Végül egyáltalán nem működött Zhao Yunlan próbálkozása, hogy kiűzze a hülye halhatatlan tuppert az apja testéből, és ott maradt szemtől-szembe az igazi apucival és tekintélyének teljes súlyával.
Az öreg meglepő módon kényelmetlenül érezte magát Shen Wei jelenlétében. Ideig-óráig képes volt elviselni a helyzetet, ám hamarosan tett róla, hogy a többieknek se legyen jobb. Azonban rosszul vette volna ki magát, ha egy kívülállóba köt bele, így inkább szegény fiát vette elő.
Az ennek eredményeként demonstrált szidás megsemmisítő csapást mért Zhao Yunlan egójára, különösen, mert Shen Wei is a szemtanúja volt.
– Más embereket gyönyörű rókaszellemek szállnak meg, neki meg csak valami vacak tálat sikerült magához csalogatnia – motyogta visszatérve a kocsiba. – Fogadni mernék, hogy előző életében a koldusok bandájának tagja volt. Erre még van képe, hogy engem leckéztessen.
– Ne aggódj – mondta Shen Wei vigasztalóan. – Shennong mindig is rokonszenvet érzett az emberek iránt, a mozsara sem fog kárt okozni. Nem tudom elképzelni róla, hogy halandókat bántana. Különben is, nyomkövetőt tettél rá, nem? Majd segítek szemmel tartani.
Zhao Yunlan zavarában felnevetett.
– Nem várhatom el tőled. Még csak be sem házasodtál a családomba, az idióta apósod máris gondot okoz.
Zhao Yunlan az a fajta ember volt, aki a finom étel emlékét megőrzi, de a verést könnyen feledi. Nyilvánvalóan már rég elfelejtkezett Shen Wei korábbi haragjáról, és azonnal visszatért a flörtöléshez. Végül is Valentin-nap volt. Egy tökéletes alkalom arra, hogy megnézzenek valami filmet közösen. De ehelyett sikeresen bealudt a kocsiban. Talán túlságosan magasra tekerték a fűtést, amitől egyből beálmosodott. Félálomban még végigfutott az agyán: nem is volt olyan elfoglalt mostanában. Akkor mitől ilyen fáradt?
Talán volt valami igazság a mondásban: az ember tavasszal álmosnak érzi magát, nyáron folyton szunyókál, ősszel állandóan fáradt, és sosem tudja magát igazán kipihenni a téli hónapokban.
Szendergése nyugtalan volt, egyik álom a másik után következett, bármiféle kapcsolat nélkül. Mintha valaki újra és újra a fülébe dünnyögte volna: „Képtelen vagy elengedni az örökkévalóságot, átlátni a helyes és helytelen cselekedeteken, különbséget tenni a jó és gonosz között, megérteni az életet és a halált…”
Miután számtalanszor végighallgatta, ő maga is eltűnődött: Mi is pontosan az élet és a halál?
A zaj a fülében egyre hangosabb lett, és az apró lárma hamarosan hatalmas hangzavarrá változott. Tudta, hogy álmodik, de ettől függetlenül képtelen volt kiszakadni belőle. Csapdába ragadt, mintha csak futóhomokba lépett volna, amely szép lassan egyre mélyebbre szippantotta volna. Minél jobban küzdött, annál kevésbé kapott levegőt.
Aztán valami nyersszagút nyomtak az ajkához. A tálat tartó személy figyelmen kívül hagyta kapálózását, kinyitotta a száját, és megpróbálta erőszakkal lekényszeríteni torkán a gyógyszert. A férfi ösztönösen ellenált, és igyekezett a nyelvével kilökni szájából a folyadékot. Mintha egy sóhajt hallott volna, majd valaki megragadta a fejét és puha ajkait az övéhez szorította. Az ismerős illat egy pillanatra lecsillapította tiltakozását, mire a másik megragadta a lehetőséget, és sikeresen leerőltette az orvosságot.
Zhao Yunlan szemei kipattantak, hevesen köhögni kezdett, majd ráébredt, hogy otthon fekszik az ágyában. Kábultan végignézte, ahogy Shen Wei leteszi a tálat, és hoz neki egy tökéletes hőmérsékletű teát. A férfi lehajtotta a fejét és összeérintette a homlokukat.
– Tessék – mondta. – Idd meg ezt, hogy kiöblítsd a szádat!
Zhao Yunlan átvette az italt. Vastag szempillái leereszkedtek, ahogy lehunyta szemét. A rémálmának köszönhetően a hideg verejték még mindig ott gyöngyözött a homlokán. Egyetlen hajtásra lehúzta az összes teát.
