Zhao Yunlan elég megviselten nézett ki, de úgy tűnt, hogy szerencsére nincsenek komolyabb sérülései. A tarkója vöröslött, talán mert megütötték, de ennél többet egyelőre nem látott rajta Shen Wei. Csak annyit tehetett, hogy nyugtalanul üldögélt az ágya fejénél arra várva, hogy mikor tér magához a férfi.
Zhao Yunlan másnap délig aludt. Még arra sem ébredt fel, hogy a mobilja újra és újra megszólal. A nap éppen megindult lefelé az útján, amikor egyszerre megrándultak az ujjai. Shen Wei, aki addigra már eléggé aggódott érte, azonnal megfogta a kezét.
– Yunlan?
Zhao Yunlan a tarkójához kapta a kezét, még mielőtt kinyitotta volna a szemét.
– Uhh, az a rohadt seggfej!
Shen Weit kissé megnyugtatta a gondolat, hogy a másiknak van elég ereje átkozódni. Ám ez mindössze addig tartott, amíg a férfi furcsán fojtott hangon ki nem mondta a nevét.
– Igen? Mi az? – kérdezte egyből.
– Mennyi az idő? Hogyhogy még fent vagy? – kérdezte Zhao Yunlan kissé zavartan.
Shen Wei megdermedt, aztán kipillantott az ablakon. A nap magasan járt az égen, a lakásban pedig ragyogó világosság uralkodott.
Elszorult szívvel legyezett egyet a másik szemei előtt, amelyek némi alaposabb vizsgálat után kissé tanácstalannak és fókuszukat veszítettnek tűntek.
Nem érkezett reakció.
Amikor Shen Wei nem válaszolt, Zhao Yunlan egyből tudta, hogy valami nincs rendben. Automatikusan odafordította a fülét.
– Shen Wei?
A férfi már éppen válaszolni készült, amikor Zhao Yunlan tévedhetetlen pontossággal kinyújtotta a kezét, és elkapta az arca előtt legyező kezet, amely jéghideg volt, akár a porcelán. Hallgatott egy darabig, majd megszólalt.
– Értem. Valami baj van a szememmel, ugye?
Shen Wei szabad keze ökölbe szorult, miközben kétségbeesetten igyekezett uralkodni a hangján.
– Most azonnal beviszlek a kórházba!
***
Zhao Yunlan rendellenesen csendes volt az úton, mintha csak valami járt volna a fejében. Ahogy kiszálltak az autóból, érthető módon néha kissé elveszettnek tűnt séta közben, hiszen időbe telik mire az ember alkalmazkodik a hirtelen jött látásvesztéshez. Úgy érezte, hogy azt sem tudja, melyik lábával lépjen, és legszívesebben mindenbe belekapaszkodott volna. Még úgy is, hogy Shen Wei fogta a kezét.
Arca szokatlanul sápadtnak tűnt, talán az ördögmaszkos túlzásba vitte a dolgot. Shen Wei tekintete azonnal elsötétült a gondolatra, és veszélyesen közel állt ahhoz, hogy az egyébként hét lakat alatt őrzött brutalitása a felszínre törjön. A Zhao Yunlant átvevő kórházi személyzet szinte remegett az idegességtől. Számukra a férfi olyan volt, mint valamiféle visszafogott maffiózó a filmekben – egyszerre tűnt jámbor vegetáriánus buddhistának, és jéghideg gyilkosnak is.
Nem túl meglepő módon a tesztek szerint minden rendben volt Zhao Yunlan szemével. Az orvosok teljesen összezavarodtak. Nem volt semmi sérülés vagy rendellenesség, a beteg mégsem látott semmit. Miután fél napig piszkálták és szurkálták, az egyik orvos finoman felvetette, hogy a baj talán inkább pszichológiai, és nem fizikai. Azt javasolta, hogy forduljon pszichológushoz.
Mire kijöttek a kórházból, Zhao Yunlan, mint valamiféle elpusztíthatatlan csótány, már hozzá is szokott a vakságához. Kinyúlt, és hadonászott egyet a kezével.
– Sötét van, ugye?
Shen Weit idegesítette, hogy a másik magában tartja a gondolatait, ezért beszéltetni próbálta.
