– Hogy kicsoda?! Zhao Yunlan, hát benned egy cseppnyi félelem sincs?!
A férfi nem figyelt igazán, csak hümmögött egyet.
Daqing mindent látott már a világból, amit csak lehetett – legalábbis ő maga így gondolta. De életében most először értette meg igazán, hogy mit is jelent, „ha valakinek annyira eszét veszi a vágy, hogy még az eget is kihívja maga ellen”.
Megannyi történet szólt a császárok viselkedéséről – hogy a Shang-házbeli Zhou király kivágta a hűséges Bigen szívét Daji kedvéért[1]; hogy a Zhou-házbeli You király meggyújtotta a jelzőtüzeket, csakhogy mosolyt csaljon ágyasa arcára[2], Xuanzong császár pedig kihagyta a reggeli törvénykezést egy boldog éjszaka után[3] – amelyek ehhez képest szinte mind semmiségnek tűntek. A szépség bármire ráveheti ezeket az ostoba férfiakat!
Zhao Yunlan és Shen professzor számtalan interakciója villant át az elméjén: először is Shen Wei alvilággal kapcsolatos tudása, aztán hogy mennyire ismerősnek is tűnt a számára, vagy hogy folyton megjelent a megszentelt tárgyakkal kapcsolatos ügyek során, na meg a tekintélyes viselkedése Wang Xiangyang kihallgatásakor… A macska egyszerre rádöbbent, hogy ez mindent megmagyaráz, így kénytelen volt elhinni.
– Tudod te pontosan, hogy kicsoda is a Lélekmetsző küldött? – érdeklődött.
– Épp ezt akartam kérdezni – válaszolta a férfi rezzenéstelen arccal.
Daqing kishíján eszét vesztette.
– Én egy nagyon-nagyon öreg macska vagyok. Az istenek birtokba helyezésének pillanatától kezdve képes vagyok elmondani neked nagyjából az összes isten, buddha és démon eredetét az égen és a földön. De semmit sem tudok a Lélekmetsző küldöttről. Felfogtad, hogy mit jelent ez?
Az elmondottak egyáltalán nem érték meglepetésként Zhao Yunlant, miután látta a Shen Wei által festett képet, és elolvasta a tőle származó szavakat: Amikor először megláttam Kunlun-junt a liget árnyékában, a szívem egyetlen röpke pillantására megremegett. Ha a saját szemével látta, akkor nyilvánvalóan valamikor az ősi időkben kellett születnie. Az pedig jóval Daqing öntudatra ébredése előtt volt, tehát honnan is ismerhette volna a származását.
– Akkor azt mondd el, amit tudsz – közölte Zhao Yunlan.
– Hallottál már Houturól? – karmolta a párkányt aggódva Daqing.
– Ühüm – mondta a férfi, aztán elkezdte felvázolni, amit eddig kiderített. – A Hegyek és vizek könyvében[4] azt írják róla, hogy állítólag Gonggongtól született, és a Láng Császár leszármazottjaként tartják számon. A Lélekidézés[5] című műben úgy jegyzik, hogy Houtu volt az az isten, aki az alvilágot irányította. A halandó birodalomban azonban sokszor hivatkoztak rá a legendák „Mennyei Uralkodóként”, akit hatalmas tisztelet övezett. Ennek köszönhetően egyes mítoszok azt állítják, hogy Houtu valójában maga Nüwa.
A macska bólintott, mire Zhao Yunlan folytatta.
– Amikor régen Gonggong ledöntötte a Buzhou-hegyet, Nüwa az ötszínű kövek létrehozásával megfoltozta az eget, amely az ég oszlopait tartotta. Aztán lösszé vált, elválasztva a yin világát a yangtól. Az volt az alvilág kezdete, amiért cserébe az emberek Houtuként, avagy a Föld Királynőjeként kezdték tisztelni.
A férfi még ezek után sem értette pontosan, hogy Houtunak mi köze volt ehhez az egészhez.
– Ami a Lélekmetsző küldöttet illeti – kezdte Daqing –, azt mondják, hogy több ezer zhanggal a Sárga-forrás alatt jött a világra. De pont ez a bökkenő: a küldött a Buzhou-hegy ledöntése előtt született, még mielőtt az alvilág és a Sárga-forrás létezett volna. Akkor mégis honnan jött ez a „több ezer zhanggal a Sárga-forrás alatt” dolog?!
– Más szóval egyáltalán nem az alvilágból származik.
– Hát nem vetted észre, hogy azok ott mennyire félnek tőle?! – kérdezte a macska. Zhao Yunlan cigije már szinte teljesen leégett, de mintha észre sem vette volna. Daqing felsóhajtott. – Mondd csak… Mégis hogy szűrhetted össze vele a levet?! Hát képtelen vagy a farkadat a gatyádban tartani?!
A legtragikusabb az egészben éppen az volt, hogy a férfinak még csak lehetősége sem volt elővenni.
– Eső után köpönyeg – közölte Zhao Yunlan, majd némán álldogált az ablak mellett, miközben a nap utolsó sugarai szinte végtelennek tűnő árnyékot kölcsönöztek neki. Cigiről cigire gyújtott, és a füst úgy beburkolta őt, mintha a ködös Déli Égi Kapunál lenne. A földön szanaszét csikkek hevertek, zsebei pedig üresen ásítoztak, mire végül intett Daqingnak, hogy ugorjon fel a karjára. Aztán elindultak kifelé.
– Hová megyünk? – kérdezte a macska.
– Vissza a Fény sugárút 4. alá. – A férfi hangja komor volt. – Látni akarom Chu Shuzhit, majd időpontot kell kérnem az egyik kaszástól. Nem engedem, hogy bárki is zaklassa azokat, akik nekem dolgoznak!
Éppen azután értek oda, hogy a nappali műszak véget ért, ám Chu Shuzhi még nem érkezett meg. Zhao Yunlan kitett egy kis szárított halat és tejet Daqingnak, aztán egyből a könyvtárba ment. Megragadott egy védőszemüveget a bejáratnál, és éppen az orrára biggyesztette, amikor meglátta, hogy Wang Zheng és Sangzan sietve elhúzódnak egymástól a sarokban.
– Folytassátok csak – közölte. – Ne is törődjetek velem!
A lány levegő után kapkodott, majd arcát eltakarva elmenekült.
Sangzan viszont mindössze beletúrt a hajába. Kellően szégyentelen volt, és nem jött olyan könnyedén zavarba.
– Megint Kunlun? – kérdezte, miután odalépett.
