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta volna.
– De ezúttal nem volt szerencséd, mert összetalálkoztam a démonképűvel, aki véletlenül azt mondta nekem, hogy a fába zárták Nüwa összes emlékét. De mégis hogy lehetne az a néhány szó Nüwa összes emléke?! Akkoriban elég nagy zűrzavar uralkodott, nem vontam le azonnal következtetéseket. Még azt is megkérdeztem, hogy mi köze a bal lélektüzemnek Shennonghoz. A démonképű reakciója arra utalt, hogy van valami, amit tudnom kéne. Hangosan nevetni kezdett, de mielőtt bármit is mondhatott volna, te félbeszakítottad. Ha belegondolok, biztosan rájöhetett, hogy még a Nagy pecsétben lévő emlékeket is meghamisítottad. Bár akkoriban szerintem nem etettél valótlanságokkal, csak megszűrted az igazságot.
Már majdnem alkonyodott, de még mindig nem kapcsolták fel a villanyt. Ahogy egyre sötétebb lett, Shen Wei szinte beleolvadt a félhomályba, mint valami szenvtelen isten a templomban.
– Habár a megérzésem jó irányba mutatott, mégis ösztönösen kizártalak a gyanúsítottak közül. Milyen ostoba vagyok, nem igaz? – sóhajtott Zhao Yunlan. – Aztán mialatt Shennongot gyanúsítottam, találkoztam azzal az öregemberrel – Shennong volt az, nem igaz?
– Nem. Shennong már rég meghalt – szólalt meg végre Shen Wei. – Csupán egy jelenést láttál, amit hátrahagyott maga után.
– Nem csoda, hogy még tetőtől talpig kettéhasítva is olyan vidáman mosolygott – jegyezte meg a másik, majd kinyújtotta a kezét. – Most már visszakaphatom a vízisárkány-gyöngyöt? Mármint azt a pikkelyt.
Shen Wei elővette és a tálca mellé helyezte. Zhao Yunlan két ujjal felemelte, és tanulmányozni kezdte.
– Úgy néz ki, mint egy kígyópikkely. Fuxié vagy Nüwáé?
– Nüwáé – válaszolta Shen Wei.
– Értem. Nem is csoda, hogy a kígyók törzse szentként imádta. Visszavitt tizenegy évvel ezelőttre, én pedig követtem Shennong mozsarát a holtak útjára, ahol téged is megláttalak. Elbeszélgettél az apám testét birtokló kőmozsárral, és úgy tűnt, hogy nem igazán jöttök ki egymással. Átfutott az agyamon, hogy egyáltalán nem úgy viselkedsz, amilyennek ismerlek. Nem is akartam elhinni az egészet, de mégis valósnak éreztem. Így hát elmentem könyvet venni Szellemvárosba – ugyanazt, amelynek származási helyét néhány napja kutattam. A vegyeskereskedés tulajdonosa azt mesélte, hogy tizenegy évvel ezelőtt én magam vettem. Így a könyv létezése egyértelműen igazolta, hogy valóban megtörtént, amit láttam.
Shen Wei felnézett rá.
– A címe az Ősi titkok feljegyzései. Azelőtt olvastam, hogy felmentem a Kunlun-hegy csúcsára. Ha az nincs, talán sosem megyek oda.
Zhao Yunlan egyre lassabban beszélt. Hirtelen úgy érezte, hogy bármit megadna egy cigiért. Elhallgatott, és öngyújtóját a dohányzóasztalhoz kocogtatta. Egy apró láng lobbant fel, és amint meggyújtott egy szálat, az égő papír hangja szokatlanul hangosnak tűnt a kettejük között beállt csendben.
– Az a könyv akkor is nálam volt, amikor a vízisárkány-gyöngy visszavitt az időben, de az oldalai üressé váltak. Méghozzá azért, mert akkoriban már létezett egy másik példány belőle – pontosabban ugyanaz. – A férfi kis szünetet tartott. – Ó, tényleg. Még meg sem kérdeztem, hogyan hoztál vissza.
– A Lélekmetsző penge mindent képes átvágni – nyújtotta ki Shen Wei a kezét, és ujjaival gyengéden végigsimította a másik férfi két szemöldöke közötti területet. Szemében visszatükröződve Zhao Yunlan tisztán látta, ahogy fény villan fel a homlokán. – Megjelöltem a lelkedet. Bárhol megtalállak, ha elég időm van. Az a könyv… Az Ősi titkok feljegyzései… Mi lett vele?
