Zhao Yunlan megragadta a férfi csuklóját. Még vakon is tisztán érezte a metsző gyilkos szándékot, amely hirtelen elárasztotta a másikat.
– Hogy merészelt a varjak törzse ártani neked?! – ahogy megszólalt, hangjában nyoma sem volt a szokásos kifinomultságának, inkább sötétnek és baljóslatúnak hangzott. – Nyomorult, hálátlan dögök! Még ha ezer darabra is vágják őket, vagy teljesen a kipusztulás szélére kerülnek, akkor sem—
Minden szava vérszomjjal volt átitatva, de átkozódása megszakadt, mikor a másik váratlanul köréfonta a két karját. Hevesen küzdeni kezdett.
– Xiao-Wei! – kiáltotta ösztönösen Zhao Yunlan egy hirtelen jött sugallat hatására, mire a másik teljesen megmerevedett ölelésében.
Egy kis szünet után Shen Wei megfordult és hitetlenkedő pillantást vetett a férfira.
– M-Minek neveztél? – kérdezte remegő hangon.
– Nyugodj meg! Hallgass rám szépen, és ne mozdulj!
A parancsnok behunyta szemeit és kinyitotta a Mennyei szemét. Érzékelése kissé elmosódottá vált a vásáron lévő számtalan alakváltónak köszönhetően, amely körülvette őket. Finoman a háta mögé húzta a másikat, hogy beleolvadjanak a tömegbe.
Shen Wei lelke mélyéig felkavarodott, ezért korábbi kitörése során gondolkodás nélkül elszólta magát. Zhao Yunlan pedig azonnal felfigyelt az információra, és rágódni kezdett. Hogy értette azt, hogy hálátlanok? Mégis milyen kapcsolata volt neki a varjak törzsével? Vagyis inkább az alakváltókkal?
Egy ősi mondás jutott az eszébe: mindig a varjak tudják először, ha csapás száll alá a mennyekből.
Szóval mit is tudott meg „először” a fekete-tollú varjak törzse ez alkalommal?
Negyedik nagybácsi udvariasan bólintott a csoportnak, majd nyugodtan így szólt:
– Azt hittem, hogy a varjak nem tervezik a részvételt.
A törzs vénje egy nő volt. A fél-alakváltó kivételével minden tagjuk alacsony volt, nagy orral és ráncos arccal. Nem lehetett megkülönböztetni a fiatalt az öregtől, a szépet a csúnyától. A vén kissé kancsal volt, de úgy tűnt, hogy szeme végigsiklott Zhao Yunlanon. Homályos tekintete akaratlanul is megcsillant.
Botját erőteljesen a földhöz csapta, majd miután újra felemelte azt, a fél-alakváltót gúzsban tartó kötelek egyszerre leestek.
– Gyere ide, gyermekem!
Negyedik nagybácsi ingujjába dugta a kezét, egyetlen mozdulatot sem téve, hogy megállítsa. A vásár azonnal megtelt a susmorgás hangjaival.
A fél-alakváltónak már majdnem sikerült lebotorkálnia a színpadról, amikor negyedik nagybácsi lassan megszólalt.
– Ha a vén el óhajtja vinni saját népének egy tagját, nem állok az útjába. De ezzel azt fejezi ki, hogy megszakítja a kapcsolatot a többi alakváltóval, és ezek után a saját útját járja!
– Pontosan! – válaszolta a nő károgva.
Szavai még nagyobb felzúdulást keltettek. Minden jelenlévő összenézett, még Téli Jázmin is kikukucskált a híd köré tekeredett vesszők közül, és értetlenül bámult a többiekre.
– Nem számít, hogy a törzs mennyi döghúst eszik, vagy hogy a halottak fehér csontját használja, mindig is az alakváltók közé fog tartozni. Nem válik se kaszássá, se halhatatlanná. Bár a törzs vénjének ajkain könnyedén kicsúsznak bizonyos szavak, jobb lenne, ha alaposan mérlegelné azok következményeit!
Durva és nyers nevetés csattant. Nem lehetett tudni, hogy haragból vagy jókedvből született-e, de benne volt az idők hajnala óta felhalmozódott bánat, felháborodás és gúny.
– Ha negyedik papi nem hallott tisztán az előbb, hadd ismételjem meg. Mi, a fekete-tollú varjak törzse ezennel megszakítunk mindenféle kapcsolatot a többi alakváltóval. Mostantól kezdve nincs más családunk, és sosem nézünk vissza!
– Varjak vénje! – kiáltott fel Téli Jázmin döbbenten, de negyedik nagybácsi visszafogta.
A nő egy karmozdulattal jelt adott az indulásra, a varjak pedig úgy távoztak, ahogy jöttek: egyetlen sötét masszában, amely túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy bárki is reagálni tudjon.
Az ottlévők suttogása felzúdulássá vált.
Negyedik nagybácsi intett egyet, mire az apró majom néhányszor erőteljesen megütötte a gongot, hogy elcsendesítse a tömeget. A felfordulás közben Zhao Yunlan kihúzta Shen Weit az alakváltók közül, és késlekedés nélkül elhagyták a vásár területét.
A kőtáblás utat követve annak végében egy ködfelhőt találtak. Amint átléptek rajta, a másik oldalon Sárkányváros ragyogó neonfényei fogadták őket széles utcáival és szűk sikátoraival.
Egy sor varjú pihent meg a Régiségek útja bejáratánál lévő nagy pagodafán. Amikor egy taxi elhaladt mellette, a beszédes sofőr megjegyezte az utasának:
– Nézze, még a varjak is a holdújévet ünneplik!
Aztán egy fekete macska mászott elő némán az egyik sarokból, mancsainak párnája finoman érintette a talajt, mielőtt fürgén felugrott volna a falra. A madarak felkapták a fejüket és ránéztek, skarlátvörös szemeik baljós izzóként ragyogtak a sötétben.
Daqing tíz lépéssel arrébb megállt és nem közeledett többé, hogy megmutassa, nincsenek rossz szándékai.
A varjak vénje tett egy lépést előre, majd nyersen megkérdezte:
– Mit tehetünk érted?
A fekete macska sötétzöld szemei olyanok voltak, mint a valódi macskaszem kristályok. Sarkai kissé felfelé kerekedtek, mélyükben pedig kísérteties fény ragyogott. Abban a pillanatban tökéletes megtestesítője volt a macskafélékre oly’ jellemző lusta eleganciának, könnyedén elfeledtette, hogy valójában egy kövér szőrgombóc volt.
– Ha lehetek oly’ merész – kezdte Daqing hatalmas udvariassággal –, választ keresnék! Hogyan került a kezetekbe az a harang, amelyet évszázadokkal ezelőtt elvesztettem?
A vén ridegen tanulmányozni kezdte.
