Miután sietve rendbe szedte magát, Zhao Yunlan körbetapogatózott a dohányzóasztalon azokat a kötszereket és a gyógyszereket keresve, amiket a kórházból hoztak magukkal. Utána tessék-lássék módjára körbetekerte a fejét, hogy eltakarja a szemét. Némi további kutakodás után talált egy darab papírt és egy tollat az éjjeliszekrényen. Nem igazán érdekelte, hogy mi akadt a kezébe, csak ráfirkálta: A Fény sugárút 4-be mentem. Aztán lépéseit számolva elhagyta a lakást.
Az álma miatt korábban vadul zakatoló szíve lassan újra normálissá szelídült, és mire a lift kinyílt a földszinten, már a lélegzete sem volt kapkodó többé. A Mennyei szemre koncentrálva határozott léptekkel indult meg a nagyvilágba.
Az utcákon hatalmas tömeg nyüzsgött, és elég gyorsan megtanult különbséget tenni az élő emberek és a szellemek között: az előbbiek körvonala kissé elmosódottabb volt.
Eleinte egyáltalán nem látott tisztán, mindent tiszta köd borított. De mire kisétált a környékről, mintha hozzászokott volna az új módihoz. Az emberek sziluettjének homályos szélei egyre élesebbé váltak, és elkezdte észlelni a három virágot[1], amely a fejük tetejénél virított.
Ahogy valaki elment mellette, hirtelen megértette, hogy az élőket körülvevő vékony filmréteg valójában egy vékony hártya, amely tetőtől talpig beborítja őket furcsa mintás felületével.
A kereszteződésben aztán kinyújtotta a kezét, hogy taxit fogjon magának. Mivel nem látott, egyetlen lehetősége a hadonászás volt, és hogy bízik a szerencséjében. Körülbelül tíz perc telt el, mire egy üres autó felszedte.
Miközben beszállt, felfigyelt arra, hogy az embereken lévő minták valójában szövegek voltak – apró és sűrűn sorakozó írások, amelyek folyamatosan változtak.
– A Fény sugárút 4-be, legyen szíves. Tegyen ki a bejáratnál!
A sofőr kíváncsian a bekötözött fejére pillantott.
– Mi történt a szemével, fiatalember?
– Megütöttek kosarazás közben – hazudta Zhao Yunlan könnyedén.
– Hűha! Azért lát még? – kérdezte a sofőr.
– Szemcseppet kaptam, ezért nem tudom kinyitni – felelte. – Néhány napig vakoskodnom kell, ez minden.
Lazán eldumálgattak, és amikor megérkeztek, a taxi megállt az út szélén. Zhao Yunlan elgondolkodott egy pillanatra, majd előhúzta a pénztárcáját a zsebéből és a sofőrnek nyújtotta.
– Nem látok. Csak vegye ki, amivel lógok.
– Húha. Nagyon megbízik bennem – döbbent le a másik.
– Amúgy sincs túl sok lóvé benne – nevetett fel a parancsnok. – Vegyen el annyit, amennyit jónak lát.
A férfi habozott egy kicsit, majd kinyomtatott egy nyugtát és áttúrta a pénztárcát. Zhao Yunlan ezt a pár másodpercet azzal töltötte, hogy figyelmesen bámulta a sofőr testén folyamatosan változó szavakat, miközben a motozás hangjait hallgatta. Úgy tűnt, hogy a sofőr elővett valamit, hezitált egy pillanatra, majd visszatette. Kicsivel később kihúzott egy másik bankjegyet, előszedett némi aprót a zsebéből, majd a visszajárót és a nyugtát beledugta a tárcájába.
Zhao Yunlan szája mosolyra húzódott. Ahogy látása egyre jobban tisztult, képessé vált kivenni a szövegek színét is. Ahogy a sofőr betette a pénzt a tárcájába, egy sor apró piros szöveg villant végig a testén.
Így már értem. – Zhao Yunlan köszönetet mondott, majd visszautasította az ajánlatot, hogy a másik segítsen neki bejutni. – Tehát a parányi szövegek az emberek tetteit rögzítik. Piros az érdemekért, fekete a bűnökért. Szóval a taxis nem használta ki a vakságomat.
Egyértelműen azt érezte, hogy valami hihetetlen gyorsasággal ébred fel benne. De nem tudta, hogy ez vajon jót jelent-e vagy sem.
Úgy tűnt, minden a nem sokkal korábbi földrengéssel kezdődött. Azzal, amelyik felfedte a hanga törzs területén álló Hegyek és folyók árját. Vajon tényleg a földkéreg természetes mozgása okozta a rengéseket?
