– Pont ott! Tekerd vissza!
Miután útjai elváltak Guo Changchengtől, Zhao Yunlan visszahajtott a Fény sugárút 4-be. Odaérkezvén egyből bevágtatott, és háromszor is végignézte a biztonsági felvételt, amely a Sárkányvárosi Egyetem főbejáratával szembeni kereszteződésből származott.
Nappali fényben az iroda sokkal sivárabbnak tűnt. Az egyetlen szolgálatban lévő személy egy női rendőrtiszt volt a húszas éveiben. Egy egyszerű lófarok emelte ki finom homlokát és tiszta arcbőrét, amelyet egy könnyű sminkkel hangsúlyozott. Egyenruhában volt, legalábbis deréktól felfelé. Szinte teljesen mozdulatlanul ült, alsó testét pedig takaró borította, csak az arcán lévő halvány pír mentette meg attól, hogy lábadozó betegnek tűnjön.
Félig lehunyt szeme és bágyadt arckifejezése azt a látszatot keltette, mintha bármelyik pillanatban képes lenne elszundítani, de kezei szorgalmasan jártak. Az ölében lévő takaró elég nagy volt ahhoz, hogy az egyik oldala lelógjon a padlóra. Amikor Zhao Yunlan véletlenül rálépett, a másik oldala felcsúszott, és egy pillanatra felfedte egy pitonfarok hegyét, amely azonnal vissza is húzódott. Továbbra is a biztonsági felvételekre koncentrálva a nő egyetlen pillantás nélkül szórakozottan lenyúlt, hogy megigazítsa azt.
Az íróasztala sarkán lévő névtáblán a Zhu Hong felirat állt.
A videó nem volt túl tiszta. Valami mágneses tér interferenciát okozott, így a felvétel időnként megállt, aztán elindult, néha pedig teljesen beszemcsésedett. De az sem volt túl hasznos, amit látni lehetett, hiszen a gyilkosság az iskola oldalsó bejárata melletti kis sikátorban történt, a kamera pedig a főkapun kívüli kereszteződést vette fel. Csak azt a rövid pillanatot kapta el, amikor Li Qian és az áldozat, Lu Ruomei elhaladtak egymás mellett az Egyetemi úton.
A felvétel időbélyegzője alapján előző este 10 óra 20 perckor történt. A dolgok pontosan úgy zajlottak, ahogy a lány leírta. Elhagyta az iskolát, átkelt az úton a kis bolthoz, bement, aztán öt perc múlva kijött. Visszafelé véletlenül pont keresztezte Lu Ruomei útját, kinek udvariasan bólintott. Zhao Yunlan kérésére a felvételt néhány pillanattal később leállították, éppen akkor, mikor Lu Ruomei átkelt az utcán és belépni készült a kis sikátorba.
Li Qian tekintete éppen csak átszaladt a másik lányon. A videó rossz minősége miatt arckifejezésének apró változásait ugyan nehéz volt érzékelni, de azalatt a pár szempillantás alatt valami úgy megdöbbentette, hogy teljesen hátratántorodott.
Zhu Hong egy ideig a képernyőre bambult, majd hirtelen kipattantak a szemei. Az egyébként közönséges mandulaszemekben pupillái az emberekétől eltérően függőleges hasítékok voltak, és nyugtalanító hatást keltettek.
– Azt nézi a lány, hogy mi van az utcai lámpa alatt? – kérdezte, mire Zhao Yunlan bólintott.
– Tudsz kezdeni valamit azzal a környékkel?
– Nem. Mindent megpróbáltam. – Zhu Hong ránagyított, de nem sokat segített.
– Néhány napon belül elzavarlak, hogy félmunkaidőben te is posztgraduális képzést végezz. Ideje felfrissítened a technikai tudásodat!
– Az legalább két-három évig tartana, én pedig havonta egyszer ilyen vagyok – ütögette meg Zhu Hong az ölét, ami egyébként alapvetően egy emberi nő combja lett volna. – Mivel magyaráznám, hogy ennyire gyakran vagyok távol?
– Azt mondanád, hogy menstruációs görcseid vannak, te idióta! – válaszolta Zhao Yunlan habozás és szemrebbenés nélkül.
– Mindig tönkreteszed a rólad szóló romantikus fantáziáimat, főnök! – jegyezte meg a nő, miután egy ideig némán emésztette a hallottakat.