– A törzsem mindig is a tragédia hírnöke volt, sosem az örömé. Sosem az élők között kell minket keresni, inkább a holtak társaságában. Mi értelme van hát egy ilyen értelmetlen kérdést feltenni? Mit gondolsz, honnan szereztük, ha nem egy halottól?!
A macska teste megfeszült, de tovább kérdezősködött.
– Hol és mikor halt meg az a személy? És miben?
A varjak törzsének vénje felnevetett.
– Ha valaki halott, akkor halott. Előző élete már rég a semmivé lett a reinkarnáció hat ösvényének[1] egyikében. Ki tudja, hogy ki ő jelenleg? Talán egy kutya, vagy esetleg egy disznó. Miért érdekelnek a halálának körülményei?
Daqing lehajtotta kissé a fejét, de nem szólt egy szót sem.
A varjak törzsének vénje egy pillanatig hallgatott, majd türelmetlenséggel a hangjában szólalt meg.
– Van egy pavilon tíz kilométerre a Shanhai-hágótól. Menj oda és nézz szét, ha annyira akarsz. Nem mondhatod, hogy titkolózom előtted. De nem gondolod, hogy egy halott ember csengőjét hordozni elég szerencsétlen dolog?
Miután befejezte, választ sem várva füttyentett egyet, mire a fekete varjak hatalmas tömege az ég felé emelkedett, és messze szállt a tintasötét horizont irányába.
A macska továbbra is lehajtott fejjel álldogált a sötétben, bárki magányos kóbor macskának nézhette volna. Aztán felvillantak egy autó fényszórói, ő pedig hangtalanul leugrott a falról és eltűnt az éjszakában.
A fáklya-sárkány[2] szemének egyetlen pislantásával egy újabb nap és éjszaka váltotta egymást. Beköszöntött a holdújév.
Ezen a napon minden lámpa égett a Különleges Esetek Osztályán, az emberek lakomáztak, a szellemek pedig a tömjént élvezték. A portán ülő lao-Wu, aki végre együtt tölthetett egy kis időt csontfaragó nappali műszakos kollégájával, boldogan mondott tósztot egy füstölővel – míg lao-Li cserében egy csontból készült csészébe töltött alkohollal köszöntötte munkatársát. A férfi megszállottsága már-már egészségtelen méreteket öltött, ha csontokról volt szó.
Miután lezajlott az újévi harangjáték, az éjszaka második felében a részeg emberek és szellemek bulizni kezdtek az irodában. Kivéve Guo Changchenget, aki éppen az asztalra borulva zokogott valamiért. Majd miután befejezte a sírást, egy kis sarokba húzódott, és mindenkit figyelmen kívül hagyva kifényesítette a munkahelyi igazolványát egy törlőkendővel. Utána pedig begurult az asztal alá és mély álomba zuhant.
Chu Shuzhi, Lin Jing, Zhu Hong és Daqing egy mahjong asztal körül üldögéltek. Amint mások eredményjelző zsetonjai a macska asztalára kerültek, automatikusan szárított hallá változtak. Éppen ezért az ő arckifejezése halálosan komoly volt: nincs más választása, mint nyerni – mivel már majdnem az összeset megette.
Lao-Li a semmiből előszedett egy óriási combcsontot, és mindenki előtt rúdtáncba kezdett. Sangzan megragadta Wang Zheng kezét, és váratlanul a karjába húzta. Aztán derekát megragadva a magasba emelte, mire a lány felnevetett, hogy aztán a távoli időkből egy kis dallamot dúdolva közösen egy hanga táncba kezdjenek.
Zhao Yunlan már mindenkivel ivott egy kört és képtelen volt nyugton megülni a hátsóján. A virág alakváltók ezer virág nektárja tényleg olyan csodálatosnak bizonyult, mint remélte. A látása máris kezdett visszatérni, bár még kissé homályosan, mintha csak rövidlátó lenne. Habár nem tudott különbséget tenni a hat és a kilenc pötty között a mahjong lapkán, továbbra is elszántan hunyorgott, figyelmen kívül hagyva fogyatékosságát. Arcát az asztalhoz nyomva igyekezett segíteni Daqingnak a háta mögötti székről.
– Pung, pung, pung[3]!
– Pung a jó édes anyukád! Shen professzor, gyerünk, vidd el innen ezt a szamarat! Négyes bambusz!
– Sajnálom, én nyertem! – közölte Zhu Hong.
– Látod?! Megszívod, ha nem hallgatsz a feljebbvalódra! – vágta fejbe Zhao Yunlan a macskát csalódottan.
Daqing szíve darabokra tört, amikor elvesztette a maradék szárított hala fölötti felügyelet jogát.
– Gyerünk, kérlek, tüntesd már el! – üvöltötte dühösen.
Shen Wei szófogadóan magával húzta Zhao Yunlant. Karjai között még egy felnőtt férfi vagy egy ötven kilós doboz is olyan könnyűnek tűnt, mint egy vékony régi könyv.
Ahogy ők ketten elhagyták az asztalt, Zhu Hong lehajtotta a fejét, szándékosan elkerülve a szemkontaktust a professzorral.
Shen Wei leült és hagyta, hogy Zhao Yunlan párnaként használja a combjait. Aztán gyengéden masszírozni kezdte a férfi halántékát.
– Hunyd le a szemed! Még nem gyógyult meg teljesen, ne erőltesd meg azzal, hogy mindenáron látni próbálsz! Csak magadnak ártasz vele!
A másik boldogan fogadott szót.
– Melegítenél nekem még egy kis piát? – kérdezte aztán fojtott hangon.
Ám a professzor éppen tépelődött valamin, egyáltalán nem hallotta a kérést.
Zhao Yunlan újra kinyitotta a szemét. Homályos látásán keresztül észrevette, hogy a professzor mélyen a gondolataiba mélyedve az asztal sarkára mered. A férfi azonnal rájött, hogy miért rágja magát.
– Na mi az? Aggódsz az anyósékkal való találkozás miatt? – kérdezte, majd felnyúlt és megrángatta Shen Wei gallérját, aki észbe kapva nem is erőlködött azzal, hogy tagadni próbálja.
– Minden szülő azt akarja, hogy gyermeke egész életében ép és egészséges legyen. Azt remélik, hogy fiuk örömteli és békés életet élhet a feleségével és gyermekeivel. Hogy érzik majd magukat, ha ilyen hirtelen magaddal viszel? Tönkreteszed az újévüket…
Zhao Yunlan ismét lehunyta a szemét, majd megragadta a férfi kezét. Mióta látása elkezdett visszatérni, földi szeme hatással volt a mennyeire, így többé már nem látta az emberek érdemeit. De örökké emlékezni fog a Shen Wei testén átfutó szövegekre, amelyeket oly könyörtelenül töröltek el a hullámok a mérhetetlen sötétségben.
