2021/2022. téli szezon
Ahogy azt már korábban is jeleztük, a következő szezonban a Sasaki to Miyano című nagyon édes animét fogjuk vinni. 🙂
Ahogy azt már korábban is jeleztük, a következő szezonban a Sasaki to Miyano című nagyon édes animét fogjuk vinni. 🙂
Az utóbbi időben egyre többször előfordul, hogy emberek hamis és ideiglenes e-mail címekkel regisztrálnak fel az oldalra, vagy több fiókot is létrehoznak. Nyomatékosan kérek mindenkit, hogy ne tegye!
A Csibék in Black tudomására jutott, hogy idén is egy műszárnyakkal felszerelt, csengőszóra megjelenő földönkívüli lény látogatja a rosszlányokat és a rosszfiúkat. De aggodalomra semmi ok, akik egész évben serényen látogatták weboldalunkat, azoknak nincs mitől tartania. Mindazonáltal előkészítettünk három szupertitkos BL fegyvereket tartalmazó csomagot, amelyeket még a 007-es ügynök is megirigyelhetne.
A 2022 januárjában érkező shounen-ai animéhez – a korábban bemutatott első key visual és a fantasztikus szinkronszínész gárda mellé (megtekinthető itt) – a mai napon megérkezett a második key visual is (katt a képre a nagyobb méretért).
Szeretnél egy lendületes, jó hangulatú, összetartó fordítócsapat tagja lenni? Szívesen töltenéd a szabadidődet azzal, amit szeretsz, miközben másoknak is örömet szerzel vele? Imádod az animéket és/vagy a mangákat, szeretnéd ezt másokkal is megosztani? A Nanashi csapata munkatársat keres ellenőr pozícióba, kinek feladata az elkészült animék és mangák alapos átnézése, és az esetlegesen észrevétlenül maradt nyelvtani és esztétikai hibák jelzése (csúszó formázás, elírás, kimaradt betű). AKÁR ANGOL NYELVTUDÁS NÉLKÜL IS!
Egy fő tapasztalattal rendelkező!, a PhotoShop használatát ismerő mangaszerkesztőt keresünk a csapatunkba. Tisztítani nem kell, csupán a szöveget esztétikusan rápakolni a már letisztított képekre.
Mikado Kousuke egy könyvesbolti eladó, aki fiatalkora óta szellemeket lát. Hogy erre a képességére se az emberek, se a szellemek ne jöhessenek rá, megtanulta őket figyelmen kívül hagyni. A körülményei ellenére élete egészen hétköznapi és meglehetősen nyugodt, amíg össze nem találkozik Hiyakawa Rihitóval. A férfi azt állítja, hogy képes szellemeket űzni, és különféle misztikus ügyek megoldásához Mikado segítségét kéri.