Egy oldalsó ajtó volt Sárkányváros egyetemének peremfalán.

A Sárkányvárosi Egyetem egy neves, nagy múltra visszatekintő intézmény volt. Sok más iskolához hasonlóan már ez is áthelyezte főépületét a város külterületére. A központban, ahol a földet aranyárban mérték, csupán néhány irodista és pár diplomás osztály maradt a régi kampuszon. Éppen ezért több turista látogatta, mint diák.

Zhao Yunlan már egy fél órája ott álldogált kezében a fekete macskával a kollégium épületének bejáratánál, mire Guo Changcheng végre megérkezett. Csak ekkor jött rá, hogy az előző este oly kapkodva üdvözölt gyakornok egy kész istencsapása. A fiú séta közben mindig összehúzta magát, vállai görnyedtek voltak, fejét lehajtotta, mintha örökké szégyenkezne, haja pedig a szemébe lógott. Gyászos fekete öltözékével elég siralmasnak hatott, leginkább egy szélben imbolygó gombára hasonlított.

– Szerinted mit mondott neki Wang Zheng? Azt hinné az ember, hogy a saját temetésére megy – súgta oda a kezében lévő szőrgombócnak a férfi.

– Túlzol, anyuci! – ásított lustán a fekete macska.

Guo Changcheng pontosan úgy botorkált oda hozzájuk, mintha elrabolták vagy a hegyekbe hurcolták volna, hogy egy bandita arája legyen. A sírás határán állva alig hallhatóan elmotyogta:

– …mondta, hogy találkozzak veled a tetthelyen.

– Bocsi, mit mondtál, ki küldött? – kérdezett vissza Zhao Yunlan szándékosan ugratva őt. – Tudsz egy kicsit hangosabban beszélni, vagy szerezzek neked egy mikrofont?

Guo Changcheng megborzongott.

– W-W-Wa—, Wa—[1]

– Miau – tette hozzá Daqing.

Zhao Yunlant mélységes csalódás öntötte el. Előző este éppen csak összefutott az újonccal, észre sem vette, hogy új alkalmazottja alig tud egy épkézláb mondatot összefűzni. Csipetnyi bosszúsággal és némi mesterkéltséggel a hangjában szólalt meg.

– Azt már kapizsgálod, hogy mit láttunk a tetthelyen, ugye? Ez pedig az a kollégium, ahol az áldozat lakott. Gyere velem, szétnézünk!

Megfordult és beszéd közben belépett az épületbe, azonban nem hallotta, hogy bárki is követné. Visszanézve látta, hogy Guo Changcheng szeme mereven a kollégiumot felügyelő hölgyre tapad és a félelemtől némán kővé dermed. Zhao Yunlannak hatalmas erőfeszítésébe került megfékezni indulatait, és türelmesen intett, mintha csak egy kutyát hívogatna.

– Mi a fenét álldogálsz ott, mint egy idióta? Már beszéltem vele. Nem kell belépésért folyamodnod, csak gyere!

De jobb lett volna, ha inkább meg sem szólal. Amint a fiú ezt meghallotta, automatikusan kiegyenesedett és fennhangon közölte, „akkor bejövök”. Aztán amikor rájött, hogy bolondot csinált magából, teljesen lemerevedett és elpirult.

Zhao Yunlan ráharapott a nyelvére. Első benyomását a gyakornokról leginkább az alábbi két szóval tudta leírni: micsoda idióta!

A lányok kollégiumában a 202-es szoba egy sima kétágyas volt. A fekete macska leugrott a férfi karjáról, gondosan szétnézett az ágy és a szekrény alatt, majd az ablakpárkányra ugrott, ahol leeresztette a fejét és szimatolni kezdett. Hirtelen elfordult és tüsszentett egyet.

Guo Changchenget előző este hatalmas megrázkódtatás érte, de némi megfigyelést követően képes volt megerősíteni, hogy vonzó főnökének igenis van árnyéka a nappali fényben. Miután összeszedte a bátorságát, hogy közelebbről is tanulmányozza, arra a következtetésre jutott, hogy habár az éjszakai műszak kissé megtépázta a külalakját, alapvetően tényleg emberi lény. A felismerésnek köszönhetően kissé megnyugodott és úgy loholt a sarkában, mintha hozzánőtt volna.