– Mégis hol töltenéd a holdújévet, ha nem hívlak haza magammal?
– Újév vagy sem, számomra nem sok—
– Odaát? – szakította félbe. – Az alvilág legmélyén, hová a fény egyetlen sugara sem hatol, néhány időnként arra lebegő lélek társaságában, ugye?
Shen Wei összeszorította az ajkait. Nem. A valóság még ennél is rosszabb volt.
Na nem mintha valaha is gondolkodott volna rajta. Évezredeken át így élt, minden napja pontosan ugyanolyan volt, mint az előző. De miután meghallotta Zhao Yunlan szavait, hirtelen igazságtalanságnak érezte. Már régen hozzászokott, hogy így telnek a napjai, de most az a különös érzés kerítette hatalmába, hogy egy nappal sem bírja tovább!
A káosz hajnalától kezdve, amikor minden dolog lelke megszületett, egészen eddig a pillanatig a világ számtalanszor és számtalan módon változott. De Shen Wei továbbra is kitartóan tisztelte az esküjét, amelyet közben már az is elfelejtett, akinek felesküdött. Az egész létezését annak az egyetlen mondatnak szentelte.
Zhao Yunlan némán a mellkasára húzta a másik kezét. Talán az alkohol miatt, de a szíve kissé hevesen vert. Mikor Shen Wei már azt hitte, hogy végre elaludt, halkan megkérdezte:
– Wei… Honnan jött ez a név?
– Eredetileg a hegy és a démon karakterekből állt. – Lesütött szemekkel bámulta a padlót, miközben ki tudja milyen messzire tekintett vissza a múltba. – De aztán valaki megjegyezte: „Bár a hegyi démon nagyon is helyénvalónak tűnik, valahogy mégis olyan egyszerű!”. Elmesélte, hogy a világban a hegyek és a tengerek mind összeérnek, és számtalan magas csúcs tör az ég felé. Azt mondta, jobb lenne még néhány vonást hozzáadni, hogy nagyszabásúbb nevet csináljak belőle.[4]
Zhao Yunlan megérintette az orrát. Ennek a titokzatos valakinek a modora meglehetősen ismerős volt a számára.
– Ki lehet olyan arrogáns, hogy csak úgy random átnevez másokat?
– Mindössze valaki, akivel véletlenül találkoztam az utam során – mosolyodott el Shen Wei.
A beszélgetés megszakadt. Épp beköszöntött a hajnal, az egész utcát betöltötte a petárdák durrogása. Odabent mahjongjátékosok kiabáltak, miközben a szellemek próbáltak elbújni a napfény elől.
A nyüzsgés szédítőnek tűnt.
Egy kisebbfajta hóvihar tárta szélesre a függönyöket Sárkányvárosban a holdújév alkalmából. A világban béke honolt, és az utcákon abban az évben először lassan elhalványodtak a lámpák.
A levegő, amit a városlakók először szippantottak be, petárdákból származó feketelőpor és friss hó illatával keveredett. Elkezdődött az új esztendő, a halandó világ pedig ismét megnyitotta szívét a rá váró számtalan új öröm és bánat előtt.
A holdújév első napján a Fény sugárút 4. alatti fergeteges buli végül dél körül ért véget. Mindenki kabátjába burkolózva és részeg kábulatban indult el kifelé, majd felsorakozott, hogy fogjon magának egy taxit.
Lao-Li megvárta, amíg mindenki távozik, aztán megmosta az arcát és előszedte a tisztítószereket. Lassan elkezdte feltakarítani az iroda romjait. Daqing dugta be a fejét, aztán mikor meglátta a földön lévő rendetlenséget, azonnal húzta is vissza a mancsát, nehogy befogják. Lao-Li sietve előhúzott egy rongyot, tisztára törölte a székeket, majd miután egy sorba rendezte őket, tiszteletteljesen felemelte őmacskaságát az egyikhez.
– Jöjjön csak ide, ezek a székek már nem koszosak.
– Már megint csak te maradtál itt! Ezek a mai fiatalok egyre tiszteletlenebbek! – öregemberként motyogva a macska óvatosan átugrott a székről az íróasztalra.
– Van még itt valaki – mutatott a férfi a sarok irányába, ahol Guo Changcheng ébredezett éppen.
– Gyere ide, kölyök! Épp téged kerestelek! – nézett Daqing dühösen a fiúra. Egy Zhu Hong asztalán talált poháralátétet félresöpörve ajándékkártyákkal teli piros boríték fedte fel magát. Fogával felkapva egyenesen Guo Changcheng arcába dobta, majd felsóhajtott. – Lao-Zhao azt akarja, hogy vidd el ezt a második nagybátyádnak. Add át az üzenetet, hogy a parancsnok nem tervezi meglátogatni őt, inkább hagyja, hogy teljes mértékben kiélvezhesse a ritka szabadnapjainak egyikét. Ez csak egy apró újévi ajándék, hogy a nénikéd és unokatesóid néhány új ruhadarabot vehessenek maguknak. Ostoba emberek! – köpött egyet a macska. – Hogy ilyen gusztustalan negédes szavakat kelljen átadnom…
A fiú szédült és fájt a feje, így kellett neki egy kis idő, mire reagálni tudott. Amikor végre eszébe jutott, hogy hol van, udvariasan elmosolyodott, majd óvatosan felkapta és eltette a piros borítékot. Aztán visszanézve látta, hogy lao-Li egy felmosót tart a kezében. Azonnal feltűrte az ingujját és odasietett.
– Li-ge! Majd én megcsinálom! Én—
A mondat közepén megbotlott egy szék lábában és pofára esett.
Daqing lenézően horkantott egyet, majd a számítógép elé telepedve bekapcsolta azt. Utána ugyanazzal a mancsával az egeret irányítva megnyitott egy böngészőt. Látszott rajta, hogy kissé küszködik.
Amikor lao-Li észrevette, egyből odasietett.
– Mit kell gépelni? – kérdezte kedvesen. – Szívesen segítek!
– Shanhai— kezdte a macska, aztán hirtelen elhallgatott, amikor a „hai” kissé más tónusban csúszott ki a száján, és leginkább „he”-nek hangzott. Egy darabig összeszorított szájjal és kifejezéstelen tekintettel bámult a képernyőre, aztán lenézett maga elé. – Öhm… Mármint szeretnék felmenni mondjuk a Weibóra.
Zhao Yunlan azt mondta, hogy van néhány fontos dolga, amit el kell intéznie. És hogy majd később visszajön, hogy felvegye őt. Ezért a macska úgy döntött, addig a számítógép előtt tölti az idejét. Bejelentkezett Legméltóságosabb KandÚr nevű fiókjába, és elkezdett szelfiket csinálni a webkamerával, majd feltölteni őket. Eközben lao-Li és xiao-Guo csendben az iroda rendberakásával foglalkoztak.