A szemüvegnek köszönhetően Zhao Yunlan orrnyerge kicsit magasabbnak tűnt a szokásosnál. Amikor állkapcsa éles vonalait felfedve felnézett, jóképű arca valahogy ridegebbnek látszott, mint általában.
– Totál felesleges. Valaki már rég kitörölte az összes hasznos infót – húzta végig az ujját a polcon lévő könyvek gerincén kutatva. – Akiről most többet szeretnék tudni, az… Nüwa. Kérek mindent az emberek teremtéséről, az égbolt megfoltozásáról, a Chiyou, a Láng Császár és a Sárga Császár közötti háborúról, a Gonggong és Zhuanxu közötti csatározásról. Talán képesek abszolúte mindent kitörölni egy személyről, de nem vagyok hajlandó elhinni, hogy az események láncolatát is maradéktalanul el tudják rejteni.
Zhao Yunlan úgy nézett ki, mint egy írástudatlan huligán, de megjelenése megtévesztő volt. Lenyűgöző tudással rendelkezett az archaikus szövegekkel kapcsolatban, és több ősi nyelvnek is ismerője volt, így könnyedén olvasta azokat. Keresztbe tett lábbal letelepedett a magas fémlétrán és munkához látott. Sebesen végzett egyik kötettel a másik után, majd félrehajította őket. Sangzan nem zavarta meg, csak odalent várakozott, és egyetlen szó nélkül újra a polcokra pakolt mindent. A könyvtárban egyedül a lapozás hangja hallatszott.
A férfi látása továbbra sem volt száz százalékos. Amint elfáradt, úgy érezte, mintha valamiféle filmréteg lett volna a szemén. Időnként szünetet kellett tartania, és ilyenkor beszédbe elegyedett a másikkal.
– A Buzhou-hegy egy szent magaslat. A legendák szerint ott található az út a mennyekbe – gesztikulált Zhao Yunlan, miközben figyelmesen magyarázott. – A történelmi feljegyzések azt mondják, hogy Gonggong és Zhuanxu a hatalomért küzdöttek. A végén Gonggong veszített, úgyhogy dühében meglovagolta az isteni sárkányt és ledöntötte a Buzhou-hegyet.
Sangzan még mindig nehezen értette, amit az emberek mondtak neki. Lassan reagált, és mindössze egy fél pillanattal később bólintott.
– Egyszerűen akkor sem hiszem el! – jelentette ki halkan Zhao Yunlan. – A Láng és a Sárga Császár számtalan éven keresztül harcolt Chiyouval, és nem túlzás azt állítani, hogy közben még az ég is leomlott és a föld is megrepedt, homok meg sziklák repkedtek mindenfelé. De a Buzhou-hegy akkor is állt! Még akkor is sértetlen maradt, amikor Pangu fejszéjével kettéválasztotta az eget és a földet. Mégis hogyan dönthette volna le egy sima sárkányháton lovaglás?!
Sangzan megtanulta figyelmen kívül hagyni az összes melléknevet és főnevet, amit nem értett. Egy kis idő után szokatlan akcentusával így szólt:
– H-ha lehetelen… de megtörtén— megtörtént… valaki tette róla, hogy legyen.
– Levágta a mennyekbe vezető utat – érintette meg Zhao Yunlan az ősi szöveget. – De ki? És miért?
Sangzan figyelte, ahogy a parancsnok tekintete töprengővé válik.
– Miután a Buzhou-hegy leomlott, Nüwa hatalmas kövekkel tömte be az eget. Ő maga Houtuvá vált, lelke pedig szétszóródott az alvilágban – folytatta Zhao Yunlan. – Mintha puszta kézzel tartotta volna fel az eget és a földet. Föld… Föld… Sár… – Hangja egyre halkabb lett, mígnem szinte magában beszélt. Aztán hirtelen így szólt: – Várj csak! Kérem vissza azt a részt, ahol Nüwa megteremtette az embereket!
A másik éppen eleget tett a kérésének, amikor Daqing beszambázott.
– Lao-Chu megérkezett – közölte Zhao Yunlannal.
A férfi azonnal eltette a könyvet, és leereszkedett a magas létrán. Már épp indulni készült, amikor Sangzan hirtelen megszólalt mögötte.
– Ako’ nem lenni még szabály. Mindenki erő akar… A hegy… Mennybe vezet az út talán valaki direkt dünt… dönteni le, hogy véget vessen…
Nem találta a helyes szavakat, csak kalimpált összevissza, de a másik egyből megértette: a folyamatos csatározásra gondolt.
Zhao Yunlan felhúzta a szemöldökét. Egy új gondolat fogalmazódott meg benne.
Miután a világ megteremtésének kaotikus állapota véget ért, minden isten megállás nélkül harcolt. A Láng Császár és a Sárga Császár legyőzte Chiyout, megteremtve az új rendet. Az emberek számának növekedésével megszületett a hatalom is azok között az agyagfigurák között, amelyekbe Nüwa életet lehelt, és akik aztán szintén csatlakoztak a harcokhoz. Vajon azért történt a Buzhou-hegy ledöntése és a mennyekbe vezető út elvágása, hogy véget vessen az új rendnek és az istenek közötti háborúnak? Hogy minden visszaálljon a teremtés kezdetére, amikor a világban jólét uralkodott?
Zhao Yunlannak ismét eszébe jutott az álma. Vajon ki beszélt hozzá?
Chu Shuzhi megérkezett, de korántsem egyedül. Vele volt a farka, Guo Changcheng is, vattapamacsnak öltözve. Két sálat csavart a nyakára, amelyek a fél arcát eltakarták. Lényegében egy Tini Ninja Teknőcöt csinált magából.
Miután a férfi korábban köddé vált, a fiúnak nem volt más választása, mint hazaindulni. Ám még mielőtt taxiba szállt volna, meggondolta magát. Rossz érzése támadt, amiért már a holdújév első napján cserbenhagyja Daqingot. Így hát visszatért abba a kis sikátorba, hogy megkeresse Chu Shuzhit, és fogcsikorgatva kuncsorgott információ után mindenkitől, akivel találkozott.
Miután már több mint fél órája keresgélt a farkasordító hidegben, egy jószívű néni észrevette őt és pipacspiros orrát a szomszédfigyelő bizottságból, majd egyenesen a férfi ajtajához vezette. De a néni távozása után Guo Changcheng nem mert kopogtatni, úgyhogy Chu Shuzhi csak akkor találta meg jégkrémmé fagyott kollégáját az ajtaja előtt, amikor megkapta a Lélekőrző dekrétum idézését, hogy menjen be a Fény sugárút 4-be. Mi mást tehetett volna, minthogy magával viszi.
