Ahogy a bíró Yanluo Ítélőszékéhez rohant, a Tíz Yanluo Király egyike, Qin’guang már várta őt. Még mielőtt meghajolhatott volna, a másik már félbe is szakította ruhaujjának egyetlen lendítésével.
– Hogy ment?
A bíró sietve összefoglalta a Kunlun-hegyen történteket, majd végül elmosolyodott.
– Miután elriasztotta a káosz démonkirályát, Kunlun-jun egyedül lépett be a hatalmas Szent fába. Úgy néz ki, hogy a Lélekmetsző küldött nem sokat árult el neki. Királyom, most, hogy a hatalmas vadon hegyi istene felébredt, a Nagy pecsét bizonyára—
– Előfordulhat, hogy Kunlun-jun szelleme még nem ébredt fel teljesen – szakította félbe Qin’guang Király komor arckifejezéssel.
– Hogyhogy? – dermedt meg a bíró.
Qin’guang Király felhümmögött.
– Zhao Yunlan végtelenül ravasz, többször is megtévesztett már. Talán sikerült annyi információt összegyűjtenie, hogy rászedjen mindenkit és megrémítse a káosz démonkirályát.
– De…
– A Lélekőrző lámpás továbbra sem gyulladt meg – közölte a király, mire a bíró tekintete egyszerre megváltozott.
– Shennong maga zárta be Kunlun-jun isteni szellemét a reinkarnáció örökös körforgásába – folytatta Qin’guang Király. – Amíg a hatalmas vadon hegyi istene ki nem tör belőle, szelleme nem szabadulhat. A legendák igazat szóltak. A kis trükkjeink nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy visszahozzuk őt – sóhajtott egyet. – Úgy tűnik, hogy az egyetlen lehetőségünk, ha feláldozzuk a halandó testét is.
A bíró térdre rogyott.
– Minden élő érdekében tesszük, amit kell!
Miután Zhao Yunlan visszatért Sárkányvárosba és összefutott az apjával, úgy döntött, azonnal felhívja és időpontot egyeztet vele, hogy annak rendje és módja szerint bemutassa Shen Weit a szüleinek. Ám mikor megérkeztek a megbeszélt találkozóra, a férfi megint nem volt ott. Anyjára hárult a feladat, hogy magyarázkodjon és bocsánatot kérjen.
Shen Wei túlságosan illedelmes volt ahhoz, hogy ügyet csináljon belőle, így Zhao Yunlan is hallgatott. Gyorsan megétkeztek a családi házban, majd azonnal távoztak is.
Amikor először jött vissza a városba, elméjét teljesen lefoglalta a múlt és a hatalmas Szent fában látottak. Fel sem tűnt neki, hogy az apja milyen furcsán viselkedik. De mégis miféle szülő reagálna ilyen hidegen és nyugodtan, miután megtudja, hogy meleg fia szeretője a fenti lakásban van? Ki mondana olyat, hogy „nincs felkészülve a látogatásra”, ezért „nem akar csak úgy figyelmeztetés nélkül megjelenni”? És hogy majd „megbeszélik a találkozó részleteit”. Nem mintha Shen Wei vakrandira készülne vele, akkor mire kell annyira felkészülni?!
Elég nyilvánvalónak tűnt, hogy nem akarja látni őt.
De miért? Csak simán nem vitte rá a lélek? Vagy túlságosan félt?
Mielőtt vacsora után távoztak, Zhao Yunlan bement régi szobájába, és kivett egy kis fadobozt.
– Nem ezzel játszottál gyerekként? Miért nem dobtad még ki? Minek veszed elő? – kérdezte az anyja kíváncsian, de Zhao Yunlan csak legyintett egyet.
– Szeretnék gyerekkori emlékeket megosztani a szerelmemmel. Te ősidők óta házas vagy, már meg is untátok egymást azóta. Úgysem értenéd meg.
Köszönhetően lepcses szájának azonnal ki is dobták a házból.