Korábban Daqing azt akarta mondani, hogy el akar menni a Shanhai-hágótól körülbelül tíz kilométerre lévő pavilonhoz, hogy a saját szemével nézze meg azt. De a varjak törzsének vénje helyesen beszélt. Mégis mit érne vele? A halott akkor is halott marad. Porból s hamuból vétettünk, s azzá leszünk…
A macska egyetlen kattintással feltöltötte óriási palacsintaképét az internetre „egyedülállóan jóképű KandÚr” felirattal, majd közzétette. A macskaimádók néhány pillanat alatt számtalan megjegyzést írtak a kép alá. Egyesek a szőrének csodás és tiszta színét dicsérték, mások pedig jóindulatú tanácsokat tettek közzé, mint például: „Kedves posztoló, a macskád túl kövér! Jobban is odafigyelhetnél arra, hogy mit eszik. És nem ártana többet mozognia, hogy egészséges legyen!”.
Daqing fénysebességgel törölte a kommentet, miközben egyre háborgott magában – Te vagy a kövér, ostoba halandó!
A nyakában lévő csengő ide-oda himbálózott mozgás közben, de semmiféle hangot nem adott ki. Csupán aranyos csillogás vetődött róla időnként a fehér falakra. Lao-Li felemelte a kezét, hogy ne érje vakító fény. Visszapillantott a fekete macskára, aki elég rosszkedvűnek tűnt. Már éppen mondani akart valamit, amikor Chu Shuzhi lépett ki a falból.
Általában nem mehetett be a könyvtárba, de évente egyszer, a holdújév napján engedélyt kapott. Azonban úgy tűnt, hogy ez alkalommal nem kölcsönzött és nem olvasott semmit. Ráadásul kissé furcsa volt az arckifejezése. Elég elgyötörtnek látszott, ugyanakkor gúnyosnak is.
– Chu-ge! – élénkült fel azonnal Guo Changcheng.
Ám úgy tűnt, mintha a férfi meg sem hallotta volna. Fagyos mosollyal vette fel a táskáját és indult el a kijárat felé. A macska kikukucskált a monitor mögül és látszólag bármiféle előzmény nélkül megkérdezte:
– Hány éve is volt már?
A férfi léptei elhaltak.
– Pontosan háromszáz – mondta érdes hangon.
– Ááá! És öhm… Ideje gratulálni? – kérdezte Daqing.
Chu Shuzhi válaszul elővett egy koromsötét fatáblát, aztán hátranézés nélkül felemelte a kezét és megrázta azt a macska előtt.
Guo Changcheng eltöprengett, hogy vajon csak a szeme káprázik-e. Úgy nézett ki, mintha valami szöveg villant volna át Chu Shuzhi arcán, közvetlenül az orcáján. Olyan volt, mint egy tetoválás, amit az ókorban kellett viselniük az elítélteknek.
Daqing a fülét hegyezte, szemei elkerekedtek.
A férfi olyan szorosan tartotta a táblát, hogy ujjai teljesen elkékültek, az erek pedig kidudorodtak a kézhátán. Aztán egyetlen szó nélkül kisétált.
– Xiao-Guo, fogj egy taxit, és kísérd el Chu Shuzhit! – fordult a macska azonnal Guo Changchenghez.
A fiúnak a leghalványabb fogalma volt arról, hogy mi történik.
– Túl sokat ivott! Tégy róla, hogy biztosan hazaérjen. Nem jöhetsz vissza, amíg meg nem győződtél róla, hogy minden rendben! Megértettél?! – szólalt meg Daqing még szigorúbban.
Guo Changcheng előhúzott egy zsebkendőt, hogy megtörölje a kezét, aztán a férfi után futott, és elvette tőle a táskáját. Olyan volt, mintha Chu Shuzhi elvesztette volna a lelkét. Bármiféle reakció nélkül hagyta, hogy a másik kiszedje a kezében tartott dolgokat. Hátulról rendkívül soványnak tűnt – gyakorlatilag csupa csont és bőr volt.
Alighogy Shen Wei távozott a totálisan részeg Zhao Yunlannal, rögtön hívást kapott az egyetem egyik sörhasú dékánjától, hogy sürgősen szüksége lenne az egyik aktára. Kissé zavarodottan próbált további kérdéseket feltenni, de a másik azonnal elköszönt, és olyan viharos sebességgel tette le a telefont, mintha épp lángolna a feneke.
Mivel a parancsnok kullancsként tapadt rá, nem volt más választása, minthogy a saját rideg lakásába vigye. Alig léptek be az ajtón, amikor újra hívást kapott, hogy az aktát az egyetem nyugati bejáratánál várják.
Zhao Yunlan megfordult a puha kanapén és kinyitotta a szemét.
– A holdújév első napján? Mi baja a dagadéknak?! – kérdezte az alkoholtól még mindig kissé kábultan.
Shen Wei egyszerre keresgélte a kért aktát, és védte a másik férfi kobakját, hogy az ne üsse be a dohányzóasztalba. Amint megtalálta a papírokat, egy párnát dugott Zhao Yunlan feje alá.
– Mindjárt visszajövök, te pedig—
– Én alszok – közölte a parancsnok, hangja rendkívül fáradtnak tűnt, szemhéjai pedig majd leragadtak.
– Kérsz egy kis vizet? – kérdezte halkan Shen Wei.
A másik csak hümmögött, aztán elfordította a fejét és kalimpált egyet a kezével.
– Nem – mondta végül.
Zhao Yunlan szemei csillogtak, ajkai élénkvörösen fénylettek, és hosszú szemöldöke a haja irányába dőlt. Kissé felemelt fejének köszönhetően állkapcsának vonala megfeszült, kigombolt inge egy hosszú és hihetetlenül vonzó torkot tárt fel.
Shen Wei lélegzete elakadt. Óvatosan hátrasimította a kósza hajszálakat Zhao Yunlan homlokán, mielőtt takarót húzott volna rá, majd hüvelykujjával gyengéden végigsimította szájának vonalát. Habár nem volt kedve otthagyni, végül lehajolt és csókot nyomott a másik homlokára, utána megragadta a felettese által kért aktát a kocsikulcsával együtt, majd kifelé vette az irányt.
Nem sokkal később Zhao Yunlan meghallotta, ahogy az ajtó óvatosan kinyílik és becsukódik.
Habár korábban még ahhoz is túl részegnek tűnt, hogy egyenesen járjon, most hirtelen életre kelt. Elővette a mobilját, aztán üzenetben elküldte: „Foglald le egy kicsit!”. Utána felhívta azt a költöztető céget, akivel már előtte is kapcsolatba lépett.