A portás, aki olyan szívesen farigcsálta a csontokat, észrevette a közeledését. Egyből letette a papírokat, amivel foglalatoskodott.
– Zhao parancsnok! – szólította meg vidáman. – Ó, várjunk csak! Mi történt a szemével?
– Egy kis baleset – közölte a férfi tökéletes nyugalommal. – Li-shu, gyere, segíts nekem!
De még mielőtt amaz kiléphetett volna a recepcióról, valaki más rohant oda hozzá. Megragadta Zhao Yunlan kinyújtott kezét, közben pedig szinte alig bírta kordában tartani markának szorítását és hangerejét.
– Nem tudtál volna megvárni, ahelyett, hogy elkóborolsz?! Mire visszajöttem a bevásárlásból, te eltűntél! Halálra rémültem! Ha még egyszer ilyet csinálsz… Ha még egyszer ilyet csinálsz, akkor én—
Zhao Yunlan odafordult. A Mennyei szem által nyújtott érzékelése egyre tisztább és fényesebb lett, azon keresztül bámult Shen Weire.
Élénkvörös sorok tűntek fel a szeme előtt, amelyek mind Shen Wei érdemeit képviselték. De egyikük sem tartott sokáig. Az árapály gyorsaságával jelentek meg, hogy aztán a sötétség hatalmas hullámai egykettőre elmossák őket. Oly múlékonyak voltak, akárcsak a nyomok a homokban.
Zhao Yunlan szemei hirtelen égni kezdtek, ahogy elárasztották a heves érzelmek, de képtelen volt beazonosítani az eredetüket. Mintha csak hurrikán módjára törtek volna fel belőle, hogy lesöpörjék néhány több százezer éve magába temetett emlékről az azt takaró vastag porréteget. Ami pedig feltárult előtte nem volt más, mint a meztelen, kikerülhetetlen igazság, amely a szívébe döfött, a fájdalom hullámait indítva el benne.
– Tudtam, hogy azonnal utánam jössz – mondta nyugodtan, hangjából szinte majdnem teljesen sikerült eltüntetnie a remegést. – Örülök, hogy itt vagy! Gyere be velem!
Zhao Yunlan váratlan megjelenésétől az egész iroda a feje tetejére állt. Daqing drámakirálynőt játszva eltűnt, a Különleges Esetek Osztályának emberei pedig csupán most jöttek rá, hogy főnökük nem éppen játszadozott valahol, hanem balesetet szenvedett.
Zhu Hong remegő kézzel tekerte le a kötést. Amikor meglátta a férfi szemeit, amelyek még mindig csillogtak, habár már kissé fókuszukat vesztve, kivörösödtek a szemei.
Zhao Yunlan ujjai megrándultak, de aztán eszébe jutott, hogy nem lát, és nem kellene vakon tapogatóznia női alkalmazottak irányába. Kissé zavartan leengedte a kezét.
– Mégis melyikünk a vak? Ha én nem ejtettem egyetlen könnycseppet sem, akkor te minek érzelgősködsz itt nekem?!
A nő a képébe vágta a kötést.
– Még hogy te sírni… Azt sem tudod, hogyan kell! Simán beteszed a lábad bárhová, és bárkivel összeakasztod a bajszodat, nem igaz?! Azt hiszed, hogy csak a Mennyek erősebb nálad, mi? Te idióta!
– Oké, ez az idióta meghallgatta a mondandódat – közölte egy pillanatnyi csend után.
Zhu Hong ezek után Shen Weihez fordult.
– Hát nem teljesen odáig van érte?! – kérdezte. – Meg hihetetlenül erős?! Hol volt, amikor mindez történt?!
Chu Shuzhi és Lin Jing egymásra pillantott. Úgy érezték, hogy nem igazán illő az előttük kibontakozó jelenet.
Nyilvánvalóan Zhao Yunlan is tisztában volt ezzel, ezért próbálta viccesen elsimítani a feszültséget. A professzor ruhaujját megrángatva elővette leghuncutabb vigyorát és megkérdezte:
– Odáig vagy értem? Azta, miért nem mondtad? Shen prof, asszem komoly problémáid vannak. De ha tényleg így van, akkor miért neki árultad el, és nem nekem?!
– Dugulj el! – közölte Zhu Hong, nem élve a felkínált békejobbal.
A parancsnok mosolya olyan gyorsan hervadt le az arcáról, ahogy feltűnt.