– Megfáztam? Mitől vagyok ilyen gyakran rosszul mostanában? – kérdezte rekedten.
Különös szünet állt be a beszélgetésben, mielőtt Shen Wei válaszolt volna.
– Semmiség. A hatalmas Szent fában töltött időd túl sok energiádat vette igénybe – közölte végül.
– Óóó.
A férfi alaposan megnézte magának Shen Weit, aztán szándékosan elhúzva minden szót folytatta.
– Azt hittem, hogy talán… – A másik gerince megmerevedett, aztán meghallotta, hogy milyen ostoba következtetést vont le a másik. – Hogy talán a gyermekedet hordom a szívem alatt.
Shen Wei majdnem a földre ejtette a gyógyszeres tálat és a teáscsészét. Hevesen elpirult, azt sem tudta, mit válaszoljon. Ezért inkább vöröslő arccal elmenekült, léptei közben karjai hevesen kalimpáltak.
Zhao Yunlan felnevetett, majd elővette a telefonját, hogy megnézze az időt. Talált egy e-mailt Wang Zhengtől, amely arról tájékoztatta, hogy a Különleges Esetek Osztálya új ügyet kapott.
Volt egy üdülőhely nagyjából 200 kilométerre Sárkányvárostól a külvárosban, amely úgy hirdette magát, mint a tökéletes helyet pihenésre és gyógyulásra. Az ott épült nyaralóvillák egyik lakója egy holttestet fedezett fel az erdőben, amikor kiment edzeni. A halott sápadt arcára rémület ült, kezei pedig egy fekete kutya nyaka köré kulcsolódtak. Ember és állat mindketten régen hidegek voltak már.
A lány üzenete egy szakmai emlékeztetővel zárult: „Majdnem az első holdhónap hetedik napja van!”
A legenda szerint az első holdhónap hetedik napja volt az emberek napja – egy olyan nap, amelyen a köznép körében is jól ismert okkult módszerekkel éveket lehetett kölcsönözni valaki más életéből. Ezek az úgynevezett kölcsönzött évek hozzáadódtak a már meglévőhöz, meghosszabbítva azt.
Az egyik hiedelem szerint egy fekete kutya vérére volt szükség ahhoz, hogy a yint és yangot összekapcsolják. A módszer abból állt, hogy mindkét fél asztrológiai képletét felírták egy darab papírra az állat vérével, egyértelműen feltüntetve a kölcsönözendő évek számát, majd mind a négy sarkára tömjént helyeztek. Ha a füst egyenesen felszállt, bármiféle légmozgástól zavartalanul, akkor az arra járó kaszás elfogadta a megállapodást és szemet hunyt az egész lopás felett. Ezt követően a papírt el kellett égetni, a hamvakat pedig elfogyasztani, hogy a kölcsönvevő befejezze a rituálét.
Az ősi időkben az ilyen szertartásokat akkor tartották, amikor az egyik vén megbetegedett. A család leánygyermeke önként égette el a tömjént, hogy megmutassa, hajlandó életet kölcsönadni. De manapság az emberek már alig tudtak ezekről a régi szokásokról és hagyományokról, amelyet leginkább csak a régi, feudális idők elavult maradványaiként kezeltek. Ha valaki a mai modern korokban próbálkozott ilyen módszerekkel, annyira rettegett a haláltól, hogy inkább egy amatőrt bérelt fel az elvégzésére. Egy sámán a saját érdemeit emésztette volna fel cserébe, és ha a rituálé nem jár sikerrel és visszacsap, neki személyesen kellett volna a következményeket viselni kapzsi munkaadója helyett.
Ennek eredményeként egyáltalán nem volt szokatlan, hogy az év első holdhónapjának hetedik napján valakit holtan találnak egy fekete kutya mellett. Pláne nem volt újdonság a Különleges Esetek Osztálya számára. Zhao Yunlan továbbította az e-mailt az egység többi tagjának azzal az utasítással, hogy valaki nézzen utána, amikor van ideje.
Még be sem fejezte az üzenet megírását, már alig bírta nyitva tartani a szemét. Eszméletének utolsó morzsáiba kapaszkodva valahogy sikerült megnyomnia a küldés gombot, majd visszazuhant az ágyba, és hihetetlen gyorsasággal elaludt. Már azelőtt beájult, hogy akár egyetlen bárányt is megszámolhatott volna.