– H-Hát… Nem is tudom – a férfi még soha életében nem kapott ilyen furcsa munkát, és tétovázott. – Ha nincs ott a tulaj, nem kéne inkább…
– Nincs semmi inkább! Jöjjenek, és pakolják fel a cuccait! – parancsolta Zhao Yunlan. – Előbb vagy utóbb úgyis nálam kötne ki. Senki sem várhatja el, hogy két címet regisztráljak a nevem alá! Elég ránéznem a kidobhatós cuccaira és felmegy bennem a pumpa! Öt perc múlva itt legyenek, értve vagyok?!
Ahogy kinyomta a telefont, elővett egy tömb ragadós cetlit a táskájából, aztán elkezdett két listát írni: amit vinni akar, és amit kidob, hogy újat szerezzen be belőlük. Aztán tolla megtorpant, és egy hihetetlenül perverz gondolat futott át az agyán. – Vajon hol tartja Shen Wei az alsónadrágjait? Főleg azokat, amiket már hordott?
Nemrégiben sikerült rákényszerítenie a vonakodó Shen Weit, hogy maradjon vele az apró lakásában, és közben a „szenvedélyes, de mégis udvarias” modorát is fenntartani vele szemben. Fél hónapos vaksága alatt Zhao Yunlannak minden hátsó szándéka ellenére sem sikerült beteljesíteni szíve vágyát. Éjjel-nappal együtt volt a kedvesével, de nem láthatta és nem kóstolhatott bele. Ez a hősies tett mind fizikailag, mind lelkileg megviselte, és úgy érezte, hogy lassan egy igazi szerzetes válik belőle.
– Csak magadnak köszönheted, hogy idáig fajultak a dolgok! – dörzsölte össze a kezét, majd kiment az erkélyre. Talált néhány ruhafogast odakint, de mindegyik üres volt, talán mert a másik már régóta nem járt otthon. Zhao Yunlan azonban nem adta fel. Kinyitotta a nappaliban lévő hatalmas szekrényt, de abban csak azok az ingek és nadrágok voltak, amiket a másik általában viselni szokott. Még csak egy zoknit sem talált.
A férfi látása még nem jött rendbe teljesen, így észre sem vette a bent lévő kis tárolót, amelyet egy hosszú kabát takart. De nem csüggedt, helyette Shen Wei hálószobája felé fordította a tekintetét, amely továbbra is zárva várakozott. Miután közelebbről is szemügyre vette, ráébredt, hogy azon sem kilincs, sem zár nem található. Egy kis zseblámpát elővéve bevilágított az ajtó résébe, de nem látott sem zsanért, se pedig rejtett zárat. A helyzet percről percre furcsábbnak tűnt.
Tenyerét az ajtóra szorítva és mennyei szemét használva próbált rájönni a nyitjára. Végül halvány mintákat vett észre, mintha valamiféle energia áramlott volna a koromsötét fán keresztül. Lágy és finom volt, ugyanakkor precíz és aprólékos, amely leírhatatlan ünnepélyességet hordozott magában.
Miután tovább tanulmányozta, egyszerre úgy érezte, hogy már találkozott vele valahol.
– Egy kunlun-zár?
Egy ideje mindenki előtt titokban tartva Sangzan segítségével Kunlun után kutatott. De azon kívül, hogy a Kunlun-hegy milyen hihetetlen és ősi, valamint egy róla elnevezett iskolán, meg néhány szokatlan technikán és alkotáson kívül semmit sem talált.
A kunlun-zárat szerencsére pont taglalta az egyik könyv, amelyiken átrágta magát. A legenda szerint a zár felül kerek, alul pedig négyzet alakú, négy földoszlopot szimbolizálva az égbolt alatt. Közötte tizennégy retesz található, amelyek a hat irányt és a nyolc égtájat hivatottak jelképezni.[5] Olyan régi, hogy keletkezésekor a 64 hexagram még nem is létezett. A zár mindössze a yin és yang attribútumaira épít, ezért nem is olyan bonyolult, mint az utána megszülető szerkezetek. De ez csak még bizarrabbá, kiszámíthatatlanabbá és nehezen értelmezhetőbbé tette.
Mi lehetett Shen Wei szobájában, hogy ilyesmire van szüksége?
Vagyis inkább… Milyen kapcsolat lehet a Lélekmetsző küldött és Kunlun között? És miért ismer Shen Wei egy ilyen ősi pecsétet?
Egy darabig habozott az ajtó előtt, majd óvatosan kinyújtotta a kezét, megtöltötte a tenyerét spirituális energiával, és megküldte a kunlun-zárat. Az azonnal aktiválódott, a tizennégy retesz pedig egymás után kezdett el mozogni a yin és yang természetének megfelelően.
A hatás szinte lehengerlő volt. Zhao Yunlan agya folyton zakatolt, gondolatai általában rendezetlen és kifinomulatlanok voltak, és a képzelete is sokszor elszaladt vele, ezért Chu Shuzhitól eltérően alapvetően nem igazán mentek neki az ilyen aprólékos dolgok. De most valamiért ösztönös kapcsolatot érzett, amikor a kunlun-zárral került szembe. Mintha képes lett volna látni minden változást, mintha minden egyes retesz pontosan szinkronban lett volna szíve természetes ritmusával.
Ujjai végigtáncoltak az ajtón, mintha valaki irányítaná a kezét.
A mennyek kapuja, a föld egyesülése, a négy égtáj, azt követve a harminchat pillér, amíg…
A fekete ajtó egy kattanással lassan résnyire tárult, odabent pedig teljes sötétség uralkodott. Zhao Yunlant kétségek gyötörték. Már kezdte megbánni, hogy kinyitotta. De a tényeken már nem változtathatott, így némi hezitálás után végül bekapcsolta a mobilján lévő fényforrást, és óvatosan bemerészkedett.
Egészen enyhe ősi tinta- és papírillat járta át a helyiséget, a falakon pedig festmények lógtak. Felemelte a telefonját, hunyorogva szétnézett, és a látottaktól földbe gyökerezett a lába.
A képek az utolsó centimétert is beborították. Voltak közöttük kicsik és nagyok, néhány a haragot örökítette meg, mások a nevetést… És mindegyiken ugyanaz a személy szerepelt. Keze olyan hevesen remegni kezdett, hogy majdnem a padlóra ejtette a telefonját. A részegség utolsó nyoma is a semmivé lett.
Ezután a lámpa fénye lassan átsiklott egy ősi tusfestményre a déli falon. Hatalmas volt, szinte az egész felületet elfoglalta. A papír olyan vékony volt, mint egy kabóca szárnya, a felszíne pedig olyan sima, mint a hó… És csakúgy, mint a többi festmény, ez is ugyanarról a személyről készült.