– Te vagy az, akinek van bátorsága a főnökéről fantáziálni – nyomta le könnyedén a fejét Zhao Yunlan. – Szeretnél búcsút inteni a bónuszodnak?
– Ha csak egyetlen éjszakára is ágyba viszel, többé nem kell fizetést adnod. Dolgozok neked ingyen is – szűkült össze a nő szeme, és egy hosszú, kígyózó nyelv siklott ki az ajkai közül.
– Igazán? – villantott rá egy műmosolyt Zhao Yunlan.
A nő elhallgatott. Az az érzés fogta el, hogy szégyentelen főnökük tényleg képes lenne haszonszerzés céljából használatba bocsátani a testét.
– Ajánlatot tenni a főnöködnek munkaidőben… – kezdte, aztán rábökött. – Nagyon jó, Zhu Hong elvtárs. Te leszel az osztályunk képviselője a pártszemináriumon. Készülj fel a gondolkodásod és tudatosságod fejlesztésére!
Zhu Hong azt kívánta, bárcsak befogta volna a száját, és sietve próbált témát váltani.
– Ha az a valami nem látszik a felvételen, akkor bizonyára nem akarja, hogy meglássák. Hacsak valakinek nincs harmadik szeme… A lány valószínűleg csak azért vette észre, mert korábban az Újjászületés napóráját használta.
– Sikerült bármit is találni róla? – kérdezte Zhao Yunlan.
– Ühüm. Amikor ma délután a régi napórát említetted, eszembe jutott valami. – Lehajolt és elővett egy régi, cérnakötéses számlakönyvet a fiókból. – Ezt az alvilágtól vettem kölcsön. Átnézheted, ha van időd. A legenda szerint az alvilágból származó első megszentelt tárgyat az Újjászületés napórájának nevezik. Alapját a Három-élet kövének[1] darabjaiból készítették, a hátán lévő pikkelyek pedig a Felejtés folyójában[2] található fekete haltól származnak. Az állat három chi és három cun[3] hosszú, uszonyai kristály-kemények és mind egyetlen irányba állnak.
A parancsnok bólintott, hogy folytassa, mire a nő kinyitotta a számlakönyvet.
– Csak a négy úgynevezett alvilági megszentelt tárgyról tesznek itt említést, amelynek egyike a napóra. De semmi magyarázat nincs arra vonatkozóan, hogy honnan jöttek vagy mi lett velük. Bár a közelmúlt eseményei alapján úgy tűnik, hogy a halandók birodalmában kötöttek ki.
Vékony ujjai végigsiklottak az oldalon, Zhao Yunlan tekintete pedig követte őket. Az Újjászületés napórájára vonatkozó szöveg alatt egy kis cetlit látott még kisebb betűkkel: életet kölcsönözni.
– Életet kölcsönözni? – húzta fel a férfi szemöldökét, amikor eszébe jutott a Li Qiant követő szokatlan szellem. – Mi tudtál meg a lányról? Meghalt valakije a közelmúltban? Mondjuk úgy hét napon belül?
– Igen – mondta Zhu Hong. – A nagymamája augusztus végén hunyt el.
– Akkor biztosan erről van szó – dőlt hátra Zhao Yunlan, és lassan rágyújtott egy cigire. – Nem csoda, hogy az idős hölgy lelke képes fényes nappal előbukkanni, ha a Három-élet köve akadályozza az átkelését. Azon agyalok, hogy miért hazudik a kiscsaj, és miért vett el életet az idős nagyitól. Hogy lehetett képes ilyesmire?!
– Várj, erről szó sincs! – jegyezte meg Zhu Hong. – Az Újjászületés napórája a reggel felkelő és este lenyugvó napot jelképezi. És ahogyan a Felejtés folyójában lévő fekete hal pikkelyei is csak egy irányba fekszenek, úgy csak az idősebb ember tud életet kölcsönözni a fiataltól. Fordítva nem működik. Zhao parancsnok, szerintem te félreérted a helyzetet.
A nő kinyújtotta a kezét. A semmiből hirtelen egy darab rizspapír hullott alá és landolt a tenyerében. Li Qian neve volt ráírva, amelyet az asztrológiai képlete követett egészen apró betűkkel, majd két elmosódott sor. Nehéz volt megállapítani, hogy pontosan mi van odaírva, de egyértelműen látszott, hogy az eredeti szöveg megváltozott.