Az irodában feszült volt a légkör. Chu Shuzhi az íróasztal előtt ült, és Zhao Yunlan öngyújtójával játszadozott. Tekintetét az asztalra szegezte, arckifejezése pedig komor volt. Mellette Daqing csendben járkált fel-alá, az egész osztályon Guo Changcheng szipogása volt az egyetlen hang.
Chu Shuzhi fel sem nézett, amíg Zhao Yunlan sietve ki nem lépett a falból kezében egy könyvvel.
– Mit akarsz?
A parancsnok leült vele szemben, alaposan megnézte magának a másik arckifejezését, majd kertelés nélkül megkérdezte:
– Tervezel itt hagyni minket? – kérdezte, aztán mikor Chu Shuzhi nem válaszolt, fagyosan hozzátette: – Vedd elő a kezed a zsebedből! Ne tégy úgy, mintha nem érezném annak a szarnak a bűzét!
A férfi szája hamis mosolyra húzódott. Elővette a kezét, tenyerében egy apró csont pihent, amely halvány fénnyel derengett. Egy üreges csontfurulya volt négy lyukkal, amellyel halottak holttestét és szellemét lehetett irányítani. A halottakkal szembeni mélységes tiszteletlenségnek köszönhetően ezeket az eszközöket ősidők óta sötét praktikáknak tekintették.
Guo Changcheng tüsszentett, mire Chu Shuzhi oldalról rápillantott és lassan közölte:
– Szerintem keress valakit, aki először hazaviszi ezt a szegény kölyköt—
– Xiao-Guo, menj Daqinggal a konyhába, és csinálj magadnak egy bögre teát! – közölte Zhao Yunlan, majd arckifejezése elsötétedett, amint azok ketten elhagyták a termet.
– Mi a fenét képzelsz, hogy idehozod azt az orrfacsaró szagú cuccot?! – kérdezte felháborodottan. – Szeretnél visszafeküdni a sárba és újra te lenni a Leláncolt Holtak Királya?! Hátralévő napjaid bujkálással kívánod tölteni?!
Chu Shuzhi felemelte a fejét.
– Háromszáz évvel ezelőtt pimasz voltam, és mit sem értettem a szabályokból. Bűnt követtem el és beleegyeztem, hogy viselem annak következményeit. Elfogadtam a háromszáz évet. Ha igazságtalanságnak tartottam volna, ahogy eljártak velem, mégis mit tehetett volna ellenem néhány punnyadt kaszás?! A kisujjamat nyújtottam nekik, most meg az egész rohadt karomat akarják!
– Az érdembéklyók eltávolításának elhalasztása bevett gyakorlat. Mások is képesek elviselni, akkor te miért nem?!
– Mert! Én! Nem! Ők! Vagyok! Ne feledd, Zhao Yunlan, hogy saját magam tettem fel a béklyóimat! Azért, hogy megkíméljem őket! De ez nem jelenti azt, hogy szerintem helytelenül cselekedtem…
– Van pofád közölni velem, hogy nem volt helytelen az a baromság, amit csináltál?!
– Pontosan! Nem félek kimondani! Na és akkor mi van?! Kicsit sem bántam meg! Bármikor újra megtenném, megnyúznám azt a kölyköt, kitépném az inait, és simán ülnék még háromszáz évet a börtönben miatta! Mi ez a szar az érdemekről meg a bűnökről, a felnőttekről meg a gyerekekről?! Számomra kétféle ember létezik: akit megölhetek, és akit nem! Ha kényszerítenek, ha a bűneim tényleg annyira megbocsáthatatlanok, hogy háromszáz év vezeklés sem volt elég, akkor miért is ne csinálhatnám, amivel vádolnak?! Összeszedek még néhány szabálysértést, hogy kiegyenlítsem a számlát! Jobb lesz, ha mostantól kezdve mindenki odafigyel a gyerekeire, különben ez a csontfurulya még a végén darabokra töri a lelküket, és sosem térnek vissza többé—
Még be sem fejezte, amikor Zhao Yunlan lekevert neki egy hatalmas pofont. Éles csattanás hangja töltötte be a szobát, miközben Chu Shuzhi feje oldalra csapódott.
Daqing és Guo Changcheng éppen időben tértek vissza ahhoz, hogy szemtanúi legyenek a jelenetnek. A macska farkával csapkodva felnyávogott, biztos volt benne, hogy azok ketten mindjárt összeverekednek.
Abban a pillanatban szürke köd szivárgott be az ablakon, nekiütközött a parancsnok vállának, majd a karjába gurulva levéllé változott.
Lenézve látta, hogy egy kapkodva lefirkantott üzenet érkezett Shen Weitől: „Egy kaszás már úton van. Bármit is akarnak, semmiképp se egyezz bele! Várd meg, amíg hazaérek! – Wei”
Zhao Yunlan semmiféle reakciót nem mutatott, de arckifejezése megenyhült kissé.
Chu Shuzhi rápillantott, aztán felállt, hogy távozzon. Három Lélekőrző dekrétum pattant ki azonnal Zhao Yunlan kezéből, szikrákat szórva minden irányba. Lánggolyóként csapódtak Chu Shuzhi hátába, majd visszakényszerítették a székbe és fogva tartották.
Habár alig látott a méregtől, továbbra is szerződés kötötte a Lélekőrző dekrétumhoz. Övé lehetett volna a világ összes ereje, akkor is engedelmességgel tartozott neki.
Zhao Yunlan elővett egy felvevőkészüléket a fiókból és megnyomta a lejátszást. „Jobb lesz, ha mostantól kezdve mindenki odafigyel a gyerekeire, különben ez a csontfurulya még a végén darabokra töri a lelküket, és sosem térnek vissza többé—„
Hangja hihetetlenül rideg volt a felvételen, már a hallatán is bárki libabőrössé vált.
– Hallgasd csak magadat! – szólalt meg a parancsnok. – Szerinted ez olyan, mintha egy emberi lény mondta volna?
Chu Shuzhi szemei megvillantak, de makacsul félrenézett.
– Először is, nem vagyok ember!