Az illetőt finom szemöldökkel és szinte élethű arckifejezéssel festették meg. Hosszú haja a földet söpörte, és a lehető legegyszerűbb zöld köntöst viselte. Fejét enyhén megbillentette, ajkain pedig egy halvány mosoly játszadozott. Az ecsetvonások annyira élénkek voltak, hogy úgy tűnt, a férfi bármikor lesétálhat a festményről… és teljesen egyértelműen Zhao Yunlant magát ábrázolták.
A festmény szélén egy sor szöveg futott. Nem egyszerűsített vagy hagyományos kínai karakterekből állt, valójában egyetlen általa ismert írásra sem hasonlított… Biztos volt benne, hogy még sosem látta. És mégis, egyetlen rövid pillantás elég volt, hogy megértse annak jelentését.
Amikor először megláttam Kunlun-junt a liget árnyékában, a szívem egyetlen röpke pillantására megremegett. Festette: Wei
A-Akkor ő, Zhao Yunlan lenne a hatalmas vadon hegyi istene?
Tíz perccel később a költöztetők bekopogtak Shen Wei lakásának ajtaján, mire egy furcsa férfi lépett ki. Egyetlen szó magyarázat nélkül közölte, hogy a feladat sztornózva, aztán elővette a pénztárcáját, és szó nélkül kiperkálta a teljes munkadíjat. Közölte, hogy tekintsék bocsánatkérésnek, mert a semmiért jöttek.
Amint Shen Wei ránézett a felettesére, tudta, hogy szándékosan csábították ki. A szíve egyből összeszorult. Amint a férfi elfordult, hátulról erőteljesen megütögette a vállát, majd hideg hangon megkérdezte:
– Ki mondta, hogy hívass be?
A hangjában megjelenő nyomasztó tekintély egyetlen pillanat alatt felülkerekedett a dékán lelkén, aki mozdulni sem tudott. Szemei teljesen élettelenné váltak, mintha csak egy lélektelen test lenne. Üres tekintettel meredt egyenesen előre.
– Beszélj! – parancsolta, és még nagyobb nyomást gyakorolt a kezére.
A Lélekmetsző pengével szemben képtelenség volt bármilyen titkot is megőrizni. Képes volt megkülönböztetni a jót a rossztól, a kedvességet a rosszindulattól. Shen Wei figyelte, ahogy a másik elméje egyre távolabb siklik, és képtelen megszólalni. Egyszerre megértette, hogy valaki játszadozott az emlékeivel.
Anélkül távozott, hogy akárcsak hátranézett volna, a dühös szorongás több száz lehetséges forgatókönyvvel árasztotta el az elméjét. Végül is úriember volt. Még csak meg sem fordult a fejében, hogy valaki idáig merészkedjen csak azért, hogy elcsábítsa néhány holmi átköltöztetése és pár alsónadrág ellopása kedvéért.
Visszaszáguldott a lakására. Amikor az ajtót nagy lendülettel kinyitva a nappaliban senkit sem talált, szívét jeges rettegés kerítette hatalmába.
Fékezhetetlen gyilkolási vágy tombolt benne, miközben dermedten állt az ajtóban. Úgy ébredt fel lelkében a hatalmas késztetés, akár egy hatalmas sárkány, amely számtalan éven át békésen szunnyadt, hogy most egyszerre éberré váljon a gyenge pontja elleni támadástól. Mióta Zhao Yunlan szeme megsérült az ő figyelmetlensége miatt, a szívében lévő húr a végletekig feszült, és most az üres nappali látványának köszönhetően egyszerre azzal fenyegetett, hogy egyik pillanatról a másikra elpattan.
Szemei kivörösödtek. Abban a pillanatban egy hang hallatszott az erkélyről, amitől magához tért kissé, majd elképzelhetetlen gyorsasággal odaszáguldott.
Zhao Yunlan a zárt erkély ablakpárkányára támaszkodva cigizett, miközben a telefonba szitkozódott.
– Nem akarok követ! A márvány iszonyat ronda… Tudom! Mi? Még hogy fehér márványt? Rohadtul nem a Tiltott Várost[6] újítom fel! Idefigyeljen, végezze el a munkáját rendesen, oszt’ kap tőlem egy kis extrát is, oké? Csak ne csináljon karaokebárt a házamból! De esküszöm, ha cseszekedni mer velem, halott ember!
Shen Wei szíve, amely korábban még a torkában dobogott, végre visszatalált a mellkasába. Hirtelen ráébredt, hogy egész testét ellepte a hideg veríték, még a tenyere is nyirkos volt.
Amint Zhao Yunlan meghallotta a zajt, egyből odafordította a fejét, és a másik láttán azonnal hatalmas vigyor ült ki az arcára.
– Elég legyen ebből a sok baromságból! – mondta a telefon túlsó végén lévő személynek. – Csak győződjön meg róla, hogy nem használ mérgező anyagokat! Nekem kell majd azon a helyen élnem! Nem akarom azt érezni, hogy egy biokémiai háborús zónában mászkálok, ahol formaldehid gőze bűzölög még vagy száz évig! Megjött a feleségem, mennem kell!
Elnyomta a cigijét, majd az ablakpárkánynak dőlve karjait szélesre tárta.
– Gyerünk, bébi! Adj egy ölelést a férjecskédnek! – közölte mocskos, provokatív hangon.
Már szokásává vált Shen Wei ugratása, aki ezt legtöbbször figyelmen kívül hagyta. De ezúttal odasétált és az ölelésébe rántotta a férfit. Arcát a vállába temetve átkarolta a derekát, majd elhúzta az ablakpárkánytól és becsukta az ablakot.
– Észre sem veszed, hogy milyen hideg van?
Zhao Yunlan kihúzta magát, majd elégedetten Shen Wei vállára támasztotta az állát. A férfi testéből és kezéből áradó melegség hatására gondtalanul hunyta le szemeit. Arcán egy finom és békés mosoly terült szét, akár egy nagymacskának, aki jó alaposan teleette és teleitta magát.
– Mi a baj? – kérdezte Shen Wei kissé furcsának találva a viselkedését.
– Semmi! – Mintha alaposan megrágta volna a szót, mielőtt kiköpte volna. Néhány centiméter távolságról tanulmányozni kezdte a professzor profilját, majd változatlan arckifejezéssel folytatta. – El vagyok ragadtatva, hogy sikerült elnyernem ennek a nagyszerű szépségnek a tetszését. Természetesen még jobban odáig leszek, ha arra is engedélyt kapok, hogy megízleljem ezeket az édes ajkakat.
Mialatt a másik az éppen elhangzott szavakat emésztette, nyomott egy gyors csókot a szájára, majd fürgén kiszabadult, még mielőtt Shen Wei bármit is reagálhatott volna.
– Hadd mossam meg a pofámat és térjek magamhoz! Aztán felszedjük Daqingot és hazaviszlek anyámékhoz titeket – közölte, és egyetlen szót sem ejtett sem a kunlun-zárról, sem pedig bármi másról, amit a szobában látott.