– Honnan tudtad?
– Kicsit nyirkos és hideg a levegő. Azon filóztam, hogy biztosan lement a nap.
Az autóhoz érve Shen Wei kinyitotta az ajtót, egyik kezével igyekezett besegíteni Zhao Yunlant az autóba, a másikkal pedig megakadályozni, hogy beüsse a fejét. Aztán becsatolta a biztonsági övét, majd átpillantva észrevette, hogy a másik vigyorog.
– Mit mosolyogsz annyira?
– Csak az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha ugyanígy gondoskodnál rólam, amikor egy nap öreg és szenilis leszek!
Shen Wei lelke felkavarodott, az arckifejezése pedig megenyhült.
– Ha elkezdelek apucinak hívni, mert már nem ismerek fel senkit magam körül, nehogy válaszolni merészelj! – folytatta. – Továbbá tilos főnökösködni felettem, és kihasználni, ha már nem forognak rendesen a kerekeim!
– A dolgok sokkal könnyebbek lennének, ha szenilis lennél – közölte lemondó sóhajjal Shen Wei.
– Hogy mondod?! – kérdezte Zhao Yunlan ijedtséget és döbbenetet mímelve, aztán odakapott a mellkasához. – Mit tervezel velem?! Csak nem be akarsz zárni, és arra kényszeríteni, hogy a tiéd legyek?!
Shen Wei szóhoz sem jutott.
Miután mindössze fél napot töltött magába roskadva és az új helyzethez alkalmazkodva, Zhao Yunlan ismét virult. Amint elhelyezkedett a kocsiban, elkezdett vacakolni az üléssel. Először is elfektette, majd ismét teljesen felállította. Aztán nekiállt áttapizni az egész autó belsejét a kezeivel.
– Hé, csak most veszem észre, hogy az ülésen van egy kis bemélyedés. Hogy lehet, hogy korábban nem láttam?! Van néhány egészen jópofa dolog is abban, ha világtalan az ember. Tudtad, hogy a belvárosban van egy hely, ahol kipróbálhatod, milyen érzés vaknak lenni? A jegyek 40 yuanba fájnak, szal’ asszem most spóroltam egy kis zsét!
Ez a fajta forradalmi optimizmus meghaladta Shen Wei felfogását, így válaszul csak halványan elmosolyodott.
Kitette Zhao Yunlant közvetlenül az épülete előtt, és meghagyta neki, hogy ne mozduljon. De miután visszatért a parkolás után, a férfi már egyedül odasétált a járdaszegélyhez, és éppen az egyenes vonalban járást gyakorolta. Bár kis híján sikerült összecsókolóznia egy lámpaoszloppal.
Shen Wei azonnal odarohant, és megragadta a derekát, még mielőtt kiütötte volna magát. Zhao Yunlan nagyon élvezte, hogy vakon a levegőbe emelik. Egy elragadtatott füttyszót hallatott, mintha csak azt szerette volna, hogy újra megtörténjen.
A karját megveregetve Shen Wei előrehajolt.
– Mindenfelé lépcsők vannak, szállj fel a hátamra!
Zhao Yunlan megsimogatta a hátát és elmosolyodott, de nem engedelmeskedett.
– Mi az? – kérdezte gyengéden Shen Wei. – Fogadj szót szépen!
Zhao Yunlan vakon megkereste Shen Wei kezét, majd lehajolt, hogy megcsókolja annak hátoldalát.
– Hogyan hagyhatnám, hogy te cipelj? Mi lesz, ha összeroskadsz a súlyom alatt?
Azzal lassan megindult előre. Ha nem rúg bele rögtön az első lépcsőfokba, Shen Wei szinte azt hihette volna, hogy visszatért a látása. Járása magabiztos, léptei egyenletesek voltak. Amint elért a lifthez, megkereste a gombokat, és megnyomta a megfelelőt. Aztán kissé hátrafordult a másikra várva.
Shen Wei gondoskodott róla, hogy léptei jó hangosak legyenek.
– Honnan tudtad, hol van a lift?