Zhao Yunlan elővette a zsebében lévő cigisdobozt, és a régóta dohányzók könnyedségével előhalászott egy szálat. Ajkai közé vette, meggyújtotta, aztán az ablakhoz sétálva megütögette a macskát, hogy arrébb tessékelje. Az ablakpárkány felé hajolva hunyorogva kifújta a füstöt.

A szaga nem volt túl erős. Menta és frissítő gyógynövényillatot árasztott, amely kölnijével keveredve egészen nyugtató volt. Különleges képesség kellett hozzá, hogy valaki egyszerre legyen ilyen slampos és provokatív.

– Nézd – mondta. Guo Changcheng engedelmesen lenézett. Borzongás futott át rajta, ahogy meglátta az egykor tiszta ablakpárkányon egy emberi csontváz kezének lenyomatát.

Zhao Yunlan közelebb hajolt és higgadtan megszimatolta.

– Semmi szaga. Csak egy vén, tapasztalt macska venné észre az ilyesmit.

– Szóval nem ez volt az? – nyitotta ki a száját a fekete macska.

Amint meghallotta az állatot beszélni, a fiú olyan hirtelen kapta oda a fejét, hogy még a nyaka is megreccsent.

A férfi a szálldosó füstben megrázta a fejét, úgy tűnt, erősen járatja az agyát. Guo Changchenget teljesen figyelmen kívül hagyva odafordult a macskához.

– Sajnos nem. A halálos dolgoknak nincs ilyen szaga.

Ahogy kinyitotta az ablakot, szeme akaratlanul is az új fiúra tévedt. Guo Changcheng olyan sápadtnak tűnt, mint aki bármelyik pillanatban kész elájulni. Nyilvánvaló volt, hogy az egész világa darabokra hullott, és az idegei felmondták a szolgálatot. Zhao Yunlan nem bírta ki, hogy ne szórakozzon vele kicsit.

– Oké, kölyök. Pattanj fel és nézd meg, mi van az ablakon kívül!

– Öhm… – hebegett Guo Changcheng.

– Hogy érted azt, hogy öhm? Kapd össze magad! Igyekezz!

A fiú nyelt egy nagyot. Térdei megbicsaklottak, mikor kidugta a fejét és ráeszmélt, hogy milyen magasan is van a második emelet. De még inkább meghaladta a bátorságát és kommunikációs képességét, hogy Zhao Yunlanhoz forduljon és közölje, túlságosan fél megtenni.

Szegény gyermek igazán nagy dilemmában találta magát. Főnöke azonban félelmetesebb volt, így csigalassúsággal bár, de végül kimászott az ablakon. Túlságosan rettegett felállni, ezért csak guggolt ott, közben pedig úgy szorongatta a rácsot, mintha az élete múlna rajta. Az ijedtség mozgásképtelenné tette, rájött, hogy csak a nyakát tudja megmozdítani. Nagy erőfeszítések árán remegve elfordította a fejét, hogy felmérje környezetét.

Ekkor azonban meglepően tisztán meglátott valamit visszatükröződni az üvegen. Az összes hajszála az égnek állt. Rémülten és pánikba esve állapította meg, hogy nem csak a saját alakját látja visszaverődni.

Habár lehetetlennek tűnt, egy csontváz helyezkedett el pontosan ott, ahol ő guggolt. Kezének csontjai egyenesen az ő bokáján haladtak keresztül az ablakpárkányon lévő kézlenyomat irányába, és úgy nézett ki, mint ami a szobába kukucskál.

A fiú gyorsan lenézett maga elé, de nem volt ott semmi!

Egy ideig nem tudta megmondani, hogy a látása, vagy az ablak hazudik-e. Mellkasa összeszorult és alig kapott levegőt. Aztán a csontváz megfordult, tekintetük találkozott az üvegben, és a koponya üres szemgödrében Guo Changcheng egy embernek tűnő alakra lett figyelmes.

Az illető fejét és testét köpeny takarta, teljesen beborította a fekete köd, és volt valami a kezében…

Ám még mielőtt jobban megnézhette volna, hogy mi is az, egy férfi szólalt meg alatta.

– Hé, diák vagy? Mit csinálsz az ablakban lógva?

