A férfi talán harminc éves lehetett, testalkata teljesen átlagos volt, széles keretű szemüveget és szantálfa buddhista imafüzért viselt. Amint kiszállt az autóból, legelőször is előbányászta zsebéből a mobilját, bekapcsolta a kamerát és az arcára irányította. A háttérben mögötte egy kórház látszott.
– Különleges küldetés, 20XX. szeptember 1. Este 9 óra 23 perc. A Pagoda út északi része, Sárkányváros II. számú Kórháza – motyogta, miután a sötétben elkezdte a felvételt. – A küldetés végrehajtója Lin Jing. Vége.
Egy fekete terepjáró fékezett mögötte csikorogva. Zhao Yunlan letépte magáról a biztonsági övet és kiugrott a kocsiból.
– Kezdj valamit a káposztalével a fejedben, aztán gyere velem! Szedd a lábad! Nyakig vagyunk a szarban, te meg szüttyögsz és szelfiket csinálsz!
– Óóó – felelte a Lin Jingnek nevezett illető.
– Hogy a fenébe kerültem ebbe a szituba?! – mérgelődött a parancsnok. – Miért áll az egész csapatom természetfeletti lényekből és idiótákból?!
Az egész kórházat fekete köd borította, közvetlen környéke pedig teljesen ki volt halva. Azonban úgy tűnt, hogy a Pagoda út északi részének nyüzsgő járókelői közül senkinek sem tűnt fel.
Zhao Yunlan tárcsázta Guo Changcheng és Shen Wei számát, amelyek közül egyik sem volt elérhető. A férfi heves káromkodások közepette berúgta a kórház ajtaját. Habár belépésekor azonnal fekete köd zúdult feléje, alig lassított léptein. Az sem zavarta haladását, hogy menet közben egy tenyérnyi tőrt húzott elő nadrágjának szára alól. Oldalra sasszézott és kettévágott egy árnyat.
Újabb és újabb árnyalak törtek elő, mire a Zhao Yunlan sarkában kajtató Lin Jing előhúzott egy fegyvert és tüzelni kezdett. Anélkül szedte le őket, hogy akár egyet is elhibázott volna, vagy eltévesztette volna az ajkait elhagyó buddhista szentírás szavalását.
– Lehet, hogy van valami brutálisan balszerencsés a haszontalan újoncunk asztrológiai képletben? – A parancsnok a folyosót elözönlő árnyakat nézte, és úgy érezte, mintha csak egy hajszálaktól eltömődött lefolyóba készülne belépni. – A kampuszon bevonzotta a haragvó lelket, most meg magához csábította a szellemeket egy kórházban. Ha belekerülne Az istenek birtokba helyezése című regénybe, biztosan lélekvonzó zászló lenne.
– A forma üresség…[1] – szavalta Lin Jing, aztán folytatta: – Majd később végigcsinálok egy szertartást a számára.
– Forma a seggem! Beszélj normálisan, vagy fogd be!
– S az üresség valójában forma… – mondta tovább Lin Jing nyugodtan.
– A te nénikédet! – közölte Zhao Yunlan.
– Főnök, anyám testvére már régen meghalt. Kérlek, felejtsd el a harag és a vágy eme üres formáit! – könyörgött tisztelettudóan Lin Jing némi hallgatás után.
Zhao Yunlan köpni-nyelni nem tudott.
Munka iránti gyűlöletét simán köszönhette annak is, hogy milyen emberekkel dolgozott együtt.
Vett egy mély lélegzetet, fogai közé szorította tőrét, majd előbányászott egy sárga talizmánt és az öngyújtóját. Magasba tartva meggyújtotta a papírdarabot, mire az apró láng azonnal elharapódzott.
Az egyik árnyat azonnal magába szippantotta, még mielőtt elmenekülhetett volna. A halott lelkekből táplálkozó láng elérte az egyméteres magasságot és végigszáguldott a folyosón, számtalan kisebb szellemet elnyelve, amelyeknek nem sikerült kitérni előle. Lángsárkányként szárnyalt és egy gázrobbanás erejével emésztett fel mindent, ami csak az útjába került.
– Amitábha[2], a mi buddhánk irgalmas… – kántálta Lin Jing.
– Elég legyen már! – komorult el Zhao Yunlan arca.
Egy perc sem telt el, és a terem másik végében lévő immáron borsó méretű lángocskán kívül semmi sem maradt. Mintha a toronymagas pokol olyan mulandó illúzió lett volna, mint egy tűzijáték. Zhao Yunlan átsétált, és a csöpp lángból rágyújtott egy szálra. Cigivel az ajkai között intett egyet Lin Jingnek, és kinyitotta előtte az ajtót. Mélyebbre hatoltak.