Az e-mail épp akkor érkezett, amikor Zhu Hong a tetőn meditált. Kinyújtotta hosszú kígyófarkát, és igyekezett az egész testét egyenlően megfürdetni a sugárzó holdfényben. Ez volt a baj az északi városokkal… A tél beköszöntével a legtöbb éjszaka ködös vagy havas volt, az égbolt csak ritkán tisztult ki. Alig fordult elő, hogy a Hold fényesen világított és a csillagok tündökölve szikráztak.
Az üzenet hangja egyszerre kiszakította őt a meditatív állapotából, és mikor kinyitotta a szemét, egy idős férfit látott maga előtt a messzeségbe bámulva.
– Bácsikám? – fagyott le döbbenten.
Az öreg megfordult és lenézett rá.
– Amikor nem sikerült megfelelned az isteni próbatételen és megsérültél a villámcsapástól, az Őrző gondjaira bíztalak. Azt reméltem, hogy az ő erőteljes yang energiája védelmet nyújt majd a számodra. Ahogy nézem, jó munkát végzett.
Beszéd közben intett az egyik kezével, mire a tetőn egy kis pavilon jelent meg az északnyugati szél süvítésében. Belül egy nagy, tömör fából készült teástálca feküdt, annak tetején pedig egy kis tűzhely és a víz melegítésére szolgáló nagyobb kanna. A mellette elhelyezkedő kisebb teáskannában már tealevelek pihentek.
Zhu Hong farka lábakká vált, majd gyorsan átfutotta Zhao Yunlan üzenetét.
– Nincs túl sok időm – mondta kissé habozva. – Az Őrző most értesített minket egy esetről.
– Csak egy kisstílű tolvaj, aki megpróbált néhány plusz évet szerezni, de nem járt sikerrel – közölte a másik anélkül, hogy felnézett volna. Majd parancsolóan hozzátette: – Ülj le!
A vén maga volt a kígyók törzsének kinevezett vezetője. Kedves arca volt, de szíve jéghideg. Sosem tudta az ember, hogy mi jár éppen a fejében. Zhu Hong nem mert ellenszegülni, automatikusan még a szokásosnál is jobban kihúzta magát.
A vízforralót felkapva az öreg leöntötte a tealeveleket a forrásban lévő vízzel. Gőzfelhőbe burkolva nyugodtan szólalt meg.
– Elsősorban azért jöttem, hogy megbeszéljek veled valamit. Sárkányváros nem megfelelő hely a kultiválásra. Nyilván számodra is egyértelmű, hogy nem sokat fejlődtél az elmúlt húsz évben.
Zhu Hong óvatos pillantást vetett rá és tétován megkérdezte:
– Azt szeretné a bácsikám, ha vidékre költöznék?
Szóval játssza az értetlent? A vén úgy döntött, hogy nem kerülgeti a forró kását. Egy könnyed mosollyal az ajkán a lényegre tért.
– Azt szeretném, ha elhagynád Sárkányvárost.
– De a Lélekőrző dekrétum… – harapott ajkába a nő.
– Mivel az Őrző gondjaira bíztalak, az ő parancsnoksága alá kerültél. De nem egy elítélt vagy, aki köteles a Lélekőrző dekrétumot szolgálni. Bármikor elmehetsz, az Őrző sem szólhat bele, ha távozni akarsz.
Zhu Hong kezdett pánikba esni. Szemei körbe-körbe jártak elgondolkodva, mintha csak okot keresne a maradásra.
– Mi az? Nem akarod itt hagyni? – A vén gyengédnek és barátságosnak tűnt. A szája sarkában megbúvó mosoly olyan volt, mint egy templomi bodhiszattváé, de tekintete szigorúságot sugárzott. – Fogadd meg a tanácsomat és gyere velem, ha továbbra is a vezetődnek tekintesz. Ha lenne helyed a szívében, nem kellett volna idejönnöm, hogy beszéljek veled. Hát tényleg fogalmad sincs, hogy mit is érez irántad igazán?
A nő nem tudta, hogy mit is felelhetne.
A vén finoman megkopogtatta az asztal szélét ujjaival.
– Mindig is okos gyermek voltál. Nem fogok mindent a szádba rágni, a többire magadnak kell rájönnöd.
Zhu Hong telefonja nem úgy készült, hogy ellenálljon egy női alakváltó aggodalmas szorításának. A készülék hátlapja hangos reccsenéssel megpattant, és egy pókhálószerű repedés terjedt szét a képernyőjén.