A hang módfelett megijesztette Guo Changchenget, akinek idegei már amúgy is majdnem teljesen felmondták a szolgálatot. Balszerencséjének köszönhetően éppen volt egy kis csúszós moha az ablakpárkányon, amire pont sikerült rálépnie, így a gravitáció áldozatává vált. Zhao Yunlan azonnal akcióba lendült és utánanyúlt, de csak a sisakszerű hajánál fogva sikerült őt megragadnia. Guo Changcheng felsikított, mire a másik keze ijedtében megremegett, és a fiú kicsúszott szorításából.

A fekete macska továbbra is békésen üldögélt az ablakpárkányon és a farkát billegette nyávogva.

– A rohadt életbe! Ezt nem hiszem el! – rohant le szitkozódva a lépcsőn Zhao Yunlan.

A korábban megszólaló férfi látta, hogy Guo Changcheng zuhanni kezd, és igyekezett elkapni őt. Az illető sovány testalkatú volt, aki még nyáron is hosszú ujjú inget viselt. Jól öltözött és finom személy benyomását keltette, keret nélküli szemüveget hordott, amely hozzájárult elegáns és intelligens kisugárzásához. A kezében tartott tanterv kicsúszott az ujjai közül, ahogy Guo Changchengért nyúlt.

– Jól vagy?

Mivel hála az égnek csak a második emeletről fordult le, a fiúnak az ijedtségen kívül semmi baja sem volt. Rémülten fordult az párkány irányába, amely azonban üresen ásítozott. Mintha az ablakon kívül lógó csontváz és a szemében lévő fekete köpenyes alak csak az ő képzeletének szüleménye lett volna.

Lábai kocsonyává váltak, és lehuppant a hátsó felére.

– Kibicsaklott a bokád? – A szemüveges férfi lehajolt, hogy leellenőrizze. – Az iskola szabályzata szigorúan tiltja, hogy bárki is felmásszon az épületekre! Túl veszélyes! Ez alkalommal még nem adok neked büntetőpontot. Elviszlek az orvosi szobába, jó?

– N-Nem szükséges. Én n-n-nem vagyok— kezdte a fiú. Az idegességtől még a szokásosnál is jobban dadogott. Úgy érezte, hogy egy rakás szerencsétlenségnek született. Mégis, milyen utat választhatna az életben, amelyen egyedül is boldogul? Ez volt az első munkanapja, és máris kezdi elveszíteni az eszét.

Zhao Yunlan leviharzott a földszintre, majd a gallérjánál fogva megragadta Guo Changchenget és felrántotta. Legszívesebben lekapta volna a cipőjét, hogy azzal csépelje el a drágalátos gyermeket, de mivel valaki más is jelen volt, visszafogta dühét. Odafordult az illetőhöz és kezet nyújtott.

– Üdvözlöm, a Különleges Esetek Osztályától vagyunk. A nevem Zhao. Kihez van szerencsém?

Ahogy találkozott a tekintetük, egyszerre mindketten lefagytak.

Ő most egy itteni prof, vagy inkább a helyi szépfiú? – futott át a gondolat Zhao Yunlan elméjén.

A dögös professzor meglepődni látszott. Először úgy tűnt, hogy ösztönösen elhárítja a férfi kezét, aztán magához tért. A torkát megköszörülve egyetlen röpke pillanatra megérintette azt, hogy utána nyomban el is eressze.

– Nagyon örvendek! A nevem Shen— Shen Wei. Itt tanítok. Sajnálom, hogy egy nyárra visszamaradt diáknak néztem a tisztet.

A professzor keze olyan hideg volt, mint egy hűtőszekrényből frissen előszedett hulláé. Zhao Yunlan nem tudta megállni, hogy egy újabb pillantást ne vessen rá. A férfi mindazonáltal nem volt hajlandó szemkontaktust létesíteni vele, ürügyként inkább a szétszórt papírjait kezdte el összeszedegetni, hogy elkerülje a tekintetét. A parancsnok lehajolt segíteni, aztán mindketten egyszerre nyúltak ugyanazért a darabért.

Mivel egyikük a saját papírjait igyekezett összeszedni, míg a másik egyszerűen segíteni próbált, leginkább Zhao Yunlannak kellett volna visszahúzódnia. Ehelyett azonban Shen Wei kapta vissza a kezét, de úgy, mint aki tűzbe tenyerelt. Habár ajkai sápadtak voltak, arccsontját skarlátvörös pír futotta el.