– Az alvilág utánanézett nekem – közölte. – Igen, Li Qian halálának dátuma megváltozott, de az élettartama nem meghosszabbodott. Hanem lerövidült.
Zhao Yunlan meglepetten vonta fel a szemöldökét.
– Napóra, napóra, a Három-élet kövén háromszor elfordulva. Életem fele a tiédért cserébe, külön születve, de együtt nyugovóra térve – szavalta Zhu Hong, majd folytatta. – Azt jelenti, hogy valaki ezzel a megszentelt reinkarnációs tárggyal felajánlhatja a fél életét azért, hogy egy halott személyt visszahozzon. De aztán ha az egyikük meghal, a másik is követi.
Két évvel ezelőtt Li Qian nagymamájának élete a végéhez közeledett. Valószínűleg a lány ekkor használta fel életének felét, hogy visszahozza. Miután hívtál, beleástam magam a hátterébe. Helyi lakosként van nyilvántartva, de korábban vidéken éltek a nagymamájával. Felhívtam a falu tisztségviselőit, akik azt mondták, hogy a lányt a nagyanyja nevelte. A szülei mindig távol voltak a munka miatt és nem igazán jártak haza. Ráadásul Li Qiannek van egy öccse is. Pedig akkoriban még nagyon szigorúan vették az egygyermekes politikát[4], szóval… Érted.
Egy olyan családban, ahol a fiúkat jobban becsülték a lányoknál, és ahol a szülők kétségbeesetten fiúgyermeket szerettek volna, de nem akarták kifizetni a második gyermekért a bírságot, a már megszületett lányuk leginkább láthatatlanná vált. Mindenki úgy tett, mintha nem is létezett volna.
– A falu vezetője azt mondta, hogy az idős hölgy két évvel ezelőtt hirtelen agyvérzést kapott – folytatta Zhu Hong. – Senki sem gondolta, hogy túléli, de csodával határos módon mégis felépült. Megúszta néhány mellékhatással. Később azonban Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, amit régen időskori demenciának neveztek. Szerintem valószínűleg az agyvérzésből származó idegkárosodás okozta. Eleinte csak feledékenynek tűnt, de később rosszabb lett. Egyre nehezebben ismerte fel az arcokat és szellemileg is egyre jobban leépült.
Aztán hat hónappal később Li Qiant felvették a városban egy mesterképzésre. A szüleinek nem volt más választása, mint felhozni az idősödő nagymamát és a gyereküket.
– Tehát ez az „élet az életért” valószínűleg akkor történt, amikor Li Qian nagymamája beteg volt – pöccintette meg Zhao Yunlan a cigijét. – Valahol a szülővárosában rábukkant arra az ősi családi ereklyére, amelyet nemzedékeken át adtak tovább. Ez megmagyarázza a dolgokat. Csak azt nem értem, miért nem beszélhet róla? Miért kellett hazudnia?
– Talán vannak enyhítő körülmények – pördült meg a nő székével. Csuklóját a karfára tette, miközben függőleges pupillájú tekintete megpihent a férfin. A hidegvérű lény ijesztő szemei valahogy szokatlanul melegnek és gyengédnek tűntek. – Gondold át. Mit éreznél, ha újra eltűnne mellőled az a személy, akit annyira szeretsz, hogy feláldoztad érte a fél életedet?
Zhao Yunlan összeráncolta a homlokát. Teljesen érzéketlennek tűnt, mintha nem sikerült volna meggyőzni őt. A szívszaggató történetet hallva nemcsak szenvtelen maradt, de következetlenségeket keresett. Mintha képtelen lett volna addig megnyugodni, amíg valami gyanúsat nem talál. Zhu Hong komolyan elgondolkodott rajta, hogy melyikük is az igazi hidegvérű kettejük közül. Csendesen felsóhajtott.
– Hát jó, Zhu kisasszony – rántotta meg a vállát Zhao Yunlan. – Akkor elő a farbával.
– Li Qian sokat vásárolt az interneten. Átnéztem az előzményeit, szinte az összes dolog öregek számára készült egészségügyi terméknek tűnt. Nem volt túlságosan eleresztve, a pénzét leginkább korrepetálásból vagy a tanácsadójának kisegítéséből szerezte. Más lányok nála sokkal többet költenek ruhákra vagy sminkre, de ő ritkán vett bármit is saját magának. Már csak emiatt is gondolom, hogy rendes gyerek. Ha tényleg semmi köze az esethez és nem akar beszélni bizonyos dolgokról, akkor hagyd békén! Nem kell erőszakoskodni!
