Zhao Yunlan tenyere tiszta vér volt. Egy idő után a bíró már nem bírt tovább csendben maradni, és megköszörülte a torkát.
– Öhm… Őrző…
Zhao Yunlan megrándult, mintha hangjától hirtelen magához tért volna. Ahogy felé pillantott, szemének sarkai felfelé húzódtak. Volt valami kimondhatatlan, baljós vörösség a tekintetében. Pupilláiban a mélység félelmetes sötétsége ült, szempillái pedig feneketlen árnyékot vetettek a szemére.
Egy pillanatra teljesen idegennek tűnt a bíró számára, libabőrös lett a férfi tekintetétől.
– Kérnék egy szívességet, bíró uram – mondta halkan Zhao Yunlan. – Elvinnél az alvilágba, hogy megnézzem a Reinkarnációs Körforgást?
Annak kell semmissé tennie a tettét, aki megcselekedte azt. Shennong zárta le Kunlun-jun ősszellemét, mielőtt a Reinkarnációs Körforgássá vált. Ha a férfi fel akarta ébreszteni Kunlun lelkét, ez tűnt a legjobb választásnak.
– Na mi van, nem mehetek? – kérdezte, mivel a másik nem válaszolt.
A bíró sietve hebegni kezdett:
– Én… Ez az alázatos szolgája azt hitte, hogy az Őrző inkább a Lélekőrző Lámpás felől fog érdeklődni…
– A Lélekőrző Lámpás felől? – kérdezte Zhao Yunlan, miközben bal szemöldöke alig észrevehetően megrándult. Bal kezének ujjaival ösztönösen a sérült jobb tenyerét nyomkodta, amitől ujjbegyeit vörösre festette a vér.
A bíró rémülten figyelte, de Zhao Yunlan csak lesütötte a szemét.
– Mutasd az utat, kérlek! – mondta végül.
– Zhao parancsnok! – csendült fel egy női hang a háta mögött. A férfi hátra sem nézett, anélkül is felismerte Zhu Hong hangját.
– Hmm? – Zhao Yunlan arcán nem látszott sem harag, sem más érzelem. Mintha teljesen megfeledkezett volna róla, hogy Zhu Hong a parancsát megszegve jött ide. – Ha találkozol Chu Shuzhival és Daqinggal, mondd meg nekik, hogy folytassák Lin Jing keresését – mondta. – Nekem el kell intéznem valamit. Hamarosan visszajövök.
– Hova mész? Veled tartok!
Zhao Yunlan kifejezéstelen pillantást vetett rá.
– Nem kell. Csak hátráltatnál. Még rád férne néhány év kultiválás, kígyócska.
Zhu Hong szinte füstölgött a dühtől.
– Kígyócska?! Én vagyok kígyócska?! És te mégis mi vagy? A törzsemben egy veled egykorú még a tojáshéjat majszolja, te halandó kölyök!
Zhao Yunlan ajka sarkában hideg mosoly jelent meg, miközben vissza sem nézve távozott.
Lin Jing eközben meditált – vagy legalábbis igyekezett. Amikor érzékei végre rendesen működni kezdtek, rájött, hogy elrabolták. Fogalma sem volt, hol van, de érezte, hogy egy hatalmas sziklának dől. A szikla mellett egy égbe nyúló fa állt, olyan magas, hogy a koronája nem is látszott a földről. Körülötte mindenfelé víz kavargott, de őt magát valamilyen láthatatlan burok vette körül, ami megóvta a fulladástól… legalábbis egyelőre.
Emellett minden oldalról alvilági ivadékok zárták le az útját. A lények minden irányból rátapadtak és a nyálukat csorgatták, már a puszta látványuktól is borzongás futott végig rajta. Csak annyi telt tőle, hogy behunyja a szemét, és szent szövegeket kezdjen el kántálni. De alig mondott el két sort, máris észrevette, hogy a buddhista szútrák csak felbőszítik a körülötte ólálkodókat. Az ivadékok zaklatottá váltak és morogni kezdtek, semmi jelét nem mutatva annak, hogy terveznék abbahagyni.
Lin Jing nyelt egyet, majd szomorú mosolyt erőltetett az arcára.
