A délutáni napfény oldalról áradt a szobába, a párásítóból pedig sűrű, fehér pára gomolygott. A látogatók számára fenntartott kanapén egy hanyagul odadobott, mostanra már gyűrött kabát hevert – na nem mintha a tulajdonosát annyira érdekelte volna.

A szoba csendjét csak a billentyűzeten doboló ujjak zaja törte meg. Zhao Yunlan éppen egy jelentés szerkesztésével volt elfoglalva, de minél többet olvasott, annál jobban összeráncolta a homlokát. Egy idő után aztán felkapta a belsős telefont, és felhívta a folyosó túloldalán lévő csapatot. Amint felvették, azonnal káromkodni kezdett.

– Lin Jing, mi ez a baromság, amit írtál?! Told ide a képed! Most azonnal!

A férfinak mindössze harminc másodpercbe telt, hogy odaérjen.

– Hívtál, főnök? – nevetgélt.

– Mégis hány rohadt helyesírási hibát vétettél ebben a jelentésben?! – támadta le egyből Zhao Yunlan. – Számold csak meg őket, te analfabéta! Még ezt sem vagy képes normálisan megír— Hé, mit csinálsz?

Lin Jingnek esze ágában sem volt végighallgatni a fejmosást. Közelebb húzódott, és beállította a fényképezőgép kamerájának szögét.

– Gyerünk, főnök! Mondd, hogy csííííííííz!

Egy kattanás hallatszott, majd izgatottan megmutatta a szelfit a másiknak, amit kettejükről készített. Pozíciójának és a felvétel szögének köszönhetően arca olyan közel volt a kamerához, hogy egy hatalmas palacsintára hasonlított. Zhao Yunlan pedig mérgesen üldögélt mögötte, amitől úgy nézett ki, mintha egy kísértő szellem lenne.

– Látszol a képen! – Lin Jing ettől valahogy furcsán boldognak érezte magát. – Azt hittem, ősi isteneket nem lehet halandó eszközökkel lefényképezni. Várj csak, azt hiszem értem. Ez olyasmi, mint ami Shen professzorral is van, ugye? Ez csak a fizikai megjelenésed a halandók birodalmában, de bármikor felveheted az eredeti alakodat, igaz? Hé, csinálhatok majd úgy is egy képet rólad? Csak egyet!

– Szűnj meg! – vicsorgott Zhao Yunlan.

Amilyen gyorsan megérkezett, Lin Jing ugyanolyan sebesen el is húzott.

***

Öt perc nyugalmat sem hagytak neki, máris újabb kopogás hallatszott, és Zhu Hong lépett be.

– Zhao parancsnok, visszavonnám a felmondásomat.

– Már elintéztem – közölte a férfi állával a papírdaráló felé bökve.

– Óóó – torpant meg a nő, aztán zavartan folytatta. – Holnap lesz a holdhónap tizenötödik napja, ki kell vennem egy napot.

– Oké – közölte Zhao Yunlan fel sem nézve. – És mostantól fordíts több időt a kultiválásra!

A nő nem vette az elbocsátó szép üzenetet, csak állt ott mozdulatlanul, mire a férfi végül vetett rá egy pillantást.

– Még valami?

– Nem áll össze minden a fejemben – hajolt előre Zhu Hong, és lehalkította a hangját. – Miért nőtt egy harmadik rügy az ágon, amit Shen Wei adott? És mitől nőtt ki egyáltalán az első kettő?

Zhao Yunlan arcán látszott, hogy nem akar válaszolni, de Zhu Hong nőnemű volt, akikkel általában egy kicsit udvariasabban bánt – különösen azokkal, akiket könyörtelenül visszautasított.

– Az első rügy akkor sarjadt, amikor Shen Wei esküt tett Shennonggal. A második akkor, amikor betartotta azt. A harmadik pedig akkor, amikor úgy döntött, hogy…– Zhao Yunlan elhallgatott, és egy árnyék suhant át az arcán. – A Reinkarnációs Körforgás nem jöhetett létre a Nagy Tiszteletlenség Földjén, mert a démonoknak nem volt lelke. A Hatalmas Isteni Fa ágán lévő három rügy azt a tényt tükrözte, hogy a démonok királya három éteri lélekre tett szert. Mivel a démonok királyának lelkei összekötötték az örök körforgást a Nagy Tiszteletlenség Földjével, ettől kezdve a démonok koncepciója lényegében megszűnt létezni. Érted már?