– Amilyen szemfüles vagyok, azt hitted, nem ismerem a saját kecómat? – kérdezte Zhao Yunlan nagy mellénnyel. – Nincs szükségem szemekre ahhoz, hogy tisztában legyek a lépcsők számával, vagy hogy hány lépésre vannak a lifttől.
Ez persze abszolút süket duma volt. Zhao Yunlan az a fajta nemtörődöm és hanyag ember volt, aki nemcsak a lépések számával volt bajban, de még a saját teáscsészéjét vagy papucsát sem tudta megtalálni anélkül, hogy mindent feltúrt volna.
Shen Wei tökéletesen biztos volt benne, hogy a férfi csendben számolt magában, miközben délután levezették a földszintre. Talán egyszerűen a személyisége miatt, de valamiért minden körülmények között igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy a kezében tartja az irányítást. Néha még akkor is ezt a benyomást tette a körülötte lévő emberekre, amikor a dolgok nagyon nem voltak rendben.
Zhao Yunlan nyugodtan kinyitotta a lakása ajtaját, és már éppen át akarta lépni a küszöböt, amikor egy hangot hallott a lábánál.
– Kinyírlak, ha rá merészelsz lépni a farkincámra!
Zhao Yunlan megtorpant, aztán lehajolt, és tapogatózni kezdett.
– Daqing?
A macska számára azonnal világossá vált, hogy valami nincs rendben. Felmászott a férfi karjára.
– Mi baja a látásodnak?
Zhao Yunlan finoman beóvatoskodott.
– Ááá – kezdte hanyagul. – Ezt a képességemet egy időre deaktiválták.
Shen Wei még épp időben ragadta meg, mielőtt nekiment volna az ajtókeretnek.
– Óvatosan!
Daqing döbbenten ugrott le a kanapéra.
– Mi történt?! – vetett egy vádló pillantást Shen Weire.
– Az én hibám! – közölte a férfi egy pillanatnyi hezitálás nélkül.
– Mégis hogy lenne már a te hibád?! – Zhao Yunlan azt sem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen.
Kinyújtotta a kezét, ujjai azonban csak a levegőt markolták. Daqing elégedetlen arckifejezéssel figyelte a kalimpálását. Elégedetlen tekintete az „őmacskaságom szánalomból hajlandó lesz leereszkedni hozzád, hogy kedveskedjen neked” üzenetet hordozta, megdöntötte a fejét, majd Zhao Yunlan tenyeréhez dörgölődzött.
– Ne aggódj! – nevetett a férfi. – A szerencse és a szerencsétlenség általában kéz a kézben jár!
Tapogatózva leült a kanapéra, és előhúzott egy cigit a zsebéből.
– Nem látok, gyújtsd meg nekem! – közölte arrogánsan Daqing felé intve.
A macska azonban csak némán szőrgombóccá gömbölyödött, és hátat fordítva Zhao Yunlannak teljesen figyelmen kívül hagyta őt.
Helyette Shen Wei fogta meg a kezét, majd egyetlen mozdulattal meggyújtotta a szálat, és elétolta a hamutartót.
– Tegnap este találkoztam egy varjúcskával. – Zhao Yunlan egy pillanatra elgondolkodott, aztán úgy döntött, hogy inkább kicenzúrázza kissé az előzző éjszaka történt események néhány részletét. – Valami olyasmit mondott, hogy… Izé bigyó valahol a Nyugati tengeren, meg valami cucc az Északi tengernél, valamennyire a parttól, vagy mi. A többit nem értettem. Asszem valami hegyről károgott.
Daqing megdermedt, így Shen Wei volt az első, aki reagált a hallottakra. Komorság telepedett az arcára.
– Erről majd később beszélünk. Hogyan sérült meg a szemed?
– Jaj, ne is kérdezd! – legyintett elutasítóan Zhao Yunlan. – Az egész amiatt az átkozott csengő miatt történt!
– Milyen csengő?! – ugrott mancsaira hirtelen a macska.
– Nálam van – közölte Shen Wei, majd előhúzott a zsebéből egy porral borította apró aranycsengőt. – Erről beszéltél?
– Miért van nálad?! – szűkültek össze Daqing pupillái.
– Mi az? – faggatózott Zhao Yunlan.