– Öhm… É-Én csak most kerültem ide. Nem tudtam, hogy tilos szútrákat kántálni. Elnézést, már abba is hagytam.
A legközelebbi ivadék mohón még közelebb csúszott, és éhesen beszippantotta a friss hús és vér illatát. Lin Jing sírni tudott volna.
– Három napja nem fürödtem! Elvtárs, kérlek, viselkedj civilizáltan!
A lény harapásra készülve kitátotta a száját— ám ekkor egy emberibb kinézetű társa hirtelen megragadta a nyakánál fogva, mintha csak zavarná, hogy pofátlanul megpróbálja megkaparintani a zsákmányt. Ez a magasabb rendű ivadék egyetlen mozdulattal leszakította a másik fejét, ami ezek után úgy lógott a nyakán, mint valami torz szélcsengő.
A korábban oly könnyedén gyilkoló lény szép nyugodtan letépte az áldozat fülét, majd mindenféle szójaszósz vagy ecet nélkül egyszerűen bekapta. Ezután nagylelkűen arrébb hajította a holttestet, mire azonnal rázúdultak a többiek, mintha csak ünnepi lakomához gyűltek volna össze. Fél percen belül alig maradt egy darabka a lemészárolt lény bőréből vagy csontjaiból.
– A-Amitábha Buddha… Igazán elgondolkodhatnátok a helyes étkezési szokásokról, jótevőim – motyogta tátott szájjal Ling Jing.
„Jótevői” egyszerre üvöltöttek rá – kétség sem fért hozzá, hogy szívesen gyakorolták volna rajta, hogyan kell illedelmesen étkezni. A férfi megtörölte hideg verejtékben úszó homlokát.
– Jól van, jól van… Csak nyugodtan, ahogy jónak látjátok.
Ekkor éles fütty hallatszott a távolból. Az összes alvilági ivadék – vagyis démon – egy csapásra elhallgatott. Félelem torzította el az arcukat. Úgy széledtek szét, mint a szél által elfújt köd – és Lin Jing valóban érzett is egy erős széllökést elsivítani maga mellett.
A következő pillanatban valakit lehajítottak felülről, majd a mellette lévő különös fa törzséhez szögezték. Négy koromfekete bilincs nőtt ki egyetlen szempillantás alatt a fából, és az illető végtagjai köré zárult.
Lin Jing közelebbről megnézve látta, hogy az alak mellkasába egy méteres jégcsap fúródott – vagyis gyakorlatilag halott volt. Már épp el akarta fordítani a fejét a szörnyű látványtól, amikor az alak kinyitotta a szemét… és ő azonnal felismerte.
– Shen professzor! – kiáltott fel megdöbbenve, rekedt hangon.
Shen Wei még így is udvarias maradt, hogy homlokáról hideg verejték csöpögött, és testét állandó remegések rázták. Finoman biccentett.
Lin Jing odarohant a láthatatlan burok széléhez.
– Mi történik? Shen professzor, miért van itt? Ki bántotta?
A férfi ajkai megremegtek, de képtelen volt megszólalni. A távolból gúnyos ciccegés hallatszott, majd egy fekete árny suhant el Lin Jing szeme előtt, és a démonképű landolt mellettük óriási denevérként.
Odaállt Shen Wei elé, és kéjesen itta magába a látványt. Aztán lassan levette a maszkját.
– M-Miért van két Shen professzor?! – kérdezte Lin Jing elhűlten.
De közelebbről megnézve látta, hogy a maszk nélküli „Shen professzor” bőre valamivel fakóbb – sőt, inkább abnormálisan sápadt. Olyan fehér volt, hogy már-már szinte kékbe hajlott, mintha formalinban ázott volna. A bőr hideg tónusának hála úgy tűnt, hogy tele van nehezteléssel és yin-energiával, ettől az eredetileg jóképű arca olyanná vált, akár egy koponyára terített bőrdarab.
Lin Jing számára ez a másik alak valamiféle szerencsétlen utánzatnak tűnt. Olyasvalakinek, aki mondjuk plasztikai műtéttel próbált a főnöke állítólagos feleségére hasonlítani — csak épp egy meglehetősen ügyetlen sebész keze alá került. Kétség sem fért hozzá, hogy ez az alak volt a csúf, gagyi másolat.