– Elég legyen! A saját személyes ügyeimet intéztem, miközben balesetet szenvedtem. Neki mégis mi köze hozzá? Talán a nap 24 órájában egymás nyakán kellene lógnunk? Majd szólj, ha a háromlábas futás olimpiai szám lett!
Fájdalom költözött Zhu Hong lángoló tekintetébe. Shen Wei úgy érezte, muszáj közbeszólnia.
– Nekem kellett volna—
– Egy szót se többet! – intett elutasítóan összeráncolt homlokkal Zhao Yunlan. – Majd később átdumáljuk ezeket a triviális dolgokat, most inkább mindketten fogjátok be!
Elővett egy Lélekőrző dekrétumot a zsebéből, aztán ahogy az égni kezdett, csendesen megszólalt.
– Daqing, gyere ide!
Válaszul egy nyakörv csengője hangzott fel, és a macska kisétált a fal túloldalán lévő könyvtárból. Némán felugrott a férfi lábára, és tanulmányozni kezdte a szemét, majd kicsivel később átugrott az asztalra.
– Átolvastam néhány könyvet, és azt hiszem, nagyjából értem, hogy mi a baj a szemeddel. Azt mondtad, hogy az általad létrehozott lángok felgyújtották azt a károgót, aki aztán feláldozta magát az aranycsengőnek, ugye? Szerintem az történt, hogy a spirituális csengőszó és a földi tűz egymásba csapódtak, ami túl sok yin energiát eredményezett. És mivel pont a közepén voltál, megsérült a szemed, és ideiglenesen elvesztetted a látásodat.
Zhao Yunlan közömbösen bólintott, Shen Wei viszont azonnal lecsapott a kulcsszóra.
– Ideiglenesen?
Daqing igenlően hümmentett, aztán Zhao Yunlanra pillantott. Valamiért azt érezte, hogy a férfi tud valamit.
Azonban Shen Wei túlságosan aggódott ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon, így észre sem vette.
– Mennyi ideig tart, amíg felépül? – szegezte neki a következő kérdést. – Milyen gyógyszerekre van szüksége? Honnan tudom beszerezni őket?
Shen Wei pillantása egyből elárulta Daqingnak, hogy őszintén aggódik. Felsóhajtott és magyarázni kezdett.
– A virág alakváltók elzártan élnek, de van valamilyük, ami rendkívül értékes. Az Ezer virág nektárjának hívják. A legenda szerint 33 mennyei, 33 földi és 33 alvilági virág mézéből készült. Mérgek ezreit képes hatástalanítani, ráadásul gyengéd és tápláló, így kifejezetten alkalmas a szemsérülések kezelésére. Ha meg akarod őket találni, akkor—
– El kell mennem az alakváltók által rendezett év végi vásárra – fejezte be Zhao Yunlan.
– Honnan tudtad? – döbbent meg Daqing.
A férfi nem válaszolt azonnal. Csak ült, és simogatta a macska fejét, miközben alaposan meghányta-vetette magában a dolgokat.
– Ha ennyi volt, akkor most én jövök – jelentette ki végül. – Először is… Mostantól kezdve mindenfajta kommunikációt írásban kell lefolytatni az alvilággal, hogy legyen róla másolat. Egyetlen szót se hagyjatok ki! Másodszor, egyetlen kívülálló sem jöhet be az irodánkba! Ha valaki újévi ajándékot hoz, passzolja le a portán. Harmadszor, jelentsétek be, hogy megkezdődött az év végi hajrá időszaka! Lehetőleg ne fogadjatok el új eseteket, hacsak nem magától a minisztertől származik az utasítás! Negyedszerre pedig, a Lélekőrző dekrétum fennhatósága alá tartozó összes személynek tőlem kell írásos engedélyt kérnie, ha szabadnapot akar kivenni, vagy később jönne be dolgozni! A nap minden percében tudnom kell, hogy merre jártok!
– Akkor az alakváltók év végi vásá— kezdte Zhu Hong.
– Nem nagy cucc. Majd Shen Wei elkísér – közölte a férfi. – Erről jut eszembe! Zhu Hong, kértem, hogy a harmadik emeleten alakítsanak ki egy privát szobát. Egyelőre maradj ott, ha nem tudsz átalakulni és pihenned kell! Ne vegyél ki szabadságot!
Az ukáz kiadásával Zhao Yunlan az asztalra támaszkodva felállt, és elindult a falon túli könyvtár felé anélkül, hogy bárki válaszát is meghallgatta volna.
– Valamit meg kell beszélnem Sangzannal. Shen Wei, te várj meg! Mindenki más mehet a dolgára!