A macska tett néhány kört Shen Wei keze körül, és alaposan megnézte magának a tárgyat.
– Ez az enyém! – közölte végül nagyon halk hangon, aztán lopva vetett egy pillantást Zhao Yunlanra. – Az… első gazdám… maga kötötte a nyakam köré. Évszázadokkal ezelőtt. De aztán történt egy baleset, és… elvesztettem.
– Hadd lássam! – nyújtotta ki a kezét a férfi.
Azonban Shen Wei elhúzta előle a csengőt.
– Attól tartok, hogy nem tudnád felemelni.
Zhao Yunlan visszaemlékezett az előző este történtekre, és kedvetlenül kipöfékelt egy füstkarikát.
Daqing fejét lehajtva megragadta a csengőt, majd egyetlen szó nélkül távozott az ablakon. Ritkán fordult elő, hogy az általában oly gondtalan és élettel teli macska ennyire aggodalmasnak tűnjön.
– Daqing? – hajtotta oldalra fejét Zhao Yunlan hallgatózva.
– Már elment. – Shen Wei bezárta az ablakot, lehajolt, majd lassan végigsimította a másik szeme sarkát. – Ki fogom találni, hogyan hozzam rendbe a látásodat!
Mintha csak hirtelen eszébe jutott volna valami, Zhao Yunlan elmosolyodott.
– Tulképp nem kell annyira sietni… – közölte.
Shen Wei ösztöne azt súgta, hogy a következő szavak rendkívül illetlenek lesznek – és egyáltalán nem tévedett. Még a vakság sem volt elég ahhoz, hogy elejét vegye Zhao Yunlan perverzségének.
– Borzasztóan kényelmetlen, hogy nem látok rendesen. Segítenél lezuhanyozni ma este?
Miután Shen Wei sikeresen lerázta magáról azt a mocskos mancsocskát, amely rejtélyes módon hirtelen a fenekét kezdte el markolászni, egyetlen szó nélkül kiment a konyhába.
Zhao Yunlan mosolya lehervadt, ahogy lehunyta a szemeit, és a kanapénak dőlve hallgatta a kintről érkező zajokat. Ritka béke ereszkedett rá a sötétségben, szinte élvezte a pillanatot.
Ahogy az elméje és a teste elernyedt, hirtelen mintha furcsa árnyak jelentek volna meg előtte. Szemei abban a minutumban kipattantak, de továbbra sem látott semmit, sőt, még a víziók is eltűntek.
Immáron koncentrálva ismét becsukta a szemét, és elkezdte számolni a lélegzetét, miközben összeszedte gondolatait és érzelmeit. Egy kis idő múlva az ismeretlen alakzatok ismét megjelentek. A bal kezénél egy zöld golyót „látott”, amely halvány fényt bocsátott ki magából. Nagyon sápadt volt, de az áramlása földöntúlian szépséges… a formája pedig valahogy ismerősnek tűnt.
Mi is volt tőle balra? Az ablakpárkány. És azon pedig… egy növény, amit egy barátja adott neki.
Lehetséges, hogy ez lenne az a bizonyos mitikus Mennyei Szem?!
***
A halandók birodalmában a Mennyei, vagy Isteni Szemet gyakran összekeverték a harmadik szemmel, holott valójában valami egészen másról volt szó. A Mennyei Szemről azt beszélték, hogy az a fizikai testben ragadt és arra támaszkodó lélek szeme. A hétköznapi embereké mindig csukva volt, hacsak nem egy Erlang Shenhez[1] hasonlóan természetes eredetű harmadik szemmel rendelkeztek.
Sosem gondolta volna, hogy vakságának köszönhetően ekkora mázlija lesz, és kinyílik a Mennyei Szeme.
Ahogy próbált a két szemöldöke közötti helyre koncentrálni, a környezete folyamatosan tisztábbá vált. Egyre több és több dolgot vett észre maga körül. Először a virágokat az ablakpárkányon, aztán a macskaszőrt a kanapén, majd az ősi szövegeket a könyvespolcán, végül egy antik festményt a falon.
Úgy tűnt, hogy csak azokat a dolgokat képes érzékelni, amikben élet vagy lélek van. De nem látta a kanapét, a dohányzóasztalt, vagy a modern időkben készült dolgokat, amelyekből hiányzott.