Éppen Valentin-nap volt. Míg a holdújévi ünnepségek alatt a város utcái teljesen kihaltak, mostanra újra mindenfelé nyüzsgött az élet. Egy virágot árusító lány mellett haladtak el, aki a válluk folyamatos egymáshoz súrlódásából egyből megsejtett valamit. Mosolyogva köszöntötte őket.
– Szia, cukifiú! Nem akarsz virágot venni a melletted lévő másik elragadó drágaságnak?
– Hány szálad van? – kérdezte Zhao Yunlan. – Elég ahhoz, hogy ne kelljen visszafognom magam?
– Amennyit csak szeretnél – kuncogott a lány. – Egy virágboltnak árulok. Tudok még hozni, ha nem elég, ami nálam van.
– Ebben az esetben ötezer szála—
Shen Wei keze azonnal befogta a száját, elnémítva őt.
– Nagyon sajnálom! Csak viccelt – mondta, majd magával rántotta.
Zhao Yunlan nagy nehezen kiszabadult a szorításából és hátranézett.
– Hé, épp a vásárlás közepén voltam! Várjon, kisasszony!
De Shen Wei nem engedett. Kinyitotta a kocsi ajtaját és betuszkolta.
– Hát semmit sem tudsz a romantikáról?! – kiáltott fel Zhao Yunlan.
Shen Wei gyomra megremegett a fájdalomtól.
– Szerintem inkább te tudsz túl sokat!
Zhao Yunlan szakértője volt a pénz elherdálásának.
– A hétköznapi halandók kilencszázkilencvenkilenc[1] szálat vásárolnak, hogy azt szimbolizálják vele, örökké együtt maradnak. De mi gyakorlatilag már azóta együtt vagyunk, hogy Pangu kettéválasztotta az eget és a földet. Szóval takarékosság jegyében jobb lenne, ha inkább a „kínai civilizáció már több mint ötezer éves múltra tekint vissza” mondással mennénk, és egyelőre csak ötezret vennénk. Szeretném betakarni velük a kocsi motorháztetejét meg csomagtartóját, hogy rávegyelek, házasodj be a családomba.
Shen Wei mostanra már megszokta a másik folyamatos ugratását, egyáltalán nem robbant fel, csupán csendesen más taktikához folyamodott.
Levette és törölgetni kezdte a szemüvegét, minden erejével úgy téve, mintha egyáltalán nem törődne a másik zagyválásával. Óriási erőfeszítéssel fapofát vágott és mesterkélt nyugalommal szólalt meg.
– Inkább neked kéne beházasodnod az én családomba, nem igaz? Végül is tegnap még azt mondtad, hogy felveszed a vezetéknevemet.
Shen Wei meglepő válasza kizökkentette Zhao Yunlant, de amilyen vén róka volt, egykettőre magához tért. Szégyentelenül nekiállt levenni a kabátját.
– Okés, nekem ez a verzió is tökéletesen megfelel. Szóval akkor a kocsiban akarod csinálni, férjuram? Semmit sem kell tenned, csak dőlj hátra és élvezd! Majd én gondot viselek rád!
– Zhao Yunlan! – háborgott Shen Wei.
– Úgy hívnak!
– Hogy lehetsz ennyire illetlen? – kérdezte. Annyira zavarban volt, hogy szinte a kormány alá bújt.
Zhao Yunlan sugárzóan elmosolyodott és két kezét Shen Wei ülésének két oldalára tette.
– Ezt nevezed te illetlenségnek?! Ha tudnád, hogy valójában milyen illetlen is tudok lenni.
A másik zavara haraggá vált, arckifejezése elsötétült, majd megragadta és ellökte magától a férfit.
– Csak vicceltem – visszakozott Zhao Yunlan a másik tekintete láttán.