A hasonmás lassan kinyitotta a száját.
– Egy igazán szentimentális ember vagyok, de te rákényszerítettél… Nincs más választásom, mint hogy megöljelek, testvérem.
Beszéd közben szeme furcsa fénnyel csillogott, mintha egyszerre érezne vonakodást és vágyakozást. A káosz démonkirályai ikrekként jöttek a világra, egyik sem volt magasabb rendű a másiknál. Ám csak Shen Wei részesült Kunlun-jun oltalmában, egyedül ő nyert isteni státuszt, aminek köszönhetőn a Nagy Pecsét nem volt rá hatással.
– Ha elnyellek, szerinted képes leszek áttörni a pecsét egészét?
Bár az Ősi Érdemfa törzséhez szögezték, Shen Wei még így is nevetett rajta. Hangja gyenge volt, de csúfondáros.
– Na mi az, máris megbukott a négy megszentelt tárggyal kapcsolatos terved? Mi lett az Újjászületés Napórájával? Csak nem egy közönséges kődarabbá változott a kezedben?
A démonképű szeme megrándult. Teljes erőből pofon vágta Shen Weit, kinek feje az ütéstől oldalra csapódott, szájában pedig felszakadt a bőr, ahogy a fogaihoz súrlódott.
A férfi kiköpött egy adag vért, majd megszólalt.
– Az Újjászületés Napórája a Három-Élet Kövéről származik. Mivel a Három-Élet Köve és az Ősi Érdemfa kapcsolatban áll minden ember három szellemi és hét földi lelkének egyikével, ezeken az élő lelkeken keresztül össze tudnak kapcsolódni. Egyedül a Hegyek és Folyók Árja az, ami képes egyesíteni a yint és a yangot, ezzel lényegében bármit foglyul ejtve a világon. Előcsalogattalak vele, majd nyomkövető igézetet tettem rád. És ahogy sejtettem, te reményeim szerint megidézted a Lélekolvasztó Üstöt, amellyel aztán mindenki szeme láttára életre hívtad az Érdem Ecsetjét is. Tényleg azt hitted, nem tudom, hogy a Lélekolvasztó Üst legfontosabb alapköve épp a Három-Élet Kövének egy töredéke? Még csak találgatnom sem kellett, honnan szerzed be hozzá azt a kődarabot… Amikor az Érdem Ecsetje megjelent a világban, megtaláltam az Újjászületés Napóráját, majd a Hegyek és Folyók Árjába rejtettem. Azt hiszed, hogy csak véletlenül sikerült ilyen könnyedén megidézned a Lélekolvasztó Üstöt? Komolyan azt gondoltad, vagy annyira szerencsés, hogy valaki éppen akkor nyom párnát a kezedbe, amikor te elálmosodsz?
– A Hegyek és Folyók Árja… Az ár végig nálad volt? Te intézted el, hogy megjelenjen Qingxi falujában?
– Nem tudsz olvasni? Hegyek és Folyók Árja… Hegyek és folyók… A harminchat hegy a Kunlun-heggyel kezdődik. Megörököltem a hegyi isten erejét, és vele együtt a kapcsolatot a tízezer nagy heggyel. Miért harcolnék valamiért… ami mindig is az én kezemben volt? – Hideg verejték csöpögött Shen Wei szájába, ő azonban csak zavartalanul megnyalta az ajkát. – Van még valami, amit talán tudni szeretnél… Emlékszel a csalira, amivel idecsaltál? Arra a kis káoszfoszlányra, amit a saját testedből vájtál ki? Mit gondolsz, hol van most, hogy beszippantottam?
A démonképű arca szinte vicsorgó torzulásba rándult, bőre kékre, majd vörösre váltott. Keze előrelendült, és megragadta a Shen Wei mellkasából kiálló jégcsapot. A vér, amely eláztatta Shen Wei köpenyét, mostanra összeragasztotta a húsát és a ruhát. Tragikus látványt nyújtott.
A démonképű durván elcsavarta a jégcsapot.