Zhao Yunlan lenézett a saját testére, és észrevette, hogy fehér fény folyik át rajta. A bal válla üres volt, de a jobbon egy fénylő golyóbis helyezkedett el, amely gyönyörű fénnyel és ragyogó színekkel sugárzott – bizonyára a lélektüze lehetett.
Valami olyan ismerősnek tűnt benne… Biztos volt benne, hogy látta már valahol.
A hirtelen felismeréstől azonnal talpra ugrott. Térde a dohányzóasztalnak ütközött, de még a grimaszolásra is sajnálta az időt, késlekedés nélkül kitámolygott a konyhába. Hallotta, ahogy Shen Wei a zöldségeket aprítja, de a férfi maga láthatatlan volt a számára – tökéletesen beleolvadt a sötétségbe. Na jó, talán nem is olyan tökéletesen… Egy pillanatnyi tanulmányozás után feltűnt a számára, hogy még az őt környező feketeségnél is sötétebb. Az egyetlen fény a nyakában lógó apró medálból származott, és az abban lévő fénygömb azonos volt azzal, ami a jobb vállán helyezkedett el.
Shen Wei éppen egy káposztafejet készített elő, de a neszezés hallatán Zhao Yunlanra pillantott.
– Elég nagy itt a rendetlenség, inkább ne gyere be!
De Zhao Yunlan figyelmen kívül hagyta őt, és a hangját követve óvatosan besétált, majd hátulról megölelte. Az állát a vállára támasztva lehunyta a szemét, és megpróbált a vágódeszkára koncentrálni az újonnan szerzett szemével. Talán a zöldségek a betakarítás és hűtés során elveszítették életerejüket, mert nem látott semmit. Csak az illatukat érezte.
Aztán lenézett a karjaiban lévő Shen Weire.
Ahogy átölelte a férfit, annak szívéből élénkvörös vér ömlött ki, amely olvadt lávaként áramlott szét Shen Wei koromfekete sziluettjében, egy karcsú, kecses alakot rajzolva Zhao Yunlan tintafekete látomásában.
Mintha csak hirtelen kivirágzott volna benne az élet.
Zhao Yunlan egy ideig csendben figyelte, ám mikor végül megszólalt, csak morgott egy sort.
– Mit csapkodsz? Kizárt, hogy ezt megegyem! Húst akarok! Nem vagyok nyúl. Sérültként szeretnék petíciót benyújtani az élelmezésem javítására.
Shen Wei lágyan felkuncogott, aztán felemelte egy kis fazék fedelét maga mellett. Azonnal terjengeni kezdett a hús illata.
– Ne légy válogatós!
Ahogy válaszolt, a testén átfutó tüzes színek ellágyultak. A bíborvörös élénk áramlás meglepő narancsos árnyalatot öltött, amely olyan volt, akár a nap első sugarai a beköszöntő hajnalban.
Shen Wei nem próbált meg kiszabadulni, Zhao Yunlan pedig vele együtt mozgott, jobbra-balra imbolyogva, miközben hallgatta a vágódeszkán ütemesen kopogó kés hangját. Szemei sötétek voltak. Nem tűntek üresnek, ahogy bámult lefelé, csupán kimondhatatlanul mélynek.
Némi hallgatás után közelebb hajolt, és megkérdezte:
– Szerinted dögös vagyok?
Shen Wei kezei megálltak.
– Van valami komoly mondanivalód is? Hagyd abba a hülyéskedést!
– Teljesen komolyan kérdeztem! – Zhao Yunlan megköszörülte a torkát. – Shen Wei elvtárs, gondoljon az ön mellett álló úriemberre úgy, mint egy szellemi óriásra, aki úttörő a munkájában, egy olyan közszolga, aki csak és kizárólag az emberekkel törődik, és sosem önmagával. Szóval, szerinted ez dögös?
Shen Weinek egy pillanatra elakadt a szava, aztán halkan felnevetett. Lenézett, aztán óvatosan csíkokra vágta a káposztát. Őt figyelve az egész feladat rendkívül egyszerűnek tűnt, amit bárki teljes szívvel és felesleges agyalás nélkül élvezhetett volna.