– Hány emberrel viccelődtél már így?! – kérdezte jeges hangon Shen Wei. Szavai szinte megakadtak a torkán, sápadt ajka megremegett. – Tudod, hogy hányszor voltam a határán annak, hogy kis híján… hogy én…
Mondanivalójának többi része valószínűleg rosszul vette volna ki magát, így az örökké illendően viselkedő Shen Wei nagy nehezen visszanyelte a szavakat. Úgy nézett ki, mintha éppen egy hatalmas halszálka csúszott volna le lassan és fájdalmasan a torkán keresztül egészen a mellkasáig.
Zhao Yunlan teljesen mozdulatlanná dermedt. Hirtelen beléhasított, hogy habár ő alig egy éve ismeri Shen Weit, a másik már elképzelhetetlenül hosszú ideje figyeli őt. Ez az élete talán néhány tucat évig tart csupán, de jó párszor élt már korábban is – több száz életet egymás után. Az ősi időktől kezdve egészen a jelenkorig számtalanszor nézte végig némán, ahogy a reinkarnáció örök körforgása újra és újra lecsapott rá. Ki tudja, hányszor volt szemtanúja, ahogy megszületett, megöregedett, betegségben szenvedett és végül meghalt. Ismerte minden szerelmét és gyűlöletét, ám egyiknek sem volt semmi köze hozzá, mintha mindössze egy tévé képernyőjén keresztül szemlélte volna az egészet.
Ahogy ezt végiggondolta, hirtelen levegőt sem kapott.
Shen Wei szó nélkül beindította a motort.
Zhao Yunlan egy darabig némán szenvedett, de aztán úgy érezte, hogy muszáj valamit kezdenie magával. Így hát kinyitotta a kis dobozt, amit a szülei házából hozott el, amely tele volt mindenféle kacattal. Előbányászott egy apró rádiószerű dolgot, majd kivett néhány különböző méretű csavarhúzót a kocsiban tartott szerszámosládából, és nekiállt bütykölni. Ujjai szokatlanul fürgék voltak. Szinte azonnal látszott rajta, hogy gyerekként egyike volt azoknak a kölyköknek, akik titokban mindenféle vezetékkel vacakoltak és tűzveszélyt okoztak az iskolában. Ha nem lenne olyan ügyetlen és szeretne új, fényes dolgokat vásárolni, egy hozzá hasonló partner valószínűleg azt jelentené, hogy sosem kell vadonatúj készüléket venni otthonra.
Amint a Shen Wei szívében fellobbanó harag lecsillapodott, azonnal megbánta a korábbi kiborulását. Az átlagos emberek pont az ismeretlenekkel szemben viselkedtek udvariasan, és mindössze a hozzájuk közelálló emberek előtt lazítottak és fedték fel valódi énjüket. A férfi ennek pont az ellenkezője volt. Folyamatosan visszafogta magát Zhao Yunlan előtt, és nem volt hajlandó megmutatni neki valódi természetét.
Néha még most sem tudta igazán, hogyan beszéljen vele, pedig mostanra tényleg teljesen lecsupaszították magukat egymás előtt. Valószínűleg azért, mert rendkívül mocskosnak tartotta mivoltát.
Zhao Yunlan csendben elfoglalta magát a szerszámaival, Shen Wei pedig végül nem tudta megállni, hogy ne pillantson rá a piros lámpánál.
– Mit csinálsz? – kérdezte óvatosan.
Mivel a másik igyekezett túllépni a vitájukon, Zhao Yunlan is úgy válaszolt, mintha már régen megfeledkezett volna az egészről.
– Ez egy nyomkövető – mondta több izgatottsággal a hangjában, mint amennyit valójában érzett. – Még fiatalabb koromban készítettem, egy vezeték nélküli rádió jelvevőjét használja. Várj csak, ezt itt még meg kell javítanom, és kelleni fog egy elem is…
Egy hangos pittyenéssel a készülék apró, alig öt centiméter átmérőjű képernyője életre kelt, és megjelent rajta egy elmosódott pont. Annyira halvány volt a fénye, hogy Zhao Yunlan két kézzel közrefogta és közelebb hajolt, hogy tisztán lássa. Lassan megkereste a helyes frekvenciát, aztán beállította a fénypont méretét, és összehasonlította a képernyő melletti kézzel karcolt skálával.
