Egy oldalsó ajtó volt a Sárkányvárosi Egyetem peremfalán.

A Sárkányvárosi Egyetem egy neves, nagy múltra visszatekintő intézmény volt. Sok más iskolához hasonlóan már ez is a város peremére költöztette fő kampuszát. A központi területeken, ahol a földet aranyárban mérték, csupán az adminisztratív irodák egy töredéke és néhány mesterképzési tanszék maradt a régi kampuszon. Éppen ezért több turista látogatta, mint diák.

Zhao Yunlan már egy fél órája álldogált kezében a fekete macskával a kollégium épületének bejáratánál, mire Guo Changcheng végre megérkezett. Csak ekkor jött rá, hogy az előző este oly kapkodva üdvözölt gyakornok egy kész istencsapása. A fiú séta közben mindig összehúzta magát, vállai görnyedtek voltak, fejét lehajtotta, mintha örökké szégyenkezne, haja pedig a szemébe lógott. Gyászos fekete öltözékével elég siralmasnak tűnt, és leginkább csak egy szélben imbolygó gombára hasonlított.

– Szerinted mit mondott neki Wang Zheng? Azt hinné az ember, hogy valami hatalmas bűntényre kényszerítették – súgta oda a kezében lévő szőrgombócnak a férfi.

– Túlzol, anyuci! – ásított lustán a fekete macska.

Guo Changcheng pontosan úgy botorkált oda hozzájuk, mintha elrabolták vagy a hegyekbe hurcolták volna, hogy egy bandita arája legyen. A sírás határán állva alig hallhatóan elmotyogta:

– …mondta, hogy találkozzak veled a tetthelyen.

– Bocsi, mit mondtál, ki küldött? – kérdezett vissza Zhao Yunlan szándékosan ugratva őt. – Tudsz egy kicsit hangosabban beszélni, vagy szerezzek neked egy mikrofont?

Guo Changcheng megborzongott.

– W-W-Wa—, Wa—[1]

– Miau – tette hozzá Daqing.

Zhao Yunlant mélységes csalódás öntötte el. Előző este éppen csak összefutott az újonccal, észre sem vette, hogy új alkalmazottja alig tud egy épkézláb mondatot összefűzni. Némi mesterkéltséggel a hangjában szólalt meg.

– Azt már vágod, hogy mit láttunk a tetthelyen, ugye? Ez lenne az a kollégium, ahol az áldozat lakott. Gyere velem, szétnézünk!

Megfordult, és beszéd közben belépett az épületbe, azonban nem hallotta, hogy bárki is követné. Visszanézve látta, hogy Guo Changcheng szeme mereven a kollégiumot felügyelő ádáz kinézetű hölgyre tapad, és a félelemtől némán kővé dermed. Zhao Yunlannak hatalmas erőfeszítésébe került megfékezni indulatait, és türelmesen intett, mintha csak egy kutyát hívogatna.

– Mi a fenét álldogálsz ott, mint egy idióta? Már beszéltem vele. Nem kell belépésért folyamodnod, csak gyere!

De jobb lett volna, ha inkább meg sem szólal, mert amint ezt meghallotta, a fiú automatikusan kiegyenesedett, és fennhangon közölte: „akkor bejövök”. Aztán amikor rájött, hogy bolondot csinált magából, teljesen lemerevedett és elpirult.

Zhao Yunlan ráharapott a nyelvére. Első benyomását a gyakornokról leginkább az alábbi két szóval tudta leírni: micsoda idióta!

A lányok kollégiumában a 202-es szoba egy szabványok szerinti kétágyas volt. A fekete macska leugrott a férfi karjáról, gondosan szétnézett az ágy és a szekrény alatt, majd az ablakpárkányra ugrott, ahol leeresztette a fejét és szimatolni kezdett. Aztán egyszerre elfordult, és tüsszentett egyet.

Guo Changchenget előző este hatalmas megrázkódtatás érte, de némi megfigyelést követően képes volt megerősíteni, hogy vonzó főnökének igenis van árnyéka a nappali fényben. Miután összeszedte a bátorságát, hogy közelebbről is szemügyre vegye, arra a következtetésre jutott, hogy habár az éjszakai műszak kissé megtépázta az alakját, alapvetően tényleg emberi lény. A felismerésnek köszönhetően kissé megnyugodott, és úgy loholt a sarkában, mintha hozzánőtt volna.