Zhu Hong eltöprengett.

– Ez nagyon… mélyenszántónak tűnik. De akkor hová lettek?

– A démonok a káosz megtestesülései – válaszolta Zhao Yunlan. – Eltűntek, ugyanakkor mindenhol ott vannak.

– Úgy, mint az örökké égő Lélekőrző Lámpás?

– Ühüm.

– És veled mi lesz? Visszamész a Kunlun-hegyre? Létezik még egyáltalán a Lélekőrző Dekrétum? – kérdezte a nő.

– Nem megyek vissza – Zhao Yunlan átmásolta a dokumentumot egy USB-re, majd odaadta Zhu Hongnak. – Tedd rá a hivatalos kormányzati fejlécet és a minisztérium bélyegzőjét! A Kunlun-hegyen nincsenek meg a megfelelő feltételek a föld megműveléséhez és a fák ültetéséhez, így még csak egy panziót sem nyithatok rajta. Mi értelme lenne visszamenni? Hogy egy csapat idióta imádkozzon hozzám? Kizárt!

Zhu Hong átvette a pendrive-ot.

– Még mindig olyan hihetetlen az egész.

– Hmm?

– Belezúgtam Kunlun-junbe. Én is tudom, kit kell választani…

A férfi rábámult.

– Ó, és még valami… – A nő előbányászott egy kártyatartót a zsebéből, és kihúzta belőle az egyik szálloda kártyáját. – Hallottam, hogy ez a Hatalmas Halhatatlan nem térhet vissza az otthonába, úgyhogy neked adom. Kapsz negyven százalék kedvezményt, és nem kell az egész fizetésedet arra költened, hogy fedél legyen a fejed fölé. Csak ennyit tehetek érted.

Zhao Yunlan egyetlen köszönőszó nélkül átvette, aztán közölte:

– Tűnés!

***

Alighogy megszabadult Zhu Hongtól, máris Chu Shuzhi sétált be hozzá. Kényelmesen elhelyezkedett előtte egy széken, és úgy tanulmányozta az élő Kunlun-junt, mintha valami furcsa tárgyat nézegetne.

– Nem volt még elég?! – dobta Zhao Yunlan az egeret az asztalra.

– Lenne egy kérdésem – válaszolta a másik.

– 42! – csattant fel a férfi. – És igen, xiao-Guo valóban a Lélekőrző Lámpás reinkarnálódott kanóca. Most pedig húzz innen!

– Szóval neki is az égiek által megáldott érdemei vannak, mint Nüwának?

– Mindig ugyanazt csinálni, folyton ugyanannak a személynek lenni… Nap mint nap, több tízezer éven át… Égve tartani a lámpát – vajon ez kevésbé méltó cselekedet, mint az emberiség megteremtése? Ha ennyire idióta vagy, inkább ki se nyisd a szád! Ne hozz szégyenbe!

Chu Shuzhi elgondolkodott.

– Szóval xiao-Guo az a jóság, ami a te szívedből hiányzik.

– Húzz anyádba!

Chu Shuzhi már majdnem szót fogadott, ám ahogy az ajtóhoz ért, kezét az ajtófélfára téve még visszavágott a válla fölött.

– Hajjaj, nincs is rosszabb egy kielégületlen vénembernél, akinek egy hotelben kell megszállnia ahelyett, hogy hazamenne – közölte, aztán becsapta az ajtót, és nyúlcipőt húzott.

– A francba – motyogta Zhao Yunlan.

***

Mivel nem volt jobb dolga, Aknakeresővel ütötte el az időt, amíg végre véget nem ért a munkanap. Már éppen indulni készült a szállodába, amikor irodájának ajtaja ismét kitárult. Daqing dugta be a fejét.

– Hé, jött érted valaki!

Zhao Yunlan meglepetten nézett fel. Számítógépes védőszemüvege majdnem lecsúszott az orrán.

– Senkivel sem beszéltem meg semmit…

A macska rá sem bagózott, csak megfordult, és fenekével kitárta az ajtót.

– Jöjjön be, Shen professzor – közölte a mögötte állóhoz fordulva.

Zhao Yunlan arckifejezése egyetlen szempillantás alatt elkomorult.

– Uram, ha bűncselekményt szeretne bejelenteni, azt a helyi rendőrőrsön kell megtennie. Nem vállalunk ügyeket közvetlenül– jegyezte meg éles, hivatalos hangon.