Zhao Yunlannak és Daqingnak eszébe sem jutott, hogy a nagy szájukon kívül mást is vigyenek magukkal. Shen Wei viszont nem volt elég szégyentelen ahhoz, hogy üres kézzel állítson be, így magával rángatta a megállás nélkül ásítozó férfit újévi ajándékot vásárolni.
Minél közelebb értek Zhao Yunlan szüleinek házához, a professzor annál idegesebb lett. Ha nem lett volna egy igazi úriember, aki minden körülmények között betartja adott szavát, legszívesebben már rég megfutamodott volna.
A szülők egy igazi luxuslakásban éltek, amely már a méretének köszönhetően is kissé hidegnek és komornak tűnt. Amint beléptek, egyből meghallották a konyhából kiszűrődő zajokat. Két vadiúj papucs várta őket közvetlenül a bejárat előtt.
Daqing leugrott a parancsnok karjai közül, odabillegett a konyhaajtóhoz, majd imádnivaló módon nyávogni kezdett.
– Mit édeskedsz, te vén dög? – motyogta Zhao Yunlan, miközben felhúzta a lábbelijét.
A macska hevesen izzó pillantást vetett rá a válla fölött.
– Ó, csak nem Daqing az? – hallatszott egy szelíd női hang a konyhából. Kijött, leporolta a lisztet a kezéről, majd felnyalábolta az állatot. – Odanézzenek, milyen szép fényes a bundád! Már megint híztál kicsit?
Ez a mondat ott talált, ahol a legjobban fájt. A macska két kövér mancsát a nő kezére rakva szánalmasan dorombolni kezdett.
Zhao Yunlan anyja igényes volt magára. Hosszú haját hátrafogta, feltárva ezzel nyúlánk nyakát. Első ránézésre nem is hasonlítottak egymásra, de ha közelebbről is megnézte az ember, a férfi tőle örökölte szemöldökét. Arcvonásai gyengédek és kifinomultak voltak, arcán állandóan a mosolygás nyomai látszottak. Úgy nézett ki, mint egy kedves, gyönyörű és jólnevelt felső osztálybeli hölgy a régi időkből.
Apák és fiúk gyakran rendelkeznek hasonló ízléssel, ha életük párjának kiválasztásáról van szó.
Amikor azonban ez a felső osztálybeli hölgy ránézett Zhao Yunlanra, az arca egészen megváltozott. Felhúzta a szemöldökét és modora parancsoló lett.
– Mit nevetsz? Hát nem félsz, hogy széthasad az a nagy szád ebben a hatalmas vigyorgásban?! Told be a hátsódat!
A férfi egyetlen mukkanás nélkül szót fogadott.
Ahogy Zhao Yunlan eltűnt a képből és a nő pillantása Shen Weire vándorolt, megdermedt a döbbenettől. De gyorsan magához tért, lemosta kezeiről a maradék lisztet, aztán szemüvege megigazítása után figyelmes háziasszonyként megjegyezte:
– Ááá, te bizonyára xiao-Shen vagy.
Zhao Yunlan lazán átkarolta a férfi vállát, és az anyja felé lökte.
– Igazán elbűvölő menyet találtam neked, ugye?
Shen Wei túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy megszólaljon. Mivel a fiának szokása volt badarságokat beszélni, a nő nem vette őt komolyan.
– Ó, kedvesem. Igazán semmi szükség arra, hogy magadon kívül bármit is hozz, amikor hozzánk jössz! – mondta, amikor meglátta a Shen Wei kezében tartott csomagot.
– Én voltam! – mutatott az orrára Zhao Yunlan. – Én magam vettem!
Az anyja megszokásból megragadta és meglendítette felé a sodrófát.
– Még hogy te?! Boldogan halnék meg, ha lenne benned ennyi! Menj, tölts a vendégünknek egy kis vizet, aztán gyere vissza kinyújtani a gombóc tésztáját! Csak arra vagy képes, hogy vacsoraidőben hazaess betömni azt a nagy lyukat a fejeden!
A férfi háta már így is lisztes volt a sodrófától, nem mert tiltakozni.
– Igenis!
Shen Wei óvatosan helyet foglalt, de hátát olyan egyenesen tartotta, mintha csak karót nyelt volna.
A konyhában Zhao Yunlan újfent kapott párat, amiért képtelen volt szépen és egyenletesen kinyújtani a tésztát. Vállait összehúzva próbált kitérni, de csak olyan félig komolyan, közben pedig halkan könyörgött.
– Megtennéd, hogy nem tiprod el minden méltóságomat Shen Wei előtt?!
– Mást sem csinálsz, csak eszel! – korholta az anyja. – Semmire sem vagy jó! Háromszázhatvanöt nap van egy évben, te pedig jó, ha egyszer hazaesel! Mégis mi értelme volt felnevelni téged? Miféle méltóságról beszélsz?! Menj az útból!
Zhao Yunlan mosolyogva félreállt, de nem hagyta el a konyhát. Figyelte, ahogy a nő egyre sürög-forog, aztán lopva körülnézett.
– Hol van a szolgáló, aki általában főzni szokott? És apu? Hogy lehet, hogy csak a család szépséges hölgye van itthon?
– A szolgáló hazament újévre, apádnak meg üzleti vacsorája van.
– Szuper! – sóhajtott megkönnyebbülten a férfi, majd lehalkította a hangját. – Ha ezt megtudná, egyből agyonverne!
– Mit csináltál már megint?! – nézett rá az anyja.
– Semmi extrát! – Zhao Yunlan pillantása az oldalt lévő pálcikatartó felé vándorolt. Látása még mindig nem jött helyre teljesen, ezért automatikusan hunyorogni kezdett. – Csak… – kezdte, aztán felsóhajtott. – Anyu, mit gondolsz a melegekről?
A nő nem igazán értette a kérdést.
– A szexuális beállítottságuk egyre elfogadottabbá válik. Miért? Jelenleg épp arról beszélgettünk, hogy te milyen bajba keveredtél! Ne válts témát!
– De hiszen éppen azt tesszük, a bajomról beszélünk! – közölte őszintén a férfi. – Ne menjünk bele a részletekbe, de szerettem volna kérdezni valamit. Mit szólnál ahhoz, ha egy szép napon kiderülne a fiadról, hogy meleg?
– Ha tovább szórakozol, komolyan mondom—
– Anyu! – vágott közbe Zhao Yunlan szokatlanul elszánt pillantással. – Komolyan beszélek! Ez nem valami vicc…
Egy koppanás hallatszott, ahogy a nő elernyedt kezéből a sodrófa a padlóra zuhant. Értetlenül bámult rá.
A férfi ismét felsóhajtott, majd lehajolt, hogy felvegye a konyhaeszközt. A hátában lévő izmok annyira feszültek voltak, hogy még az ingen keresztül is látni lehetett.