Az öreg úgy tett, mint aki észre sem vette. Csak ráérősen üldögélt és szürcsölgette a teáját, egyáltalán nem siettetve őt.
– Szeretném még befejezni ezt az ügyet, aztán személyesen búcsúzom el tőle – mondta halkan Zhu Hong. – Ez így megfelel?
A vén nagyon is tisztában volt azzal, hogy mikor nem szabad túlságosan erőltetni a dolgokat, így aztán megértően bólintott.
– Kezdet és vég, ahogy annak lennie kell!
Ezután elővett egy kis dobozt, és kinyitva annak fedelét felfedett egy csillogó és a szivárvány színeiben pompázó gyöngyöt.
– Tessék, fogd ezt a vízisárkány-gyöngyöt. Ha valaki magánál tartja, akkor a szerencsétlenséget szerencsévé fordítja, és védelmet biztosít a tűz és a víz ellen. Add át az Őrzőnek helyettem, amikor istenhozzádot mondasz neki. Sok éven át gondoskodott rólad, a törzsünk rendkívül hálás neki. Ez az apróság közel sem elég hozzá, hogy a tiszteletünket tolmácsolhassuk neki.
Zhu Hong átvette a dobozt, ám még mielőtt megköszönhette volna, a vén alakja felvillant, majd a semmivé lett.
A Hold fényesen ragyogott, de a nő szíve olyan nehéz volt, hogy már nem volt kedve meditálni. Lenézett, kivette a SIM-kártyát a telefonja maradványai közül, és eltűnt az éjszakában.
Zhao Yunlan éjfélkor kapta meg Zhu Hong válaszát.
– Odamegyünk Lin Jinggel – állt az üzenetben. – Ne felejtsd el, hogy a túlóráért dupla pénz jár!
Shen Wei nagyon rossz alvó volt – olyannyira, hogy Zhao Yunlan néha egyáltalán nem is volt biztos abban, hogy ki tudja-e rendesen pihenni magát. Ezért, mióta a férfi beköltözött a lakásába, elkezdte éjszakánként rezgésre állítani és a párnája alatt tartani a telefonját, hogy ne ébressze fel a másikat. Ezúttal azonban túl hirtelen ájult be ahhoz, hogy félrerakja, és a készülék még mindig a kezében volt.
Amint a telefon vibrálni kezdett a tenyerében, azonnal magához tért. De nem is a szöveget nézte meg először, hanem ösztönösen visszatartotta a lélegzetét és megfordult, hogy vajon sikerült-e Shen Weit is felébresztenie.
Az ágy másik oldala azonban üres és hideg volt. Nem tudta megmondani, hogy a másik mióta van távol.
Riadtan felült, aztán észrevette, hogy fény szűrődik be a konyhából. Próbálta megtalálni a papucsát, de mivel nem tudta, hogy a szoba melyik sarkába is rúgta, mezítláb indult a konyha felé.
Shen Wei háttal állt neki, és nem látta pontosan, hogy mit csinál. Egy kis agyagedény bugyborékolt a tűzhelyen, amiből gyógyfőzet enyhe illata áradt. Úgy nézett ki, mintha a férfi éppen valami pompás ételt készítene, aminek egy egész éjszakán át főnie kell.
Zhao Yunlan megdörzsölte a szemét, és ingujját feltűrve odasétált.
– Mivel pepecselsz? Segíthetek vala— Hangja annyira megijesztette a másikat, hogy egyből eldobta, amit a kezében tartott.
Egy kés csattant a padlón, hegyén ugyanaz a vér virított, amely a hófehér szekrényekre is fröccsent. Zhao Yunlan mondat közben elhallgatott, pupillái azonnal összeszűkültek. Egyetlen pillanat alatt kiment a szeméből az összes álom. Ugyanis Shen Wei a saját… a saját mellkasába vágott.
Shen Wei arca hullafehér volt. Néhány másodperce akár azt is hallani lehetett volna, ha egy gombostű a földre pottyan.
Zhao Yunlan megragadta a vállánál fogva, megfordította, majd feltépte az ingét. Sápadt mellkasán a szúrt seb már gyógyulásnak indult, de a környékén lévő bőrt és pizsamáját árulkodó vérfoltok tarkították.
A férfi úgy érezte, mintha az ő mellkasába vágták volna azt a kést. Óvatosan kinyújtotta az ujját és végighúzta Shen Wei addigra már sértetlen bőrén.
– Mi folyik itt? – kérdezte egy örökkévalóság elteltével rekedten.