Eközben a tárolóhelyiségben menedéket talált menekülteknek fogalma sem volt arról, hogy mennyire közel a felmentősereg. Guo Changcheng lélegzete a csikorgás hangjával együtt vált egyre élesebbé és eszeveszettebbé. Az idegösszeomlás határán állt.
Shen Wei igyekezett ignorálni őt.
– Mit tegyünk most? – nézett a négylábúra.
Daqing egyértelműen egy tapasztalt macska volt.
– Amikor az előbb felhívtad Zhao parancsnokot, biztosan felfogta a helyzetünket. Nem kell aggódni. Csak tartsunk ki egy kicsit, amíg a megmentésünkre siet – válaszolta nyugodtan.
– Egyedül? Biztonságos ez? Hogyan fog bejutni? – ráncolta homlokát a professzor.
Tényleg ez a legfontosabb a profnak? – Daqing bágyadtan csapott egyet a farkával.
– Ne aggódj. A bőre vastag, a teste pedig kőkemény. Nem okoz neki problémát néhány punnyadt kis szellemecske.
– Nincs valami módja, hogy megmentsük magunkat? – dőlt a falnak Shen Wei elgondolkodva.
A macska kissé zavartan pillantott rá. Nem volt ez a professzor egy kicsit túl nyugodt?
– Hogy? – kérdezte, majd elkezdte felsorolni, mivel gazdálkodhattak. – Egy hétköznapi halandó, egy halom haszontalan hulladék, egy szarrá szedált szende és egy plüsscica. Még ha mind a négyen egyszerre kínáljuk is fel magunkat tálcán az éhes szellemnek, csupán előételként jöhetünk szóba!
– D-De a professzor az előbb d-darabokra szakította e-egy székkel, nem? – kérdezte Guo Changcheng remegve.
– Korábban éhes volt és kétségbeesetten zabálni akart, ezért nem figyelt hátrafelé – magyarázta Daqing türelmetlenül. – Ti ketten fiatal férfiak vagytok, ezért erős yang energiátok van. Ez korábban kellően legyengítette őt ahhoz, hogy felül tudjatok kerekedni rajta. De a kórházban túlburjánzik a yin energia, ami olyan hatással van rá, mintha egy csomó energiaitalt szlapálna az üldözésünk közepette. Az is lehet, hogy mostanra már túladagolta magááá— Ó, a rohadt életbe. Még egy?
A macskát a sarokból érkező éles gyermeki kacagás szakította félbe. Shen Wei odanézett, és egy öt-hat év körüli kislányt látott, beteges, sápadt arcbőrrel. A padlón guggolt és hátborzongatóan nevetgélt, miközben vidáman megragadta a fekete macska farkát.
Mielőtt a férfi ellenőrizhette volna, hogy a gyermekszellemnek torz-e az arca, vagy vannak-e túlméretezett fogai, hatalmas súly törleszkedett a lábához. Guo Changcheng fogta körbe, mint egy koala.
– Mentsen meg! – kapaszkodott a professzorba a fiatal rendőrtiszt, aki nem is olyan rég még égre-földre esküdözött, hogy megvédi őt. Remegett, mint a nyárfalevél, arca könnyektől és takonytól csillogott, aztán az egész nap bent tartott szavak végül kitörtek belőle és kiabálni kezdett.
– Egy szellem! Van itt egy szellem!
Az apró lélek elég fiatalon halt meg ahhoz, hogy az értelme még ne fejlődjön ki teljesen. Az emberek puszta látványától is izgalomba jött, úgyhogy ez a szituáció egy rendkívül szórakoztató fejlemény volt számára. Nagyon érdekesnek találta a másik lábát ölelgető fiút, ezért elengedte Daqingot, és hanyagul átlebegett Guo Changchenghez.
Amikor amaz óvatosan megkockáztatott egy pillantást, a lény kinyújtotta a nyelvét és szemgolyóit hátraforgatta üregébe. Arcát felfelé tartva háromszázhatvan fokban elforgatta a fejét, amely majdnem levált a testéről, mialatt a levegőben fityegett.
Guo Changcheng szeme háromszor is fennakadt, de sikerült neki fél percig is zihálnia anélkül, hogy elájult volna. Úgy tűnt, hogy tényleg fának nézi a férfit, ugyanis a lábát szorosan átölve megpróbált felmászni rajta.
– Szellem! Vááá! – tört fel a sikoly gyomra legmélyéről.
