Mindazoknak, akik átugorják a bevezetést:

Sikerült kihagynotok több, nagyon fontos szereplő bemutatását és az alapszitu ismertetését. Én a helyetekben visszamennék a bevezetésre…
¯\_(ツ)_/¯

1. történetív
Az Újjászületés napórája

Az utcai lámpák alig voltak fényesebbek a szentjánosbogaraknál. Nem igazán világították meg az éjszakát, melyen keresztül egy lány menekült, átszáguldva az egyenetlen macskaköveken. Váratlanul megbotlott és elesett, térdei a földbe csapódtak.

Li Qian ujjai idegesen csavargatták a szoknyáját, miközben levegő után kapkodott. A nyári éjszaka oly párás volt, mintha egy bambuszgőzölő[1] belsejében próbált volna lélegezni. Csak a saját szívének mennydörgésszerű dobogását és a közeledő lépéseket hallotta.

A susogó nesz csakis egy régi, puha talpú cipőtől származhatott. Volt valami komótosság és csoszogás az illető lépteiben, mintha egy idősebb személy lett volna, kinek lábai már nem működtek rendesen.

Hátrakapta a fejét, de az összevissza röpködő apró bogarakon kívül semmit sem látott.

Li Qian alapvetően csinos lány volt, finom vonásokkal. De abban a pillanatban haja szanaszét állt, nagy része kiszabadult és izzadtan tapadt a bőrére. Ajkai éppoly sápadtak voltak, mint az arca. Ilyen körülmények között senki sem tudott volna szép maradni, ő sem volt kivétel. Arckifejezése lassan valami különössé torzult, mintha félt, vagy talán neheztelt volna.

Aztán egyszer csak felugrott.

– Eszedbe ne jusson követni! – vicsorgott fogcsikorgatva. – Egyszer már megszabadultam tőled, bármikor újra megtehetem!

A léptek elhaltak.

Feltekerte az ingujját. A nyári hőség és pára ellenére sápadt karjai libabőrösek voltak, mintha kirázta volna a hideg valami láthatatlan dolog miatt. Felkapott egy téglát a földről. Egyszerűen képtelen volt elmenekülni a körülötte minden oldalról felhangzó léptek zaja elől.

Nincs annál ijesztőbb, mint amikor semmit sem lát az ember.

Sikítani kezdett és rémületében mindenfelé csapkodott a téglával, ami egyre nehezebbé és nehezebbé vált, durva felületével sebesre dörzsölve tenyerét. A kimerültségtől fekete foltokat látott a szeme előtt. Zihálva előre dőlt és kezeivel a térdén támaszkodva a talajt fürkészte tekintetével.

Pupillái azonnal összehúzódtak és az egész teste remegni kezdett. A tégla kiesett a kezéből egyenesen a szandáljából védtelenül kikandikáló lábujjaira, de úgy tűnt, hogy észre sem veszi. Ahogy hátrafelé botladozott, a lábait egyszerre elhagyta az erő, ő pedig összerogyott.

Az árnyék… Az árnyék!

Még nem ért be az utcai lámpa alá, akkor hogyan látszódhatott ilyen tisztán egy árnyék a fénykörben?!

Az a valami úgy nézett ki, mint a talajra fröccsent tinta. Ki tudja, mióta lehetett ott, őt figyelve.

Li Qian a földön feküdt dermedten, az árnyék azonban függőleges maradt.

Bűnösnek érzed magad? Ha nem, akkor miért félsz az árnyéktól?

Aztán mintha egy éles nevetést hallott volna.

Kora reggel volt, az óra még ötöt sem mutatott, amikor az éjjeliszekrényen lévő telefon úgy felvisított, hogy akár a holtat is felverte volna örök szendergéséből.

Zhao Yunlan egész éjszaka dolgozott. Hazatérte után le sem vetkőzött, csak egyből bezuhant az ágyba. Úgy érezte, hogy szinte alig merülhetett el az álmok édes tengerében, máris visszarángatták a kegyetlen valóságba. Kábán nyitotta ki a szemét, a fáradtság még hangsúlyosabbá tette dupla szemhéját. Egy ideig úgy meredt a plafonra, mintha az lenne minden bosszúságának okozója.

Három másodperccel később egy újjáélesztett hulla módjára nagy nehezen végül egyenesbe tornázta magát. Az agya mintha vattával lett volna kitömve, valahogy mégis sikerült megragadnia a telefonját az éjjeliszekrényéről.