– Chu-ge, ne mondj olyat mérgedben, amit nem gondolsz komolyan! – nyöszörgött szánalmasan Guo Changcheng. Amikor a másik egy szúrós pillantást vetett rá, továbbra is szipogva óvatosan közelebb lépett. – N-Nem hiszem el, hogy tényleg így gondolod. Bár nem értettem a dolgot, de Chu-ge jó ember! Nem tennél semmi rosszat ok nélkül…
Zhao Yunlan hátradőlt a székben, kétszer az asztalhoz kocogtatta az öngyújtóját, majd rágyújtott és türelmetlen hangon közölte:
– Minden bűnnek megvan a gazdája, és minden adósságnak fellelhető a hitelezője. Ha mérges leszel, még egy szent torkának is nekiesel! Még ennek a gyereknek is több esze van, mint neked. Helyetted is szégyellem magam!
Chu Shuzhi ádáz pillantást vetett rá.
– Mit nézel? Hát nem sül le a bőr a képedről?! De erre most nincs időm. Xiao-Guo, told be őt az irodámba, zárd be az ajtót és tartsd rajta a szemed. Van odabent egy oldalsó szoba egy egyszemélyes ággyal, ha fáradt vagy, ott le tudsz feküdni!
– És Chu-ge? Vele mi lesz? – kérdezte a fiú, veleszületett kedvességét nem meghazudtolva.
– Vele? – A parancsnok tekintete végigsöpört a férfin. – Hadd üldögéljen csak. Talán meditál egy kicsit, és észbe kap végre!
Felkapta a teáscsészéjét és meglötyögtette alján a zaccot.
– Rohadtul szeretném az egészet az arcába zúdítani! – tette hozzá dühösen. – És most tűnés!
Guo Changcheng engedelmeskedett és a gurulószékben kilökte Chu Shuzhit a szobából.
Zhao Yunlan feltette hosszú lábát az asztalra, térdéhez szorította a könyvet és elkezdte átlapozni.
A Nüwával kapcsolatos legendák töredékesek és következetlenek voltak. Ebben a könyvben, amely az Ősi titkok feljegyzései címet viselte, egy fejezetet kifejezetten „a Feng családból származó Nüwának” szenteltek. Sem a szerzőt, sem pedig az eredeti kiadással kapcsolatos adatokat nem tartalmazta, de valószínűleg valami taoista kultiváló írhatta a Song-dinasztia ideje után.
A Taiping Korszak Császári Enciklopédiája[6] azon részének idézésével kezdte, amelyek arról szóltak, Nüwa hogyan teremtette meg az embert: „Úgy mondják, hogy mikoron az Ég és a Föld különvált, még nem vala emberiség. Nüwa sárga löszből formált embereket, ám a munkálat igen terhes és fáradságos vala, s ezért kötelet márta az agyagba, majd azt megrázván, az onnan szertefröccsenő sárszemcsékből lőnek az emberek.”
A szerző egy széljegyzetben még hozzátette: „Az emberi lények öt érzékszerve mind Wa Fenség[7] megjelenésével hasonlatosak, és képesek a kommunikációra. Sárból születve az égi szél fellobbantotta bennük a három tüzet, a zavaros talajnak köszönhetően testükben otthonra lelt a három féreg[8], amelyek egészen halálukig bennük lakoznak. Intelligensek, de tisztátalanok. Csecsemőkoruktól öregkorukig az életük olyan múlandó, mint ahogy a nap halad az égen. Az irántuk való szánalomból Wa Fenség megteremtette a házasságot és kerítővé vált, hogy azok több száz generáción keresztül tovább élhessenek.”
Zhao Yunlan fogott egy tollat és vastagon aláhúzta: „az égi szél fellobbantotta bennük a három tüzet, a zavaros talajnak köszönhetően testükben otthonra lelt a három féreg”. Aztán addig folytatta a lapozást, amíg el nem érte a Huainanziból[9] kiemelet részt, amely az „ég megfoltozásáról” szólt.
„Valamikoron régen, mikor az Eget tartó négy oszlop leomlott, a Kilenc Föld szerteszakada. Az ég többé nem borította be a világot, a föld nem tartotta meg annak terhét. A tűz dühödt vala, és olthatatlanul pusztított, míg a víz óceánná vala, hatalmassá és megállíthatatlanná duzzada. Ádáz vadállatok emészték fel a jó embereket, vad madarak ragadák el a gyengéket és öregeket.
Nüwa ekkor megragadá az ötszínű köveket, s azokkal megfoltozá az eget. Az óriásteknős lábait levágá, hogy annak végtagjait az ég négy oszlopaként állítá fel. A fekete sárkányt levágá, hogy Ji földjét[10] megmenthesse, és a nád hamvait fölhalmozá, hogy azok felszívják az ár hullámait.
Ekképpen az ég helyreállíttaték, a négy oszlop ismét áll vala, az áradat elvonula, Ji földje megmenteték, a gonosz bestiák elhullának, s a jó emberek ismét békében élhetének.”
Széljegyzet: „Hálából, amiért az öreg teknős odaadta a lábát, Wa Fenség egy brokátköntöst ajándékozott neki, hogy uszonyként szolgáljon a számára. Azóta a négy oszlop őrzi a négy égtájat, és az ég északnyugat felé billen. Kő, mely koros, de még nem öreg; Víz, mely fagyott, de még nem hideg; Test, mely halott, de még meg nem született; Lélek, mely átalakult, de még el nem égett – mondta Kunlun, lepecsételve ezzel az oszlopokat.
Ezen lehetetlenségeket elzárták egy elérhetetlen helyre, s elnevezték őket a négy megszentelt tárgynak. Míg az égbolt le nem hullik és a föld el nem süllyed, a négy megszentelt tárgy nem jelenik meg újra, s béke uralkodik a világban.”
Olvasás közben Zhao Yunlan időnként végigsimította kezét Daqing bundáján.
– Itt azt írják, hogy az emberek hat érzéke tisztátalan köszönhetően a rossz sárnak, amelyből készültek. A végén Nüwa az öreg teknős lábaival kitámasztotta és megfoltozta az eget, Kunlun pedig néhány szóval lepecsételte a négy oszlopot. Azt hiszem, itt Kunlun-jun személyére utalnak. Már korábban is találkoztam ezzel a mondókával.
– Hol? – kérdezte a macska.
– A Hegyek és folyók árjánál – válaszolta a férfi. – Ha a négy megszentelt tárgyat nevezi lehetetlenségeknek, akkor azok megszerzésével sikerülhet elérni a lehetetlent, és hozzáférni a négy oszlop alapjához?
Daqing tett néhány kört a keze körül és motyogni kezdett:
– Mi ez az egész? Teljesen megszédít.