– Az anyagi javak nem bizonyítanak semmit – ellenkezett Zhao Yunlan. – Néha csak kárpótlásul költekezik az ember, amikor nem törődik valakivel…
Zhu Hong arckifejezése láttán elhallgatott. A nő gondolatai olyan tisztán látszódtak, mintha csak kimondta volna őket: Te hidegvérű, szívtelen ember!
– Rendben – mondta. – Tegyük fel, hogy így történt. De ha élete felét az idős hölgynek adta, hogy mászkálhat még mindig, mialatt az öregasszony halott?!
– Lehetséges, hogy baleset történt. Talán a nagyi anélkül lehelte ki a lelkét, hogy lejárt volna az ideje – közölte Zhu Hong. – Lin Jing elküldte nekem a tegnap eltűnt szellemek listáját. Megnéztem, nincs rajta. Csak odakint lebeg és az alvilág valószínűleg nem is tud róla. Ha a lelke az Újjászületés napóráján keresztül kapcsolódik egy élő emberhez, talán elkerülte a kaszásokat.
Zhao Yunlan a hallottakon töprengve csak hümmögött.
– Mi az? – kérdezte a nő.
– Csak eszembe jutott valami. Nem tudom, hogy észrevetted-e, de Li Qian és Lu Ruomei testfelépítése első pillantásra elég hasonlónak tűnik. Még a frizurájuk is egyforma. Ha egy idegen hátulról látná kettejüket, nem biztos, hogy képes lenne megkülönböztetni őket egymástól. Tegnap meg egészen véletlenül ugyanúgy is öltöztek, mire Lu Ruomei meghal, amint az útjaik keresztezik egymást. Gondolj bele. Biztosan nyomott hagyott rajta az Újjászületés napórája. És ha a nagymama valóban el tudta kerülni a kaszásokat, talán a kiszökött szellemek azt hiszik…
– Arra utalsz, hogy a préta célpontja mindvégig Li Qian lehetett?
Zhao Yunlan eloltotta a cigijét és elővette mobilját a zsebéből.
– Majdnem sötét van, és csak a mihaszna új apródunk maradt a lány mellett. Oda kell jutnom!
– A gyakornok, aki félelmében az első napon elájult?
Zhao Yunlan elkeseredett pillantást vetett rá, beszélni sem akart róla. Éppen indulni készült, amikor eszébe jutott valami.
– Ó, igaz is. Hol van a Lélekmetsző küldött üzenete? Passzold ide!
Zhu Hong az íróasztal sarka felé biccentett, túlságosan félt megérinteni az irományt.
Egy vékony pamflet volt az, külseje koromsötét, rajta vörös betűkkel szedve az alábbi szöveg állt: „Az Őrző saját kezébe! Egy magányos lélek bebocsátásért folyamodik!”. A belsejét fenséges szaténnal bélelték. Néhány sor tiszteletteljes, de terjengős udvariassággal nyitott, aztán röviden megemlítette az éhes szellem szökését, mielőtt a lényegre tért volna. „Ma éjfélkor látogatást teszek, elnézést a kellemetlenségért.”
Az egész üzenetet szépen kalligrafált, hosszú és karcsú vonásokkal írták. Gyakorlatilag műalkotásnak tűnt.
Amikor Zhao Yunlan korábban felnyitotta a levelet, Zhu Hong szorongva hátratolta a székét.
A Lélekmetsző küldött az alvilág mélyén született, de nem volt örök életű szellem, és Yanluo Ítélőszékének[5] sem tartozott elszámolással. A legenda szerint eredetileg pusztán az alvilág legsötétebb gyomrából származó démoni energia cseppje volt, de a tragikus kezdet után a szerencsés együttállásnak köszönhetően sikerült fizikai formát öltenie.
Lélekmetsző pengéjét forgatva bárkit kivégezhetett, ha bűnösnek találtatott; isteneket, embereket, bármely lényt a mennyek harminchárom szintjéről fentről, vagy a pokol tizennyolc szintjéről alulról. Istenek és démonok egyaránt fejet hajtottak előtte, minden lény félt tőle… Zhao Yunlan kivételével.