Úgy tűnt, mintha Shen Wei egyenesen az egyetemről jött volna, a keze még mindig tele volt óravázlatokkal.

– Yunlan…

– Elnézést, kihez van szerencsém? Megtenné, hogy nem szólít a keresztnevemen? Végül is nem is ismerjük egymást, nem igaz? – vágott közbe Zhao Yunlan. – Bocsánat, nemrég beütöttem a fejem, és egy csomó emlékem kiesett. Nem igazán forog az agyam, egy ideig nem tudok ügyfelekkel foglalkozni. Kérem, csukja be az ajtót maga után. Köszönöm.

Miután a Lélekőrző Lámpás kilökte magából, Shen Wei egy teljes hétig kómában feküdt. Zhao Yunlan egész idő alatt mellette maradt, még annyi időre sem hagyta magára, hogy átöltözzön. De ahogy kinyitotta a szemét, azonnal elkezdett úgy viselkedni, mintha vadidegenek lennének. A helyzet odáig fajult, hogy még otthonról is elmenekült, csakhogy elkerülje őt.

Shen Wei éppen készült mondani valamit, amikor a munkanap végét jelző csengő megszólalt. A férfi felkapta a kabátját és a táskáját, majd az ajtó felé indult.

– Mára végeztem, bocsásson meg!

– Sajnálom! – ragadta meg a kezét Shen Wei.

– Sajnálod?! – pillantott rá Zhao Yunlan. – És miért kérsz bocsánatot? Mert becsaptál? Vagy talán azért, mert hülyére vettél? Esetleg azért, mert átcsesztél?!

Shen Wei nem válaszolt.

Daqing oldalt úgy tett, mintha megnyalná a mancsát. Szemei izgatottan csillogtak, ahogy a kibontakozó drámát figyelte.

Zhao Yunlan megpróbálta kihúzni a csuklóját a másik kezéből, de nem sikerült.

– Ha van még valami mondanivalód, ki vele! Munka után randim van az egyik szállodában.

A másik szorítása még erősebbé vált. Mindig is az a fajta volt, aki gyorsan cselekedett, de lassan beszélt. Egy darabig próbálkozott, de végül csak ugyanazt az egy szót sikerült kinyögnie.

– Sajnálom.

– Szeretnéd, ha megbocsátanék? Hát jó, ám legyen! – horkant fel Zhao Yunlan. – De tudod, ha ennyi megoldaná a dolgokat, nem is lenne szükség a rendőrségre. Mit lógsz még mindig rajtam? Szeretnél kezet fogni egy nyomozóval, vagy mi?!

– Perszeeeee! – szólalt meg Daqing hosszan elnyújtva. – Még hogy randija van egy szállodában… – Shen Wei azonnal rászegezte a tekintetét, mire a macska sietve elnyávogta a maradékot. – Sosem lenne pofája ilyet tenni.

Zhao Yunlan összeszorította a száját. Micsoda áruló szemétláda!

Ekkora a folyosó túloldalán lévő nyomozócsoport tagjai lassan összepakolták a holmijukat, és készen álltak a távozásra. Lin Jing lépett át elsőként a küszöbön, ám a jelenet láttán egy pillanatra megdermedt.

– Üdv, Shen professzor. Rögtön munka után lecsap az áldozatára? Remek időzítés!

– Remek bizony! Sőt, tökéletes! – ütötte össze a tenyerét mögötte Chu Shuzhi.

Zhu Hong fel sem nézett a telefonján olvasott regényből, csak elkotyogta a szálloda nevét és a szobaszámot.

– Szerintem jó ötlet lenne éjszaka lesből támadni rá. Az érzelmi diszharmóniát jól lehet fizikai intimitással kompenzálni.

Úgy tűnt, hogy ennek a fiatal hölgynek a világa csak azért hullott darabokra alig tíz nap alatt, hogy aztán valahogyan egy másik, igazán lenyűgöző látásmódot alakítson ki magának. „Szeretni valakit azt jelenti, hogy szívesen elnézed, ahogy valaki megfekteti.”

Guo Changcheng érkezett meg utolsóként. Bezárta az ajtót, és udvariasan beszélni kezdett.

– Helló, Shen professzor – mondta. Habár nem értette a helyzetet, mégis szokatlan módon hozzátette: – Ne haragudj már ennyire, Zhao parancsnok! Amikor Shen professzor sérült volt, halálra aggódtad magad, nem igaz? Még az ágya mellől sem mozdultál el, hogy pihenj egy kicsit.