– Teljesen lényegtelen számomra, hogy dögös vagy-e. Lehetnél akár egy ormótlan óriás is, kinek fejét hegek borítják, és lábai pörsenésekkel vannak tele. Vagy esetleg undorító és visszataszító. Akkor is ugyanezt a helyet foglalnád el a szívemben.
– Legközelebb azon kapom magam, hogy már meg is kérted a kezem – ugratta Zhao Yunlan.
Habár csak kettesben voltak otthon, ez a belsőséges beszélgetés annyira nem illett a konyhához, hogy Shen Wei egészen zavarban érezte magát. Finoman megbökte vállával a másikat.
– Tűnj az utamból! Sütni készülök, inkább ülj le valahol!
Zhao Yunlan engedelmesen hátralépett, közben nekiütközött a mosogató hideg fémének. Aztán szinte mellékesen megkérdezte:
– Hazudnál nekem valaha is?
Shen Wei továbbra is háttal állva megdermedt.
– Válaszolj! – erősködött Zhao Yunlan.
Shen Wei nem volt hajlandó megfordulni. Néhány pillanattal később halk hangon válaszolt.
– Sosem fogok hazudni neked. És sosem foglak bántani sem!
Zhao Yunlan éppen a hátát figyelte a Mennyei Szemével. Látta, ahogy a szavakkal egyidőben a benne áramló fény szép lassan elhalványul, akárcsak egy kiégett tűzijáték. Annyi időbe telt csupán, amíg kimondta ezt a néhány mondatot. Határtalan szomorúság költözött a szívébe.
– Oké, hiszek neked! – bökte ki.
– Csak így, bizonyítékok nélkül? – fordult meg hirtelen Shen Wei.
– Neked bármit elhiszek, amit mondasz! – mosolygott Zhao Yunlan.
Ám ezek után képtelen volt tovább figyelni a férfin átáramló fényt, elfordult, mintha csak fecsegni ugrott volna be. Kotorászni kezdett a polcok között.
– Hol van a szárított marhahúsom? – motyogta. – Úgy emlékszem, kellene lennie még egy zacskóval…
Annyira zaklatott volt, hogy felborította a sarokban álló műanyag seprűt, majd rálépett, és majdnem előre esett.
Shen Wei kezei nedvesek voltak a káposztától. Nem akarta teljesen összekenni vele Zhao Yunlant, ezért csak kinyújtotta a kezét, hogy megakadályozza az esését, mire a férfi erőteljesen a mellkasába csapódott.
A lakás elég kicsi volt, így a konyha sem büszkélkedhetett túl nagy méretekkel. Egyetlen embernek sem volt elegendő, nemhogy két felnőtt férfinak. Shen Wei kénytelen volt ugyanabban a pozícióban, Zhao Yunlant a karjai között tartva leöblíteni a kezét a csap alatt, miközben álla egészen természetesen a másik vállán pihent.
Zhao Yunlan egyszerre elnémult és megmerevedett.
Amint Shen Wei kezei tiszták lettek, elkezdte a vállainál fogva kitessékelni őt.
– Még ha van is valahol, már biztosan lejárt a szavatossága. Ne kotorássz! Az előbb tettem le egy kis rágcsálnivalót az asztalra, egyél abból, ha éhes vagy! De ne túl sokat, mert mindjárt kész a főtt étel!
– De én nem főtt kajára vagyok éhes! – vigyorgott a férfi lesütött szemekkel.
– Hmm? – Shen Wei habozott. – Akkor mit szeretnél ennél?
Zhao Yunlan hátrahajtotta a fejét, és megkereste Shen Wei állát. Miután megérintette, könnyedén végigfuttatta egyik ujjbegyét az állkapcsától a füléig, majd odahajolt.
– Téged! – mormolta. – Téged szeretnélek megkóstolni!
Miközben ezt mondta, véletlenül sikerült pont a másik arcába „néznie”. Zhao Yunlan szemei mélyen ültek, és mikor félig lehunyta, szempilláinak árnyéka magas orrnyergére esett. Habár Shen Wei teljesen tisztában volt vele, hogy a férfi nem lát, valahogy mégis az a benyomása támadt, hogy túláradó szeretettel nézik.