Ha azt mondanánk, hogy Zhao Yunlan lakása olyan volt, mint egy disznóól, az súlyos sértés lenne a disznókra nézve. Az ágyon és a padlón ruhák hevertek, képtelenség lett volna megmondani, hogy kimosni, vagy hordani tervezte-e őket. A hatalmas franciaágyon mindenféle kacat hánykolódott, némelyik még az emberi képzelet számára is felfoghatatlan volt. Az még csak hagyján, hogy a laptop sarkán egy fél pár zokni pihent, a napszemüveg és az esernyő jelenléte sem volt túlzottan különös. De nehéz lett volna megmagyarázni azt a fehér papírból hajtogatott magas kalapot, vagy a cinóberport tartalmazó hatalmas kancsót.

Az összes vackot egyetlen kupacba tolták, csupán akkora helyet hagyva, amely éppen elég volt egy ember számára. Valószínűleg ő maga túrta azt, mielőtt lefeküdt aludni.

Zhao Yunlan tajtékzott a méregtől, legszívesebben hangosan szitkozódott volna. De hangja mégis teljesen normálisnak tűnt, amikor felvette a telefont, mindössze kissé érdesebb volt a szokásosnál. Mintha már hozzászokott volna a hasonló helyzetekhez.

– Mi van már?!

A vonal másik végén Wang Zheng egyből a lényegre tért.

– Zhao parancsnok, haláleset történt.

– Mikor?

– Múlt éjjel, vagy kora hajnalban.

– Hol?

– Az Egyetemi úton.

– Hmm… – Zhao Yunlan morcosan megdörzsölte az arcát. – Küldd oda lao-Chút, hogy nézze meg.

– Chu Shuzhi üzleti útra ment Xiangxiba.

– Mi a helyzet Lin Jinggel?

– Kölcsönadtuk az alvilágnak.

– Akkor legyen Zhu Hong— Nem, hagyd a fenébe! Tegnap telihold volt, szabit vett ki. Ki maradt még?

– Én – felelte Wang Zheng. – De lassan felkel a nap, úgyhogy le kell tennem a munkát. Azon kívül Daqing és az új gyakornok van még, Guo Changcheng.

Zhao Yunlan ásított egy nagyot, majd kedvetlenül megszólalt.

– Akkor mondd meg Daqingnak, hogy menjenek ki az új sráccal és nézzenek szét.

– Guo gyakornok jelen pillanatban képtelen bárhová is kimenni – közölte Wang Zheng kifejezéstelen hangon. – Amikor tegnap este munkára jelentkezett, elájult a félelemtől. Mostanra valószínűleg már inkább alszik, de még mindig nincs magánál.

Zhao Yunlan egy pillanat némaságba burkolózott, aztán megkérdezte:

– Mégis mi ijesztette meg annyira, hogy beájult?

– Lao-Wu és én – jelentette lelkiismeretesen Wang Zheng, majd lezárásképpen hozzátette: – Évek óta mondom, hogy keressünk egy profi temetkezési vállalatot és szerezzünk egy normális testet neki. Zhu Hong kezei még a lábainál is ügyetlenebbek. Az általa varrt babzsákok is folyamatosan potyognak. Ráadásul egyetlen papírmasé sem lenne képes arra, hogy igazán embernek látszódjon.

Zhao Yunlan csendben üldögélt az ágya szélén. Felismerve a rendelkezésre álló csatlósok hiányát, csak álmosan felsóhajtott.

– Jól van, hamarosan ott leszek és vetek egy pillantást az ügyre. Mondd meg Daqingnak, hogy várjon meg.

Miután letette a telefont, csalódottan morgott majd káromkodott egy sort. Aztán három perc alatt összekapta magát, mielőtt az Egyetemi út felé vette az irányt.

Ahogy áthaladt a kereszteződésen és lelassult, egy fekete árnyék ereszkedett le az égből. Egy gömbölyű állat csapódott gránát módjára a kocsi motorháztetejére, majdnem behorpasztva azt. Fémes csattanás hallatszott.

Zhao Yunlan azonnal rátaposott a fékre, élesen szívva be a levegőt a fogai között. Kidugta a fejét az ablakon.

– Ez egy gépjármű, nem az almod! Megtennéd, hogy finomabban bánsz vele?!

A motorháztetőn egy teljesen fekete macska pihent. A nyaknak csúfolt valami tetején egy datolyaszilva-szerű fej helyezkedett el, teste tökéletes gömbre emlékeztetett. Hatalmas erőfeszítések árán beszívta a hasát, miközben lábait maga alá tornázta. Miután nagy nehezen végre kinyújtotta kerek hasához képest elég rövidke végtagjait, méltóságteljes pózba vágta magát.

A datolyaszilva-arcú macska gyorsan körülnézett. Mivel senkit sem látott a környéken, lassan kinyitotta a száját, bajusza megremegett. Egy meglehetősen mély férfihang szólalt meg.