A többiek egytől egyig rászegezték a tekintetüket. A fiú értetlenül nézett vissza rájuk, mire ők egyenként felmutatták a hüvelykujjukat.

A teljesen zavart Guo Changcheng ekkor még nem tudta, hogy sikerült megsértenie főnökét, és hogy ezek után egy egész évnyi munkahelyi zaklatással néz majd szembe.

Zhao Yunlan továbbra is mélyen hallgatott. Ezek az áruló szemétládák!

Rövid időn belül szétszéledt mindenki, csak Daqing nem ment sehová, aki abban a reményben maradt hátra nagy merészen, hogy végignézze a dolgok alakulását. Ám ekkor lao-Li közeledett váratlanul, aki mindig későn végzett a munkában, méghozzá egy uzsonnásdobozzal a kezében. Már távolról is érezni lehetett, hogy szárított hal illata tölti be a folyosót. Daqing káromkodni kezdett, majd tett néhány kört Shen Wei lába körül.

– Nagyuram, kérem, adjon nekem szállást!

A férfi elővette Zhao Yunlan lakásának kulcsát a zsebéből, és a nyakörvére akasztotta. A macska hatalmas termetét meghazudtoló gyorsasággal kilőtt, és sebesen kiugrott a folyosó ablakán.

Az öreg természetesen látta az egészet. Tehetetlenül bólintott a két férfinak, majd lehajolt, és letette az uzsonnásdobozt a nyomozócsoport ajtaja mellé.

– Mondja meg Daqingnak, hogy majd melegítse fel, mielőtt megeszi – kérte Zhao Yunlant.

Miután megismerte Daqing és lao-Li bonyolult múltját, a férfi nem tudta, hogyan nézzen szembe azzal a személlyel, aki távollétében bántalmazta a macskáját. Csak kifejezéstelen arccal bólintott.

– Milyen kár, hogy holnap már nem lesz ilyen ropogós – sóhajtotta lao-Li, majd kissé elkeseredve távozott.

Végül mindössze ketten maradtak a lenyugvó nap utolsó sugarai által megvilágított folyosón.

– Továbbra sem vagy hajlandó megbocsátani nekem? – kérdezte egy kis idő elteltével Shen Wei csendesen.

Zhao Yunlan elfordította a fejét, mire a másik lassan elengedte a kezét.

– Kunlun… Bármit megteszek, amit csak akarsz!

A férfi valójában semmit sem akart. Csak azért viselkedett így, mert nem volt szíve megütni vagy leszidni a másikat, ugyanakkor képtelen volt úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Ezért hisztizett és menekült el otthonról.

– Miről beszél, uram? Ahogy mondtam, valahogy amnéziát kaptam. Még ahhoz is ellenőriznem kell a személyi igazolványomat, hogy a saját nevemet kiderítsem. Ne próbálja meg kihasználni az állapotomat, és becsapni.

Shen Wei ajkai kissé sápadtak voltak. Zhao Yunlan megfordult, hogy távozzon, keményen eltökélve magát, hogy nem néz hátra. Ám mielőtt akár egyetlen lépést is tehetett volna, zaj hallatszott mögötte. Visszafordult, és látta, hogy a másik a földön térdel.

– Mit csinálsz? – hajolt le, hogy felhúzza. – Mi a fene bajod van?! Kelj fel!

Shen Wei azonban meg sem szólalt.

– Kelj már fel! – követelte Zhao Yunlan, ám a másik makacsul hallgatott. Mivel nem tudta mozgásra bírni, a férfi végül lehuppant mellé a padlóra. Egy idő után aztán megbökte. – Hé, mindjárt lemegy a nap, és megérkezik az éjszakai műszak. Nem lesz kissé kínos a számodra, mélytiszteletű Lélekmetsző Küldött?

– Nem azt mondtad, hogy nem emlékszel rám? – kérdezte Shen Wei szinte lehelve.

– Így is van. Kicsoda is ön pontosan?! – puffogott a másik.

Shen Wei megkaparintotta és vasmarkába szorította a kezét. Nem volt hajlandó elengedni többé. Némi hallgatás után Zhao Yunlan újra megszólalt.