Zhao Yunlan szimplán figyelmen kívül hagyva őt tovább beszélt magához, és igyekezett rendet tenni a gondolatai között.
– Először arról szól a fáma, hogy az ötszínű köveket használva megfoltozták az eget. Ha a korábban történtek alapján gondolkodunk, akkor utána a föld stabilizálása a következő lépés – valószínűleg erre szolgált a négy oszlop. Feltehetően az emberiség létrejöttének idejéből származó földre hivatkoznak, nem pedig a Houtura, amivé Nüwa változott… Ennek így van értelme. Nem csoda, hogy a démonképű ennyire kétségbeesetten vágyik a négy megszentelt tárgyra. Amint összeszedte őket, megtalálhatja a módját, hogyan pusztítsa el a négy oszlopot.
A korábban megérintett szárított hal illata még mindig érezhető volt Zhao Yunlan ujjain. Daqing megszaglászta, majd megkérdezte:
– Ki ez a démonképű, akiről folyton beszéltek?
Zhao Yunlan gyorsan összefoglalta, hogy mi történt a Hegyek és folyók árjával, aztán az arca ünnepélyessé vált.
– Démonképű maszkot visel. De egészen biztos vagyok benne, hogy tudom, miként néz ki alatta.
– Előfordulhat…
– Azt hiszem, hogy nagyon hasonlít Shen Weire – közölte a férfi. – Shen Wei túl sokat gondolkodik. Mindenkivel kedves, kivéve önmagával. Nem tudom, hogy miért utálja magát ennyire, de nagyon aggódom, hogy a végén…
– Hmm? – emelte fel a fejét Daqing.
Zhao Yunlan lepillantott és a fekete macska szemeibe nézett, aztán hirtelen levette a lábát az asztalról.
– Van itt valaki – mormolta.
Alighogy kimondta, máris meghallották a fagong távoli hangját. A zaj közeledtével a levegő egyre hidegebb lett, a páratartalom pedig az egekbe szökött. Metsző szél zörgette az ablakokat a keretükben. Zhao Yunlan kivett egy pár füstölőt a fiókból, meggyújtotta a rudakat, aztán beledugta őket a virágcserépbe. Utána elővett egy kerámiaedényt néhány szellempénzzel, majd a tömjénpapírt[11] meggyújtva beledobta a tálba. Ahogy a füst felszállt, félretette a könyvet, és töltött magának egy kis forró teát.
Ez a kaszás egyértelműen tanult az előző hibájából, és megállt az ajtó előtt.
– Ez a hívatlan vendég az alvilágból érkezett az Őrzőhöz. Megtisztelne azzal, hogy fogad engem?
– Jöjjön be, kérem! – törölte le arcáról a korábbi gyászos kifejezést Zhao Yunlan.
A nyomozócsapat ajtaja nyikorogva kinyílt, az illető pedig azonnal megérezte a szobát betöltő szellempénz és tömjénfüst illatát. Azt mondják, hogy pénzzel a szellemeket is meg lehet venni, ami most is igaznak bizonyult. A jövevény arca mosolyra húzódott.
– Az Őrző igazán figyelmes!
Zhao Yunlan meglepődve konstatálta az érkező személyét.
– Mégis mi szél fújta erre őméltóságát? – kérdezte.
A bíró a tőle megszokott módon csak könnyedén mosolygott. Nem igazán hasonlított a kaszásokra. Inkább olyan volt, mint a házasság istene, Yue Lao, aki gazdagságot hozott, jókívánságokat osztogatott és összeboronálta az embereket. Miután belépett, váltott néhány udvarias szót a férfival, majd leültek egymással szemben saját gondolataikba merülve.
Daqing Zhao Yunlan karjaiba ugrott, farka egyetlen szó nélkül fonódott a parancsnok csuklója köré. Mélyzöld szemei komoran meredtek a bíróra, jelezve, hogy kész megvédeni a gazdáját.
A bíró néhányszor erőteljesen felsóhajtott, arra várt, hogy a másik kezdje el a beszélgetést. De Zhao Yunlan semmi jelét nem mutatta, hogy észrevette volna a célzást, csak kortyolt egyet a teájából látszólag közömbösen. A bíró egy idő után feladta és megszólalt.
– Ez az alázatos öregember sosem vetemedne az Őrző zavadzálására az éjszaka közepén, ha nem lenne fontos. Azért jöttem, hogy a segítségéért könyörögjek a világ és annak minden lakója érdekében.
– Ugyan, erre semmi szükség – intett a kezével sietve Zhao Yunlan. – Nem kenyerem a hízelgés, én csak egy közönséges halandó vagyok, aki véletlenül ismer néhány trükköt. Hálásan köszönöm, hogy ilyen nagyra tartja személyemet, de én még véletlenül sem érzem magam különösképpen fontosnak. De természetesen bármiben segítek, amiben tudok, csak egy szavába kerül! Mindent megteszek, amire képességeim birtokában lehetőségem van.
– Biztos vagyok benne, hogy az Őrző is észrevette a varjak törzsének ma esti figyelmeztetését – kezdte a bíró.
Zhao Yunlan arcára zavarodottság ült ki.
– Nem. Az egész délutánomat anyámnál töltöttem, és az újévi gála ismétlését néztem. Bevallom őszintén, nem figyeltem.
A bíró hallgatott.
– Szóval, mi van a varjakkal? – kérdezte a férfi.
A bíró tökéletesen tisztában volt vele, hogy Zhao Yunlan éppen hülyét játszik, és alapvetően is szívesebben bízta volna másra ezt a feladatot. De az Őrzőbe volt pecsételve a hatalmas vadon hegyi istene, és egy ilyen nagy istent még ő sem akart megbántani. Másrészt pedig a férfi egy vakmerő, ravasz és trükkös személy volt, aki csak három dologban remekelt igazán: a szégyentelenségben, hogy másokat az orruknál fogva vezessen, és hogy mindenkit kijátsszon egymás ellen. Ezen tulajdonságok egyike is elég lett volna ahhoz, hogy bárkit lefoglaljon jódarabig.
– A varjak mindig a rossz hír hozói, sosem a jóé. Mindig is a szerencsétlenség hírnökei voltak – közölte a bíró sivár arccal. – Azt a hírt kaptuk, hogy északnyugaton fekete felhők gyülekeznek. Valaki, aki nem fél a villámcsapástól, egy óriási alakzatot állított fel a Kunlun-hegy csúcsán. Az a szándéka, hogy minden élőlényből kiszakítson egy szellemi lelket.