– Hagyd a baromságot és pattanj kifelé! Hát nem érzed ezt a bűzt?

A levegőben terjengő szag tényleg kimondhatatlanul gyomorforgató volt. Zhao Yunlan leparkolt az út szélére és kikászálódott az autóból, majd azzal a mozdulattal fogta is be az orrát.

– Ez meg mi? Csak nem eregettél egyet? – kérdezte homlokát ráncolva.

A méretes fekete macska a szavait figyelmen kívül hagyva leugrott, egy villámcsapás erejével landolt a földön. Megriszálta a fenekét Zhao Yunlan felé, aztán előkelőséget és magabiztosságot árasztva előreszökkent.

Már jó néhány rendőrautó parkolt az út másik oldalán, a keskeny sikátor bejáratánál pedig rendőrségi szalag állta a kíváncsiskodók útját.

A zsebében kotorászva Zhao Yunlan végre talált egy elnyűtt azonosító igazolványt. A szalagnál lévő fiatal tiszt a tetthelynek háttal állt, arca zöldes színben pompázott. Elvette a flepnit, de alig vetett rá egy pillantást, már adta is vissza, hogy aztán a fal tövébe rohanjon. Képtelen volt tovább türtőztetni magát, a falnak dőlve kiürítette gyomra tartalmát.

Zhao Yunlan beletúrt szénakazalnak tűnő hajába, amely úgy nézett ki, mintha egy egész állatsereg játszadozott volna benne.

– Hát ennyire hányingerkeltő az én gyönyörű igazolványképem? – kérdezte meglepődve.

A fekete macska már jóval előtte járt, de a férfi piszmogását látva egy elnyújtott nyávogással visszafordult. A szőre felborzolódott.

– Jól van, jól van, ne siettess! A francba! Ez a bűz tíz lépés távolságról is ölni képes – mondta, majd átbújt a figyelmeztető szalag alatt. Amint a másik oldalon volt, valaki sietve rohant az üdvözletére. Az orrára szorított zsebkendőn keresztül elfojtott hangon megkérdezte:

– Ön a Különleges Esetek Osztályának munkatársa?

A közbiztonságban dolgozók közül mindenki tudta, hogy létezik egy titokzatos csoport, amit Különleges Esetek Osztályának neveznek. Nem holmi jöttmentek gyülekezete volt, mégsem tudta senki pontosan, hogy mit csinálnak, vagy hogyan dolgoznak. Ha valahol feltűntek, akkor az azt jelentette, hogy a parancs legfelülről érkezett és mindenféle vita teljesen felesleges.

De ha nem jöttek, képtelenség volt megtalálni őket.

A közbiztonsághoz tartoztak, mégis attól függetlenül léteztek. A szervezet rendkívül misztikus volt, nem lehetett átlátni, hogy mit és miért csinálnak. Külön engedély nélkül még a média sem tudott pillantást vetni rájuk, nemhogy elég közel kerülni ahhoz, hogy esetleg egy interjút készítsenek velük. Senki sem ismerte a büntetőeljárásukat, vagy hogy milyen módszerrel építik fel a vádirataikat. De az közismert volt, hogy ha egy esetet átadtak nekik, szőrén szálán a ködbe veszett.

Semmit sem osztottak meg a nyilvánossággal, csak az ügy rejtélybe burkolt végkövetkeztetését. Néha pedig a KEO munkatársai még titokzatosabbak voltak, mint az általuk végzett munka.

Jelentéseik mindig átfogóak voltak, részletesen kifejtették az okokat, az események menetét, levonták a következtetéseket, feltárták a gyanúsítottak személyét és a körülményeket, amelyek az elkövetők elfogásához vezettek. Minden lépés feketén-fehéren le volt vezetve, aprólékos logikával és világos megfogalmazással. Semmibe sem lehetett belekötni.

Az egyetlen probléma az volt, hogy mire az adott ügyet lezárták, a bűnösök mind halottak voltak.

A tetthelyért felelős tiszt egy idősebb férfi volt, aki Yang névre hallgatott. Megrázta Zhao Yunlan kezét majd kíváncsian végigfuttatta rajta a tekintetét.

– Hogyan szólíthatom? – kérdezte udvariasan.

– A nevem Zhao — Zhao Yunlan. Kérem, hívjon csak xiao-Zhaónak.