– Ha Shennong nem könyörül meg rajtam, és nem engedi ki isteni lelkemet közvetlenül a négy oszlop felállítása előtt, mi történt volna velem? Mindent elfelejtettem volna az ébredésem után, pont úgy, mint mindenki más is a világon, ugye? Sosem tudtam volna, hogy létezett egy hozzád hasonló. Valószínűleg minden veled kapcsolatos dolog eltűnt volna, én pedig egyre azon tűnődnék, hogy ugyan ki takarította ki a konyhámat.

A másik tétovázva rápillantott, mire a férfi felsóhajtott.

– Shen Wei, csak annyit árulj el nekem, hogy lehetsz ilyen kegyetlen?!

Shen Wei óvatosan kinyújtotta a kezét, aztán látva, hogy Zhao Yunlan nem húzódik el előle, lassan átölelte. Milliónyi magyarázat jutott eszébe, de egyiket sem tudta kimondani. Vagyis inkább nem akarta. A férfi füléhez hajolva harmadszorra is megismételte.

– Sajnálom. Hibáztam.

Úgy viselkedett, mintha képes lenne teljesen figyelmen kívül hagyni saját szenvedését és fájdalmát. Mintha nem számítana, kinek volt igaza, hajlandó lenne minden felelősséget magára vállalni.

Zhao Yunlan szívében az utolsó parázs is kialudt, még csak hamu sem maradt utána. Mindössze legbelül érzett továbbra is egy kis szorítást.

Shen Wei karjaiba burkolózva felsegítette a férfit, majd a lemenő nap fényében elindultak kifelé. A másik gondolkodás nélkül követte őt, aztán reményekkel teli, halk hangon megkérdezte:

– Hazajössz?

– Szállodába megyek – válaszolta a férfi.

Shen Wei léptei megtorpantak, tekintete egyetlen szempillantás alatt elkomorult. Zhao Yunlan felsóhajtott, majd kissé nyersen közölte:

– Már kifizettem a szobát. Miért is ne maradhatnék még egy napot?!

Shen Wei teljesen elveszetten pislogott egyet, majd rámeredt.

– Különben is – folytatta Zhao Yunlan – egy szóval sem mondtam, hogy te nem jöhetsz velem.

---

Ezennel lezárult a főtörténet, már csak az extrák vannak hátra. Hamarosan érkezünk azokkal is, de muszáj egy kis szünetet tartanom, hogy más dolgokkal is foglalkozni tudjak. Annyira pörgős volt a harmadik kötet, hogy nem akartalak titeket megvárakoztatni, így próbáltam erőmön felül nyomni a fordítást - az utolsó pár fejezet lényegében egyetlen hosszú jelenet... 

Közben szintén nekiálltam átnézni és egységesíteni az elejétől. Már menet közben is változtattam volna néhány elnevezésen, de nem akartalak megzavarni titeket, ezért így vittem végig. De várható, hogy 1-2 kifejezés változni fog a későbbiek során.

Köszönöm Sakikónak, hogy az egyetemi vizsgák és a munka mellett is ilyen ütemesen haladt velem, szegénykémet jól megsoroztam az elmúlt hónapokban. xD És köszönöm Selenának, hogy fanolt velem. Sajnos alig van/volt olvasónk, így visszajelzés hiányában lényegében ők ketten tartották bennem a lelket. Csak nekik köszönhetően éreztem, hogy nem az íróasztalfióknak fordítok. Örök hálám üldözze mindkét hölgyeményt.

Köszönöm mindenkinek, aki velem/velünk tartott! Remélem, ti is úgy szerettétek ezt a párocskát, ahogy én. Számomra ez a regény a világ egyik csodája, hihetelenül és borzasztóan odáig vagyok érte. Hatalmas nagy boldogság volt dolgozni rajta, nagyon sokat nevettem, és időnként kicsit sírtam is. Főleg a vége felé. Nagyon fognak hiányozni a srácok!!!!

Bevallom őszintén, jelenleg nem vagyok biztos abban, hogy jelentkezem-e újabb regénnyel, pedig korábban már kinéztem a Guardian utódját. Éppen próbálom lerendezni magamban, hogy a fordítás és a regények iránti imádatom ellensúlyozzák-e a teljes érdektelenséget és emberi gerinctelenséget, amivel az utóbbi időben folyamatosan szembesülök mindenhol. (És ami alól sajnos a regényes közösség sem kivétel.) Szóval egyelőre rágódom, hogyan tovább...