Viselkedése egészen különös volt annak fényében, hogy mindössze először találkoztak. Mintha félt volna Zhao Yunlantól, de valahogy mégis több volt annál. Ha egy olyan bűnöző került szembe egy rendőrtiszttel, kinek vaj volt a füle mögött, idegessége ellenére is megpróbált titokban néhány pillantást vetni rá. Nem pedig teljesen elkerülni a tekintetét.

Nem tudta mire vélni a dolgot, ezért óvatosan figyelni kezdte Shen Weit.

A világban sokféle szépség létezett. Vidám, üdítő, lendületes és törékeny… A lehetőségek tárháza végtelen volt. De akadt egy típus, amely a legkiválóbb porcelánhoz hasonlított: nem volt kimondottan lélegzetállító, de szívesen nézegette az ember. Ez a fajta finom, elegáns szépség nem tolakodott be az ember elméjébe és követelt magának pofátlanul figyelmet. De ha valakinek jó szeme volt hozzá, magával ragadta és elbűvölte a kifinomultság.

Ilyesfajta légkör lengte körül a professzort. Minél tovább nézte az ember, annál jobban kibontakozott a szépsége.

Zhao Yunlan nem részesítette előnyben sem a férfiakat, sem a nőket. Ráadásul már jó néhány hónapja egyedülálló volt. Gyanakvó tekintete egyből megváltozott, amint elöntötte a vágy. A nem igazán megfelelő időzítés ellenére szíve hevesen dobogni kezdett.

Abban a pillanatban egy hatalmas, gömb alakú macska törleszkedett Shen Wei nadrágjához. Olybá tűnt, mintha csak a befolyása alatt állna. Miután óvatosan megszaglászta a professzort, nyakát kinyújtva szánalmasan nyávogni kezdett, és le sem lehetett többé vakarni a lábáról. Ez az úri macska, aki örökké éhes és lusta volt, aki mindig fennkölten és hidegen viselkedett, még sosem viselkedett ennyire igazi macskaként. Zhao Yunlan lefagyott, amikor meglátta, hogy milyen szégyentelenül simul Shen Weihez. Mi több, Daqing hízelegve felnézett, majd a professzor térdei felé nyújtotta nevetségesen rövid lábait, mintha azért könyörögne, hogy vegyék fel.

A férfi fel is emelte az állatot, aki egy kicsit sem bánta a fagyos érintését. Egy bársonyos nyávogást követően labdába gömbölyödött, majd a kezének dörgölőzve dorombolni kezdett.

– Milyen okos macska. Van neve? – simogatta meg a fejét a férfi.

– Ja – felelte Zhao Yunlan. – Daqingnak hívják. A beceneve dagadék, vagy büdös dög.

A fekete macska fújt egyet, még a szőre is felállt, miközben a gúnyoldó felé kapott karmaival. De amaz könnyedén elkerülte a támadást, aztán a saját karjaiba vette az állatot és Guo Changchengre pillantott.

A fiú megacélozta magát és közelebb húzódott. A kezében tartott mappát kinyitva egy női hallgatóhoz tartozó diákigazolványt húzott elő, aztán remegve átadta Shen Weinek. Habár nagyon nehezen kommunikált az idegenekkel, mégis megszólalt.

– Sh-Shen professzor, ü-üdvözlöm. Vetne rá egy pillantást? Ismerős ez a személy?

A professzor nyugtalanságát palástolva megigazította a szemüvegét és rendezte arckifejezését.

– Nem ismerős. Nem hiszem, hogy bejárt volna bármelyik órámra is. Tehát igazak a pletykák, hogy a múlt éjjel történt valami az egyik hallgatóval?

Zhao Yunlan a férfi arcának legapróbb rezdülését is alaposan kielemezte.

– Igen. Ezt az igazolványt találták az elhunytnál. Hol szerezhetnénk némi háttérinfót a diákról, Shen professzor?

– Megkérdezhetik esetleg az egyetemi irodavezetőt – válaszolta, továbbra is kerülve a parancsnok tekintetét.

– És őt merre találjuk? – kérdezte a másik késlekedés nélkül. – Megtenné, hogy odavezet minket? – Shen Wei megdermedt, de Zhao Yunlan tovább erősködött. – Vagy túl sokat kérek?

A professzor egy szót sem szólt, csak szorítása vált erősebbé az óratervezeten.

– Kövessenek – közölte végül vonakodva.

---

[1] A wang-wang (汪汪) egy kínai hangutánzó szó, a kutyák ugatását jelölik vele. A magyar vau-vau…