– Minden élőlényből? – kiáltott fel Zhao Yunlan. – A világ népessége robbanásszerűen növekszik, vajon elég erős lesz ahhoz, hogy elbírjon vele?!
A bíró köpni-nyelni nem tudott, Zhao Yunlan pedig felnevetett.
– Én mindössze egy halandó vagyok, aki nem sokat tud a világról. Ha a segítségemet kéri, először el kell magyaráznia, hogy mit akar.
A bíró egy újabb sóhajt hallatott, majd ruhája ujjából előhúzott egy újabb körözést. Zhao Yunlan rápillantott, a képen egy ismerős alakot látott: a démonképűt.
– Ez meg ki? – kérdezte tudatlanságot mímelve.
– Hosszú történet. Ő a gonoszság királya, aki a legmocskosabb helyről született. A káosz démonkirályaként is ismerik. Nüwa maga pecsételte le több ezer zhanggal a Sárga-forrás alatt a nagy káosz korszakában, amikor istenek és démonok háborúztak. Megannyi év után Nüwa pecsétje gyengülni kezdett, így sikerült megszöknie.
– Az Őrző egy okos ember, úgyhogy nem kertelek. Erejének egy része még mindig a pecsét csapdájában van, úgyhogy van esélyünk, ha összedolgozunk. De ha valaha is sikerül teljesen megszöknie…
Zhao Yunlan hallgatta a féligazságokat, és úgy tett, mintha fogalma sem lenne arról, hogy a másik mire akar kilyukadni.
– Egy gonosz, akit Nüwa pecsételt le? Akkor bizonyára különbözik a többitől, akikről általában dumálunk. Melyikük az erősebb?
A bíró némán meredt rá.
– És mit akar kezdeni a lelkekkel? – faggatózott a férfi élénk érdeklődést mutatva.
A másik végre észbe kapott.
– Rá akarja kényszeríteni az Érdem ecsetjét arra, hogy felfedje magát. Nem szabad engednünk, hogy megszerezze, különben—
– Ó, az Érdem ecsetjéről már hallottam – vágott közbe Zhao Yunlan. – Nemrégiben egy kis alakváltó a varjak törzséből megpróbált magához csalni valamivel, amit annak tartottam. Még a szemem is megsérült közben. Mind a mai napig kettőslátásom van, úgyhogy őméltósága is kétszer olyan szélesnek tűnik, mint általában. Most pedig azt mondja, hogy az általa emlegetett Érdem ecsetje hamis volt, és csak szarakodni próbált velem?!
A bíró feltekintett és a másik gúnyos pillantásával találta szembe magát. Sérelmek egész sora árasztotta el elméjét. Ő maga döntött úgy, miszerint szélsőséges intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy felébressze Kunlun-jun szellemét, amely Zhao Yunlanban létezett. Ő utasította a beosztottjait, hogy bármi áron nyissák fel Zhao Yunlan mennyei szemét, aztán a többit rájuk hagyta.
Sajnálatos módon néhány haszontalan beosztott a varjak törzsétől kért segítséget. Azok a dögevők mindig is az alvilág szolgálatába tartoztak, így akár fényreklámot is akaszthattak volna a nyakukba, amellyel közlik a felbujtó kilétét. Ki lehetett olyan ostoba, hogy pont ezzel az ötlettel álljon elő?
– A négy megszentelt tárgy számtalan éven át kallódott a halandók birodalmában – mondta Zhao Yunlan. – Hatalmas erővel bírnak, de akkor mégis hogyan lehet, hogy az alvilág korábban nem foglalkozott velük? Eddig magasról tettek rá, hogy visszaszerezzék őket, most meg hirtelen komollyá vált az ügy, csak mert megy a szarkavarás?! Nekem ez úgy tűnik, mintha csak akkor hoznák a vizet, ha a ház már leégett. Nem túl észszerű, ugye?
A bíró bűnbánó mosolyt erőltetett az arcára.
– Ez… igaz. Talán tényleg meggondolatlanok voltunk kissé …
– Kissé?! – vonta fel a szemöldökét Zhao Yunlan. – Miért érzem úgy, hogy mindig másra próbálnak támaszkodni?
A bíró úgy érezte, mintha épp egy tűszőnyegen ülne.
– Uram, ön és én éveken át dolgoztunk együtt. Ne kerülgessük a forró kását. Mit akar, mit tegyek?
A bíró összetette a két kezét és finoman meghajolt.
– Ez a szegény lélek alázattal kéri az Őrzőt, hogy vezessen fel minket a Kunlun-hegyre, és semmisítse meg a lélekvonzó alakzatot.
Zhao Yunlan arckifejezése egészen szelídnek tűnt.
– És hogyan képzelte el? Inkább remete vagyok, nem az a kirándulós típus. Még a Xiangshan parkban sem jártam soha, pedig nincs is olyan messze a város határától. Arról meg egészen biztosan halvány lila gőzöm sincs, hogy a Kunlun-hegy bejárata merre van. Miért engem kér, hogy mutassam az utat?
Erre a kérdésre legalább készült a bíró.
– Az Őrző talán nincs vele tisztában, de az eredeti Lélekőrző dekrétum a Kunlun-hegyen lévő hatalmas szent fa darabja, amelyet még Pangu ültetett. Olyan öreg, mint a föld és az ég. A hegycsúcs mindig is tiltott volt az istenek helyeként, és csak a dekrétum nyithat nekünk utat – válaszolta sietve.
– Óóó, szóval azt mondja, hogy csak nekem van belépőjegyem?
– Így igaz.
Zhao Yunlan kinyújtotta a kezét és megérintette a papírt.
– Oké, és akkor ez az izé – hogy is hívta, démonkirály? Akkor ő hogy ment fel? Van valami titkos hozzáférése? Talán ő lenne Pangu sógora?
– Tartózkodjunk az istengyalázástól! – A bíró hangját félelem árasztotta el. – Őszintén szólva ez a gonosz lény a Sárga-forrás alatt jött világra, az ősi Érdemfa mellett. Az ősi Érdemfa pedig ugyanabból a forrásból született, mint a Kunlun-hegy tetején lévő Szent fa, és így van némi kapcsolata a Kunlun-heggyel, szóval…
Zhao Yunlan ajkán egy apró mosoly jelent meg.
– Tehát az Érdem ecsetjének felfedésére szolgáló alakzat létrehozásának a Kunlun-hegyen szintén köze van ahhoz a fához.
A bíró bizonytalan volt, hogy a férfi mire is próbál kilyukadni, úgyhogy nem mert óvatlanul válaszolni.