A könyvtár fényárban úszott. Sangzan vidáman üdvözölte Zhao Yunlant, amint meglátta.
– Szia, Zhao pancsok lebbencs!
– Mi a franc? – torpant meg a férfi. – Ki tanított ilyesmire?
– Maszka lebbencs! – Sangzan tisztában volt vele, hogy a kiejtése távol áll a tökéletestől, ezért komoly erőfeszítéseket tett, hogy kijavítsa magát. – Pancsóók… Parancsóók… Zhao parancsok lebbencs!
Zhao Yunlan felnevetett, de nem kérdezősködött tovább. Kinyitotta a Mennyei szemét, és rájött, hogy látja a legtöbb könyv körvonalát. Körülnézett, majd a másikhoz fordult.
– Keresd meg nekem azt a kötetet, amit a minap olvastam!
Sangzan habozás nélkül elővette a Lelkek könyvét. Igazán lenyűgöző volt, írástudatlansága ellenére minden egyes kötet helyére pontosan emlékezett.
A borítón lévő cím tökéletesen látható volt a Mennyei szemmel, és még mielőtt a férfi hozzáérhetett volna, magától ki is nyílt. Azonnal észrevett valamit, ami a korábbi olvasás alkalmával nem tűnt fel neki: egy oldalt egyértelműen kitéptek belőle. Mennyei szemével úgy látta, mintha a szakadt lapon lilásfekete vér szivárogna.
Becsukta a könyvet. Sangzan figyelmesen tanulmányozni kezdte az arckifejezését.
– Elhiszed, hogy léteznek tökéletes véletlenek a világon?
A másik rágódott egy ideig a kérdésen, nagyon igyekezett rájönni, hogy a véletlen szó mit jelenthet. A nyelvi akadályok miatt mindig kicsit butácskának tűnt, így a többiek könnyedén elfelejtették, hogy korábban rabszolga létére sikeresen megváltoztatta egy egész törzs sorsát. Veleszületett szelleme és buzgalma csak akkor látszott igazán, amikor csendben maradt.
– Nem – rázta meg a fejét, kiejtése kivételesen teljesen tökéletes volt.
– Én sem – válaszolt lassan a másik. – A Lélekőrző dekrétum birtokosaként egyetlen vágyam, hogy teljesítsem kötelességem, és megvédjem a halandók birodalmát. De vannak, akik egyszerűen nem akarják hagyni, hogy békében éljek.
Ez a mondat már túl bonyolult volt a sok főnévvel, Sangzan képtelen volt teljesen megérteni, de Zhao Yunlan mondandója egyértelműen látszódott az arcán.
– Miben én segíteni neked?
– Adj egy darab papírt! – hajtotta le a fejét a parancsnok.
Emlékezetből lefirkálta, hogy mit mondott neki a varjú alakváltó azon a bizonyos éjszakán. Habár előadta ugyan, hogy fogalma sincs annak jelentéséről, természetesen tökéletesen tisztában volt vele. Most is sikerült szóról szóra lejegyeznie. A szöveg legvégére odabiggyesztette a Kunlun szót, majd többször is aláhúzta.
– Kérek minden könyvet, ami ezt a szót tartalmazza! – bökött a Kunlunra. – És ne beszélj róla senkinek, még Wang Zhengnek sem! Köszönöm, testvérem!
Sangzan félig úgy gondolt Zhao Yunlanra, mint valamiféle megváltóra. Talán csak egy autodidakta összeesküvő volt, de népének egyik legnagyszerűbb tulajdonsága továbbra is lényének része maradt: pontosan tudta, mikor kell szeretni, és mikor kell gyűlölni.
– Hagyni csak rám ezt, Zhao parancsok lebbencs! – mondta halálosan komolyan.
Zhao Yunlan arcán megjelent valami mosolyszerűség.
– Oké! Most pedig megyek, és picsán rúgom azt a dagadék macskát!
[1] 三花 Három virág: a test esszenciája, energiája és lelke, amelyek összegyűlnek a fej tetejénél. Ezt a helyet a „mennyei palota” bejáratának is nevezik, ennek megfelelően a „mennyei palota” magára az agyra utal. Ahhoz, hogy az ember elérjen egy magasabb szintet, meg kell szabadulnia a régitől, létre kell hoznia az újat és újra kell születnie. Ekkor, amint a test esszenciája, energiája és lelke többé már nem különül el, hanem visszatérnek az egység állapotába, úgy néznek ki, mintha arany virágok lennének.