Egyszerre azt érezte, hogy a lelke megremeg a másik tekintete alatt.
Zhao Yunlan elmosolyodott és még közelebb húzódott, belélegezve Shen Wei samponjának könnyű illatát.
– Miért vagy olyan ideges? Próbálj ki! Gyengéd leszek!
Shen Wei egyetlen szó nélkül leültette a kanapéra, és elmenekült.
Zhao Yunlan kinyújtotta a lábát, és kiskirályként heverészett a kanapén. Azon gondolkodott, hogy rendeljen-e egy pár piros gyertyát. Meggyújthatná őket az ágy fejénél az éjszaka közepén, hogy romantikus nászéjszakai hangulatot teremtsen. Talán pont erre lenne szükség ahhoz, hogy egy bizonyos urat megszabadíthasson a ruháitól.
Már késő éjszaka volt, de Zhao Yunlant még mindig mardosta a vágy. Shen Wei attól tartott, hogy a másik talán unatkozik vagy nyugtalan a vaksága miatt, így lefekvés előtt a fejtámlának dőlve elkezdett felolvasni neki egy könyvből. A hangja rendkívül gyengéd és lágy volt, és tökéletes mélységben rezonált. Ám miközben az intellektuális légkörbe merülve hallgatta őt, Zhao Yunlanban egyáltalán nem a kultúra iránti szeretet tört fel, sokkal inkább az állatias ösztönei.
Valami hirtelen felkeltette Shen Wei figyelmét. Az egyik mondat közepén elhallgatott, és az ablak felé fordult. Zhao Yunlan mindenféle figyelmeztetés nélkül azonnal rágurult, és szorosan átölelte őt az ágyra nyomva.
– Ne nézz oda! – suttogta Shen Wei füléhez tapadva. – Kapcsold le a villanyt!
A szobára sötétség hullt.
Zhao Yunlan egyik kezét Shen Wei inge alá csúsztatta, amitől annak egész testén borzongás futott át. A másik válaszul megragadta a csuklóját, mozgásképtelenné téve őt. Zhao Yunlan ekkor lehajtotta a fejét, és rágcsálni kezdte Shen Wei kulcscsontját.
– Hmmm… Egyetlen apró érintéstől is kőkemény leszel? Hát ennyire akarsz engem? – kérdezte bársonyos hangon.
Shen Wei annyira zavarba jött, hogy képtelen volt az ablakon kívüli történésekre koncentrálni. A szél egy fadob alig hallható hangját hordozta. Zhao Yunlan ujjai, amelyek tüzet gyújtottak mindenhol, ahol a másik testét megérintették, hirtelen egy üzenetet rajzoltak a bőrére: Ne mozdulj!
Felrántotta a takarót, hogy teljesen befedje vele Shen Weit, majd feltápászkodott. Inge szinte egészen a derekáig ki volt gombolva, kis híján leesett róla, de hangja jegesen csattant.
– Szívesen vendégül látnám, ha egyedül lennék. De ilyen szituban két ember társaság, három meg már tömeg. Biztosan megérti.
Az ablakon kívül enyhe köhögés hangzott fel.
– Őméltósága hallotta, hogy az Őrző szeme megsérült. Azért küldte ezt az alázatos szolgát, hogy megnézze önt! Ha bármiben is megzavartam, akkor igazán—
– A Bíró? – húzta fel a szemöldökét a férfi, majd jelentőségteljesen felnevetett. – Elég gyorsan elérték a hírek. Mindössze ma látogattam meg a kórházat, még éjfél sincsen, ön pedig már itt is van. Nos, nagyuram, jól vagyok! Nyugodtan visszamehet, és tolmácsolja legmélyebb hálámat Bíró uramnak, amiért gondolt rám!
– Úgy lesz! – jött a válasz az ablak felől, aztán az intenzív yin energia a semmivé lett.