– A Sárga-forrás alatt, mi? – sóhajtott Zhao Yunlan. – Miért van az az érzésem, hogy elég közel lehet a Lélekmetsző küldött lakhelyéhez?
A másik szeme megvillant.
– Mondhatjuk – jelentette ki habozva.
– Á, értem! – mélyült el a mosolya, de szeme olyan volt, mint a jégszilánkok. – Tehát őméltósága azt próbálja sugallani, hogy a küldött és ez a gonosz lény valamiféle erős kapcsolatban állnak egymással.
A bíró egészen megzavarodott. Vajon tényleg ennyire gyengeelméjű volt az Őrző, vagy csak szándékosan tette szóvá a dolgokat?
Bizonytalanul vizslatni kezdte a másik arckifejezését. Az alvilág nála hagyta a fekete könyvet. Most akkor tudta vagy nem tudta, hogy Shen Wei és a küldött ugyanaz a személy?
Az egyik kaszás arról számolt be nemrég, hogy még a vaksága sem akadályozta meg egy kis hancúrozásban. Ez biztosan azt jelentette, hogy nem áll kapcsolatban a küldöttel, különben az nem tűrné el…
A bíró megsimogatta a szakállát és gondolatait egy mosoly mögé rejtette.
– Mégis hogyan beszélhetne ez az alázatos szolga egy ilyen magasrendű halhatatlanról a háta mögött. Az Őrző bizonyára csak ugrat engem.
Zhao Yunlan beletúrt a zsebébe.
– Kölcsön kívánja venni a Lélekőrző dekrétumot, ugye? Akkor várjon, mindjárt megkeresem.
– Nem, nem! – intett azonnal a másik, hogy megállítsa. – Mégis hogyan érinthetnék meg valamit, ami a szent fából származik? Kénytelenek vagyunk az Őrzőt megkérni, hogy jöjjön el velünk.
Zhao Yunlan abbahagyta a matatást és rápillantott. Lehetetlenség volt rájönni a szándékaira. Szemei sötétek, ragyogóak és kimondhatatlanul metszőek voltak. A bíró fogait csikorgatva nézett a másikra, megbánva, hogy magára vállalta ezt a hálátlan feladatot.
– Ó, szóval az alvilág fél átvenni a dekrétumot, ugyanakkor azt simán engedi, hogy egy hozzám hasonló halandó legyen az Őrző? Lehet, hogy elsőosztályú süketelő vagyok, de attól még nincsenek valódi képességeim. Meg túl sok eszem se, könnyedén befolyásolnak mások szavai.
– Dehogy is, dehogy is! – mosolygott udvariasan a bíró.
Zhao Yunlan hirtelen előrehajolt és megkérdezte:
– Az én őseimnek nem volt köze Kunlunhoz, ugye? – A másik némán zokogni kezdett legbelül, de a férfi még korántsem végzett vele. – Nézze, vagy fél éve nem tartottam szünetet. Először ott volt az Újjászületés napórája, aztán a Hegyek és folyók árja, most meg ez az Érdem ecsetje. Ha még egy előkerül, kinevezhetjük őket a mahjong szett négy szelének: északi, déli, keleti és nyugati szél. Honnan származik a négy megszentelt tárgy? Úgy tűnik, hogy az Érdem ecsetjének Kunlunhoz van köze, az Újjászületés napóráját pedig a Három-élet kövéből készítették. Azt mondják, hogy amikor Nüwa az embereket teremtette, minden egyes alkalommal, amikor életet lehelt beléjük, egy homokszem hullott alá. Ezekből lett egy idő után a kő, amely megörökíti az emberek múltbeli, jelenkori és jövőbeli életét. Az alvilág létrejötte után ez a szikla a Sárga-forrás mellett maradt, majd elnevezték a Három-élet kövének. Ez a tény az Újjászületés napóráját Nüwához köti. Aztán ott van a Hegyek és folyók árja… A hatalmas fekete teknős eleme a víz, úgyhogy ezek szerint az ár kapcsolatban áll a Feng családhoz tartozó Fuxival, nem igaz?!
A bíró letörölte a verejtéket a homlokáról.
– Mostanra a fekete felhők már a harmincharmadik mennyet is megzavarták, az alvilág pedig biztosan nem kíván egyedül kezelni egy ilyen hatalmas zűrzavart, igaz? Kivel szövetkezett? Az alakváltókkal? Kultiválómesterekkel a világ minden részéről? Biztos vagyok benne, hogy a küldött sem utasítaná el az alvilág segítségkérését. – Zhao Yunlan a másik arcát tanulmányozta. – Mégis mi szükség lenne rám, amikor ilyen hatalmas erők gyűltek össze? A küldöttön kívül senkit sem ismerek. Őméltósága biztosan nem azért keresett fel, csakhogy… – elhallgatott, majd kuncogni kezdett. A bíró szíve a torkában dobogott. – …csakhogy a helyszínen üdvözölhessem a küldöttet és elcsevegjek vele kicsit.
A bíró egy pillanatra megijedt, hogy a férfi átlátott rajta.
– Tudja, anyám régen pont így vett rá a vakrandikra – mosolygott szélesen Zhao Yunlan. – Csak nem azt tervezi, hogy összeboronál engem a Lélekmetsző küldöttel?
Daqing torkából ellenséges hang tört fel. Távolról sem tűnt egy házimacska nyávogásának, sokkal jobban hasonlított egy tigris vagy párduc üvöltésére. Felállt Zhao Yunlan ölében, nyakában meglengett a csengő, ahogy megvillantotta éles karmait. A bíró ijedten húzta össze magát a székében.
– Az Őrző tréfája talán kicsit túl messzire ment…
– Holdújév van – dőlt hátra Zhao Yunlan. – Én csak egy tehetetlen halandó vagyok. Mi lesz, ha történik velem valami, miután bevállalok egy ilyen veszélyes dolgot?
– Természetesen garantáljuk az Őrző biztonságát…
– Még egy hegyre sem tudnak felmenni – horkantott a férfi. – Akkor hogyan?!
– Nos…
– Hozom a saját embereimet – mondta végül. Mivel nem számított Zhao Yunlan együttműködésére, a bíró megdermedt. De aztán a tekintetét látva még a foga is megsajdult.