– Félek, hogy apu képtelen lesz elfogadni, ezért neked akartam először elmondani. Átgondoltam, és nem tudom tovább rejtegetni vagy halasztgatni. Te vagy az egyetlen anyukám!
A nő továbbra is teljesen elképedtnek tűnt, de dadogva kinyögte végül:
– A-Az a férfi, akit idehoztál, ő…
Zhao Yunlan bólintott. Mindkét kezét az ajtón tartotta, mintha csak védelmezni próbálná a másikat testével.
– Először is hadd mondjak el valamit! A fiacskád fél éven keresztül mindent bevetett, amit tudott: hízelegtem, trükköztem, felhasználtam mind a 36 stratégiát és 72 technikát… Kipróbáltam mindent, ami csak eszembe jutott! Könnyebb lett volna felkelést szítani, mint őt felszedni! De most végre… végre az enyém! Ha úgy érzed, hogy ki kell nyírnod valakit, vagy verekedni támad kedved, itt vagyok én! De könyörgök, ne tedd tönkre a kemény munkámat! Összetörnéd vele a szívem!
Egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett, mintha a nő lelke elhagyta volna a testét. Tekintete elrévedt, keze pedig gondolkodás nélkül elkezdte összetenni a gombócokat.
– Anyu?
A férfi hangja egyáltalán nem ért el hozzá. Teljesen kába volt, egyáltalán nem tudta, hogy mit csinál, vagy mit hallott korábban. Egyszerűen robotpilótára kapcsolt.
Zhao Yunlan többször is megszólította, mire hirtelen kirobbant, és a szavak gondolkodás nélkül ömleni kezdtek a szájából.
– És a munkád? Az emberek beszélni fognak, nem? Mi lesz így a jövőddel? Igaz is… Azt hiszem, apád említette, hogy vettél egy házat néhány nappal ezelőtt. Van még pénzed?
A férfi csak pislogott. Nem tudta, hogy a vallomástól hogyan jutottak el a pénzig. Ha volt is benne valami logika, ő nem igazán látta. Úgy tűnt, mintha az anyja csak random felhozott volna néhány fontos dolgot, majd véletlenszerűen mondatokba fűzte és elhadarta őket.
Az édesanyja egy tanult, értelmiségi nő volt, aki sosem rágódott hétköznapi dolgokon. Az apja egyszerűen rajongott érte, és mivel nem kellett bármi miatt izgulnia vagy nyugtalankodnia, mindig is kedves és elfogadó volt. Ezt figyelembe véve Zhao Yunlan stratégiája egyszerűnek és egyértelműnek tűnt: ha sikerül az anyját megnyernie, az apja sem fog akadékoskodni.
Számtalanszor elképzelte, hogyan fogadja majd a híreket. Úgy gondolta, hogy először biztosan mérges lesz, és nem akarja jóváhagyni kettejük kapcsolatát. Aztán miután megnyugodott kissé, azt javasolja, hogy beszéljék át a dolgokat. Vagy esetleg sok más szülőhöz hasonlóan ő is egyből átmegy kérdezőbiztosba, és alaposan kifaggatja Shen Weit a családfájáról. De erre a félig pánikszerű, ijedt reakcióra egyáltalán nem számított – talán mert neki magának nem voltak gyerekei. Kinyitotta a száját, de fogalma sem volt, hogy mit mondhatna.
Egy idő után az anyja lenyugodott, és evőpálcikával a kezében megkérdezte:
– Csak játszadozol vele, vagy tényleg komolyan átgondoltad?
– Vajon elmondanám, ha csak játszadoznék? Apu élve megnyúz, ha felidegesítelek és történik veled valami!
A nő révedezve lassan oldalra dőlt, hosszasan elgondolkodott, majd halkan megszólalt.
– Apádnak… Apádnak még ne említsd! Hadd találjak ki valamit. Mesélj nekem erről az emberről. Mit csinál?
Aztán még mielőtt a fia válaszolhatott volna, erőteljesen összecsippentette a szemöldökét.
– Ááá, tényleg! Már mondtad, hogy professzor a Sárkányvárosi Egyetemen. A családja honnan származik? Nekik nincs problémájuk ezzel az egésszel? Milyen ember? Mármint jó a természete? Jól bánik veled? Annyi barátnőd volt korábban, olyan hirtelen jött ez az egész…
– Ha te az áldásodat adod ránk, mégis ki merne neked ellentmondani?! Még apu is hallgat rád, nem igaz? Ami pedig Shen Weit illeti… – mosolyodott el Zhao Yunlan. – Olyan ő számomra, mint a legfinomabb csiszolású jáde, teljesen egyedi és különleges. Amint beszélgetsz vele kicsit, te is megérted majd! És igen, egy rakat nővel jártam korábban, de két pasim is volt már. Az ő kedvéért pedig képes vagyok végérvényesen sutba vágni a heteroszexualitásomat!
A szülők gyakran meghatódnak az örömtől, amikor azt látják, hogy a gyermekükbe szerelmes valaki. De elég vegyesek az érzelmeik, amikor fordítva történik. Zhao Yunlan anyja jelenleg éppen ezzel a problémával küzdött.
– Jaj, kérlek! Majd hiszem, ha látom!
A férfi arckifejezése nem változott, de szíve a torkában dobogott. Egészen addig, míg az anyja hozzá nem tette:
– Ha olyan nagyszerű, mint állítod, mégis hogyan zúghatott beléd?! Nem kellene neki egy kicsit erősebb szemüveg?!
[1] A reinkarnáció hat ösvénye a létezés hat különböző birodalma, ahol egy lélek minden új életbe beléphet: istenek, félistenek, emberek, állatok, erőszakos kísértetek és a pokol.
[2] Fáklya-sárkány: vagy más néven Zhulong/Zhuyin egy emberfejű és kígyótestű sárkány a kínai mitológiában, aki szemének kinyitásával és bezárásával okozza az éjszaka és nappal váltakozását.
[3] A mahjongban három egyforma kép kirakására szolgáló hívás.
[4] Sajnos a fordítás során elvesznek a nyelvi finomságok, de az eredetileg használt wéi (嵬) a hegy 山 és a démon 鬼 karakterekből épül fel, mialatt az új wēi (巍) már tartalmazza a 委 a karaktert is. Míg az első kissé durva és nyers, az utóbbi sokkal fenségesebbnek és méltóságteljesebbnek érződik.
[5] Hat irány 六合: észak, dél, kelet, nyugat, fent és lent. Általában a világmindenségre tett utalás.
Nyolc égtáj 八荒: észak, északkelet, kelet, délkelet, dél, délnyugat, nyugat és északnyugat.
[6] Tiltott Város: Egy 1406. és 1420. között épült Pekingben található palotaegyüttes, amely a kínai császárok lakhelyeként szolgált.