– Bedobtam a Felejtés folyójába tizenegy évvel ezelőtt – válaszolta Zhao Yunlan. – Shennong egyrészt figyelmeztetett, hogy legyek veled óvatos. Másrészt célozni próbált valamire, még mielőtt a vízisárkány-gyöngy magával ragadott volna. Nem arra, amit legutoljára akart közölni, hanem a körforgásra.
A férfi folytatta, amikor Shen Wei nem mondott semmit.
– Úgyhogy megvettem a könyvet, amelyet annyi évvel később találtam meg, és ami miatt a gyanú felébredt bennem. Amikor megpróbáltam felkutatni az eredetét, rájöttem, hogy én magam voltam a vevő. Ezek után pedig visszakerültem abba az időbe, amikor valójában megvásároltam azt. Ez a körforgás, ahol a kezdet és a vég összekapcsolódik.
– Miután kiléptem az itteni körforgásból, az Ősi titkok feljegyzései eltűnt – mert ebbe a világba tartozott. Akik ezen a hatalmas golyóbison élnek, sosem érhetik el annak szélét: örök körforgásban bolyonganak, melynek ösvényei végtelenek. A születés a halálba vezet, a halál új életet szül, így a lét és nemlét közti határ elmosódik, s maga a halál is elveszti valódi értelmét. Ez pedig tökéletesen illeszkedik Fuxi nyolc trigramjának koncepciójához[3].
Shen Wei hirtelen lehajtotta a fejét, és gúnyosan elmosolyodott.
– Nem kell tovább magyaráznod, már értem.
Zhao Yunlan elfordította a fejét, és kifújt egy füstkarikát.
– Tehát ekkor már tudtad, hogy Shennong nem lehetett az a személy, aki a hamis emlékeket a fába ültette. Az ősi istenek tényleg olyan hatalmasak, ahogy az ember azt tőlük elvárja. Már ötezer évvel ezelőtt is tudták, hogy mi fog történni. Nüwa már akkor megjósolta ezt az egészet, amikor hátrahagyta az illúzióját, a pikkelyét, és az általa elmesélt Ősi titkok feljegyzéseit. Minden láncszem tökéletesen illeszkedik a következőhöz, a kezdet és a vég összekapcsolódik. Micsoda teljesítmény a három fenség legnagyobbjától – motyogta Shen Wei. – A nyomába sem érek!
Zhao Yunlan hunyorogni kezdett a fehér füstben. Felemelte a teáskannát, és töltött még egy csészével Shen Weinek.
– Nem erről van szó. Csupán mások vagytok, és más nézőpontból szemlélitek a világot. Aki a hatalmas Szent fa hamis emlékeiben a lázadás zászlaját lengette, kinek szívét elkeseredettség, harag és ellenállás járta át, nem is én voltam. Ezeket te magad érezted, nem igaz?
Shen Wei automatikusan az orrához emelte az apró zisha teáscsészét, és mélyet szippantott, mintha csak annak illatából próbálna rájönni valamire. Végül keserűen elmosolyodott.
– Bárcsak korábban megszülettem volna, hogy részt vehessek Chiyou és a Sárga Császár nagy háborújában.
Zhao Yunlan felemelte a vízforralót és forró vizet öntött a teáskannába.
– Miután ilyen szépen beetettél engem ezzel a sok hazugsággal, hajlandó vagy végre elmondani az igazságot?
– Tényleg hallani akarod? – kérdezte Shen Wei halkan.
Zhao Yunlan mélyen a szemébe nézve válaszolt.
– Bármi is hagyja el az ajkaidat, sosem tudna rábírni, hogy meggyűlöljelek érte!
[1] A nagypapa-paradoxon az időutazás logikai ellentmondása: ha valaki megöli a nagyapját a születése előtt, nem születhet meg, hogy megölje. Ez az ok-okozati összefüggések problémáját veti fel.
[2] Vas Istennő, avagy Tie Guan Yin: egy prémium minőségű oolong tea a kínai Fujianból, amely nevét a Kegyelem Istennőjéről (Guan Yin) kapta.
[3] Fuxi trigramjai nem csupán a természet erőit, hanem az élet és halál közötti kapcsolatot is ábrázolják. A trigramok elrendezése és egymáshoz való viszonya a változás állandó körforgását, az élet és halál egymásba fonódását is szemléltetik.