Shen Wei felsóhajtott. Mialatt az övét szorongatta, hogy a fiú ne tudja megfosztani a nadrágjától és méltóságától, az éhes szellem egyfolytában csikorgatta mögötte az ajtót, a szellemlányka pedig himbálta a fejét. Valahogy sikerült meglátnia a helyzet humoros oldalát, miszerint a maga furcsa módján elég komédiába illő szituációba keveredett.
Habár Zhao Yunlan mindössze egy tucat lépést tett meg befelé a kórházba, a Tisztánlátás órája mégis úgy nézett ki, mintha vérrel festették volna. Az óra mutatója a szokásostól eltérően sebesen pörgött, mint egy iránytű. Egyszerűen képtelen volt bármelyik irányba is megállni, a körülötte lévő temérdek tisztátalanság túlságosan összezavarta.
– Hé, álszerzetes! Ez a hülye óra már megint szórakozik! – kiáltotta Zhao Yunlan Lin Jingnek. – Ha bármi trükk van a tarsolyodban, akkor elő vele! Néhányan arra várnak, hogy kimentsük őket.
Lin Jing azonnal törökülésbe helyezkedett a padlón, és szemeit behunyva számolni kezdte a gyöngyöket a buddhista imafüzéren. Ajkai megállás nélkül mozogtak, ahogy egy öreg szerzetes módjára a szentírásokat szavalta.
– Megvannak! – pattantak ki a szemei.
A szantálfa gyöngyök összekoccantak a kezében, aztán üres arccal felállt és egy sarlatán magabiztosságával mutatott utat.
– Erre!
– Mi történt, hogy most ilyen gyors voltál? – kérdezte Zhao Yunlan, miközben azonnal a megadott irányba indult.
– Két fiatal férfi, bőséges yang energiával – magyarázta mögötte Lin Jing egyedi, vontatott beszédstílussal. – Még Daqing fekete macskás yin energiájával együtt is kitűnnek a hely tomboló yin óceánjából.
– Két férfiról hablatyolsz, de mi van a lánnyal? – fagyott le Zhao Yunlan.
– Van egy lány is? Óóó. Akkor ő nincs velük.
A parancsnok a homlokát ráncolta. Nem igazán tudta, hogy Guo Changcheng mit tenne egy ilyen helyzetben, de Daqing is ott volt. Lehet, hogy lusta és dagadt, de nincs híján a szakmai erkölcsnek. Shen professzorról nem is beszélve.
– Az lehetetlen! – válaszolta automatikusan. – Kizárt, hogy Shen Wei hátrahagyna egy hallgatót. – Talán nem sokat beszéltek egymással, de biztos volt benne, hogy a férfi nem olyan beszari, hogy cserben hagyja a saját diákját.
– Ki az a Shen Wei? – érdeklődött Lin Jing. – Hát nem Guo az új srác vezetékneve?
A parancsnok nem fáradt azzal, hogy magyarázatot adjon.
– Úgysem ismered.
– Hmm – hümmögött az álszerzetes. – Amikor utoljára lekoptattál ezzel a szöveggel, úgy néztél ki, mint egy mézesmázos seggfej, aki épp az egyetem legszebb lányát indult meglátogatni. Akárhányszor titkolózol és rejtegetsz valamit, tuti biztosan azt jelenti, hogy találkoztál egy igazi szépséggel. Legalább azt megmondhatnád, hogy ez a Shen Wei pasi-e vagy csaj.
– Amitábha, a forma üresség… – vágott vissza Zhao Yunlan.
Lin Jing pedig csak mélyen hallgatott.
Zhao Yunlan belépett a sötét, keskeny helyiségbe, majd feltartotta az öngyújtóját, hogy szemügyre vegye környezetét. A folyosók úgy ágaztak el minden irányba, mint a csapóajtós pók fészkének halálosan csendes labirintusa. Miért gondolta Lin Jing, hogy a lány nincs Shen Weiékkel? Lett volna okuk arra, hogy hátrahagyják, vagy…
Vagy talán csak azt hitték, hogy magukkal vitték? Abban a pillanatban a tárolóhelyiség egyik sarkában Li Qian kinyitotta szemeit.
[1] 色/即/是/空 Az általam használt magyar verzió Bánfalvi András fordítása. A szív szútra az egyik legismertebb buddhista szútra. Az idézetben szereplő 色 (sè) szex értelemben is használatos, ezért néha viccesen „a kéjvágy üresség”-nek is szokták fordítani. sziv-szutra-banfalvi.pdf (terebess.hu)
[2] Amitábha: buddhista köszöntés.