– Hmm… Nincs is messze az öregem. Nyilvánvaló, hogy bujkál előlem. Forduljunk vissza.
Shen Weinek fogalma sem volt, hogy mi történik, de a kérésnek megfelelően visszafordította az autót a következő kereszteződésben. Zhao Yunlan fejét lehajtva a kis képernyő fölé hajolt és útbaigazítást mormolt.
Habár Shen Wei még az élete árán sem tudta volna megmagyarázni a rádió fogalmát, mindent megtett, hogy ő is hozzászóljon a témához.
– Mit követünk?
– Az apámat. Még anno tettem egy jeladót a telefonjába. Annyi év eltelt, ő pedig továbbra is ugyanazt a készüléket használja – közölte a férfi. – Csak középsulis voltam, úgyhogy a technikai képességeim nem voltak a legjobbak. Kicsit béndzsa a kivitelezés, szal’ néha megugrik a feszültség, és egy örökkévalóságig tart a helyes frekvencia beállítása. Ráadásul csak egészen közelről képes érzékelni a jelet.
Shen Wei automatikusan a zsebébe dugta a kezét, és arra a telefonra gondolt, amit nem használt túl sokat. Néha még az arcához is fordítva tartotta oda, amikor hívást fogadott. Fel sem tűnne neki, ha valaki megpiszkálná.
Zhao Yunlan nyilvánvalóan észrevette. Keresztbe tette a lábát és nyugodtan rágyújtott.
– Ne aggódj. Amíg nem keresel magadnak valami csini fiút, hogy megcsalj vele, a tiédbe nem pakolok semmit.
Shen Wei egy rendkívül bosszús pillantást vetett rá.
– Itt fordulj balra! Igen, az a teaház lesz az! Látom az öregem autóját – Zhao Yunlan hangja könnyed volt, de arcán komorság terült szét. – Valaki úgy tesz, mintha az apám lenne. Még ma a végére kell járnom.
Zhao Yunlan már azelőtt kicsatolta a biztonsági övet és kiugrott, hogy az autó teljesen megállt volna. Aztán a tőle megszokott könnyedséggel felszaladt a második emeletre. Shen Wei bezárta az autót és némi késéssel követte. Úgy tűnt, nem siet igazán. Sőt, még arra is időt szakított, hogy a lépcső aljához érve odabólintson a talán húsz éves pincérnőnek, aki néhány teáskészletet cipelt. A lány keze valamiért megremegett a látványától, mire az egyik teáskanna a padlóra esett és összetört.
A férfi, aki nem volt Zhao Yunlan apja, háttal az ajtónak üldögélt. A csattanás hangjára megfordult, szemüvege mögött tekintete intelligensnek, nyugodtnak, és valahogy furcsán távolinak és ősinek tűnt. Teljesen máshogy viselkedett, mint általában.
Zhao Yunlan megállt a küszöbön, majd nagy lépésekkel bement a terembe. Elhessentette a pincért, aki éppen a teaszertartás kellős közepén állt, majd leült az „apjával” szembe.
– Te nem az apám vagy. Akkor ki? – tért rögtön a lényegre.
A kérdezett nem válaszolt. Szemét a lépcsőn tartva komoly arccal nézte, ahogy Shen Wei közeledik. Ahogy tekintetük találkozott, a levegő egyszerre feszültséggel telt meg.
– Nagybátyám – köszöntötte őt Shen Wei a legnagyobb udvariassággal.
A férfi arca megfeszült, korának köszönhetően még mélyebbnek tűntek az arcán lévő ráncok.
– Nem érdemeltem ki ezt a megszólítást – közölte mereven.