Zhao Yunlan elővette a zsebében lévő cigisdobozt, és a régóta dohányzók könnyedségével előhalászott egy szálat. Ajkai közé vette, meggyújtotta, aztán az ablakhoz sétálva megütögette a macskát, hogy arrébb tessékelje. Az ablakpárkány felé hajolva hunyorogva kifújta a füstöt.

Nem volt túl erős a szaga. Menta és frissítő gyógynövényillatot árasztott, amely a férfi kölnijével keveredve egészen megnyugtatónak tűnt. Különleges képesség kellett ahhoz, hogy valaki egyszerre legyen ilyen slampos és provokatív.

– Nézd – mondta, mire Guo Changcheng engedelmesen lenézett. Borzongás futott végig rajta, ahogy meglátta az egykor tiszta ablakpárkányon egy emberi csontváz kezének lenyomatát.

Zhao Yunlan közelebb hajolt, és higgadtan megszimatolta.

– Semmi szaga. Csak egy vén, tapasztalt macska venné észre az ilyesmit.

– Szóval nem ez volt az? – nyitotta ki a száját a fekete macska.

Amint meghallotta az állatot beszélni, a fiú olyan hirtelen kapta oda a fejét, hogy még a nyaka is megreccsent.

A férfi a szálldosó füstben megrázta a fejét, és úgy látszott, hogy erősen járatja az agyát. Guo Changchenget teljesen figyelmen kívül hagyva odafordult a macskához.

– Sajnos nem. Ha valami meg tud ölni, annak nem ilyen az illata.

Ahogy kinyitotta az ablakot, szeme akaratlanul is az új fiúra tévedt. Guo Changcheng olyan sápadtnak tűnt, mint aki bármelyik pillanatban kész elájulni. Nyilvánvaló volt, hogy az egész világa darabokra hullott, és az idegei pattanásig feszültek. Zhao Yunlan nem bírta ki, hogy ne szórakozzon vele kicsit.

– Oké, kölyök. Pattanj fel ide, és nézd meg, mi van az ablakon kívül!

– Öhm… – hebegett Guo Changcheng.

– Hogy érted azt, hogy öhm? Kapd össze magad! Igyekezz!

A fiú nyelt egy nagyot. Kidugta a fejét, és ekkor fogta fel igazán, hogy milyen magasan is van a második emelet. Azonnal elgyengültek a térdei. De az még inkább meghaladta a bátorságát és kommunikációs képességeit, hogy Zhao Yunlanhoz fordulva közölje, túlságosan fél megtenni.

Szegény gyermek igazán nagy dilemmában találta magát. Főnöke azonban félelmetesebb volt, így csigalassúsággal bár, de végül kimászott az ablakon. Túlságosan rettegett felállni, ezért csak guggolt ott, közben pedig úgy szorongatta a rácsot, mintha az élete múlna rajta. Az ijedtség mozgásképtelenné tette, és rájött, hogy csak a nyakát tudja megmozdítani. Nagy erőfeszítések árán remegve elfordította a fejét, hogy felmérje környezetét.

Ekkor azonban túlságosan is tisztán, meglátott valamit visszatükröződni az üvegen. Az összes hajszála az égnek állt. Rémülten és pánikba esve állapította meg, hogy nem csak a saját alakját látja visszaverődni.

Bármennyire is lehetetlennek tűnt, egy csontváz helyezkedett el pontosan ott, ahol ő guggolt. Kezének csontjai egyenesen az ő bokáján haladtak keresztül, pontosan egy vonalban az ablakpárkányon lévő kéznyomattal, és bekukucskált a szobába.

A fiú gyorsan lenézett maga elé, de semmit sem látott.

Egy ideig nem tudta megmondani, hogy a látása, vagy az ablak hazudik-e. Mellkasa összeszorult, és alig kapott levegőt. Aztán a csontváz megfordult, tekintetük találkozott az üvegben, és a koponya üres szemgödrében Guo Changcheng egy embernek tűnő alakra lett figyelmes.

Az illető fejét és testét köpeny takarta, és teljesen beborította a fekete köd, kezében pedig volt valami…

Ám még mielőtt jobban megnézhette volna, hogy mi is az, egy férfi szólalt meg alatta.

– Bocsánat, diák vagy? Mit csinálsz az ablakban lógva?