Lao-Yang teljesen megdöbbent. Nem igazán számított rá, hogy a KEO jelenlegi vezetője személyesen jelenik meg. Zhao parancsnok harminc év körülinek tűnt, kissé túl fiatalnak ehhez a munkakörhöz. Magas volt, sovány és nagyon jóképű. De az inge gyűrötten lógott rajta, felső két gombja szabadon fityegett, és felsőjének csupán az egyik oldala volt rendesen a nadrágjába tűrve. Nem is beszélve arról a szénakazalról, amely a fejét koronázta…

– Hát ön Zhao parancsnok! – kiáltott fel lao-Yang. – Tudhattam volna, de nem is gondoltam, hogy az osztag vezetője ilyen fiatal és ígéretes!

Az effajta reakcióhoz hozzászokva Zhao Yunlan szintén elmormolt néhány udvarias szót.

Aztán felhangzott egy nyávogás és lao-Yang még épp időben nézett le ahhoz, hogy lássa, amint egy sötét árnyék villámgyorsasággal kapaszkodik fel a másik lábán át a vállára. Egy fekete macska volt, sötétzöld szemekkel. Egy fekete macska jelenlétének egy gyilkossági helyszínen alapvetően rendkívül hátborzongatónak kellett volna lennie, de ez az állat olyan kövér volt, hogy inkább mázlimacskának[2] tűnt, mely mancsaival a szerencsét hívogatja.

A parancsnok feje látszólag egészen kiszorult oldalra, komikus összhatást kölcsönözve a szituációnak.

Lao-Yang és a négylábú hosszú ideig bámultak egymásra.

– Ez… Ez…

Zhao Yunlan ügyetlenül felrángatta a nadrágját, amelyet az állat súlya korábban majdnem letolt. A fejét hátradöntve szárazon felnevetett.

– Ez a mi macskafőnökünk. Egészen közelről figyelemmel szokta kísérni a munkánkat, és nem túl boldog, mert henyélni és dumálni lát minket.

Lao-Yang meg sem tudott szólalni.

A fekete macska önelégülten nyávogott, hosszú farka türelmetlenül kalimpált. Amikor felemelte a fejét, Zhao Yunlan azonnal megértette. Megragadta az apró cédulát és kiszabadította a háj fogságából, hogy megmutassa lao-Yangnak.

– Ez egy különleges engedély a KEO-tól. Teljesen olyan, mint a mi igazolványunk, hozzáférést biztosít számára minden bűnügyi helyszínhez. Ne aggódjon, tapasztalt vén róka. Nem fog gondot okozni.

Lao-Yang kezdte az egész szituációt hülyítésnek érezni.

Miután megejtett néhány hívást és biztosra ment, hogy a borzas férfi és a macskája nem csalók, Zhao Yunlan és szőröstalpú „főnöke” végül beléphettek a bűntett helyszínére.

Minél közelebb kerültek, annál erősebb lett a bűz.

Egy lány holtteste feküdt a keskeny sikátorban, felsőjén az alábbi szöveg tündökölt: Sárkányvárosi Egyetemen gólyaavató. Nyitott szemei a semmibe meredtek, szája tátva, végtagjai pedig szanaszét hevertek. A hasát valami éles eszközzel felvágták, belső szerveit pedig úgy távolították el, ahogy egy babának szedik ki a tömését.

Lao-Yang visszahelyezte a zsepit az orrára, arcvonásai eltorzultak.

A kövér macska hosszan felnyávogott Zhao Yunlan vállán, majd a földre ugorva kétszer körbesétálta a holttestet. Aztán egy ponton megállt és leült. Majdnem olyan jól képzettnek tűnt, mint egy kábítószerkereső kutya. A parancsnok odasétált és előhúzott egy gyűrött kesztyűt a zsebéből. Alaposan megvizsgálta a területet, aztán finoman felemelte a test egyik karját.

Lao-Yang kinyújtotta a nyakát. A földön, korábban a kar által rejtetten, egy fél véres kézlenyomat látszott.

Kétségtelen, hogy nem embertől származott. A tenyér olyan kicsi volt, mint egy gyermeké, de ujjai legalább húsz centiméter hosszúságúak. Lao-Yang, aki egész életében rendőrként dolgozott, még sosem látott hasonlót. Ahogy döbbenten bámulta, egyszer csak meghallotta Zhao Yunlan szokatlanul komoly tónusú hangját.

– Mostantól a Különleges Esetek Osztálya veszi át a nyomozást! Az üggyel kapcsolatos átvételi folyamatot két napon belül le kell folytatni!

Mielőtt lao-Yang válaszolhatott volna, a férfi egy kicsi, romos ajtóra mutatott a mellettük lévő falon. – Az ott micsoda?

---

[1] Bambuszgőzölő: bambuszból készült konyhai gőzölőedény.

[2] Mázlimacska: integető macska, amely a hiedelem szerint szerencsét és pénzt hoz. Leginkább japán nevén, maneki nekóként ismert.