A másik azonban csak némán hallgatott.
– Kérdeztem valamit! Szólalj már meg! – ragadta meg a gallérját Zhao Yunlan.
Shen Wei dereka hangos puffanással nekiütközött a vágódeszkának. Zhao Yunlan rettenetesen dühös volt. Végre megértette, hogy a férfi miért csapta majdnem pofon, amikor megidézte a Szellemsereget. A haragtól szinte teljesen összeszorult a torka, levegőt sem kapott.
– Mit itattál velem? Shen Wei! A rohadt életbe, nézz rám és válaszolj!
– Még hajdanán… eltűnt a bal válladon lévő lélektűz, a szíved pedig a Lélekőrző lámpás kanócává vált – válaszolta halkan. – A három szellemi lelked már alapvetően is instabil volt. Utána ráadásul még istenségre is emeltél, annak ellenére, hogy a Nagy tiszteletlenség földjéről származom. A démonok mocskosak és baljósak. Minél több időt töltesz a jelenlétemben, annál jobban tönkreteszlek. Egy idő után qi- és vérhiányt okozok. Lényegében teljesen kimerítelek, amíg végül semmi sem marad belőled.
Shen Wei lesütötte a tekintetét, tintafekete szemét varjútollakra emlékeztető szempillái alá rejtve. Aztán szinte alig hallhatóan folytatta.
– Shennong több ezer évvel ezelőtt azt mondta, démonkirályként elrendeltetett, hogy az életem rosszul kezdődjön és végződjön. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy megvédj és magad mellett tarts engem, egy idő után elkerülhetetlenül megöllek.
– Szóval a véred van a gyógyszerben, amit velem itattál… A legtisztább vér a szíved csücskéből – remegtek meg Zhao Yunlan ajkai. – Ez lenne a módszered, hogy pótold a „lámpaolajam”, és ne égjek ki?
Shen Wei halvány, lágy mosollyal nézett rá.
– A testem minden porcikája sötét, egészen a lelkemig. Csak a szívem csücske tiszta, ahol téged is őrizlek. Ott még piros a vérem. Szívesen használom arra, hogy megvédjelek!
Zhao Yunlan lenézett a földre és hosszasan bámulta azt. Egy idő után aztán újra felemelte a fejét, és kezével eltakarta a szemeit.
Ha Shen Wei nem szereti őt és távolságot tart, két dolog közül választhatott volna: vagy továbbra is zaklatja, vagy pedig elegánsan meghátrál. Mind a kettő éppoly ésszerű lehetőségnek tűnt.
Ha Shen Wei hazudik, fájdalmat okoz neki, esetleg megbántja, Zhao Yunlan vagy megbocsát, vagy pedig örökre kilép az életéből. Ez a kettő is ésszerű lehetőségnek tűnt.
De ehelyett csak beleszőtte őt a hálójába, és a férfi nem tudta szidni, átkozni vagy gyűlölni érte… Ugyanakkor arra is képtelen volt, hogy elfogadja, amit tett.
Hosszú ideig hallgatott, végül lekapott egy kabátot az előszobában lévő fogasról, maga köré fonta, majd hátra sem pillantva kiment az ajtót.
Rájött, hogy létezik olyan szerelem, amely kést szúr az ember szívébe[1].
[1] A sor Mo Yan: Az élet és halál kimerít engem című művéből ered. A főszereplő halála után szamárként, tehénként, disznóként, kutyaként, majomként és végül emberként újjászületve mutatja be Kína életét, társadalmát és politikáját.
A fordító szót kér
Ahogy már említettem, én magam rajongója vagyok a regényből készült sorozatnak is. Habár elég sok mindent átírtak/megváltoztattak a cenzúra miatt, ettől függetlenül is érdemes megnézni - már csak Zhu YiLong és Bai Yu miatt is. Ez a késes jelenet is helyet kapott a sorozatban, bár alaposan átírva. Ettől függetlenül nekem mind a mai napig ez a legnagyobb kedvencem, külön ki van vágva ez a pár perc, és milliószor megnéztem már. Gyorsan csináltam hozzá magyar feliratot, hogy meg tudjam osztani veletek. Érdemes megfigyelni, hogy szinte beszélnek a srácok szemei. Komolyan, ha valaki azt mondja, hogy nem érzi/látja a kémiát és az érzelmeket a két főszereplő között, akkor túlzásba vitte a mű és szexuálisan túlzásokba eső koreai sorozatok megtekintését... 😅