A hang rettenetesen megijesztette Guo Changchenget, akinek idegei már amúgy is majdnem teljesen felmondták a szolgálatot. Balszerencséjére pont nőtt egy kis csúszós moha az ablakpárkányon, aminek köszönhetően elvesztette az egyensúlyát és a gravitáció áldozatává vált. Zhao Yunlan azonnal akcióba lendült és utánanyúlt, de csak a sisakszerű hajánál fogva sikerült őt megragadnia. Guo Changcheng felsikított, mire a döbbenettől Zhao Yunlan elvesztette a fogását, és egyszerűen elengedte.

A fekete macska továbbra is békésen üldögélt az ablakpárkányon, és a farkát billegette nyávogva.

– A rohadt életbe! Ezt nem hiszem el! – rohant le szitkozódva a lépcsőn Zhao Yunlan.

Amint Guo Changcheng zuhanni kezdett, a korábban megszólaló férfi megpróbálta elkapni őt. Az illető vékony testalkatú volt, aki még nyáron is hosszú ujjú inget viselt. Jól öltözött és finom személy benyomását keltette, keret nélküli szemüvege pedig elegáns, intellektuális megjelenést kölcsönzött neki. A kezében tartott tanmenet kicsúszott az ujjai közül, ahogy a fiúért nyúlt.

– Jól vagy, tongxue[2]?

Hála az égnek csak a második emeletről esett le, így a fiúnak az ijedtségen kívül semmi baja sem volt. Rémülten nézett fel az párkányra, amelyről lecsúszott, az azonban üresen ásítozott. Mintha az ablakon kívül lógó csontváz és a szemében lévő fekete köpenyes alak csak az ő képzeletének szüleménye lett volna.

Lábai kocsonyává váltak, és lehuppant a hátsó felére.

– Kibicsaklott a bokád? – A szemüveges férfi lehajolt, hogy leellenőrizze. – Az iskola szabályzata szigorúan tiltja, hogy bárki is felmásszon az épületekre! Túl veszélyes! De ez alkalommal még nem adok neked büntetőpontot. Hadd vigyelek el az iskolai klinikára, jó?

– N-Nem szükséges. Én n-n-nem vagyok— kezdte a fiú. Az idegesség mindig is megbénította a nyelvét, így még a szokásosnál is nehezebben tudott tisztán beszélni. Úgy érezte, hogy egy rakás szerencsétlenségnek született. Mégis, milyen utat választhatna az életben, amelyen egyedül is boldogul? Ez volt az első munkanapja, és máris kezdi elveszíteni az eszét.

Zhao Yunlan leviharzott a földszintre, majd a gallérjánál fogva megragadta és felrántotta Guo Changchenget. Legszívesebben lekapta volna a cipőjét, hogy azzal csépelje el a drágalátos gyermeket, de mivel valaki más is jelen volt, visszafogta dühét. A szemüveges férfihoz fordult, és kezet nyújtott.

– Üdvözlöm, a Különleges Esetek Osztályától vagyunk. A nevem Zhao. Kihez van szerencsém?

Ahogy találkozott a tekintetük, egyszerre mindketten lefagytak.

Ő most egy itteni prof, vagy inkább a helyi szépfiú? – futott át a gondolat Zhao Yunlan elméjén.

Valami átvillant a dögös… professzor… arcán. Először úgy tűnt, hogy ösztönösen elhárítja a férfi kezét, aztán magához tért. Megköszörülte a torkát, majd egy futó pillanatra megérintette azt, mielőtt újra elengedte volna.

– Nagyon örvendek! A nevem Shen— Shen Wei. Itt tanítok. Sajnálom, hogy összekevertem a tisztet egy nyárra visszamaradt diákkal.

A professzor keze olyan hideg volt, mint egy hűtőszekrényből frissen előszedett hulláé. Zhao Yunlan nem tudta megállni, hogy még egy pillantást ne vessen rá, de Shen Wei minden szemkontaktust elkerült. Helyette inkább a szétszóródott tanmenetét kezdte el összeszedni, hogy ne kelljen a szemébe néznie. Zhao Yunlan lehajolt segíteni, aztán mindketten egyszerre nyúltak ugyanazért a darabért.

Mivel egyikük a saját papírjait igyekezett összeszedni, míg a másik egyszerűen segíteni próbált, leginkább Zhao Yunlannak kellett volna visszahúzódnia. Ehelyett azonban Shen Wei kapta vissza a kezét, de úgy, mint aki tűzbe tenyerelt. Habár ajkai sápadtak voltak, arccsontját skarlátvörös pír futotta el.

Viselkedése egészen különös volt ahhoz képest, hogy mindössze először találkoztak. Mintha félt volna Zhao Yunlantól, de valahogy mégis több volt annál. Ha egy bűnöző került szembe egy rendőrtiszttel, idegessége ellenére is megpróbált titokban néhány pillantást vetni rá, ahelyett, hogy teljesen elkerülné a tekintetét.