Zhao Yunlan tapogatózni kezdett az ágyon, mire Shen Wei megragadta a kezét és megkérdezte:
– Egy kaszás volt? Mit—
– Gondolj csak bele, gyagyás! – sóhajtott fel Zhao Yunlan. Ujjai megtalálták a másik haját, majd gyengéden simogatni kezdték. Halk hangon magyarázni kezdett. – Néhányan bármit megtennének, hogy csapdába csaljanak. Az alvilágban is biztos vannak olyanok, akik tudják, hogy te vagy Shen Wei. Nem így van?
A férfi habozott, majd bólintott egyet. Túlságosan kínos volt számára a tény, hogy évtizedek óta emberi köntösben látogatta a halandók világát, csakhogy megfigyeljen valakit. Nyilvánvalóan nem verte nagy dobra a dolgot, de mivel ő volt a Lélekmetsző Küldött, el sem titkolhatta. Az volt a minimum, hogy Yanluo Ítélőszékének Tíz Királyát[2] értesítette róla.
– A státuszod elég magas ahhoz, hogy ne kelljen beleavatkoznod a másik oldal ügyeibe – mondta Zhao Yunlan. – De nyilvánvalóan nekik is megvannak a saját problémáik és prioritásaik. Akár halandó, akár túlvilági dolgokról legyen szó, mindenkinek megvannak a saját céljai. Te pedig—
– Aggódsz értem? – kérdezte Shen Wei csendesen.
– Mit gondolsz? – hajtotta le a fejét Zhao Yunlan a kérdést követően.
Shen Wei szorítása erősödött, majd hirtelen magához vonta a másikat, arcát nyakának hajlatába temetve. Ölelése az örökkévalóságig tartott, és hihetetlenül erős volt. Zhao Yunlan szerette volna kihasználni a hangulatot és akcióba lépni, de képtelen volt kiszabadulni a másik karjaiból. A férfi úgy préselte magához, mintha esze ágában sem lett volna elengedni egészen hajnalig.
Zhao Yunlan tett néhány hiábavaló kísérletet arra, hogy megmozduljon, de aztán a kimerültség lassan erőt vett rajta. Ráébredt, hogy megint kénytelen lesz kielégítetlenül elaludni, miközben elméjén buja gondolatok cikáztak keresztül. Felkészült élete legfrusztráltabb alvására, pedig annyira kanos volt, hogy kis híján orrvérzést kapott.
Talán mert Shen Wei túl szorosan tartotta – ami tényleg kissé kényelmetlen volt – de amint elaludt, álmodni kezdett.
Egy felhős, ködös helyen járt körbe-körbe. Romok és törmelék vette körül, a szemei előtt pedig számtalan ember imádkozott az ég felé. Egy időre megpihentette rajtuk tekintetét, aztán továbbsétált, míg végül egy teljesen sötét és elhagyatott helyre ért.
Valamiért úgy érezte, hogy erőt vesz rajta bosszúság. Csettintett az ujjaival, hogy tüzet idézzen, de az kialudt, mielőtt még lángra kaphatott volna. Aztán valaki mélyet sóhajtott a füle mellett.
– Miért kellett ilyen messzire menned egy odavetett megjegyzés miatt?
A hangot nehéz lett volna körülírni. Úgy tűnt, mintha megkerülte volna a fülét, hogy egyenesen a szívébe hatoljon. Hevesen megborzongott, majd felébredt.
Úgy tűnt, a nap már magasan járhat az égen. Shen Wei nem volt mellette, valószínűleg kiugrott vásárolni.
Akár kinyitotta a szemeit, akár lehunyta azokat, Zhao Yunlan akkor is csak sötétséget látott. Szíve mennydörgésként dübörgött, hátán hideg verejték gyöngyözött.
Vajon ki beszélt álmában? És miért hangzott úgy, mint a saját hangja?!
[1] Erlang Shen (二郎神) a kínai mitológia hatalmas harci istene, akit a Jáde császár unokaöccseként tartanak számon, és feltűnik Az istenek birtokba helyezése és a Nyugati utazás című művekben. Harmadik szeméről és hűséges kutyájáról híres.
[2] Yanluo Ítélőszékének Tíz Királya (十殿阎罗): a kínai alvilág tíz uralkodója. Feladatuk a halott lelkek megítélése földi tetteik alapján, és a megfelelő büntetés vagy újjászületési forma kijelölése számukra.