Shen Wei mosolya olyan halvány volt, hogy szinte nem is létezett. Aztán ahelyett, hogy az asztalnál foglalt volna helyet, inkább leült a néhány lépéssel odébb található pótszékre. Kimosott magának egy új csészét, leöntötte a teafüvet és töltött magának egy adagot. Mozdulatai olyan simák voltak, mint az égen átvonuló felhők, vagy a víz folyása a mederben. Szemét lesütve jelezte, hogy nem kíván beleszólni a beszélgetésbe.
– Azon a napon nem voltam teljesen magamnál – mondta Zhao Yunlan. – Különben elég lett volna egyetlen pillantást vetnem a szemedre, és egyből rájöttem volna, hogy csaló vagy. Az apámat a puszta ambíció hajtja. Egyetlen életcélja az előléptetés és a még több zsozsó. Habár megjátssza a kifinomult úriembert, valójában semmit sem imád jobban a tekintélynél és világi javaknál. Egyáltalán nem képes arra a békés arckifejezésre, amit te prezentáltál nekem. Párszor apunak hívtalak, de többé nem fordul elő. Hol van most?
A férfi Shen Weire pillantott, aki gondolataiba merülve belekortyolt a teájába.
– Én itt próbálok kedves lenni, mielőtt erőszakhoz folyamodnék. Méghozzá azért, mert valószínűleg kapcsolatban állsz Shennonggal, a három fenség egyikével – Zhao Yunlan türelme közel sem volt határtalan. Szemében tűz lobogott, beszéde felgyorsult, kezében pedig fel-felvillant a Lélekőrző ostor. – Ne teszteld az önuralmam! Ha a családom védelméről van szó, minden udvariasságom a semmivé lesz!
– Az apjának semmi baja – mondta végül a férfi, megtörve a hallgatást. – Csak időnként jövök ki és veszem kölcsön a testét, utána pedig teszek róla, hogy emlékezzen minden fontos dologra. Sosem okoztam neki semmiféle problémát, ne aggódjon.
– Akkor mi vagy te? Ne próbálj meg azzal beetetni, hogy maga Shennong!
– Nem, dehogyis! Egyáltalán nem vagyok olyan hatalmas – mosolyodott el az „apja”. – Csak egy kőmozsár vagyok, amelyet Shennong hagyott hátra. Évekig kultiváltam, még végül az Istenek birtokba helyezésének csatája[2] alatt sikerült tudatosságra szert tennem. A múltban sok cselekedetemmel megsértettem Kunlun-junt, de nem volt más választásom. Az elnézését kérem!
– Szóval mit keresel az apám testében? Te alkottad azokat az emlékeket, amiket a hatalmas Szent fában láttam?
– Hogyan? – kérdezte a férfi a homlokát ráncolva.
– Nem vagyok egy túl élénk képzelettel megáldott tizenéves, nem hiszem magamról, hogy én vagyok a Majomkirály, aki a feje tetejére állította a Mennyek palotáját – közölte Zhao Yunlan, majd úgy hajtotta le az előtte lévő kiváló minőségű teát, mintha csak víz lenne. – Talán néha kissé arrogáns vagyok, de általában könnyű kijönni velem. Ha valami lázadásra késztetett és ilyen hatalmas haraggal töltött el, annak biztosan oka volt. De a dolgok, amiket a hatalmas Szent fában láttam… Tőlem aztán nevezhetjük akár emlékeknek is, de az a lényeg, hogy egyáltalán nem éreztem az ott történteket valósnak. Kizárt, hogy az ott én lettem volna! Ráadásul Kunlun vállát nyomta az ég és föld minden hegye és folyója, ő volt minden élő lélek védelmezője a hegyekben. Egész életemben tudatos állatvédő voltam, semmi esetre sem vakítanék meg egy isteni sárkányt ok nélkül!
Az „apja” Shen Weire pillantott, és egyetértően bólintott.
– Igazat adok önnek.