– De az a szitu – folytatta a férfi –, hogy nincs elég beosztottam. A legtöbb munkatársam csak alacsony szintű csatlós, akik mindössze arra jók, hogy néhány egyszerűbb feladatot elvégezzenek. A csapatom hasznosabb tagjai mindössze egy átalakulni is képtelen kis kígyó, egy aprócska, alig egy láb hosszú cicus, egy tudatlan gyakornok és egy végzetesen szelfiholista suhanc.
A bíró már sejtette, hova vezet az egész.
– Végre sikerült megtalálnom a Holtak Királyát, de… Ahhh! – sóhajtott Zhao Yunlan.
A férfi olajágat nyújtott, amit a bíró azonnal el is fogadott.
– Semmi ok az aggodalomra! A Holtak Királyának érdembéklyóit azonnal eltávolítjuk, amint elrendeztük a szükséges papírmunkát! Mivel személyesen az Őrző hozta fel, engedélyezem a bilincsek levételét! Majd később foglalkozunk az aktatologatókkal a saját oldalunkon.
– Ááá, hát mindössze erről volt szó! – kiáltott fel Zhao Yunlan félig őszintén. – Én meg már azt hittem, hogy nem sikerült ledolgoznia a bűneit, vagy hogy megint rosszalkodott a hátam mögött. Éppen a másik szobában van – bezártam, hogy legyen ideje magába szállni kicsit.
– Ez az egész csak félreértés… – kezdte a bíró.
– Hát persze, hogy az! – válaszolta a másik. – Tényleg ideje lenne, ha egyszerűsítenék a munkafolyamatokat. Néha annyira nehézkesnek tűnnek, hogy bárki azt feltételezhetné, szándékosan húzzák-halasztják a dolgokat.
A bíró inkább meg sem szólalt.
Zhao Yunlan felkapta az asztali telefont és felhívta a HR-t.
– Wang Zheng, én vagyok az! Láttad az üzenetet, amit az előbb küldtem, igaz? Ühüm. Oké, nyomtass ki egy példányt, aztán hozd ide nekem, hogy a vendégünk megnézhesse.
A lány nagyon értett a munkájához, rövidesen belebegett egy hosszú névsorral. Szellemek egy csoportja követte őt, és mindannyian az ajtó résein keresztül kukucskáltak befelé. Zhao Yunlan a bíró elé tolta a papírlapot.
– Elég sok igazságtalan döntés született az elmúlt években – itt van néhány késedelmes ügy és indokolatlanul szigorú ítélet. De a mai nap tökéletes arra, hogy foglalkozzon velük, ha már itt van. Ragadjuk meg a lehetőséget és gondoskodjunk róluk. És még valami. Amikor Chu Shuzhira érdembéklyókat helyeztek, néhány régi holmija az Ön felügyelete alá került, nem igaz?
A bíró nem válaszolt.
– Nos?
Miután a bíró a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen megátalkodott is lehet Zhao Yunlan, összeszorított fogakkal préselte ki a választ.
– Természetesen mindent vissza fogunk szolgáltatni.
De Zhao Yunlan még mindig elégedetlen volt.
– És mikor? Megértem, hogy most sietős a dolga, de amúgy is időre van szükségünk, hogy összepakoljuk a dolgainkat.
Ekkorra a bíró már látni sem akarta többé a férfi arcát.
– Még hajnal előtt – közölte, majd felsodorta a névsort és sietve távozott.
Zhao Yunlan mosolygott, és meggyújtotta a cigijét a szellempénz parazsáról.
– Nem azt mondta a küldött, hogy ne egyezz bele semmibe? – pillantott fel Daqing.
– Te meg mit lesel bele az üzeneteimbe?! – forgatta a szemét a férfi, majd elkomorodott. – Mennem kell.
Shen Wei szelíd és udvarias külseje egy hihetetlenül makacs és megalkuvást nem ismerő személyt takart. Végül is egy ősi isten volt! Hogy engedhette meg az alvilágnak, hogy őt hibáztassa és összeesküdjön ellene?! Zhao Yunlan számára úgy tűnt, mintha védelmezne valamit. Mintha egy olyan kötelességet teljesítene, amiről rajta kívül senki sem tud.
Zhao Yunlan egyetlen szót sem szólt. Csak összeborzolta a macska bundáját a fején, majd a tapasztaltak könnyedségével elkerülte az érte járó mancs-csapást.
– Az Érdem ecsetjét akarom! – közölte. – Vissza fogom hozni eljegyzési ajándékként.
– Ne beszélj baromságokat! – állt fel Daqing szőre.
A férfi nem válaszolt, talán ráébredt, hogy könnyebb mondani, mint megtenni.
– És mi van Chu Shuzhival? – ugrott a macska Zhao Yunlan vállára.
– Ki a francokat érdekel?! Volt pofája szembeszállni velem, tőlem akár fel is fordulhat. Szóba se hozd őt, amíg ki nem hűlt a teste!
[1] Shang-házbeli Zhou király szörnyűségeket követett el hitvese, Daji miatt. Kitépte nagybátyja, Bigan szívét, amiért megpróbálta megállítani őt.
[2] Zhou-házbeli You király meggyújtotta a támadást jelző tüzeket, hogy mulattassa kedvesét a segítségükre siető nemesek kigúnyolásával.
[3] Xuanzong császár, akit a Tang dinasztia utolsó igazi császárának tartottak, elhanyagolta a kötelességeit a hitvese, Yang Guifei iránt érzett vágya miatt.
[4] Egy ismeretlen szerzőtől származó mitikus geográfiai mű és ősi kínai bestiárium.
[5] A Lélekidézés a Chu Ci című ókori költészeti gyűjtemény egyik műve.
[6] A Taiping Korszak Császári Enciklopédiája 太平御览 egy Song-dinasztia idején összeállított mű. Ezer kötetben több tízezer forrást gyűjtöttek egybe, amelyek az ókori Kína különféle témaköreivel foglalkoztak, például filozófia, történelem, irodalom, földrajz, tudományok, mitológia stb. Az uralkodó és az udvar számára készült referenciaanyagként szolgált.
[7] Wa Fenség, vagyis Nüwa.
[8] Három féreg, három holttest vagy három halálhozó néven is emlegetik. A taoista hit szerint ezek a démoni lények parazitaként élnek az emberi testben.
[9] Huainanzi: egy ősi kínai szöveg, amely Liu Annak, Huainan hercegének udvarában i.e. 139 előtt folytatott tudományos viták esszéiből áll.
[10] Ji: ősi állam Észak-Kínában a Shang és a Nyugati Zhou dinasztia idején.
[11] Tömjénpapír: felajánlási pénz, szellempénz, joss-papír, szellempapír.