De akár érzéketlen és ostoba volt, akár hiányzott egy kereke, Zhao Yunlan nemcsak hogy nem félt tőle, de szelídnek és kifinomultnak találta, kit jó alaptermészettel áldottak meg. Egyetlen dolgot tudott felróni neki, hogy akár írásban, akár szóban kommunikáltak, a küldött nyelvezete egy picikét régies volt – túl magasröptű és sallangos.
Zhao Yunlan tudta, hogy Zhu Hong nyugtalan, ezért csak gyorsan átfutotta a „magányos lélek üzenetét”, aztán begyömöszölte a táskájába.
– Ha nincs más, hazamehetsz! Hagyj csak mindent Wang Zhengre az éjszakai műszakból. Most néhány napig megint nem lesz lábad, úgyhogy simán lecsúszhatsz az ülésről kocsikázás közben. Nem a legjobb alkalom összevissza mászkálgatni, szal’ ha elhúztál innen, próbálj meg nem szarakodni! Ááá, tényleg! Előtte még beszélj Lin Jinggel. Ha befejezte az alvilági melót, ne húzza az időt, hanem jöjjön vissza azonnal! Egyébként is, mi a francokat lehet odalent csinálni?!
Amint a nő meghallotta, hogy nem kell hátramaradnia és a Lélekmetsző küldöttet üdvözölnie, úgy bólintott, mintha egy mázsás súly szakadt volna le róla.
– Akkor én léptem – indult kifelé Zhao Yunlan és már tárcsázta is Guo Changcheng számát.
Amikor Guo Changcheng rájött, hogy főnöke hívja, azonnal haptákba vágta magát.
– Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte Zhao Yunlan aggódva. – Minden rendben arrafelé?
A fiú képtelen volt megszólalni. Milyen furcsa… Azon a reggelen még sikerült rendesen beszélnie kedvesnek tűnő főnökével. De most, hogy a telefonon keresztül kommunikáltak, bátorságának utolsó morzsái is semmivé lettek. Mint sok más szociális szorongásos zavarral élő személy, a telefonhívásokat sokkal ijesztőbbnek találta, mint a szemtől szembeni beszélgetéseket.
Lélegzetvétele egyre gyorsult, mígnem a férfi már egyenesen azt gondolta, hogy egy telefonhívás megválaszolása szó szerint szívrohamot hoz rá. Egy percnyi ziháló dadogás hallgatása után a férfi felsóhajtott.
– Van ott veled valaki? Ha igen, add oda neki a telefont. Ha nincs, add oda Daqingnak.
Guo Changcheng némán átnyújtotta a mobilt Shen Weinek.
Szerencsére Shen professzor megbízható volt. Tömören elmagyarázta, hogy miért vitték Li Qiant kórházba, és közölte az intézmény nevét és a szoba számát. Aztán megkérdezte:
– Miért, Li Qian helyze— Recsegés szakította félbe a mondatot. – Halló?
Hallani lehetett, hogy Zhao Yunlan még mindig beszél, de Shen Wei egyetlen szót sem értett a zajtól. Az ablakhoz sietett, látszólag azért, hogy jobb jelet keressen. De aztán óvatosan félrehúzta a függönyt, hogy kinézzen, amikor Guo Changcheng nem látta.
– Halló! Hall engem? – folytatta, zavarodottságot színlelve.
A parancsnok ezúttal tisztán értette őt, és még éppen annyi ideje volt, hogy felkiáltson:
– A rohadt életbe! Tűnjenek onnan! Most azonnal!
Shen Wei automatikusan összehúzta a szemeit, ahogy egy fekete árnyék futott át éjfekete pupilláinak tükröződésében. A következő pillanatban a szoba teljes sötétségbe borult. A mellette lévő pohár darabokra tört, Zhao Yunlan macskája pedig éles hangot hallatva felugrott. Szélroham söpört el Shen Wei arca mellett, iszonytató szagot hagyva maga után, amely rothadástól és csípős vérszagtól bűzlött.
Mintha Zhao Yunlan mondott volna még valamit, de kivehetetlen volt. Óriási káosz tört ki a szobában, a macska pedig folyamatosan nyávogott az egymásnak ütköző dolgok zajától. Aztán hangos csattanás hallatszott, ahogy valami átszelte a levegőt és nekicsapódott egy széknek, fellökve azt. A professzor hátrált egy fél lépést, hogy eltűnjön az útból, aztán a hívás teljesen megszakadt.