Nem tudta mire vélni a dolgot, ezért figyelmesen szemlélni kezdte Shen Weit.

A világban sokféle szépség létezett. Vidám, üdítő, lendületes és törékeny… A lehetőségek tárháza végtelen volt. De létezett egy fajta, amely a finom porcelánhoz hasonlított: első pillantásra elég kellemesnek tűnt ahhoz, hogy nézegesse az ember, de nem volt túlzottan elbűvölő. Az ilyen gyengéd, elegáns szépség nem tolakodott be az ember elméjébe, és követelt magának pofátlanul figyelmet, de ha valakinek jó szeme volt hozzá, magával ragadta és elbűvölte a kifinomultsága.

Ilyesfajta volt Shen Wei megjelenésének természete. Minél tovább nézte az ember, annál jobban kibontakozott a szépsége.

Zhao Yunlan nem részesítette előnyben sem a férfiakat, sem a nőket; ráadásul már jó néhány hónapja egyedülálló volt. Gyanakvó tekintete egyből megváltozott, amint elöntötte a vágy, és a nem igazán megfelelő időzítés ellenére szíve hevesen dobogni kezdett.

Abban a pillanatban egy hatalmas, gömb alakú macska törleszkedett Shen Wei nadrágjához. Olybá tűnt, mintha csak a hatása alatt állna. Miután gondosan megszaglászta őt, kinyújtott nyakkal a lábához dörgölőzött, és szánalmasan nyávogni kezdett. Ez az úri macska, aki örökké éhes és lusta volt, aki mindig fennkölten és hidegen viselkedett, még sosem viselkedett ennyire igazi macskaként. Zhao Yunlan lefagyott, amikor meglátta, hogy milyen szégyentelenül bújik a férfi nadrágszárához. Még fel is nézett, mintha csak hízelegne, majd a professzor térdei felé nyújtotta nevetségesen rövid lábait, mintha csak egy ölelésért könyörögne.

Ő fel is emelte az állatot, aki egy kicsit sem bánta a fagyos érintését: egy csendes nyávogást követően labdába gömbölyödött, és a kezének dörgölőzve dorombolni kezdett.

– Milyen okos macska. Van neve? – simogatta meg a fejét a férfi.

– Ja – felelte Zhao Yunlan. – Daqingnak hívják. A beceneve dagadék, vagy büdös dög.

A fekete macska fújt egyet, még a szőre is égnek állt, miközben a gúnyolódó felé kapott karmaival. De a férfi könnyedén elkerülte a támadást, aztán a saját karjaiba kapta az állatot, és Guo Changchengre pillantott.

A fiú megacélozta magát és közelebb húzódott. Kinyitotta a kezében lévő irattartót, majd elővette egy diáklány igazolványát, és remegve átadta Shen Weinek. Habár nagyon nehezen kommunikált az idegenekkel, mégis beszélni kezdett.

– Sh-Shen professzor, ü-üdvözlöm. Vetne rá egy pillantást? Ismerős ez a személy?

A férfi nyugtalanságát palástolva megigazította a szemüvegét, és rendezte arckifejezését.

– Nem ismerős. Nem hiszem, hogy bejárt volna bármelyik órámra is. Tehát igazak a pletykák, hogy a múlt éjjel történt valami az egyik hallgatóval?

Zhao Yunlan minden apró arcrezdülésére odafigyelve alaposan szemügyre vette.

– Igen. Ezt az igazolványt találták az elhunytnál. Hol szerezhetnénk némi háttérinfót róla, Shen professzor?

– Megpróbálhatják megkérdezni a tanulmányi osztályon – válaszolta, továbbra is kerülve a parancsnok tekintetét.

– És azt merre találjuk? – kérdezte a másik késlekedés nélkül. – Lenne olyan kedves, hogy odavezet minket? – Shen Wei megdermedt, de Zhao Yunlan tovább erősködött. – Vagy túl sokat kérek?

A férfi hallgatott egy darabig, majd szorosabban fogta a tanmenetét, és vonakodva közölte: – Kövessenek.

---

[1] A wang-wang (汪汪) egy kínai hangutánzó szó, a kutyák ugatását jelölik vele. A magyar vau-vau…

[2] Tongxue (同学): olyan személyek megszólítása, akik valamilyen oktatási intézményben tanulnak.