– Még meg sem kérdeztem, hogy miért a fát használtad a félrevezetésemre? – nézett rá jegesen Zhao Yunlan.
A férfi hosszan felsóhajtott.
– Talán később, amikor Kunlun-junt majd nem köti az örök körfo—
– Hagyd a rizsát! – csattant fel Zhao Yunlan. – Beszélj tisztán és érthetően, még mielőtt tényleg elszakad nálam a cérna! Ne cseszd fel az agyam! Leszarom, hogy kinek a rohadt mozsara vagy!
Az idegen végigpillantott Zhao Yunlanon, majd tekintete Shen Wei alakján landolt, aki békésen magazinokat lapozgatott. Aztán teste hevesen megrázkódott és tekintete egyszerre üressé vált. Egy pillanattal később már egy ismerős szempár nézett vissza rá, még az aurája is teljesen megváltozott.
Zhao Yunlan apja, aki éppen most ment át teljes átalakuláson, megdörzsölte a halántékát, majd a homlokát ráncolva visszanézett rá.
– Mit is mondtál? – kérdezte zavartan. – Bocsáss meg, kissé fáradt vagyok mostanában. Eltűnődtem, és nem figyeltem.
Zhao Yunlan maga is átlényegült, és a maffiafőnökből egy rács mögött ücsörgő fiatal huligánná vált.
– Apu? – kérdezte előrehajolva.
– Hmm? – húzta fel szemöldökét az apja.
Ez az arckifejezés már túlságosan is ismerős volt a számára. Egyértelműen egy dolgot jelentett: „Ki vele, ha mondani akarsz valamit, ne húzd az időmet! A fiam vagy, úgyhogy kapsz egy percet! De fáradt vagyok, úgyhogy hagyd a mellébeszélést!”
Ilyen körülmények között csakis Shen Weit használhatta alibinek.
– Találkozót beszéltünk meg mára, de te nem voltál otthon, amikor betoppantunk. Menet közben észrevettem az autódat, úgyhogy bejöttünk, hogy bemutassam neked.
– Valami közbejött – motyogta az apja. – Itt lenne találkozóm valakivel.
Tekintete Shen Wei felé fordult. Egyetlen szó nélkül alaposan szemügyre vette őt, de végül semmit sem talált, ami miatt panaszkodhatott volna. Nem volt más választása, minthogy néhány merev és száraz szót elmormoljon.
– Sajnálom, hogy nem voltam ma a legvendégszeretőbb házigazda. Ne vegye a szívére, Shen professzor.
Shen Wei udvariasan válaszolt. Amíg nem Zhao Yunlanról volt szó, mindig képes volt könnyedén és gördülékenyen navigálni a társadalmi szokások útvesztőjében.
Zhao Yunlan megragadta a lehetőséget, hogy előhúzzon egy istenűző talizmánt, amelyet titokban háromszor összehajtott a háta mögött. Az apja felé tolta.
– Néhány nappal ezelőtt meglátogattam egy szentélyt és hoztam neked egy védőtalizmánt. Ne nyisd ki, csak tartsd magadnál!
Az apja a gyanú legkisebb nyoma nélkül elfogadta a papírdarabot. Megérintette, és… semmi sem történt. Zhao Yunlan homloka ráncba szaladt. Vajon máris elmenekült volna az a hülye mozsár? Vagy ennyire erős lenne, hogy még egy ilyen hatalmas talizmánnak sincs rá hatása?!
[1] A 999 hosszú életet és örökkévaló áldást jelképez.
[2] Istenek birtokba helyezésének csatája (封神之战的) A legendák szerint a hanyatló, gonosz Shang-dinasztia és az emelkedő Zhou-dinasztia között egy természetfeletti összecsapás zajlott, melyben rengeteg isten, halhatatlan, mitikus lény és emberi hős is részt vett. A küzdelem végén számos ember istenné vagy félistenné vált, ezzel új rendet és kozmikus igazságosságot teremtve.