Maximumra állította a telefon fényerejét és körbevilágított a szobán. Aztán egyszer csak egy ismeretlen hang szólalt meg mellette.
– Csak óvatosan!
Daqing volt az, aki korábban feldöntötte a széket, és most beszélni kezdett. Szegény bepánikolt Guo Changchengnek sikerült megbotlania a felborult ülőalkalmatosságban, és végtagjaival a levegőben kalimpálva a hátán landolt.
Shen Wei maga mögé nyúlt és talált egy felmosót. Megragadta, és a nyelet előrenyújtva hátradőlt kissé. Egy fekete árny süvített el nagy sebességgel a feje fölött, aztán hirtelen súly nehezedett a felmosóra, mire a nyél kettétört.
A fekete alak olyan gyorsan és némán suhant el mellette, mintha tényleg csak egy árny lett volna. Túl gyors volt ahhoz, hogy tisztán látni lehessen, de egyértelműen a még mindig ágyon fekvő Li Qian felé tartott, aki a nyugtatónak köszönhetően azt sem tudta, mi történik.
Látásuk mostanra alkalmazkodott a sötéthez. A mobiltelefon halvány fényében Shen Wei alaposan megnézte magának azt az izét. Az árny szája még kilencven foknál is szélesebbre volt tátva, ezzel fejének felvágott görögdinnye kinézetet adva.
Guo Changchengnek még arra sem volt ideje, hogy elájuljon. Hatalmas szemekkel és nyitott szájjal bámulta azt a valamit. Még a pulzusa sem tudott felgyorsulni, elméje máris teljesen kiürült. Az összes vére a végtagjaiba szaladt, és egekbe szökő vérnyomásától úgy érezte, mintha fejének mérete megkétszereződött volna.
Belül egy vékony hangocska kiabált vadul. Mi ez?! Mi ez?!
Az árnyéknak emberi alakja volt. Hosszú teste és botszerű végtagjai egy csontvázhoz hasonlítottak, de hasa félelmetesen kidudorodott.[6]
A fiú sikoltása kissé késve talált kiutat a torkából. Gyorsan egymás után háromszor is felsikoltott.
– Áá! Áááá! Ááááááááá!!!
Shen Wei arckifejezése elsötétült, ahogy egy gyors lépést tett előre. Mielőtt azonban bármit is csinálhatott volna, egy emberi alak tűnt fel az árny és Li Qian között.
Egy éltes hölgy jelent meg a semmiből. Egészen töpörödött volt, nevetségesen hamis konttyal a fején. Miután testet öltött, a lehető legszélesebbre tárta karjait. Kerek teste megnyúlt, mint egy öreg, ügyetlen tyúké, miközben kétségbeesetten védeni próbálta az ágyon fekvő lányt.
A professzor olyan villámgyorsan lépett hátra, mintha meg sem moccant volna. Senki sem vette észre, hogy felemelte a Daqing által feldöntött fémszéket és az árnyék felé hajította.
Az pedig egyenesen belecsapódott az árnyba és kettészakította azt. A lény felsikoltott haragjában.
Testének kettéhasadt darabjait továbbra is a széleken imbolygó ragacsos lótuszgyökér-szálakra emlékeztető fonalak fűzték össze. Aztán egyszer csak kisebb-nagyobb buborékok alakultak ki a kapcsolódási pontokon, forrásban lévő vízhez hasonlatosan. Mintha csak egy éjféli rémálomból testet öltött szörnyeteg lett volna, a két fél hevesen remegni kezdett, majd ijesztő hangok törtek elő pofájából, ahogy a részek lassan egybeolvadtak.
– Összenő! Újra összenő! – kiáltotta Guo Changcheng teljesen feleslegesen. Ezzel azonban vagy csak növelte az őket körülvevő zűrzavart, vagy… Nos, csak növelte a zűrzavart.
Shen Weinek nem maradt más választása, minthogy visszaszerezze a széket onnan, ahová azután esett, hogy visszapattant az ágy fejtámlájáról, majd hevesen a szörny felé lóbálta. Mint kiderült, a visszafogott Shen professzor minden volt, csak visszafogott nem, amikor harcra került a sor. Pontosság, kitartás és hevesség… Mindegyikből alaposan kijutott neki. Míg körülötte mindenki ledermedt a félelemtől, ő fölénybe került, elsőként támadt és hét-nyolc darabra zúzta azt a valamit.