– Egy cseppet sem érdekel – hajolt közelebb a férfihoz, miközben lélegzete szaggatottá vált. – Nem kell tudnom semmit. Elég, ha addig csapolom a véred, míg már nem tudod fenntartani ezt az emberi alakot. Aztán kihúzom belőled Kunlun testének darabját, és felfalom minden porcikádat. Onnantól kezdve csak egyetlen démonkirály lesz a világon. Nem lesz hozzám fogható!
A fájdalomtól Shen Wei képtelen volt megszólalni, de a szájának sarkában ülő gúnyos mosoly így is mindent elmondott: Próbáld csak meg!
A démonképű félig kihúzta a jégcsapot, majd könyörtelenül visszalökte. Shen Wei teste görcsbe rándult, majd elájult végül – teste élettelenül lógott, miközben feje előrebukott. A démonképű pedig egy szempillantás alatt eltűnt a feneketlen sötétségben.
Borzasztóan sokan panaszkodtak mindenfelé az angol csoportokban, hogy nem igazán érthető, mi történik. Ebben a fejezetben SW lényegében kifejti, bár kissé szűkszavúan. Úgyhogy fogtam a fenti eredeti bekezdést, és betoldottam 1-2 dolgot, így remélhetőleg kicsit tisztább:
Az Újjászületés Napórája a Három-Élet Kövéről származik. Mivel a Három-Élet Köve és az Ősi Érdemfa kapcsolatban áll minden ember három szellemi és hét földi lelkének egyikével, ezeken az élők lelkeken keresztül össze tudnak kapcsolódni. Egyedül a Hegyek és Folyók Árja az, ami képes egyesíteni a yint és a yangot, ezzel lényegében bármit foglyul ejtve a világon. Előcsalogattalak vele, majd nyomkövető igézetet tettem rád.
És ahogy sejtettem, te reményeim szerint megidézted a Lélekolvasztó Üstöt, amellyel aztán mindenki szeme láttára életre hívtad az Érdem Ecsetjét is.
Mert a múltban az Érdem Ecsetje szétszóródott – második kötet, 17. fejezet:
“Később az Érdem Ecsetje a megszentelt tárgyak egyikévé vált: amikor Nüwa megfoltozta az égboltot, azzal pecsételte le a négy oszlopot. Az Újjászületés Napórája a halandók birodalmába került, a Hegyek és Folyók Árja a föld alá, az Érdem Ecsetje pedig—
Zhao Yunlan szája felfelé görbült, ahogy oldalra pillantott.
– Az Érdem Ecsetje pedig számtalan darabra tört és a világ élőlényeire hullott. Nem igaz, bíró uram?”
Tehát most az üstben kellett a „lelkeket összefőzni”, hogy újra összeálljon – ami ugye csak az Újjászületés Napórája segítségével lehetséges, mert ez kapcsolja össze a lelkeket. SW-nek meg kellett az ecset is, szóval eleinte direkt feláldozta a napórát, hogy a démonképűhöz kerüljön, aki ezzel elvégezte helyette a munkát, és előhívta neki az ecsetet is.
Tényleg azt hitted, nem tudom, hogy a Lélekolvasztó Üst legfontosabb alapköve épp a Három-Élet Kövének egy töredéke? (Mert ugye kellett ahhoz, hogy az üst össze tudjon kapcsolódni a lelkekkel, tehát kétség sem fért hozzá.) Még csak találgatnom sem kellett, honnan szerzed be hozzá a kődarabot… (Mert az Újjászületés Napóráját használta hozzá, ami ugyebár a kőről származik.)
Amikor az Érdem Ecsetje megjelent a világban, megtaláltam az Újjászületés Napóráját, majd a Hegyek és Folyók Árjába rejtettem. (Hiszen ott kellett lennie az üst megjelenésekor, mert az üst egyik alapköve, így SW azt is el tudta lopni.)
Azt hiszed, hogy csak véletlenül sikerült ilyen könnyedén megidézned Lélekolvasztó Üstöt? Komolyan azt gondoltad, vagy annyira szerencsés, hogy valaki éppen akkor nyom párnát a kezedbe, amikor te elálmosodsz?