Végül anélkül dobta félre a széket, hogy akárcsak kipirult vagy lélegzet után kapkodott volna.
Két teljes másodpercig néma csend honolt a szobában.
Aztán Daqing a lány ágyának fejéhez ugrott. Bajsza megremegett, ahogy felkiáltott.
– Ne csak álldogálj itt! Siess, tűnj el innen! Egy éhező szellemet nem lehet székkel agyonverni! Csak szerencséd volt, mert a szoba tele van yang energiával. Csöppet sem lesz mulatságos, ha tényleg feldühíted ezt a lényt!
Shen Wei fellesett. Ő és a macska egy rövid ideig meredten bámulták egymást.
– Így van, nem hallucinálsz – monda Daqing ünnepélyesen. – Nekem jár a szám. Te meg éppen most szakítottál darabokra egy prétát, úgyhogy el se kezdjük azt a baromságot, hogy „nem hiszel a természetfelettiben”!
Akár hatalmas lelkierejének köszönhette, akár valami másnak, Daqing még be sem fejezhette a mondandóját, Shen Wei már le is hajolt és a hátára emelte a lányt.
– És mi lesz a korábbi öreg hölggyel? – kérdezte rettenthetetlenül.
– Ne aggódj, követni fog! Ő egy nemrégiben testet öltött szellem, nem egy élő személy.
– Óóó – válaszolta a professzor, és félretette a hittel kapcsolatos kételyeit. – Xiao-Guo rendőrtiszt, ne maradjon le!
A fiú még mindig tátott szájjal bámult, nyaka egészen furcsa pozícióban merevedett le.
– Xiao-Guo rendőrtiszt! – szólt rá élesen a Li Qiant cipelő férfi.
– Én… É-É-Én…– A fiú keményen küzdött azért, hogy lábait működésre bírja, mintha csak álmából ébredt volna.
– Elég legyen! Jöjjön, nyissa ki nekem az ajtót!
Ekkorra agya már úgy túlterhelődött, hogy egyetlen szó nélkül engedelmeskedett. Shen Wei parancsára átbotorkált a szobán és kitárta annak ajtaját.
A kinti folyosó teljes sötétségbe burkolózott. Az ügyeletes orvosok és ápolók mintha felszívódtak volna a halandó világból, minden egyes szoba üres volt. Az egész emelet kísértetvárossá vált.
A macska előreszáguldott. Fürgébben mozgott, mint ahogy azt mérete alapján bárki is gondolta volna. Őt követte a Li Qiant cipelő Shen Wei, így Guo Changchengnek nem maradt más választása, minthogy leghátul kullogjon.
Lépteik visszhangoztak az üres folyosón. Valahol egy ablak biztosan nyitva maradt, mert állandó kísérteties szél fújdogált körülöttük, amely lehűtötte kissé a fiú tarkóját, és segített neki nagyjából magához térni rémült állapotából.
De egyszerűen nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy valami a nyomukban jár.
[1] Három-élet köve: Azt mondják, hogy a Felejtés folyójának partján található egy hatalmas kő, rajta két hosszú vonással, amely a követ három részre osztja. Ez a három rész jelképezi az elmúlt, a jelenkori és az eljövendő életet.
[2] A Felejtés folyója, avagy a Wangchuan (忘川水): A kínai hiedelemvilág szerint át kell kelni a Felejtés folyója feletti hídon, hogy az alvilágba jussunk. A híd mellett üldögél egy öreg hölgy, Meng Po, kinek leveséből fogyasztani kell, mielőtt megkezdjünk utunkat. A levesnek köszönhetően felejtjük el az elmúlt életünket, és csak ezután születhetünk újjá.
[3] 3 chi = 100 cm + 3 cun = ~10 cm -> ~110 cm
[4] Kínában 1980. és 2015. között a családoknak csak egyetlen gyermeke lehetett, ezzel próbálták megállítani a túlnépesedést az országban.
[5] Yanluo Ítélőszéke vagy Tíz Bírósága: A kínai mitológia szerint az emberek haláluk után a tíz alvilági király elé járulnak, ahol az életükben elkövetett bűneik alapján ítéletet mondanak felettük. A lelkeknek le kell tölteniük a kapott büntetésüket, hogy utána újjászülethessenek.
[6] Az éhes szellem ábrázolása:
